Független Magyarország, 1903. február (2. évfolyam, 317-343. szám)

1903-02-20 / 335. szám

l jének, a haszonért, amelyet a tudománynak, a di­csőségért, amelyet nemzetének szerzett. Mikor tavaly aztán hazajött, meleg ünnepléssel üdvözölte a ma­gyar tudományos világ, nemzete most örömmel látja, hogy munkássága méltó elismerésben ré­szesült. — Catulle Mendes távirati nyilatkozata. Gatulle Mendés, a jeles franczia költő és drámaíró nemrégen hosszabb tanulmányt írt Petőfi Sándor életéről és műveiről a párisi Figaro-ban. Ez a ta­nulmány bár nagyon hűen és rokonszenvesen mél­tatta Petőfi verseit, a­melyek közül Az őrült­et gyönyörű fordításban tette közzé, csak úgy hemzse­gett a sok téves életrajzi adattól, amelyekkel nyil­ván rászedték a jóhiszemű mestert. A magyar sajtó legnagyobb része méltán felháborodott pl. olyan adatokon, hogy Petőfi Sándor mezítláb és hajadon fővel kóborolta be az országot, bort és vacsorát kérve, hogy később a Bakonyban a szegénylegények között tengette életét és mezítláb harczolta hazáért stb. stb. Salamon Ödön a Journal de Budapest czimű franczia heti újság szerkesztője, lapja élén foglalko­zott ezzel, a magyarok kegyeletét oly kínosan sértő tanulmánynyal, amelynek téves adatait szóról-szóra közölve, kimutatta ezeknek valótlanságát, s egyúttal közölve Petőfi Sándor helyes életrajzát, felszólította a franczia mestert, hogy nevezze meg azt a forrást, amelyből ezeket a boszantóan nevetséges adatokat kapta. A Journal de Budapest-nek ezt a számát el is küldte Catulle Mendésnek Párisba. A franczia mester azonban útban volt és csak tegnap érkezett vissza. Ma a hajnali órákban Salamon Ödön a kö­vetkező táviratot kapta Catulle Mendéstől: Monsieur Salamon Ödön Journal de Budapest Budapest. V. Paris 20496. 31. 187/5u. Votre journal ma été remis aujourd’ hui seule­­ment. Il me donne la première nouvelle de fémotion causée par mon article sur le grand Pe­tőfi. Lettre suit. Pnére de pubter de péche et lettre. Catulle .Mendés. (Csak ma jutott kezemhez L­pja, amely először adja tudtomra azt a visszatetszést, amelyet a nagy Petőfiről írott czikkem okozott. Levél megy. Kérem a táviratot és a levelet közzétenni.) Kétségtelen, hogy Catulle Mendés ebben a levél­ben, amint lovagias érzésű franczia költő részéről másképen nem is várható, teljes elégtételt fog szol­gáltatni Petőfi Sándor emlékezetének és a meg­sértett magyar nemzet kegyeletének. A levelet szin­tén közölni fogjuk. — Ebéd a hadtestparancsnoknál. Lobkowitz Rudolf herczeg vezénylő tábornok, hadtestparancs­nok és neje Lobkowitz Rudolfné herczegné ma este ebédet adtak, amelyre hivatalosak voltak : Majthényi László báró, Rodakowski lovag és Forinyák Gyula lovassági tábornokok, Tarkovich József államtitkár, Pírét de Bihari Béla báró, Wodianer Albert báró, Keglevich István gróf, gyarmatai Durmann Antal és Jablánczy Sándor altábornagyot­, Gulner Gyula, Széll Ignácz Wie­enburg Márk gróf és Bernáth Géza ál­lamtitkárok, Ludwiih Gyula főrendiházi tag, a m. kir. államvasutak elnök-igazgatója, Grúz Albert és Szalay Péter miniszteri tanácsosok, Mirbach-Haiff gróf követségi titkár, Riffault Ágost, Cuciureanu követségi tanácsos és Barnaktarovits M. főkonzulok, Matuska Alajos alpolgármester. — Pángermán hősök. Ismert clég a Deutsches Tagblatt. Ez a díszes orgánum, amelyben Cramer Albin czikkei láttak napvilá­got, amely a magyarság ellen intézett legdur­vább piszkolódásokat is hozta. A sajtópörök lassanként leolvasztották a Deutsches Tagblatt germán nevét. Szerkesztőjét, Cramer Albint ki­utasították az országból, helyébe egy Orendi Viktor nevű obskúrus alak került a lapra, mint »főszerkesztő«. Ez az úr még méltóbb tisztes lapjához, mint az elődje volt. Az legalább helyt állott a piszkolódásaiért, Orendi azonban gyá­ván elhárítja magáról a felelősséget. A temes­vári ügyészség sajtópert indított a Deut­sches Tagblatt ellen, mert a magyarság és a magyar állameszme ellen izgatott. A pörre egy czikk adott okot, melyet a neve­zett lan állítólag a »Berliner Neueste Nach­richten-ből