Független Magyarország, 1905. március (4. évfolyam, 1061-1091. szám)
1905-03-01 / 1061. szám
1905. március 1. FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG • . • ■ "• , a ,, hangsúlyozni e kérdésben álláspontját és ezt a jövőben is meg fogja tenni, mihelyt ennek szüksége mutatkozik. Kérem a kamarát, hogy ezt a jelentést abban a meggyőződésben vegye tudomásul, hogy az elnökség nyitott szemmel fogja kisérni a mai politikai és gazdasági válság fejlődését és a zágrábi és zenggi testvérkamarákkal együttesen idejekorán meg fogja tenni a szükséges lépéseket esetleg fenyegetett gazdasági érdekeinek megóvására. (Élénk tetszés.) országos párt a magyar törvényhozásban, hogy hozzáláthasson ama nagyfontosságú alkotmányreformhoz. Követve meggyőződésemet, időszerűnek tartom azt is, hogy pártonkívüli állásommal felhagyva, csatlakozzam a függetlenségi párthoz, belépjek annak kötelékébe. Tisztelettel kérem nagyságodat, méltóztassék ez elhatározásomat tudomásul venni, illetőleg a párt elé terjeszteni. Kapcsolatosan megemlítem, hogy a függetlenségi párthoz való csatlakozásomat esztergomi választóim is egyhangú lelkesedéssel fogadják és helyeslik. Mély tisztelettel vagyok nagyságodnak őszinte hive dr. Kmetty Károly tud.-egyetemi tanár, Esztergom sz. kir. város orsz. képviselője. Kmetty Károly belépése a függetlenségi partba. Kmetty Károly, az egyetem tudós közjogi tanára, akit a legutóbbi választáson az esztergomi kerület pártonkivüli programmal képviselőjévé választott, ma levelet intézett Kossuth Ferenchez, a függetlenségi párt elnökéhez, amelyben bejelenti a párba való belépését. A levél a következőleg hangzik: Nagyságos elnök úr! A jelenlegi kormányválság megoldása körül felmerült jelenségek komoly tanulságul szolgálnak arra, hogy rendkívüli s alig legyőzhető nehézségei lesznek azon jogos törekvésünknek, hogy a külügyi és hadügyi közös intézmények, a „paritásos dualizmus törvényes elvéhez képest átalakíttassanak, azokban a magyar államiságnak úgy lényegbeli, mint külsőségekre vonatkozó kívánalmat egyaránt megvalósíttassanak. ■E sajnálatos jelenségek megfigyelése és lelkiismeretes mérlegelése, azon meggyőződést keltette bennem is, hogy az 1723. évi L és II. törvénycikkből folyó viszonos védelmi kötelezettségnek hathatós és sikeres teljesítése, egy részünkről, mint az osztrák császárság részéről, sokkal célszerűbben történhetnek ama közös szervezetek megszüntetésével, vagyis önálló és különálló magyar, illetőleg osztrák diplomáciai és hadügyi szervekkel és intézményekkel. Ily elkülönítés nem gátolná a védelemre irányzott egyöntetű és együttes működést és elejét venné a közös szervezetek mellett folytonos és immár a két állam népeinek nyugalmát állandóan zavaró, végtelenül káros súrlódásoknak, helyre állíthatná a rég nélkülözött bizalmat és testvéries jó viszonyt a magyar és osztrák között, és így könnyebben feltartható és biztosabban gyarapítható lenne a két állam nagyhatalmi súlya és vele együtt királyi családunk, respektíve az osztrák császári ház fénye és dicsősége is. Ebben a meggyőződésben helyesnek és minden alkotmányos eszközzel hiánytalanul valósitandónak tartom a függetlenségi párt programmját; úgy Magyarországra, mint Ausztriára üdvösnek vélem, ha minél előbb abszolút többségre emelkedik ez az szer igazán bravúros s itt-ott a karokkal együtt szinte vágneri tökélyü. Amellett a reminiscenciák révén sem bántó. Az érzelmi kontrasztok jellemzése, a keresztények imaszerű, szép kórusai a pogányok vad indulatával szembeállítva, a raffinált hanghatások, a tökéletes hangszerelés, a disszonanciák tökéletes ismeretére és ügyes kihasználására vall. Általában a regényes dalmű faktúrája mesteri, s «Mária, ezért technikai szempontból is, számottevő alkotás szerény dalműirodalunkban. Különösen szépek az első felvonásbeli kórusok, melyeknek áhitatos, imaszerű felépítése igen hatásos, de sok erő és lendület van a harcosok kardalában is. A harmadik felvonás aránylag ebben a tekintetben is megállja még helyét, bár általában technikai felépítését illetőleg messze mögötte marad az elsőnek. Különösen pedig a másodiknak. Kissé szokatlan és majdnem bántó a kórusok szólamának kiesése a zenei egységből. Az átmenet, mely a magánszólamokat a karokkal szerves, egységes összeköttetésbe hozza, szinte teljesen hiányzik. S ez a sopron részeknél, a túl magas regiszterek alkalmazásával fárasztó, nehéz feladatot gördített a feladatát igazán fényes készültséggel, nemes ambícióval megoldó Krammer Teréz elé. Krammer asszony önmagát múlja felül Mária szerepében s érzelmes, gyengéd játékában, páratlanul szép énekművészetében ideális alakítást adott. Bátran mondhatjuk, «Máriát» Krammer művészete avatja zenei eseménynyé. " Mellette Blehmesek(' és Takács egyaránt kitűnőek. Bohnicsek pazarul bánik hanganyagával s ha játéka kissé jobban simul majd a többi szereplők komolyabb előkelőségéhez, harci kedvében, szenvedélyes fellobbanásában is szimpátiásabb lesz. Jó, szövegkiejtése fülön dicséretet érdemel. Takácsról csak jót, csak dicséretest írhatunk. Mesés, behízelgően szép hangja egymagában elég biztosíték már arra, hogy a dalmű magyaros dallamai közkedveltekké legyenek. Ney Dávid a táltos szerepében, Kornai, Szendrei derekasan előmozdították Mária sikerét. Dióssyné Csilla hálátlan szerepében nem tudott eléggé érvényesülni. Minden áron ki akart tűnni az ensembleból, de tudása, tehetsége nem érvényesülhetett kellőkép. A karok derekasan megállták helyüket, fegyelmezettségük, összhangjuk mesteri. A zenekart Kerner vezényelte, s az 5 széles körű, gondos, mesteri körültekintésével a dalmű legelrejtettebb szépségeit is iparkodott megtalálni. Nyilván nem rajta múlt, ha többet nem találhatott — ezútttal. Az ügyes librettó, mely ugyan nem mindenütt kifogástalan rimek s jó magyarság szempontjából, a zeneakadémia érdemes titkárának a műve. A tárgy, a levegő, a milló színmagyar. Örömmel ismételjük, hogy a dalmű a felsorolt hiányok dacára dalműirodalmunk felvirágzása mellett bizonyít s szerény operairodalmunk számára határozottan nyereség. Magyar szerzők derekas munkája. A közönség minden felvonás után ismételve kitapsolta a szerzőket s ha meg is látszott a kissé szokatlan lelkesedésen a zeneakadémia ragaszkodása a kedves mesterhez, örömmel jegyezzük fel az est zajos külső sikerét. A szerzők is, a bájos Mária is számos koszorút kaptak. S az ezüst babért Mária tette a boldog szerzők lábai elé. Dr. Bottenbiller Ödön. A békéscsabai vérengzés. Budapest, február 28. Lapunk mai számában kifejeztük kételyeinket afelől, hogy azok a csabai parasztzavargások, amelyekről a Magyar Távirati Iroda hírt adott, oly jelentékenyek lettek volna, mint azt a félhivatalos laptudósító feltüntette. Különösen pedig nem vettük komolyan a hírnek azt a részét, amely Achim Andrásnak, a csabai szocialista képviselőnek az ügyben való szerepléséről szólt. Achim, aki a képviselőház első ülésein a fővárosban megjelent, józan, komoly, értelmes embernek mutatkozott. Alig volt feltehető róla, hogy izgassa a népet és zavargásnak az élére álljon. Az azóta érkezett hírek beigazolták, hogy mindössze egy jelentéktelen kis tüntetésről van szó, amely a csabai főjegyző ellen irányult és amelyet csak a szenzációhajhászás és rosszakarat fújtak fel; Achim maga pedig, nemhogy nem izgatta a népet, hanem ellenkezőleg csillapítólag lépett közbe, aminek nagy befolyása volt arra, hogy baj nem történt. Egyáltalán, aki ismeri a békés megyei és különösen a csabai