Független Magyarország, 1905. november (4. évfolyam, 1303-1332. szám)
1905-11-11 / 1313. szám
fl ontja a vért, löveti magát rendszer nélkül, s a forradalom őrült tüzében fényesítgeti a szabadság acélát. Hiába a forradalom tisztító tüzén minden szabadságmozgalomnak keresztül kell menni, mert a vér a népek ama kínos harmata, amely megtermékenyíti a szabadság mezejét. Az orosz forradalom még csak a kezdet kezdetén van, az orosz parasztnép még meg sem mozdult, de lehetetlennek tartjuk, hogy Oroszország irtózatos despotizmusa után — irtózatos forradalom, hasonlatos a nagy francia forradalomhoz, ne következnék el. El fog következni s ebből a tengeráradatból, mint zápor után a nyári felhőből, annál égetőbben fog a népek szabadság napja földerülni. A finnekre már derül, az oroszé ipso fakto földerül, de földerül Lengyelországé is, amelynek felosztásával az Isten a királyok moralitását mutatta meg. Politikai glosszák. Budapest, november 10. (k.) Új koalíció ? Ha az új koalíció azt akarja, amit a mostani, akkor fölösleges. Ha pedig mást akar, akkor a 48-as párt passzív segítségére nem számíthat. Ez olyan megdönthetetlen logika, amibe minden új koalíciónak bele kell pusztulnia. Mert mit akar a mostani koalíció ? 1. Akarja az önálló vámterületet — legkésőbb 1911. január első napján. 2. Akarja az önálló magyar jegybankot — ugyanekkor. 3. Akarja a törvénybe iktatott kiegészítő magyar hadsereg magyar nyelvét — a közkatonától föl egészen a királyig. (Ez még nem az önálló magyar hadsereg.) 4. Akarja a külügyek paritásos rendezést. Ezek mind benne vannak a kiegyezési törvényben, tehát tisztán csak a Hatvanhétnek alkotják közjogi tartalmát. A mostani koalíció tehát azt akarja megvalósítani, amit Deák Ferenc — Ferenc Józseffel együtt iktatott törvénybe. Ellenben a mostani koalíció a perszonál-unióból nem akar egy betűt sem megvalósítani. Vagyis a koalícióban lévő 48-as párt az e sarkalatos program vnjára, az önálló magyar hadsereget járó perszonál-unióra higgadt bölcseséggel vár. Azt várja, hogy először csak azok a nemzeti dolgok valósíttassanak meg, amelyek már egy meglévő törvényben, a kiegyezési törvényben úgyis benne vannak. Ha tehát az új koalíció is csak ezt akarná, akkor — ismételjük — : fölösleges. Ha azonban az új koalíció azt az istentelen orthodox magyarázatot adná Deák törvényének, amelyet eddig Bécscsel együtt a szabadelvű párt adott: ebben az esetben az új koalíció a 48-as párt halálos csapásai alatt csakhamar elhullana. Sem politikailag, sem közjogilag nincs tehát szükség új koalícióra. Ki is mondjuk kereken, nem segít itt semmi más, csak az az egyenes politikai és az az egyenes közjogi út, hogy : meg kell adni a magyarnak azt — ami a magyaré. Punktum. Ez a kibontakozás. el ~ : \ ' Gróf Pallaviemni Alfréd, az uj zempléni főispán elhatározta, hogy ha kell, hát szuronyokkal nyittat magának utat a vármegyeházába és folyjék akármennyi vér , az esküt mégis leteszi. Tehát mulatság: kivilágos-kivirradtigi E köll nekünk: nem a munka! ' * ! ' A népképviselet többségi akaratának föltétlen és minden körülmények között való érvényesülése — a királyi akaratnak alkotmányjogunkban biztosított jelentőségét homályosítaná el. A két akaratot tehát át kell hidalni.» Ezt Issekutz Győző mondja. Erre azt jegyezzük meg, hogy a magyar nemzet sohasem adott