vett át s melyben egy német tá­bornok szava van idézve, aki azt mondta, hogy a magyaroknak kezet kellene csókolniok a németeknek, mert nélkülök nemcsak hogy kultúrájuk nem volna, de egész államukat rég elsodorta volna a szláv áramlat Európa tér­képéről. A »főszerkesztő«, Orendi Viktor, akit a czikkért felelősségre vontak, kijelentette, hogy nem áll helyt a közleményért, mert ő inkább a lap anyagi ügyeivel foglalkozik. Erre azután az ügyészség kénytelen volt a vádat a lap »fele­lős szerkesztője, Feisthammel Kálmán ellen kiterjeszteni, aki mint utóbb kiderült, a lapnál szedői minőségben van alkalmazva. Ejnye, ejnye Orendi úr! Hogy illik a keblét dagasztó germán önérzethez ez a Rück m­­irtskonzen­­trinung! — Wölfling Lipót. Wölfling Lipótnak, ki Ada­­movics Vilmával még mindig Montreuxban időzik, egy bécsi lap szerint, nincs szándéka a kisasszonyt nőül venni. «Ne higgye a világ, — mondta az ex­­főherczeg, — hogy egy asszony kedvéért mondtam le állásomról. Azért mondtam le minden méltósá­gomról, mert teljesen független akarok lenni.» Welfling jogi megbizottja Bécsben és Salzburgban összeköttetésbe lépett az udvar megbizottaival, hogy a volt főherczeg anyagi igényeinek likvidálását ke­resztülvigye. Wölfling nagyon komor s jelenleg pénz­zavarokkal küzd, hitele pedig nincs, mert atyja ki­jelentette, hogy semmi adósságot meg nem fizet érte. — Az agg honvédekért. Néhány hazafias ér­zésű, derék fővárosi polgár az agg negyvennyolczas honvédek menedékházának segélyalapja részére asztaltársaságot kiván alakítani. Ebben a tárgyban a következő Felhívást bocsátották ki: Magyarország független érzelmű Polgáraihoz ! Van szerencsénk tudomásukra hozni, hogy VII., Rottenbiller­ utcza 1. szám alatt Tömör Dezső vendéglőhelyiségében, kizárólag az «Agg honvédek menedékházá»-nak segélyalapja részére, asztal­­társaságot akarunk alakítani. Fölhívjuk nemcsak a székesfőváros, hanem az ország minden egyes hazafias és független ér­zelmű polgárát, hogy e czélunk keresztülvitelében járuljanak hazafias eszménkhez és folyó hó 22-én esteli 8 órára az alakuló közgyűlésen minél szá­mosabban megjelenni szíveskedjenek. Testvéri kézszoritással Az egybehívok. — Tolsztoj Lujza herczegnő ellen. Lujza herczegnő és Giron kijelentették, hogy világfelfogá­sukban nagy hatással voltak rájuk Tolsztoj művei. Tolsztoj most ez ellen erélyesen tiltakozik, a követ­kezőket írván: »A szerencsétlen asszony maga­tartásáról nem akarok ítéletet mondani, mert írva van: »ne ítélj, nehogy megítéltessél.” Azt azonban állítom, hogy műveimben egy sor sincs, mely az ő magatartását igazolná. Tartom magam ahhoz a keresztény tanhoz, melynek első alapelve az, hogy gyönyöreinket és boldogságunkat áldozzuk fel szomszédunk jólétéért. Ez esetben azonban épen az ellenkező történt. Ez az asszony nemcsak férjének és apósának, de a gyermekeinek boldog­ságát és békéjét is feláldozta. A legidősebb gyer­mek bizonyára borzasztóan szenved s szenvedni is fog egész életén keresztül anyja botlása miatt, aki mindent feláldozott azért a gyönyörűségért, hogy akadály nélkül együtt lehessen Gironnal. Ez az én nézetem erről az eseményről, mely ok nélkül fog­lalkoztatja az egész világot.» Drezdából táviratozzák : Frigyes Keresztély her­­czeg állapotában aggasztó fordulat történt. Lujza herczegnő nap-nap után drezdai barátai útján h­írt kap beteg fia állapotáról. Lausanneból jelentik . Egy itteni lap munkatársa, aki látta a volt trónörökösnét, azt írja, hogy a her­­czegnőn nem látszik sem szellemi, sem testi beteg­ség nyoma. Csak bizonyos nyugtalanság mutatkozik rajta, mely helyzetének bizonytalanságiból ered. A drezdai bíróság ugyanis csak a válást mondotta ki, de a herczegnőnek sem rangjáról, sem nevéről, sem anyagi helyzetéről, vagy tartózkodási helyéről nem intézkedett. Gironról nem akar tudni a herczegnő, sőt még nevét sem akarja hallani. — Magyarok sorsa Amerikában. Hogy szegény magyar véreinkre milyen sors vár, amidőn a vándor­botot kezükbe veszik s útnak indulnak jobb hazát keresni, jellemzi az