Friss Ujság, 1951. február (56. évfolyam, 26-49. szám)

1951-02-01 / 26. szám

4 ROMÁN VÍGJÁTÉKBEMUTATÓ A VIDÁM SZÍNHÁZBAN A magyar nép előtt azok, akik fele­­­­­lősek voltak műveltségéért a fel­­szabadulásig, gondosan titkolták szom­szédaink irodalmának, művészetének kincseit. A magyarokat megtanították a hollywoodi nevekre, kezükbe nyom­ták a londoni ponyvaregényeket, el­árasztották vilmoscsászári szirupro­­mantikával, megzavarták francia ízlés­telenségekkel. De féltek a valóban haladó, valóban értékes kultúrától, a valóban értékes román kultúra be­mutatásától is. Féltek, hogy a kultúr­­termékeken keresztül a soviniszta uszí­tás, más nemzetek lebecsülésére irá­nyuló törekvés semmivé foszlik. Caragiale román színműíró — aki­nek „Zűrzavaros éjszaka“ című komé­diáját most mutatta be a Vidám Szín­ház — 1852-ben született. Az ISO0-as évek második felében Románia népe két párt között szenvedett. A liberálisok és a konzervatívok egyaránt szavaltak szabadságról és a puffogó frázisok mö­gött a meggazdagodó polgárság szövet­sége állt a Németországból importált Hohenzollern „uralkodóval“. Caragiale hányatott életet élt. Színészcsaládból származik, újságíró, súgó, majd később a bukaresti Nemzeti Színház igazgató­ja. Caragiale látta korának képmutatá­sát, aljasságát, írásaiban és mind­össze három színdarabjában a maró gúny éles fegyverével mond ítéletet kora társadalmáról. A román író útja egyenes. 1893-ban a Szocialista Párt ülésén tart előadá­sokat. Május 1-én a munkássághoz küldi üzenetét, amelyben felszólítja őket, küzdjenek Románia jobb jövő­jéért. Az 1907-ben kitört román pa­rasztlázadás idején brosúrát szerkesz­tett, amelyben leleplezi az akkori Ro­mánia társadalmi és politikai hazugsá­gait. A lázadás bukása után önkéntes számkivetésbe vonult és 1912-ben Schönbergben, Németországban halt meg. A „Zűrzavaros éjszaka“ világosan kifejezi a szerző emberi kiállását, po­litikai mondanivalóit. A történet hőse Dumitrache gazdag kereskedő, akinek öregedő hitvese Chiriaco boltossegéddel szűri össze a levet. Caragiale műve vád­irat a polgári életforma ellen. A csa­ládi becsület hazug idill­je mögött a csalás, a képmutatás, az önzés, a kap­zsiság húzódik meg. A meggazdagodott kereskedő, szajk­a hitvese, a gazdagod­ni vágyó segéd úr, a törtető újságíró, a vérével nem bíró elvált asszony, a tolvaj boltosinas és a baksist váró pre­fektus, mind, mind maró gúnnyal meg­alkotott, maradandó értékű torzképek. Caragiale leleplezi a szócséplő hazafi­­ságot, a tehetségtelenek törtetését is. El­mondja, hogy kik azok az „okirathami­­sító prefektusok és betörő rendőrök“, akiknek kezére került a román nép a múlt században. A Vidám Színház helyesen tűzte mű­sorára ezt a ragyogóan szellemes, mu­latságos komédiát, amelyet korhűen egészít ki Sica Alexandrescu mozgal­mas és a kor forradalmi eszméit híven bemutató előjátéka. Az előadás fősze­repében Hlatk­i László jellemzően gú­nyolja ki a felfuvalkodott kispolgár üres pipogyaságát. Felesége szerepében Somogyi Erzsi megmutatja az ingyen­­elő, műveletlen, de a komiszságra nem ostoba polgárasszonyt. Pongrácz Imre találóan érzékeltette a pénzért min­denre kapható, harácsolási vágytól el­vakított boltoslegényt. Somogyoári Ru­dolf póruljárt hősszerelmese szívből jövő kacagást váltott ki a nézőkből és ugyanakkor harcosan ábrázolta a ha­zug szentimentalizmust és a polgári újságíró szócséplő ürességét. Az előjá­tékban a mulattatás szolgálatába áll­tak a legkitűnőbb művészek: Rádai Imre, Sennyei Vera, Justh Gyula, Gál Iiva, az Operaház tagja. A rendezés Nádasdy Kálmánnak és Kamarás Gyu­lának a kort valóban bemutató, alapos munkája. A mű fordítója, Gera György eleven, találó, szórakoztató formában tolmácsolta a nagy román író haladó mondanivalóit.• A nemrégiben lezajlott Magyar-Ro­­m­án Barátsági Hét kijelölte továbbra is a két nép kölcsönös megismerésének útját A Caragiale-színdarab bemuta­tója is jelentős esemény népi demokrá­ciánk életében. A komédia igaz mu­latságát nagy örömmel, sok tapssal fo­gadták a magyar dolgozók. Egyszer eljön a nap, amikor maga a dolgozó nép veszi kezébe a sorsát" —­ írta Caragiale. Ez a nap eljött és a sor­sát kezébe vevő két nép is egymásra talált. László Miklós A mélyen földbevájt századpa­rancsnoki fedezék előtt, körülbelül ötven méterre a védelmi állások mögött, amelyeket innen, hátulról nézve­ csak a lőállásokba vezető keskeny bejáratok árultak el — megállítottam Liszánkat és leug­rottam róla. Már nem reszketett, már nem csapta hátra a fülét. Kö­szönöm, lovacskám! Ma mind a ketten átestünk a tűzkeresztségen. Szerettem volna megsímogatni... De nincs időm, pajtás, nem érek rá! Pedig ő is szerette volna, de azt is megértette, hogy most nem lehet. Mialatt az odaérkező Szin­­csenkónak átadtam a kantárszárat, kezem gyöngéden hozzáért a zab­lához. Liszánka szája puha szer­vei bekapta s egy pillanatig óva­tosan tartotta az ujjam. A ló hű­ségesen nézett rám elnedvesedett szemével. A fedezékhez vezető, ke­ményre fagyott lépcső felé sietve, kiáltottam: — Szincsenko, de az árokba! A földalatti félhomályban nem vettem mindjárt észre Borzsano­­vot. A padlón a falhoz dőlve kato­nák ültek. Valamennyien felugrot­­tak s hirtelen eltakarták a „hom­lokfába vágott nyíláson beszűrődő kis világosságot Még nem ismer­tem fel őket személy szerint. Mi az — gondoltam magamban —, miért van itt ez a sok ember? Bozzsánov jelentette, hogy a se­besült Szevrjukov helyett átvette a parancsnokságot. Védelmünk jel­lege szerint a Bozzsánov parancs­noksága alatt álló géppuskás szá­zad az egész arcvonalo­n szét­tagolva, egyes állásokban helyez­kedett el, s ezért Bozzsánov egész rtap hol futva, hol kúszva állásról állásra járt, hog­y a géppuskáso­kat felkeresse. Egy félórával ez­előtt, mikor az ellenség egész tüze volt engedve, még­sem ült le, nem dőlt a faragott gerendához. Arca komoly volt. Világosszőke személ- A. BECK: 66­1 VILIN­LIMSZI­ OJSZtiíl Novljánszkoje falura összponty­ állott feszes tartásban. Bár meg­sült, Borzsánov tüstént oda, a má­sodik század körzetébe rohant. — Mit lát a század arcvonala előtt? Mit csinál az ellenség? — volt az első kérdésem­— Semmi mozgolódás, zászlóalj - parancsnok elvtárs. Szemem lassanként megszokta­m a félhomályt. A sarokban Ga­lliulin állt, lehajtott fejével mintha a tetőgerendát tartotta volna.