Függetlenség, 1905. június (18. évfolyam, 38-41. szám)

1905-06-04 / 38. szám

Kecskemét, 1905. június 4. Vasárnap XVIII. évf. 38-ik szám. Előfizetési ár: Helyben házhoz hordva Egy hóra . . 70 fill. Negyedévre 2.— K. Félévre . . . 4.-K. Egyes szám 4 fill. Vidékre postán küldve Egyhóra . . 1.—K. Negyedévre 3.—K. Félévre . . . 5.—K.FÜGGETLENSÉG POLITIKAI LAP. A FÜGGETLENSÉGI és 48-AS PÁRT HIVATALOS KÖZLÖNYE. Felelős szerkesztő : Főszerkesztő: Főmunkatárs : TÖMÖRI JENŐ. SZAPPANOS ISTVÁN FRITZ IMRE. —­......i.i.n..................................——i ' iTotta 11———­ Szerkesztőség és kiadóhivatal. II. tized, Mária­ u. 326. sz. Fiók kiadóhivatal, I-ső t., Kéttemplom­­köz 10. sz. és G. Fekete Mihály könyvkereskedő üzletében (Piac­tér) hova a lap szellemi részét illető közle­mények is küldhetők. A mumus. Kecskemét, június 2. Vállalkozik-e hát a tábor­szernagy úr? Már lefújták. De megint azt mondják, hogy igen. Bár sokszor vallotta magát jó hazafinak, alkotmányt tisztelőnek, amikor ezt kívánta a „taktik“, ha végképp meg nem ijed, vállalko­zik. A föltétlen katonai fegyelem­­érzet, amely lelkében él és va­lami nyálas öregkori szentimen­­talizmus, amelylyel a császárhoz való személyes viszonyát fölfogja, le tudják benne küzdeni a skru­­pulus szavát, ha ugyanilyen egy­általán fölcsendü­l a szívében. Mint jó ismerőst köszöntjük az abszolutizmust, amelyről mi igen jól tudtuk eddig is, hogy él, csak átöltözködött a vén boszor­kány fiatal alkotmányosságnak. A­kik nagyon távolról nézték vagy akiknek nagyon gyakorlat­lan volt a szemük a politikai vi­lágításban való látáshoz, azok esztendőkön keresztül nem vették észre a huncutságot. Azt hitték, igazán a pokol fenekére került az abszolutizmus, amikor eltűnt a sülyesztőben. Mi tudtuk, láttuk a balga tömeg csalódását, de mert a tökéletes illúzió a valósággal vetekszik, hallgattunk és meg­hagytuk a boldogító hitet a szí­vekben. No most összetépte a pókhá­lót a valóság: a legelső alkalom. Az alkotmányos álarcából kivi­gyorog a halálfejű abszolutizmus és nyújtogatja csontkezét az or­szág felé. Jön a katonai diktatúra. