Független Magyarország, 1903. február (2. évfolyam, 317-343. szám)
1903-02-20 / 335. szám
l jének, a haszonért, amelyet a tudománynak, a dicsőségért, amelyet nemzetének szerzett. Mikor tavaly aztán hazajött, meleg ünnepléssel üdvözölte a magyar tudományos világ, nemzete most örömmel látja, hogy munkássága méltó elismerésben részesült. — Catulle Mendes távirati nyilatkozata. Gatulle Mendés, a jeles franczia költő és drámaíró nemrégen hosszabb tanulmányt írt Petőfi Sándor életéről és műveiről a párisi Figaro-ban. Ez a tanulmány bár nagyon hűen és rokonszenvesen méltatta Petőfi verseit, amelyek közül Az őrültet gyönyörű fordításban tette közzé, csak úgy hemzsegett a sok téves életrajzi adattól, amelyekkel nyilván rászedték a jóhiszemű mestert. A magyar sajtó legnagyobb része méltán felháborodott pl. olyan adatokon, hogy Petőfi Sándor mezítláb és hajadon fővel kóborolta be az országot, bort és vacsorát kérve, hogy később a Bakonyban a szegénylegények között tengette életét és mezítláb harczolta hazáért stb. stb. Salamon Ödön a Journal de Budapest czimű franczia heti újság szerkesztője, lapja élén foglalkozott ezzel, a magyarok kegyeletét oly kínosan sértő tanulmánynyal, amelynek téves adatait szóról-szóra közölve, kimutatta ezeknek valótlanságát, s egyúttal közölve Petőfi Sándor helyes életrajzát, felszólította a franczia mestert, hogy nevezze meg azt a forrást, amelyből ezeket a boszantóan nevetséges adatokat kapta. A Journal de Budapest-nek ezt a számát el is küldte Catulle Mendésnek Párisba. A franczia mester azonban útban volt és csak tegnap érkezett vissza. Ma a hajnali órákban Salamon Ödön a következő táviratot kapta Catulle Mendéstől: Monsieur Salamon Ödön Journal de Budapest Budapest. V. Paris 20496. 31. 187/5u. Votre journal ma été remis aujourd’ hui seulement. Il me donne la première nouvelle de fémotion causée par mon article sur le grand Petőfi. Lettre suit. Pnére de pubter de péche et lettre. Catulle .Mendés. (Csak ma jutott kezemhez Lpja, amely először adja tudtomra azt a visszatetszést, amelyet a nagy Petőfiről írott czikkem okozott. Levél megy. Kérem a táviratot és a levelet közzétenni.) Kétségtelen, hogy Catulle Mendés ebben a levélben, amint lovagias érzésű franczia költő részéről másképen nem is várható, teljes elégtételt fog szolgáltatni Petőfi Sándor emlékezetének és a megsértett magyar nemzet kegyeletének. A levelet szintén közölni fogjuk. — Ebéd a hadtestparancsnoknál. Lobkowitz Rudolf herczeg vezénylő tábornok, hadtestparancsnok és neje Lobkowitz Rudolfné herczegné ma este ebédet adtak, amelyre hivatalosak voltak : Majthényi László báró, Rodakowski lovag és Forinyák Gyula lovassági tábornokok, Tarkovich József államtitkár, Pírét de Bihari Béla báró, Wodianer Albert báró, Keglevich István gróf, gyarmatai Durmann Antal és Jablánczy Sándor altábornagyot, Gulner Gyula, Széll Ignácz Wieenburg Márk gróf és Bernáth Géza államtitkárok, Ludwiih Gyula főrendiházi tag, a m. kir. államvasutak elnök-igazgatója, Grúz Albert és Szalay Péter miniszteri tanácsosok, Mirbach-Haiff gróf követségi titkár, Riffault Ágost, Cuciureanu követségi tanácsos és Barnaktarovits M. főkonzulok, Matuska Alajos alpolgármester. — Pángermán hősök. Ismert clég a Deutsches Tagblatt. Ez a díszes orgánum, amelyben Cramer Albin czikkei láttak napvilágot, amely a magyarság ellen intézett legdurvább piszkolódásokat is hozta. A sajtópörök lassanként leolvasztották a Deutsches Tagblatt germán nevét. Szerkesztőjét, Cramer Albint kiutasították az országból, helyébe egy Orendi Viktor nevű obskúrus alak került a lapra, mint »főszerkesztő«. Ez az úr még méltóbb tisztes lapjához, mint az elődje volt. Az legalább helyt állott a piszkolódásaiért, Orendi azonban gyáván elhárítja magáról a felelősséget. A temesvári ügyészség sajtópert indított a Deutsches Tagblatt ellen, mert a magyarság és a magyar állameszme ellen izgatott. A pörre egy czikk adott okot, melyet a nevezett lan állítólag a »Berliner Neueste Nachrichten-ből vett át s melyben egy német tábornok szava van idézve, aki azt mondta, hogy a magyaroknak kezet kellene csókolniok a németeknek, mert nélkülök nemcsak hogy kultúrájuk nem volna, de egész államukat rég elsodorta volna a szláv áramlat Európa térképéről. A »főszerkesztő«, Orendi Viktor, akit a czikkért felelősségre vontak, kijelentette, hogy nem áll helyt a közleményért, mert ő inkább a lap anyagi ügyeivel foglalkozik. Erre azután az ügyészség kénytelen volt a vádat a lap »felelős szerkesztője, Feisthammel Kálmán ellen kiterjeszteni, aki mint utóbb kiderült, a lapnál szedői minőségben van alkalmazva. Ejnye, ejnye Orendi úr! Hogy illik a keblét dagasztó germán önérzethez ez a Rück mirtskonzentrinung! — Wölfling Lipót. Wölfling Lipótnak, ki Adamovics Vilmával még mindig Montreuxban időzik, egy bécsi lap szerint, nincs szándéka a kisasszonyt nőül venni. «Ne higgye a világ, — mondta az exfőherczeg, — hogy egy asszony kedvéért mondtam le állásomról. Azért mondtam le minden méltóságomról, mert teljesen független akarok lenni.» Welfling jogi megbizottja Bécsben és Salzburgban összeköttetésbe lépett az udvar megbizottaival, hogy a volt főherczeg anyagi igényeinek likvidálását keresztülvigye. Wölfling nagyon komor s jelenleg pénzzavarokkal küzd, hitele pedig nincs, mert atyja kijelentette, hogy semmi adósságot meg nem fizet érte. — Az agg honvédekért. Néhány hazafias érzésű, derék fővárosi polgár az agg negyvennyolczas honvédek menedékházának segélyalapja részére asztaltársaságot kiván alakítani. Ebben a tárgyban a következő Felhívást bocsátották ki: Magyarország független érzelmű Polgáraihoz ! Van szerencsénk tudomásukra hozni, hogy VII., Rottenbiller utcza 1. szám alatt Tömör Dezső vendéglőhelyiségében, kizárólag az «Agg honvédek menedékházá»-nak segélyalapja részére, asztaltársaságot akarunk alakítani. Fölhívjuk nemcsak a székesfőváros, hanem az ország minden egyes hazafias és független érzelmű polgárát, hogy e czélunk keresztülvitelében járuljanak hazafias eszménkhez és folyó hó 22-én esteli 8 órára az alakuló közgyűlésen minél számosabban megjelenni szíveskedjenek. Testvéri kézszoritással Az egybehívok. — Tolsztoj Lujza herczegnő ellen. Lujza herczegnő és Giron kijelentették, hogy világfelfogásukban nagy hatással voltak rájuk Tolsztoj művei. Tolsztoj most ez ellen erélyesen tiltakozik, a következőket írván: »A szerencsétlen asszony magatartásáról nem akarok ítéletet mondani, mert írva van: »ne ítélj, nehogy megítéltessél.” Azt azonban állítom, hogy műveimben egy sor sincs, mely az ő magatartását igazolná. Tartom magam ahhoz a keresztény tanhoz, melynek első alapelve az, hogy gyönyöreinket és boldogságunkat áldozzuk fel szomszédunk jólétéért. Ez esetben azonban épen az ellenkező történt. Ez az asszony nemcsak férjének és apósának, de a gyermekeinek boldogságát és békéjét is feláldozta. A legidősebb gyermek bizonyára borzasztóan szenved s szenvedni is fog egész életén keresztül anyja botlása miatt, aki mindent feláldozott azért a gyönyörűségért, hogy akadály nélkül együtt lehessen Gironnal. Ez az én nézetem erről az eseményről, mely ok nélkül foglalkoztatja az egész világot.» Drezdából táviratozzák : Frigyes Keresztély herczeg állapotában aggasztó fordulat történt. Lujza herczegnő nap-nap után drezdai barátai útján hírt kap beteg fia állapotáról. Lausanneból jelentik . Egy itteni lap munkatársa, aki látta a volt trónörökösnét, azt írja, hogy a herczegnőn nem látszik sem szellemi, sem testi betegség nyoma. Csak bizonyos nyugtalanság mutatkozik rajta, mely helyzetének bizonytalanságiból ered. A drezdai bíróság ugyanis csak a válást mondotta ki, de a herczegnőnek sem rangjáról, sem nevéről, sem anyagi helyzetéről, vagy tartózkodási helyéről nem intézkedett. Gironról nem akar tudni a herczegnő, sőt még nevét sem akarja hallani. — Magyarok sorsa Amerikában. Hogy szegény magyar véreinkre milyen sors vár, amidőn a vándorbotot kezükbe veszik s útnak indulnak jobb hazát keresni, jellemzi az a levél, amelyet egy igénytelen magyar ember, Tulok Pál küldött be az «Amerikai Magyar Népszava» czímű lapnak. Magyarországból — úgymond a levél — 120 magyar család vándorolt ki Brazíliába, Dél-Amerikába, ahová őket olaszországi ügynökök csalták ki. Az utazás költségét megfizette az ügynök, de aztán, ha partra szállottak, rabszolgákként bánnak velük és sohasem engedik őket annyit keresni, hogy a sárgaláztól járványos országrészből megszabadulhassanak. Ott kell elpusztulniok. A kávéültetvényeken fekete kávéval és gyönge kukoricával tengetik életüket, amíg a testi erejük tart. Naponta soványabbak és gyöngébbek lesznek. Mindegyre sárgul a lábaik körme alatt a vér. Rizs nevű féreg hatol az ember bőre alá. Ezeken a nyomorúságokon kívül, minden munkás folytonosan adós a gazdájánál, az élelmiszerekért s ettől csak ritkán szabadul meg. A temetés különben nem kerül pénzbe. A szegény, agyonkinzott ember holttestét összetákolt deszkaládába teszik s minden czeremónia nélkül bedobják egy hevenyészett gödörbe. A halálosan beteg emberhez sem orvost, sem papot nem hivnak. Már száz év óta csalogatják oda az embereket, mert a munkás népre ott nagy szükség van. A munkabér nagyon kevés, az élelmezés pedig méregdrága. Az emberek ott egymással nem társalognak, mert félnek egymástól. Mindenki, még a gyermek is nyakig föl van fegyverkezve. Az ültetvények tulajdonosai a városokban laknak, fényben és pompában. Azzal végzi a levelet, hogy okuljanak rajta a honfitársak s maradjanak a szülőhazában, ahol jobb meghalni, mint Brazíliában élni. Az Amerikai Magyar Népszava azt teszi ehhez a levélhez, hogy a magyar kormánynak minden erejét meg kell feszítenie arra nézve, hogy a lelketlen ügynököket meggátolják abban, hogy magyar családokat csábítsanak Braziliába, ahol okvetlenül elpusztulnak s a magyar lapok is nagy szolgálatot tesznek, ha köztik ezt a levelet. — Anarchista-hajsza. Néhány nappal ezelőtt az újpesti Attila-úton levő Nagy-féle vendéglőben több olasz munkás ült, a vendéglő rendes törzsvendégei. Bevetődött a vendéglőbe több detektív, akik rögtön anarchistákat szimatoltak az olaszokban s igazolásra szólították fel őket.Jöbb munkásnál volt igazoló papír s ezeket alaposan megvizsgálták, sőt többeknek még a szájukat is ki kellett nyitni s megvizsgálták jogaikat, várjon egyezik-e a személyleirással Akik nem tudták magukat igazolni, azokat előállították a rendőrséghez, ahol igazolták, hogy munkában levő gépgyári munkások s eszük ágában sincs, hogy anarchisták legyenek. Erre azután elbocsátották őket. — Zrínyi Ilona emléke. A napokban szóvá tettük, hogy Zrínyi Ilona emlékét az egész országban csak egy helység ülte meg. Erre vonatkozólag a következő sorokat vettük.* Tisztelt szerkesztő úr! Becses lapjában a napokban olvastam, hogy csak egy helyen ünnepelték meg az országban Zrínyi Ilona halálának évfordulóját. Az elnökletem alatt álló polg. leányiskol önképzőkörb-e, bár nagyon szerényen, csak a magunk körében, de február 21-iki ülésünket egészen e nagy magyar nő emlékének szenteljük. Azt hiszem, ezt nem csak mi, hanem sok leányiskolában megteszik. Maradtam kiváló tisztelettel Szarvason, 1903. február 17-én Tukes Ilona, polg. isk. tanítónő. Örömmel vesszük tudomásul, hogy azokban az iskolákban, ahol a magyar nőket, a magyar anyákat nevelik, a történelem legnagyobb nőalakja, Rákóczi Ferencz édesanyja emlékének kegyelettel áldoznak. — Sikkasztó főjegyző, Királyhelmecz városbirája és pénztárosa e hó 17-én a kasszavizsgálat alkalmával nagy sikkasztásnak és lopásnak jött nyomára. Korán reggel ugyanis, midőn a városháza pénztárszobájába léptek, észrevették, hogy a Wertheim-szekrény nyitva van s a benne lévő pénz hiányzik. A gyanú rögtön Nagy Barnára, a város csak alig egy év előtt megválasztott főjegyzőjére irányult. A főjegyzőt, aki legutóbb feltűnően költekezett, reggel hiába várták hivatalában s helyette csak egy levelet találtak ott,amelyet Steinfeld István a* fÜGGETLEN MAGYARORSZAG 1903. február 20.