Friss Ujság, 1950. november (55. évfolyam, 255-278. szám)
1950-11-17 / 267. szám
4 Berettyóújfaluból bányásznak ment a három Pándi-gyerek Néhány nappal ezelőtt a Hajdúságból a megérkezzett az első ificsoport Tatabányára. A hajdúsági fiatalok megkezdték munkájukat a bányában, amiről levelekben számoltak be a hozzátartozóknak. A többi között Berettyóújfaluba is ment egy levél. A Pándi-család legidősebb fia írta a lelkes hangú levelet, amelyben elmondotta, hogy a tatabányai bányásztanuló-otthonban helyezték el őket. Nemsokára magukra ölthetik a bányásztanuló egyenruhát is. Hetente 30 órát kell dolgozniuk. Tizennyolc óra jut a tanulásra. Szabadidejükben pihennek, szórakoznak. Alig érkezett haza a levél, a Pándigyerek öccse és húga is elhatározta, hogy bányásznak megy. Azóta már el is indultak Tatabányára. Hajdú-Bihar vármegyébe és Debrecenből már 117 ifjú dolgozik a tatai szénmedencében. Tíz ifjú Sajószentpéterre utazott. Most egy újabb 30—40 főből álló csoportot állítanak össze, amely a napokban indul el a bányába. A jelentkezők száma állandóan emelkedik, mert híre ment a falvakban a három Pándi-gyerek jó sorsának. Berettyóújfaluban Pozsár Sanyi, Kucsmán Rózsi és Szilágyi Erzsi jelentkezett. A várpalotai bányászok ünnepélyesen fogadták az első ötven budapesti ifjúmunkást. A széncsatába induló ifjakat Lelkei József és Károlyi József eztahánovista vájárok üdvözölték. A borsodi szénmedence parasztfiataljai körében is nagy visszhangra talált Rákosi Mátyás felhívása. Egyre többen jelentkeznek bányásznak. Az edelényi szénbányánál 30 parasztfiatal, a kurittyáni bányaüzemben 40 DISZ- tag jelentkezett munkára. FIATALOK! KÖVESSÉTEK PÉLDÁNKAT! Levél érkezett a Ganz Villamossági Gyár DISZ bizottságához Várpalotáról. A levelet azok a fiatalok írták, akik Rákosi Mátyás hívó szavára gyárból mentek a bányába, hogy munkájukkal segítsék a régi széncsaták hőseit. Üdvözletünket küldjük a várpalotai szénbányából a Ganz Villamossági Gyár DISZ-bizottságának és ezen keresztül a gyár ifjúmunkásainak. Büszkék vagyunk arra, hogy lejöhettünk ide a bányába harcolni, hogy iparunk még több szenet kapjon és ezzel újabb csapást mérhessünk a háborús uszítókra, a béke ellenségeire. Nem könnyű feladat előtt állunk, de nem leszünk méltatlanok bizalmatokra és termelésünk emelésével fogjuk bebizonyítani azt, hogy nem hiába küldtetek ide bennünket. November 13-án szálltunk először az aknába. Kissé szokatlan volt a napsugárhoz szokott szemünknek a sötétség, a szokatlan meleg, de tudtuk, hogy nem szabad meghátrálnunk. Mikor újra felkerültünk a napvilágra, elmondhattuk, hogy megszerettük a bányát. Még az első napokban, mikor Várpalotára kerültünk, bizony akadtak egyesek, akik azt mondották, hogy voltak itt már pestiek, akik bányászok akartak lenni, de el is mentek egy hét múlva. Mi ezt válaszoltuk: Azok lehet, hogy pestiek voltak, de mi kommunisták vagyunk, a DISZ tagjai, akiknek példaképük a lenini Komszomol. Persze vannak hibáink is, amit ki kell küszöbölnünk. Rajtatok keresztül hívjuk fel a fiatalokat, kövessék példánkat, jöjjenek bányásznak. És addig is, míg mi az aknák mélyén harcolunk a többtermelésért, ti otthon, az üzemben végezzetek jó munkát a béke érdekében. Szabadság! Tóth Károly, Pósa Sándor, Hornyák József. A keskeny, lusztafolyású "Rúza sötét tükrén nagy, kerek levelek terpeszkedtek _ Mintha csak egyazon minta után vágtak volna ki valamennyit. Nyáron itt biztosan fehér, vagy sárga liliomok nyíltak. Szép lehetett De én másra gondoltam: hitvány, sekélyvízű folyócska, amelyen könnyen átkelhet az ellenség. A mi oldalunkon a lejtős partot még meredekebbre ástuk, hogy tank azon nem jöhetett át. Meredek lejtő — katonai nyelvünkön: ,,escarp‘‘ — hajolt a víz fölé. A part friss agyagán csillogott az ásók nyoma. A