a levél, amelyet egy igénytelen magyar ember, Tulok Pál küldött be az «Amerikai Magyar Népszava» czímű lapnak. Magyarországból — úgymond a levél — 120 magyar család vándo­­rolt ki Brazíliába, Dél-Amerikába, ahová őket olasz­­országi ügynökök csalták ki. Az utazás költségét megfizette az ügynök, de aztán, ha partra szállottak, rabszolgákként bánnak velük és sohasem en­gedik őket annyit keresni, hogy a sárga­láztól járványos országrészből megszabadulhas­sanak. Ott kell elpusztulniok. A kávé­ültet­vényeken fekete kávéval és gyönge kukoric­ával tengetik életüket, amíg a testi erejük tart. Naponta soványabbak és gyöngébbek lesznek. Mindegyre sárgul a lábaik körme alatt a vér. Rizs nevű féreg hatol az ember bőre alá. Ezeken a nyomorúságokon kívül, minden munkás folytonosan adós a gazdájá­nál, az élelmi­szerekért s ettől csak ritkán szabadul meg. A temetés különben nem kerül pénzbe. A szegény, agyonkinzott ember holttestét összetákolt deszkaládába teszik s minden czeremónia nélkül bedobják egy hevenyészett gödörbe. A halálosan beteg emberhez sem orvost, sem papot nem hivnak. Már száz év óta csalogatják oda az embereket, mert a munkás népre ott nagy szükség van. A munkabér nagyon kevés, az élel­mezés pedig méregdrága. Az emberek ott egymás­sal nem társalognak, mert félnek egymástól. Min­denki, még a gyermek is nyakig föl van fegyver­kezve. Az ültetvények tulajdonosai a városokban laknak, fényben és pompában. Azzal végzi a leve­let, hogy okuljanak rajta a honfitársak s maradja­nak a szülőhazában, ahol jobb meghalni, mint Bra­zíliában élni. Az Amerikai Magyar Népszava azt teszi eh­hez a levélhez, hogy a magyar kormánynak minden erejét meg kell feszítenie arra nézve, hogy a lelketlen ügynököket meggátolják abban, hogy magyar családokat csábítsanak Braziliába, ahol ok­vetlenül elpusztulnak s a magyar lapok is nagy szolgálatot tesznek, ha köztik ezt a levelet. — Anarchista-hajsza. Néhány nappal ezelőtt az újpesti Attila-úton levő Nagy-féle vendéglőben több olasz munkás ült, a vendéglő rendes törzsvendégei. Bevetődött a vendéglőbe több detektív, akik rögtön anarchistákat szimatoltak az olaszokban s igazolásra szólították fel őket.­­Jöbb munkásnál volt igazoló papír s ezeket alaposan megvizsgálták, sőt többek­nek még a szájukat is ki kellett nyitni s megvizs­gálták jogaikat, várjon egyezik-e a személyleirással Akik nem tudták magukat igazolni, azokat előállí­tották a rendőrséghez, ahol igazolták, hogy munká­­ban levő gépgyári munkások s eszük ágában sincs, hogy anarchisták legyenek. Erre azután elbocsátot­ták őket. — Zrínyi Ilona emléke. A napokban szóvá tettük, hogy Zrínyi Ilona emlékét az egész ország­ban csak egy helység ülte meg. Erre vonatkozólag a következő sorokat vettük.* Tisztelt szerkesztő úr! Becses lapjában a napokban olvastam, hogy csak egy helyen ünnepelték meg az országban Zrínyi Ilona halálának évfordulóját. Az elnökletem­ alatt álló polg. leányisko­l önképzőkörb-e, bár nagyon szerényen, csak a magunk körében, de február 21-iki ülésünket egészen e nagy magyar nő emlékének szenteljük. Azt hiszem, ezt nem csak mi, hanem sok leányiskolában megteszik. Maradtam kiváló tisztelettel Szarvason, 1903. február 17-én Tukes Ilona, polg. isk. tanítónő. Örömmel vesszük tudomásul, hogy azokban az iskolákban, ahol a magyar nőket, a magyar anyá­kat nevelik, a történelem legnagyobb nőalakja, Rákóczi Ferencz édesanyja emlékének kegyelettel áldoznak. — Sikkasztó főjegyző, Királyhelmecz város­­birája és pénztárosa e hó 17-én a kasszavizsgálat alkalmával nagy sikkasztásnak és lopásnak jött nyo­mára. Korán reggel ugyanis, midőn a városháza pénztárszobájába léptek, észrevették, hogy a Wert­­heim-szekrény nyitva van s a benne lévő pénz hiányzik. A gyanú rögtön Nagy Barnára, a város csak alig egy év előtt megválasztott főjegyzőjére irá­nyult. A főjegyzőt, aki legutóbb feltűnően költeke­zett, reggel hiába várták hivatalában s helyette csak egy levelet találtak ott,amelyet Steinfeld István a* fÜGGETLEN MAGYARORSZAG 1903. február 20.

Next