Függetlenség, 1905. április (18. évfolyam, 29-33. szám)

1905-04-02 / 29. szám

2-ik oldal. FÜGGETLENSÉG 29-ik számú rendeletekkel kormányzó minisztérium törvénytelen intézkedéseivel szemben többséget biztosítson törvényhatóságunk­ban az ellen­állásra kész város­atyáknak. Ebben különben a helyi szabadel­­vű párttól kaptuk a mintát, a­mely olyan időben, a­mikor nem is parancsolták súlyos politikai viszonyok, — szögezte ki a városház kapujára a legszigorúbb pártszempontok merev interdictumát. Minden városi választást merev párt­szempontokból vezetett eddig a helyi szabadelvű párt, minden ügyet előleges párthatározattal irányított a közgyűlé­seken s emez eljárásával szinte egye­nesen belekényszerítette a függetlenségi párthoz tartozó bizottsági tagokat is a pártkeret ereje alatt való védekezésbe. Ha tehát helytelen a törvényhatósági bizottsági tagoknak politikai pártok sze­rint való csoportosulása, h­ogy első­sorban önmagára vessen a helyi sza­badelvűpárt, mert aki az első követ dobja, az felelős a további rombolásokért. És valósággal komikus színben tűnik fel a dolog, hogy most — amikor az ellenzék javára ütött ki a választás — még a szabadel­vűpárt panaszkodik a merev párttekintetekre. Nem veszszük hát túlságos komo­lyan a szabadelvű párt siránkozásait. Hiszen kilátszik a lóláb: nekik mindent szabadjon, nekünk semmit! Az átdatlanság physikai törvényénél fogva két test egy és ugyanazon időben egy és ugyanazon helyen nem foglalhat teret; a­mikor tehát a szövetkezett ellenzék összes je­löltjeit győzelemre kívánta segíteni, csak természetes, hogy a szabadelvű párt ösz­­szes jelöltjeinek ki kellett bukniuk. Hogy eközben a vezérek közül is elesett egy-kettő,­­ ezen nem csodálkozhatik senki, a­ki tisztában van azzal, hogy a háború a legdemokratikusabb intézmény, a­melyben egyforma esélye van a se­besüléshez vezérnek s közkatonának. A vezéreket nagyobb parádéval temetik, mint a névtelen hősöket, de eszébe se jut senkinek, hogy jobban gyűlölje az ellenfelet azért, mert golyója nem köz­vitézt, hanem vezért talált. C’est la guerre! — tisztelt szabadelvű párt s ezen nem is segít semmiféle sopánkodás. A háborúnak vége, — most már gyűlölség nélkül fogjunk testvéri kezet. Az új városatyák nem kevésbbé becsü­letes, hasznos és tisztakezű munkásai lesznek a város dolgainak, mint voltak a régiek, a kibukottak. Ne előzzék meg gyanúsításaikkal­ a jövő tapasztalatait,­­ amint hogy bármikép iparkodnak is fer­díteni : mi a választási harc folyamán se éltünk egyetlen esetben sem a gya­núsítás, vagy rágalom fegyverével. S bár a jelöléseknél nyíltan pártszempon­tok irányították az ellenzéket, bem­ a városház közgyűlési termében — nem politikai természetű ügyekben —­ nem fog bennünket vezetni semmiféle párt­­tekintet. Talán más utakon fogjuk ke­resni városunk boldogulását, mint a szabadelvűpárti alapon uralkodott régi többség kereste, de mindnyájunkat váro­sunk szeretete s jól felfogott érdekei iránti tekintetek fognak vezérelni. Ne sopánkodjanak, ne siránkozza­nak tehát, hanem fogjunk össze a ko­moly, hasznos munkára. Mi nem adtuk ki a jelszót, hogy: „vae victis !•“ „jaj a legyőzőtteknek“, viszont ők se tegyék magukat nevetségesekké az újonnan kifundált jelszóval, hogy: „jaj a győ­zőknek“. A háborúnak vége, —­­gyűlölség nélkül fogjunk kezet! Városi képviselőválasztások. Míg odafent a teljes változatlan helyzet az uralkodó, itt — ott az országnak a nemzet és a korona küzdelmébe al­kalma nyílik beleszólni. Erről a hangu­latról fényesen ad számot a vasárnapi városi képviselőválasztás, a­melyen ki­vétel nélkül a szövetkezett ellenzéknek múlt számunkban közölt hivatalos jelölt­jei jutottak diadalra. Ez aránylag ki­sebb fontosságú eseményből is látható, hogy a nemzet a szövetkezett ellenzék mellett van s már most is megjósolhat­juk, ha esetleg még egyszer új ország­gyűlési képviselőválasztásra kerülne sor, úgy ez alkalommal a szövetkezett ellenzék abszolút többsége még foko­zottabb,­ sőt teljes mértékben biztosítva lenne. És épen ez a hangulat az oka annak, hogy egyenlőre a bécsiek irtóz­nak az új