­­ — Kik ezek? Miért jöttek ide? — kérdeztem. Borzsánov megmagyarázta. A németek váratlan előretörésétől tartva, egy géppuskát helyezett el a századparancsnokságon, a meg­lepetésszerű támadás könnyebb és sikeres elhárítása céljából. — Helyes! — állapítottam meg. Borzsánov, ez a kissé nehéz­testű, teltképű ember tulajdon­képpen nagyon fürge volt. „Motor hajtja“ — mondogatták róla. Most itt állott előttem feszes tartásban, felszerelve és katonás rövidséggel, előírásosan jelentett. Látszott,­­ a tekintetén, összeszorított száján, kurta, szögletes mozdulatain, hogy idegei meg vannak feszülve. Volt a finn háborúban, ahol mint poli­tikai megbízott számos ütközetben vett részt. Vitéz­ségi éremmel tün­tették ki. Borzsánov többször em­legette, hogy tűzvonalban szeretne parancsnok lenni. Ez a kívánsága most, a harc vészes pillanatában beteljesedett A lőrésbe állított, töltényszalag­­gal felszerelt géppuskánál Bioba d­őkének rángása elárulta izgatott­ságát Az ör­ökké fürge Murin, aki a háború előtt a zeneművészeti főis­kolán tanársegéd volt,, a megfi­gyelővel együtt a medvédgerendák­hoz lapulva a lőrésen keresztül a távolt fürkészte. Én is odaléptem. Az egyenetlen part és a meredek tankcsapdák itt-ott elzárták a kilátást a folyó­hoz, de a másik oldalon mindent jól lehetett látni. Azon a­ heten, ahova éppen most csapódtak le lövedékeink, tüzérségi látcső nélkül nem lehetett meglátni a szétlőtt, darabokra tört fatörzseket­ _ Csak néhány, hóra zuhant fenyőfát lát­tam. Most ezek voltak a tájékoztató pontok. Onnan jönnek mindjárt a németek. Csak hadd jöjjenek! Kuhtarer­ko fönn van a torony­ban, az ágyúk erre a szakaszra vannak beállítva, oda néznek a géppuskák, oda céloznak a puskák is. „ Csend van , csendes és kihalt minden. Éles csattanással szólalt meg egy német ágyú. A szememet mereszt­ve vártam, hogy mikor jelennek meg az erdőből kiszaladó z­ld egyenruhás alakok. De a követke­ző pillanatban úgy tűnt, mintha száz meg száz kalapáccsal vas­e­­mezt vernének. A németek újra lőni kezdték tűzvonalainka­t, , a templomot ahol felfedezték tüzér­ségi megfigyelőnket, lőtték üte­geinket is, amelyek lövéseikkel el­árulták hollétüket. — Na, most már gyón a német — mondta Bloha. Mindenki megértette, hogy miért. Az első támadást visszavert­­ük. Nem is kezdődött meg, mert ágyúink tüze meghiúsította. A né­metek nem mertek előretörni lö­vedékeinkkel elárasztott állásaik­ból. De a xmnonak még nincs vége. Az órámra pillantottam- Öt perccel múlott három — hetedik órája, hogy bombáznak. (Folytatjuk* A lőrésbe állított, töltényszalaggal fel­szerelt géppuskánál Bloha állott feszes tartásban. FRISS ÚJSÁG 1951 február 1. csütörtök Minden ember munkája legjavát ajánlja fel Minden este megkérdem magamtól: mit tettem én ma a hazámért, hogy megvédjen szép életünket, hogy erősít­sem népünk hatalmát? Vannak embe­rek, akik azt mondják: harcban, fegy­verrel a közben könnyű megmutatni a hazaszeretetet. Pedig ez nem egészen gy van. Aki békében nem harcol érte nem állja meg a helyét fegyverrel a fezében sem. Mert a legszebb az élet­ben az építés, az alkotás, a béke. Ta­vasszal hajt új ágakat a fa, békében nő naggyá nemzetünk. Nagy alkalom áll előttünk. Alig há­rom hét választ el bennünket Pártunk kongresszusától. Ez az az idő, amikor megmutathatja a hazája iránti hűséget bárki. Mert úgy gondolom, a haza sze­­retete elválaszthatatlan a Párt szere­­tetétől. A Párt