Függetlenség, 1905. június (18. évfolyam, 38-41. szám)
1905-06-04 / 38. szám
Kecskemét, 1905. június 4. Vasárnap XVIII. évf. 38-ik szám. Előfizetési ár: Helyben házhoz hordva Egy hóra . . 70 fill. Negyedévre 2.— K. Félévre . . . 4.-K. Egyes szám 4 fill. Vidékre postán küldve Egyhóra . . 1.—K. Negyedévre 3.—K. Félévre . . . 5.—K.FÜGGETLENSÉG POLITIKAI LAP. A FÜGGETLENSÉGI és 48-AS PÁRT HIVATALOS KÖZLÖNYE. Felelős szerkesztő : Főszerkesztő: Főmunkatárs : TÖMÖRI JENŐ. SZAPPANOS ISTVÁN FRITZ IMRE. —......i.i.n..................................——i ' iTotta 11——— Szerkesztőség és kiadóhivatal. II. tized, Mária u. 326. sz. Fiók kiadóhivatal, I-ső t., Kéttemplomköz 10. sz. és G. Fekete Mihály könyvkereskedő üzletében (Piactér) hova a lap szellemi részét illető közlemények is küldhetők. A mumus. Kecskemét, június 2. Vállalkozik-e hát a táborszernagy úr? Már lefújták. De megint azt mondják, hogy igen. Bár sokszor vallotta magát jó hazafinak, alkotmányt tisztelőnek, amikor ezt kívánta a „taktik“, ha végképp meg nem ijed, vállalkozik. A föltétlen katonai fegyelemérzet, amely lelkében él és valami nyálas öregkori szentimentalizmus, amelylyel a császárhoz való személyes viszonyát fölfogja, le tudják benne küzdeni a skrupulus szavát, ha ugyanilyen egyáltalán fölcsendül a szívében. Mint jó ismerőst köszöntjük az abszolutizmust, amelyről mi igen jól tudtuk eddig is, hogy él, csak átöltözködött a vén boszorkány fiatal alkotmányosságnak. Akik nagyon távolról nézték vagy akiknek nagyon gyakorlatlan volt a szemük a politikai világításban való látáshoz, azok esztendőkön keresztül nem vették észre a huncutságot. Azt hitték, igazán a pokol fenekére került az abszolutizmus, amikor eltűnt a sülyesztőben. Mi tudtuk, láttuk a balga tömeg csalódását, de mert a tökéletes illúzió a valósággal vetekszik, hallgattunk és meghagytuk a boldogító hitet a szívekben. No most összetépte a pókhálót a valóság: a legelső alkalom. Az alkotmányos álarcából kivigyorog a halálfejű abszolutizmus és nyújtogatja csontkezét az ország felé. Jön a katonai diktatúra. Akinek szíve és szava van, legyen rá elkészülve mindenki. Ha megvívjuk a csatát, ez lesz az utolsó; ha meghunyászkodunk, tökéletesen erőre kap az abszolutizmus és kényszerítve leszen rá, hogy ezentúl a maga valóságos formájában uralkodjék. Mert az illúzióval nem egyértelmű az, ha valaki szándékosan hülyének tetteti magát, aki nem lát és nem hall. Pedig ilyennek kellene lennie az országnak, tudatosan bárgyaknak lennünk valamennyiünknek, hogy még egyszer komoly képpel alkotmányosságról beszéljünk, ha most az abszolutizmusnak marad igaza ebben a csatában. De nem marad. Lehetetlenség, hogy maradjon. Sokkal inkább megérett már a pusztulásra az egész osztrák politikai szörnyeteg, semhogy mégegyszer diadalt arathasson fölöttünk, akiknek geográfiai és politikai létjoguk van a világban, valamig ezek a tényezők számításba és amig nemzetek lesznek a földön. Most vége lesz egyszer a komédiának. Pokolba a frázisokkal s a politikai nadragulyával, amelylyel oly sokáig etettük az országot! Legyen végre világosság! Itt nincs senkinek se „országom“. Országa a népnek van. Itt nincs senkinek se „hadseregem“. — Hadserege a nemzetnek van. Az alkotmány a hatalom kérdése és még ha föl is adtunk jogokat - pedig soha se adtunk — amikor gyöngék voltunk, visszaveszszük most, ha erősek vagyunk. Nevetséges hólyagfigura a Ta Sta Anyámhoz — A Függetlenség eredeti tárcája. — Édes anyám, majd ha egyszer Betellik már az én végem, Életemnek a csillaga Eltűnik a sötét éjben; Majd ha titkon hullatjátok Érettem a könnyek árját, S örök nyugalomra térve Haló szemeim lezárják; Kiterítve holtan fekszem Gyászfekete ravatalon S édes anyám zokogását, Panaszszavát már nem hallom. Ha eljön a gyászoló nép Megsiratni a halottat, És eltakar a sok virág, Amit koporsómra hoztak, Felhallszik a pap imája, S tömjén tölti be a léget, Jusson eszedbe egy kérés, Mely ajkimon mindig égett: * • * * Nyittasd fel a koporsómat, Koporsómnak egyik végét, S tedd oda a szivem fölé Élő kedvesem arcképét. Ha eljő a feltámadás, Szemem rögtön hogy őt lássa, — Hálát ad majd néked érte Arcom derűs mosolygása. Irónigjtani. A szerelem gyönyöre. Irta: Jules Lévy. Miron Angéla, a Variétés kardalosnője; 22 éves. Herbier Pál, egy gazdag kereskedő fia; 26 éves. A pincér, bizonytalan korú. A jelenet a Richelieu utca egyik vendéglőjében történik: a vendéglő az udvar közepén van, csak „megszabott“ áron étkezhetni: három frankért, melyet a belépéskor kell lefizetni, de jogában áll a vendégnek, ha még éhes, valami pótlékot kérni. Az étkezés kis asztalokon történik, melyek nagy számmal töltik meg a helyiséget. Angela és Pál leülnek egymással szemben, a mellettük levő asztal még üres, midőn . . . Pincér: Választottak Önök már valami fogást? Pál: Mit óhajtasz? Angela: Biz jó volna egy kis bordaszelet ! Pál: Adjon két bordaszeletet. ("Csend.) Pál: (megtörve a csendet.) Te mindig oly szomorú vagy. Angela: Dehogy ! A természetem ilyen. Nem tudok vidámságot erőltetni magamra, csak azért, hogy neked kellemes legyen és hogy feltűnést keltsünk. Pál: Hisz’ nem is erre kérlek, de már hat hónapja, hogy együtt vagyunk és még soha-soha egy pillanatra sem láttalak kedélyesnek. Te szörnyű fagyos fagyos vagy ! Angela: Fagyos! (Újabb csend.) Pincér: Két bordaszelet. (Felszolgál és távozni készül. Ezen pillanatban megjelen egy 30 évesnek látszó úr egy igen A téli idényre 1* if nyári beszerzésére előjegyzések Da/]a f «4 «* AnnA fa-, szén- és mész koksz <+***£*■»> ozv. tiaaa isivanna