népet, az nem egykönnyen ül fel a hasonló rémhíreknek. Mert noha sok jel ez állítás ellen bizonyít, így annak lehet venni Áchim megválasztatását is, mégis kimondhatjuk, hogy a szocializmusnak igazi talaja ott nincs. Ennek oka elsősorban, hogy az áldott alföldi föld népe Békés megyében általában nem szegény, sőt vagyonos. Áll ez különösen Békéscsabára, ahol nem ritka az olyan tót földesgazda, akinek több száz, sőt ezer holdnyi vagyona, háza, szőleje van. Maga Áchim András kétszáz holdnyi föld tulajdonosa és azonfelül nyolcszáz hold bérleten is gazdálkodik. A népnek ez a része a legújabb generációban már teljesen kinőtt a paraszti sorból. Fiait iskoláztatja, leányai az utolsó francia divat szerint öltözködnek, nyelveket beszélnek, zenéhez értenek és az úri családokba házasodnak be. A zsellérnép persze szegény és az általános vagyonosság között annál jobban érezi nyomorúságát. E között persze nem nehéz a szocialista ideákat terjeszteni, annál is inkább, mert az egyszerű nép nem érti meg azokat és a nagy tanokból csak azt a következtetést vonják le, hogy a gazdagok vagyonát fel kell osztani. Ily módon bizony voltak már Csabán is, Orosházán is az arató zsellérség között komoly, nagyobbszabású zendülések is. Ezen az elégületlenségen azonban a munkástörvény liberális szellemű megváltoztatása, télen az ipari munkával való ellátás stb. útján nem volna nehéz segíteni. Hogy ezúttal is katonaság segítségét kellett igénybe venni, az érthető, mert a néhány szál csendőr és rendőr, amely a hatóságnak rendelkezésére áll, nem elég ahhoz, hogy a nagy tömeget féken tartsa. Hogy a zavargás ezúttal nem volt komoly, azt legjobban mutatja, hogy a katonaság egyszerű megjelenése elég volt annak megszüntetésére. A zavargásról B.Csabáról a következőket írják : A békéscsabai nép forrongása nem érte váratlanul a város lakosságát. Az izgalom, amely a kerület mandátumáért folyt választási harcban már január második felében szertelen fokra hágott, nem ült el ma sem. A nép haragja főleg Körösi László városi főjegyző ellen irányul. Körösi a képviselőválasztások alatt, Zsilinszky Mihály vallás- és közoktatásügyi miniszteri államtitkár híve volt s amennyire tehette, támogatta is a Zsilinszky- párt akcióját. A szabadelvűpártiak törekvése azonban hajótörést szenvedett s a pótválasztáson Achim András paraszt-szocialista nyerte el a mandátumot. A város vezető férfiait Achim András szocialista megválasztása úgy megdöbbentette, hogy a pótválasztás óta szinte állandóan azzal a gondolattal foglalkoznak, miként szabadulhatnának meg a képviselőjüktől. Körösi László főjegyző mindent elkövetett, hogy Achimot lemondásra birja. A szocialista képviselő és hívei Körösi állásfoglalását nem tudják megbocsátani s minduntalan összetűznek vele. A tegnapi tüntetés is a főjegyző ellen irányult. A vármegye ma közgyűlést tartott Gyulán. A csabai megyebizottsági tagok mint máskor is, előértekezletre gyűltek össze a városházán s megbeszélték a közgyűlés egyébként jelentéktelen tárgysorozatát. Az értekezlet még folyt, amikor délután egy óra felé mintegy ötven-hatvan főből álló csoport verődött össze a városháza kapuja előtt. Az embertömeg percről-percre nőtt. Mindenfelől jöttek a parasztok a főtér felé. Csöndesen, látszólag nyugodtan gyülekeztek. Pipálgatva beszélgettek. Három órára járt az idő, amikor már körülbelül négy-ötszázan voltak. A szavuk hangosra fordult, a viselkedésük ingerült lett. A főjegyző személyét vették a szájukra s ismét felhangzott a követelés: — Mondjon le! A zajra és lármára a főjegyző kijött s megkérdezte az embereket, hogy mit akarnak. A parasztok összenéztek, majd elkiáltotta valaki, hogy kenyeret akar. A rá következő pillanatban, [négy-ötszáz .etaber ,zúgtak utána.