Függetlenség, 1905. január (18. évfolyam, 4-20. szám)

1905-01-11 / 4. szám

Kecskemét. 190Január 11.___________Szerda. „­""te XVIII. évf. 4-ik szám. Befizetési ár: 'M H W _ Előfizetési ár: *elyre:i Ászhoz hordva BHA ■ áttt­&k HBHOf gff HM Wk Hj áEUfch JpBfl Vidékre postán kóla** hóra 60 fillér. M gff f| igil ■ ff 1! W §&■ »TB n ■■ K*-v hóra,!' 1 A r’-egy»dérre . 1.80 £ HL |K S flf §3 Hmm W. Si §».«m aSSaM Qh| H Negyedévre c 1 félévre . . 3­50 K K | iillll | W 19 / ^ ■ ■ TMévre ■ H.C Egy szám 4 fillér. B BJg N­JJ IjlVE |§ mm ILm 8 ^ fj | B~B Egy szám 8 fillér. Szerkesztőség és B H Wmf-*-; m w SMw Fiók-kiadóhivatal, kiadóhivatal: I. tized, Kettem-H. tized, Lejtő- . POLITIKAI NAPILAP. plomköz, reform, ateza. 324­ szám­ A FÜGGETLENSÉGI 48-AS PÁRT HIVATALOS LAPJA. bazárépület 10. sz Felelős szerkesztő: Tömöri Jenő. Főszerkesztő: Szappanos István, Tisza István A · Kossuth, Kecskemét, 1905. jan. 10. na valaki, akit most szalasztaná­­nak el hozzánk a legsötéte­b Afrikából, — elolvasná Tisza István legújabb leve­lét, amelyet a „Kecskeméti Lapok“ mai száma tálal fel a kecskeméti választó­­polgárok hizlalására, — azt találva hinni, biz’ Isten elhinné, hogy Kossuh Lajos szelleme támadt fel Tisza briga­­fos­ban. Hosszú lére eresztett keresbe­­szédben próbálja mentegetni az akot­­mány ellen elkövetett bűntetteit ", ki­­hökkenti végül, hogy: ,,apáink kent öröksége, a 48 alkotása veszélyen forog.“ Hát ez színtiszta igazság,"— esik az a bibi, hogy a 48. alkotá­sit épp Tisza István úr politikai létezése veszélyezteti, aki most II. Kossuth La­osként hívja segítségül a nemzetet. Ha tehát Tisza István úrban csak úgy szkrája lenne a hazafias becsületérzés­­nél, akkor elsősorban is a legnagyobb veszedelemtől, a saját b­ec­s­e­s személyétől mentené meg a lá­­zát, és a „48-as alkotásokat.“ Azt is írja a kis hamis a drági kis levélkében, hogy : „aki igaz h­ű­­séggel ragaszkodik a 4­8-as törvényekhez... annak párt­különbség nélkül kezet kell fognia, hogy ezt a veszélyt e­l­h­á­r­­­t­s­u­k.“ — Hohó, jó uram, hát már nem bízik a maga pártjában, a hí­res szabadelvű pártban­­ ? Hát már rászo­rulna a nemzetre p­ártkülönbsé­g nélkül? Talán azt óhajtaná, hogy az egyesült magyar ellenzék tagjai is tá­mogassák a Tisza gyászmagyarkáit, hogy annál kényelmesebben bánhassa­nak el a nemzet alkotmányával? ! . . . „ ... Ez ma már nem pártkérdés, hanem a hazafiság, úgyszólván csak tisztesség és becsület kérdése!“, fűzi hozzá kom­mentár­­képen a »K. L.« cikkírója. Nos hát ha ez már nem pártkérdés, hanem a haza­­fiság, a tisztesség és becsület dolga — »magad montad Dandin György« — úgy hagyják cserben a kecskeméti sza­badelvűpártis urak a kormányon ga­rázdálkodó szabottelvű hősöket és siessenek pártkü­lönbség nélkül a ha­za, illetve a tisztesség és becsület meg­mentésére ! Mert — reméljük — csak nem akarja a »K. L», hogy az ő iskolájába menjen a kecskeméti polgár »tisztessé­get és becsületet« tanulni, mikor olyan országos gavalléroktól tanulhatja, mint Kossuth Ferenc, Apponyi Albert, Bánffy Dezső, Andrássy Gyula, Da­rányi Ignácz, Károlyi és a Zichy, grófok ? Végül azt írja még a „K. L.“, hogy: „Nincsen ma már szó se negyven­nyolcról, se hatvanhétről; se függet­lenségi, se kormánypárt.“ — Hát lesz az igaz, hogy a szabadelvűpárti kor­mányok 35 éves sáfárkodása odavitte a helyzetet, hogy ma már nem akad széle­s Magyarországon ember, a­ki meggyőződésből lenne kormánypárti, ha csak a privát­­ érdekei nem hajtják a Tisza István aktába és nagyon kevesen hisznek még komolyan a 67-es alap üdvözitő voltá­ban. — De abban már téved a laptárs, ha azt írja, hogy „nincs már szó 48-ről, nincs függetlenségi párt.“ — Igenis szó van a 48-ról, — nézzen szót szerte az ország­ban s hallhatja, hogy sokkal erősebben vissz­hangzik most az ország lelkében, mint 48. óta bármikor. És van függetlenségi párt is. És hogy mennyire van, azt meglátják majd a kecs­keméti kormánypárti urak a választásokon! Azért hát, kormánypárti urak , lassan a testtel! Nem az a legény a ki itt, ha­nem az a ki állja! Kecskeméti Vilmos. ! T­AR­C A.­­ Lelki áldozat. 1 Juta: Tömöri Jenő.­ ­Már a fegyver is a hátán volt Tirno­­ván­i Péternek, mikor még egyszer ölbe kapt­a­ a nagy gyerekek szerelmes mohó­ságánál a feleséget. Össze-vissza pirosra csoki­sta hófehér arcát s még akkor is alig akart megválni tőle, midőn Nucut a kerülő harm­aszor nógatta az indulásra. -s vadkanok törték éjjelenkint az erdő alatti kukoricást s már rég készült Tirno­­ván. ..­tszenvedélyes vadász erre a lesre. 1 .akol az ura türelmetlen kerülőjével­­ eltávo­­nt, Márie kiült kis szalon erkélyére, s orm­­ nézte, hogy a szűk hegyi ösvé­­vényer a fölfelé haladók alakját mint nyeli el a g­­irs szürkület. C­audes, poétikus szép őszi este szál­lott­a!­­A kis oláh falu lakóinak nagy ré­sze már tv nyugalomra tért s csak itt-ott csil­lám kie. parányi ablaküvegeken a halvány mécs vi ,ga­l teli ezüstös fénynyel volna be s az apró- fehér szalmáé házakat s egész sí párazönt tánczoltatott a kastély erkélye­­itt tovarohanó Kőrös tajtékos fodrain. A távolabbi havasok körvonalai szegték l­­­éptétlen a láthatárt, melyet sű­­­rűn élénkítettek a pásztortüzek villogó csillagjai. Marie e szép őszi est hangulata alatt­­ állott teljesen. Kissé fázósan reszket ugyan össze könnyű selyem blonzában, de azért­­ mégis jól érezte magát a nagy, falusi csend közepette. Hosszan, merengőn nézte végig az , iteák girbe-görbe sorát, míg tekintete megakadt a pirosra mázolt, rozoga zsinde­­­­lyes templomtornyon. A templom mellett van az ócska papilak, susogó vén ákácok alják körül. Márie mélyen felsóhajtott, az­az idom­­­­talan, nagy épület, azok a suttogó akácok­­ olyan édes, olyan fájó emlékeket költöttek fel szívében. Ott volt ő anyányi játszó gyermek, az eleven, viruló szép kis paple­ány, ott élte a nagy ákácok védő árnyán , az élet legszebb, legrózsásabb idejét. Akkor még édes­apja a hófehér öreg lel­, kész járt misézni, a belül cifra, tarka ké­pes templomba s ők ott térdeltek mindig az első sorban, igen ő meg az a sápadt , leányos arcú klerikus Dragodár János. És a templom után ovis volt a világ. Ha tavasz­­ volt, neki­vágtak a napsugaras hegyoldal­­­­nak, koszorúba kötötték a rét minden vi­set egymás fejére. Ilyenkor a fiú mindig elmondta nagy­ ko­molyan : — Márie, ha végezek s parochiát ka­pok, te leszel a feleségem és senk más. A leánynak boldogságtól ragyogtak fel a szemei, de mégis szemérmeskedőn ta­pasztotta le puha kis kezével a száját., És így maguk se tudták mint, csak egyszer ott voltak egymás karjaiban, míg fel nem rezzentő ártatlan, tiszta mámoruk­ból valamelyik arra kóválygó pásztorgyerek, illedelmesen rájuk köszöntve a jó napot. Az öreg pópa haldokló lelkét nagy­­ ! megnyugvással töltötte el a gyerekek von­zalma s utolsó órájában kezüket egymáséba téve halk reszkető hangon megáldotta őket. Márie a tágas papilakban magára ma­radott anyjával, kit szomorú, sötét aggo­dalmak gyötörtek a jövő felől, mely ko­moly szükséggel fenyegette. Örökkön sirt,­­ szüntelen sóhajtozott, úgy, hogy Márie fia­tal, vidám lelkére is valami sötét ború ne­hezedett, kivált mikor János is visszatért Balázsfalvára, hogy a még hátralevő esz­tendejét a theologián lemorzsolja. Ilyen komor, sötét világ volt az öz­­­­vegy papné lakában, midőn egy délután előkelő látogató kopogtatott be az ajtón, a falu gazdag, fiatal földesura : Tirnován Péter. (Folyt. köv.) Politikai h­írek. A felső kerületi szövetkezeti ellenzék vezér bizottság­a ez úton értesíti az elvtársa­­■ o­kát, hogy a végreh­ajtóbizottság állandóan rendelkezésre áll minden választónak a­­ függetlenségi Népkor V. tized, Klapka­ utca 1 165. szám alatti párthelyiségben.

Next