folyón túl a távolban széles mező látszott mélybe ütött beékelődött az erdők szegélye. A túlsó parton elterülő erdő egy helyen, Novoljánszkoe községtől kissé oldalvást szinte a vízig terjedt Lehet, hogy a művész, aki őszi erdőrészletet akart festeni, mindent megtalált volna itt de rám visszataszítóan hatott az erdőnek ez a csücske: legvalószínűbb volt, hogy az ellenség tűzünk ellen fedezve éppen itt vonja öszsze támadásra csapatait. A pokoliba ezekkel a fenyőikkel! Kivágni valamennyit. Odébb tolni az erdőt a folyótól! Jóllehet — mint mondottam —, senki sem várta közülünk, hogy rövid időn belül itt harcok lesznek, de mivel az volt a feladatunk, hogy erődített állásokat építsünk ki, a feladatot a Vörös Hadsereg tisztjeihez és katonáihoz illő legnagyobb lelkiismeretességgel végre kell hajtanunk. 4. Csapataink" visszavonulásának első hírnökei másnap jelentek meg. Menekülőket láttunk, akik mindenüket otthagyták valahol. Akadtak köztük olyan katonák is, akik kisebb csoportokban vágták ki magukat az ellenség gyűrűjéből. Hideg, szeles idő volt. A gyéren hulló, tüskés hó jégdarává alakulva a fű köré ülepedett és kis fe lövészárokban ettek. Végighaladva a vonalon, amit az agyagból kiágaskodó ásók nyele jelzett, a következőket hallottam: — Nem, fiúk, ez nem onnan támad, ahonnan várjátok- Az_ nem dugja oda az orrát, ahol várják... Nem szereti... Kanálcsörgés hallatszott. Egy gödörben, alacsony töltés mögött ebédeltek. — Hát akkor mit szeret? A kiejtésből ítélve ezt egy kazáh kérdezte. — Megkerül bennünket, oszt kész — Majd megtudod, hogy mit szeret... Erre megint a kazáh: — S akkor mi lesz? — Akkor meg ne add magad — mondta egy új hang —, ha kerük— Elrejt az erdő... Az erdőben nem ismeri a járást. Kinek a lövészárka ez! Ki van itt a kazahok közül! Az emlékezetem nem csalt — Barambájev. Itt van a géppuska legénysége. Vagy talán Gallulin. Mind a ketten egy géppuskánál vannak. A kanalak ismét halkan megcsörrentek. Aztán megint egy ismeretlen hang törte meg a csendet.— A hátizsákom is ottmaradt és a csajkám is ottmaradt... üldögéltünk, falatoztunk. Akárcsak most itt és hirtelen.Rájöttem: harcosaimmal azok ebédelnek, akik kitörtek a gyűrűbe. Közbe akartam lépni, de egy gondolat visszatartott.. Nem messze megpillantottam egy akkurátusan lerakott gyeptégla mögül kikandikáló gépfegyver hollófeketén csillogó acélcsövét. Egy géppuskás állt őrt mellette- A tölténytárban benn volt a töltényszalag. — Rendben van? — kérdeztem. — Lövésre kész, zászlóaljparancsnok elvtárs. Leültem s a géppuska csövét a folyó tükrére irányítva, tüzeltem. A géppuska rángatódzva szórta a tüzet Mi eddig itt csak fedezéket ástunk, lőgyakorlatokat még nem végeztünk — Ez volt az állásainkban elhangzott első tüzelés. Valaki kiugrott a gödörből. —• Riadó! — kiáltottam — Fegyverbe! És mindjárt, mintha valami eltorzult visszhang felelt volna rá. Németek! Tompa, különös hang volt, nem annyira kiáltották, mint inkább kilehelték ezt a szót, mintha már itt, mellettünk lett volna a német, mintha féltek volna, hogy meghallja. A következő pillanatban futott valamennyi. _ Észre sem vettem, hogyan történt ez. Minden egy pillanat műve volt — így szokott ez lenni mindig a háborúban! Az erdő nem volt messze, valami százötven-kétszáz lépésre lehetett- oda menekültek. Futott mindenki, aki a gödörben ebédelt, a menekültek és az én katonáim is. Szerettem volna feléjük fordítani, a géppuskát és végigszántani a hátukon. Az agyagkupac tetejére állva, némán figyeltem őket. Legelőször egy Bioba nevű géppuskás fordult vissza, jólelkű, higgadt ukrán fiú, akinek megvolt a tapasztalata az élelmiszerbeszerzés körül és mindent megosztott bajtársaival. Biztosan ez a jószívű ember hívta meg a menekülteket ebédre. (Folyt céluk. A. BECK: hér halmokká dudorodott a felszántott, fagyos földkupacok tövében. Ebédidő volt A katonáik széltől védett helyen, agyagkányi sok mögött, a fedetlen, félig készbe kerülsz, véged van. Leültem s a géppuska csövét a folyó tükrére irányítva, tüzeltem. 