hozott engem, szécsényi bányász fiát ide, a Színművészeti Fő­iskolára, hogy tanulhassak; államunk ösztöndíjjal biztosítja a nyugalmas, gondtalan életet. Mi fiatal színészek meg akarjuk ezt hálálni mindannyian. A másodéveseknek csak elméleti vizsgáik vannak most, félévkor. Szak­mai vizsgánk csak év végén lenne. Január eleje táján tudtuk meg ezt. Akkor jött ki a Hojder -gyár kongresz­­szusi felajánlása. Mi úgy gondoltuk, minden ember munkája legjavát ajánlja fel Pártunknak. Mert egyfor­mán kedves a Pártnak a több szén, a több acél, a túlteljesített kukoricabe­adás és a jobb tanulás. Előbb csak azt határoztuk el, hogy kis bemutatót tartunk. De már másnap új felajánlások születtek. Csoportokra oszlott az osztály s úgy jelentették a párttitkárnak: mi az „Ember tragé­­diájá”ból tanulunk egy részletet. A másik csoport a „Hétköznapok hősei"­­ből. Két csoport Pavlenko­t a Boldog­ságot választotta. Én két lánnyal, Veszer­ei Máriával és Bódis Irénnel a Jövedelmező állás" egyik részletét választottam. Megindult a munka. Lázas gondos­sággal versenyben dolgoztunk. Egy nap múlva csatlakoztak hozzánk a negyedévesek. Vállalták, hogy a falusi fiul­úrversenydöntőkre lemennek vasár­­naponként s részt vesznek a bíráló­bizottságban. Egyúttal a tehetséges parasztfiatalokat felkutatják és jövőre a Főiskolára hozzák. A harmadévesek azt határozták el, hogy elmélésből mindenki levizsgázik félévkor, bár az a színházi szereplések miatt elhalasztható lett volna. Nem vá­lasztották a könnyebbik megoldást. A Pártnak minden ember munkája kedves. Azt adtuk mi is, amivel ren­­­delkezünk. De azt szívből igazi kom­munista szeretettel. A kongresszus nap­ján nyilvánosan is bemutatjuk műso­runkat. És levisszük legkedvesebb ba­rátainknak, a Dunai Vasmű építőinek. Lélekben már szövetséget kötöttünk velük. Ők akkor fogják ünnepelni a győzelmet, amikor mi kikerülünk az iskola falai közül. Együtt szeretnénk ünnepelni ezt a küzdelmek árán szer­zett gyönyörű győzelmet. Pártunk any­­agi csatából mindig győzelmesen került ki, tudjuk, most is biztos a siker. Biz­tos, mert vannak már hőseink s szá­muk egyre növekszik. A Párt formál mindannyiunkat, a mi szeretett Pár­tunk. Brunda Mihály másodéves színművészeti főiskolai hallgató. Vidéken is beszámolnak élményeikről a Szovjetunióban járt írók A Szovjetunióban járt írókül­­d­öt­ts­ég tagjai a Magyar-Szovjet Társaság vidéki szervezeteiben előadásokon számolnak be a dol­gozóknak tapasztalataikról. Feb­ruár 4-én délelőtt 10 órakor Deb­­recenben Aczél Tamás, Győrött délelőtt 10 órakor Karinthy Fe­renc, Miskolcon délelőtt fél 10 óra­kor Zolk Zoltán, Pécsett este 19 órakor Lányi Sarolta, február 7-én Szegeden délután 18 órakor Darvas József tart előadást- Február elején bemutatják „A kínai nép győzelme“ című filmet Február elején, a kínai kiállítás meg­nyitásával egyidőben mutatják be Buda­pesten és több vidéki városban ,„A kínai nép győzelme” című színes dokument­­filmet, amely a kínai néni felszabadító hadsereg diadalmas harcairól készült. A filmet kínai és szovjet rendezők, operatőrök készítették, akik végigjárták a néphadsereggel a csatákat és megörökí­tették a nép diadalát. A szovjet opera­tőrök között több Sztájin-díjjal kitüntetett művész is van.

Next