választásoktól. Városi képviselőkké választottak: I- kerület: Darócy István, Diós István, Fekete Sándor, Hajdú József, Kecske­méti Vilmos, dr. Kiss Albert, Zs. Ko­vács István, Sima Ignác, Szappanos Mihály, Dr. Tóth György. II. kerület: Biró Sándor, Goitein Miksa, Györfi Fe­renc, Héjjas József, Kemény János, Laci Sándor, Nyirádi László, Gy. Papp József, Sánta Gábor, Simon József, Szabó József, Tömöri Jenő, Zana Lászl(­). Harmadik kerület: Francsek Jó­zsef, Kovács Gábor, Kozma Döme, Mádi József, Móca János, Szabó Mihály, Tormási Sándor, Tóth Gábor, Mathi­­ász János. IV. kerület: Bakonyi Mihály, Bábicky József, Csősz József, Hornyik József, S. Kovács László, dr. Mészáros Ferenc, Pólyák József, Szabó Gergely,­­ Szabó József, Tassi Imre, ifj. Mócár­i Gábor V. kerület, Dékány Károly, Eordogh Gyula, Gyenesi Imre, Györfi János, Halasi Gyula, Héjjas Sándor, Hamar János, H. Horváth József, id. Kovács János, Cs. Laci Pál, Lehócki Gyula,­ Lendvai Ferenc, Nagy Lajos, Petter Géza, Poór István, Réthey Fe­renc, Szappanos Sándor. VI. kerület: Baky János, ifj. Csabai János, Domo­kos János, Egyházi József, Gömöri Sándor, H. Kiss László, Kada Elek, Kerekes László, Kovács Máté, Pólyák Mihály, Pólyák Sándor, Szatmáry Já­nos, Végh Imre. felel neki is, meg a többi táncosoknak. Csak akkor ébred életre, mikor ő jön, hogy a második keringőre elvigye. Ő az! O az! örvendezik a lelke s bódultán adja át ma­gát ennek a bizonyosságnak. S a férfit teljesen elbájolta ez "a fa­luról jött kis ingénye, szenvedélyes szeme­ivel, puha gyermekszájával, naivságával és tisztaságával. Nevetése oly üdén és ártat­lanul cseng, de oly nyelven beszél, mely őt szinte megzavarja. Úgy néz rá, mintha követelne tőle valamit. A férfi nem tud tőle megszabadulni. Ha nem táncol vele, legalább a közelében tartózkodik, a szék mögé áll, a szünetek­ben pedig mellé ül. A souper előtt hosszabb szünet van. Sikerült neki a többi vendégektől elhagyott szalonban egy egy meglehetősen rejtett zugot fölfedezni, hol egy szófa van elrejtve magas pálmák közt s portrére véd a ki­váncsi pillantások ellen. Oda ül le vele, hogy pár percig együtt legyen vele. A leány nyiltan, szabadon beszél neki a há­­zukró, szüleiről, nagymamájáról, aki őt ma bevezette a világba s azokról a gyönyö­rűségekről, melyekkel a tél kínálkozik. Azt kérdezi Baántól, hogy szeret-e táncolni. — Nem. Ma este csak önnel táncol­tam egy keringőt, különben pedig nem szoktam. — Csak nem azt akarja ezzel mon­dani, hogy agglegénynek érzi magát? A férfi bámulva néz rá, mintha nem értette volna jól. Azután hirtelen megvál­tozik az arckifejezése, valami melegség világosság költözik a szemébe s mosolyog. Hát a leány nem tudta ? B­át azt hitte ... Ez megmagyarázza iránta való magavise­­letét s miután nagyon jártas az asz­­szonyokkal való bánásmódban, érteni kezdi. Lelkiismeretének egy gyöngéd szava azt súgja, hogy mondja meg mindjárt, ha­logatás nélkül. Egy erősebb hang pedig azt susogja neki: „Oly elragadó . . . csak még ma este ne tedd, holnap úgy is meg­fogja tudni. S akkor ennek a fantasztikus érzelmi hangulatnak úgy is vége lesz.“ Karját a szója támlájára nyugtatja s ha a leány hátradől, a csupasz vállát érinti. A leány boldog, hogy oly közel le­het hozzá. Azután rá néz ártatlan nagy szemével s mosolyogva mondja: — Tudja Baán, mielőtt Budapestre utaztam volna, egy cigányasszony azt jöven­dölte nekem . . . s igaza volt. — Mit jövendölt ? — Nem árulhatom el. — Nem? No de mégis. Nevezzen ki ma estére s az egész télre gyóntató aty­jának, hiszen elég öreg vagyok hozzá. . . — Nem, nem, ma nem, hanem talán máskor — — ha . . . Nem mondta ki hangosan, hogy mit gondolt, de ajkai halkan rebegtek, „ha azt mondja, hogy szeret . . ." A férfi ránéz s ellágyul. Nagyon sze­rette volna — de mit is szabad neki vol­­taképen óhajtania? TÖVISEK, Berlin —Bécs—Budapest. A szo­morúan érdekes politikai válságunk nemcsak az osztrák-magyar államvasu­tak forgalmát lendítette föl, hanem ha­tása már a dicső német birodalom vo­nalain is érezhető. A Lajthán inneni és túli összesen úgy, mint külön, külön

Next