1950 november 17. német FRISS ÚJSÁG immmmmmmammmammmm A MIEINK VANNAK OTT! Meglátszik a tanács jó munkája az egész falun Délelőtt fél tíz. Az atkári tanácsház előtt gyülekeznek az emberek. Tíz órától tizenkettőig van fogadóórája a tanácsnak. Sorra jönnek a dolgozó parasztok, hogy elmondják panaszaikat és felvilágosítást kapjanak kérdéseikre. Bent a szobában már együtt vannak a tanács végrehajtó bizottságának tagjai. Bodó Antal elnök és Tari Dezső titkár reggeltől estig a tanácsházban tartózkodik, de most ,itt vannak a többiek is: Szabó István párttitkár, ötholdas dolgozó paraszt, Szűcs Antal elnökhelyettes, négyholdas dolgozó paraszt, Csutorás Gyuláné, a termelőszövetkezeti csoport tagja, Virágh János és Árendás Sándor. Tari Dezső, a végrehajtó bizottság titkára a tanács működéséről a következőket mondja: — A legnagyobb problémát a lakásügyek intézése jelenti. A falu lélekszáma 2300 fő. Gyönyörű gépállomásunk van, egyre többen és többen jönnek, új lakásokra van szükség. De már folynak az építkezések, úgyhogy rövidesen ezt a kérdést is megoldjuk. Kezdődik a fogadóóra Megkezdődik a fogadóóra. Gál Gáborné egyénileg dolgozó paraszt kéri hadiözvegyi segélyének felülvizsgálását, mert szerinte egy rosszul értelmezett írás alapján vonták meg tőle a segélyt A tanács elrendeli az ügy kivizsgálását. Juhász Gábor középparaszt azért jött, hogy megkérdezze: nem lehetne-e elhalasztani a cukorrépabehordást? Valami baj van ugyanis a szekerével. Megmagyarázzák neki, milyen fontos a cukorrépabehordás, meg hogy az esőzés nem tesz jót a répának, ha az a szabadban van. És a mélyszántást is be kell fejezni. Juhász Gábor megérti a jó szót. Megpödri bajuszát és kijelenti, hazamegy, azonnal megcsinálja szekerét, hogy el tudja végezni a cukorrépa behordást. Két asszony következik. Egyikük, Rácz Jánosné, hóna alatt hozza a tulajdonképpeni „vádlottat", egy hófehér, pirostarajú kakast, amely átment Tímár Józsefné udvarába és ott „rendetlenkedett”. Néhány zsák is áldozatul esett éles csőrének. Pár perc múlva mosolyogva jönnek ki az asszonyok. Az ügyet a tanács gyorsan és közmegelégedésre elintézte. Timárné kiszakadt zsákjait Ráczné megfoltozza és a kakasra pedig vigyáznak majd, hogy ne menjen át többé „rendetlenkedni”. Segít a tanács És jönnek a többiek. Tanácsot kérnek. Itt van Bobák László, aki 300 százalékon felül teljesítette a beadást. A mélyszántás meggyorsítását illetően kér tanácsot. Az atkáriak tudják, hogy kissé lemaradtak a mélyszántásban. Azért jönnek a tanácshoz, hogy megbeszéljék a fokozott munka menetét. És nem hiába jönnek. Megkapják a megfelelő utasításokat. A gépállomás traktorainak segítségével a hónap végéig Ajkáron is befejezik a mélyszántást. Mindenki elégedett a tanáccsal. Vasadi István, aki 200 százalékra teljesítette a begyűjtést és az őszi munkálatokat is befejezte, így foglalja össze a falu véleményét: — Más világ van itt A mieink vannak ott a tanácsban, annak végrehajtó bizottságában, úgyhogy szívesen fordul minden dolgozó paraszt hozzájuk. Minden ügyet kivizsgálnak, segítenek. Ők is dolgozó parasztok, nem ismeretlenek előttünk a mi kérdéseink«, örülünk, hogy falunk ügyeit magunk irányíthatjuk. A tanács munkája meglátszik az egész falun. A Gyöngyös felé vezető országút mentén már épülnek az új házak. Megszűnik a lakáshiány is Atkáron. T. 1. BODROGKERESZTÚRON MEGKEZDŐDÖTT A SZOCIÁLIS OTTHON ÉPÍTÉSE és még ebben az évben fásítják a községet Az első tervévben 10.000 forint költséggel már felépült az egészségház és 20.000 forint beruházással az általános iskola.