királyának oly tartalmú felségjogokat, hogy azokkal a felségjogokkal a magyar nemzet meg ne férhetett volna. És minthogy nem adott, épen ezért a magyar nemzet a magyar királyi felségjogokkal mindig megfért, és ezután is meg fog férni. Attól tehát soha sem kell tartani, hogy a nemzeti akarat a királyi akaratot el fogná amályosítani. A magyar nemzeti akarat azonban nem a magyar királyi felségjogokkal, tehát nem a királyi akarattal, hanem az osztrák császári felségjogokkal, tehát az osztrák császári akarattal nem fér össze. A magyar nemzetet a múltban, is, meg a jelenben is nem a magyar királyi, hanem az osztrák császári felségjogok nyomták el. Tisztán a magyar királyi felségjogok soha nem nyomhatják el a nemzetet, s így ha a magyar király tisztán csak az ő magyar királyi felségjogait gyakorolja Magyarország területén, ebben az esetben nincs szükség a királyi és a nemzeti akarat áthidalására. Ellenben a nemzeti akarat, és az osztrák császári akarat soha, és semmiféle intézménynyél áthidalható nem lesz. Hiába is kreált Deák Ferenc 1867-ben törvényileg közös ügyeket, hiába létesített közös közjogi intézményeket, amelyek mindmind a nemzeti és a császári akarat áthidalására voltak szánva. Ez az áthidalás közjogunkba nem hogy nem sikerült, sőt látjuk, hogy egyedül csak a 67-ben létesített közjogi intézmények domborítják ki a nemzeti akarattal szemben az osztrák császári akaratot, és ennek a császári akaratnak egyedül csak ezek az intézmények adják meg a törvényes látszatot. Akárhogy is érezzük, akárhogy is bizonyítsuk ennek a császári akaratnak a törvényakarna még valamit, — aztán megszorította reszkető kézzel s egy «Isten áldjá»-t mondva, miután a nyeregbe segítette szépséges kísérőjét, elindult tovább. Feje felett egy vércse kóválygott, odébb két pacsirta énekelt egymás mellett lebegve. A vércse üldözőbe vette őket, kanyarogva szállongtak előtte, a míg egyszerre az egyik hirtelen leszállt a sürű búzavetés közé . . . Visszanézett. A cserjés szélén ott volt még :ova nyakára támaszkodva a szép kísérő, s mintha fehér kendőt lobogtatott volna. Gondolkozott, ne forduljon-e vissza, de fülébe csendült annak a kékszemű angyalnak a szava: «Nem bánom én, ha nem szeret is, csak én szerethessem; nem bánom én, ha másé lesz is, csak álmodozhassam róla; nem bánom én, ha soha nem szólhatok is hozzá, csak láthassam, csak imádkozhassam érte ...» gyorsan megfordult, elindult. A vércse épen akkor csapott le elébe az üldözött pacsirtára . . . Erőss Lajos nárom hét óta a nádassal beszélget. Órák hosszúig elbarangol a közte levő keskeny füves tereken. Nem láthat mást csak a nádat, meg az eget. Hol egyiket nézi, hol a másikat. Néha megáll, körülnéz a nádövezte keskeny téren, mintha azt méregetné, hogy ez a darabka föld épen elég volna az ő világának. Csinálna magának rajta kunyhót; az iszapban fogdosna eledelül csikót, keresne vadruha-tojást; úgy élne, mint egy kis király, a nádas királya. Majd meg, leheveredve a fűre, belebámult az ég végtelen tengerébe, nézte az egymást kergető bárányfelhőket, rajzolgatott belőlük képzeletében csodás alakokat, mesebeli képeket; s ilyenkor olyan szűk volt neki ez a nagy világ, úgy szeretett volna átváltozni egy röpke álommá s átsuhanni abba a, képzeletszerte világba. De hiába méregette akár a nád szűk sikátorait, akár az ég