Független Magyarország, 1905. november (4. évfolyam, 1303-1332. szám)
1905-11-01 / 1303. szám
Budapest, 1905 IV. évfolyam, 1303. sz. Szerda, november 1. Főszerkesztő: v . _______LENGYEL ZOLTÁN_________ Szerkesztőség és kiadóhivatal, BUDAPEST. VU, ERZSÉBET-körút 50. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 29.— Korona Negyed évre 7.— Korona Fél évre 14.— Egy hónapra 2.40 Főmunkatárs: BAKONYI SAMU • TELEFONSZÁM : 1586. Halottak napján. Halottak napja: élők ünnepe! Gazdag, szegény a temetőbe megy, Hódolva a szokásnak, koszorút visz, Meggyújtja mécsét a sirkant felett, Talán letérdel és imát rebeg, Fel is sóhajt és zsebkendőt szőrit Kényes szemére; aztán visszatér Az élet városába s a halottnak Békét hagy újra egy esztendeig . . . És tódul a közönség e napon Bámulni a cicomás temetőt, A kegyelet pompáit, a dicsekvő Emlékezés nagy külsőségeit, A lobogó fáklyákat, a magasra Felcsapkodó lángnyelvek özönét És a hiú, kiváncsi néptömeg Tolakodását, vásári zaját. Dolgoznak a zsebmetszők; kipirult Lányarcokat merészen nézeget Sok léhűtő és gyászruhás menyecskék Kacéran ránevetnek a feléjük Kacsintgató urakra; koldusok Állják el az utat; sihederek Lopkodják a virágot és a gyertyát; Folyik a lélekrablás, csókok is Csattognak egy-egy néma sír körül S a temető, a holtak otthona Az élők piacává aljasul . . . Sivár ez a kép! S a hű szeretet, A tiszta fájdalom szorongva látja, Hogy a lent porladók fölött mohón ver sátrat a kufár, a kapzsi élet. De bármilyen kegyetlen a valóság, A temető bármily rút e napon S az igazak szivének bármilyen Keserves a halandók köznapi Tülekedése a holtak honában; Van, ami még ennél is szomorítóbb, Alávalóbb és irgalmatlanabb : A latrok lázadása, akik a Hazát, a nemzetet megölni készek, Hogy vére árán jóllakhassanak! . . . Szörnyű idők szakadtak a magyarral Az árulóknak már kevés a sírkert. Már nem elég a vértanúk nyugalmát Fölvenniük, szent hőseink nevére / Sarat dobálniok, egész hazánkat / Oly temetővé készülnek tarolni, Minő sohsem volt, a tatárdulás, A török sarcolások idején sem? Amit az osztrák négyszáz év alatt Vad önzésével el nem érhetett. Mit a Karafiák, Haynauok s a többi Hóhérlegények el nem végezének. Most megkísérlik újra ellenünk az Álarcos támadók, hogy a nyakas Magyart a kétfejű sas körmei közé taszítsák, prédának, rabul! Halottak napján az egész hazában Zokogjon végig a nemzeti gyász; Mert gonoszok törnek ránk, vakmerőn Elszántak oly pokoli rombolásra, Melytől megborzad az egész világ! Robognak már a sárga-fekete Paripákra felkapott s vörös Zászlók mögül hazánkra kénköves Tüzet fúvó császári zsoldosok! Kezükben a nemzethalál kaszája, Szemükben ádáz nemzetgyűlölet, Arcukról nemzetírtás vigyorog S amerre kelnek: pusztul a vetés, Felgyújtják nemzeti szentélyeinket, Törvényt, jogot, alkotmányt letaposnak, Rabszíjra fűzik a honszerelem Szeplőtelen szivű leányait, Megcsonkítják a daliákat és Halomra hordják összes kincseinket, Hogy Bécsnek kedveskedjenek velük. És jaj, ha megcsinálják, amire Szegődtek: a hármas hegy, négy folyó Országa egy nagy temető leszen! . . . Halottak napján ezt lásd, nemzetem! Most nem elég, hogy szép szónoklatok Virágba fonják nagyjaink nevét És hódolattal emlegessük a Dicsőket, akik a hazának éltek S meghaltak a hazáért! Nincs időnk Most érzelegni, sírni, álmodozni! De meg kell fújni a feltámadás Szent harsonáit, a tárogatókat! A hadak útján, csillagos tejúton Mozduljon Csaba élő tábora És nőjjön óriássá a sereg És a hatalmas, a megmérhetetlen Nemzeti had félelmes robogása Ég s föld között, a szabad levegőben Verje ki ŐS riadónk ütemét, Melynek tüzében összeforr a nemzet És egyetértő, győztes akarattal A porba sújtja minden ellenét! Hajnalcsillag. — Lapunk mai száma 32 oldal. —»