végtelenségét, itt volt ő csak a földön. Nem tudta magát kiszakítani fájdalmaiból; nem bírta a nád suttogása elnémítani gondolatait, lelkének beszédét ; a bárányfelhők nem takarták el előle azt a két arcot. Ott látta maga előtt szüntelenül Teszéry Katát, amint teher lova nyakára, támaszkodva lobogtatja, utána fehér kendőjét, s ott állott, előtte szüntelenül az a kékszemű, angyal, áhítattal lesve ajkáról a, szót, hogy szelíd, zengzetes hangján becézve válaszoljon rá . . . Most is ott ballag a nádas között. Utoljára kér tőle tanácsot. Nehéz sóhaj szakad fel a kebléből: — Istenem, mit csináljak ? . . . Belebámul a végtelenbe , — jön-e válasz sóhajára . De az ég csak néma maradt. Csak a nád beszél suttogva. Mintha azt mondaná: —neked úgyis mindegy , az életed szomorú lesz mindenképen. Ha ahhoz a nagyúri lányhoz ragaszkodsz, a lelked örökké vádol, hogy azt az ártatlan kis angyalt megölted. S lehet, hogy csalódsz is még benne. Nagyúri lány, úri passziókkal, abba a csalóka világba vágyik, ahová te nem szeretsz menni, hazugságot nézni s hazudni velük együtt. Ha megmaradsz amellett a kékszemü lányka mellett, ott áll előtted mindig az a másik, akit szeretsz. Közétek fúródik, mikor ölelitek egymást; midőn egymásra mosolyogtok, odaáll életökbe halvány, kényes arccal; midőn szerelemről beszélgettek, odasugja a füledbe, hogy hazudsz. S mindezt csak te látod, te érzed majd s úgy kell viselkedned, hogy a másik ne lássa, ne tudja; mert azzal is megölnéd őt, ha szenvedni látna.» — Nekem már úgy is mindegy — mondta magában Erőss — boldoggá teszem hát, akinek én vagyok a boldogsága, akit olyan mérhetetlenül szerettem. A másik meg — oh, minek is kellett meglátnom — majd elfeled. Majd talál magának abban a csillogó világban ragyogást, gyönyört, hódolást szépsége iránt, ami elhomályosítja az én képem. De az az egyszerűséghez szokott gyermek, elhervadna a fájdalomban. Kiért a nádasból. Sebesen haladt végig a réten, meg a búzavetések között, hogy mielőbb odaérjen a lakodalmára. Messziről látta már, hogy a kertben egy rózsaszín ruhás kislány nézeget végig az után, hogy jön-e már a kocsi, amely az ő szerelmesét hozza ? Ni, bizonyosan látja is már valahol, mert kendőt lebegtet feléje. Kis bohó, nem is gondolja, hogy az a kocsi üresen megy, akit hoznia kellene meg, a rövidebb gyalogúton igyekezik feléje ... De már észrevette a tévedést, leeresztette a kezét, elbújik a bokrok közé, talán sír is szegény. Olyan jól esett Erőssnek az odaadó szeretetnek ezt az igaz megnyilatkozását látni, meg úgy fájt is, hogy ő azt nem érdemli meg. Mindegy, most már nem szabad szomorúnak látszani, vidámnak kell lennie. Tréfás megjegyzéssel ment el a bokrok mellett, melyek között ott volt Rózsi, szomorúan lépegetve a faleveleket s elmerülésében észre sem vette, hogy a szabadba vezető kis ajtón belopódzott, akit olyan nagyon várt. — Ej, ej, úgy látom, nem igen vár engem itt senki. Az ismerős hangra örömrepesve lebbent elő a bokrok közül Rózsi s csak odaborult szótalanul szerelmese keblére. Hogy tudta volna máskép elmondani mindazt, amit érzett, mint némasággal! Hanem megjött aztán a hangja. Annyi mondani meg kérdezni valója volt, hogy alig győzte szóval Tán estéiig is kérdezgette volna márkáját, elbeszélve FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG 1905. november 11.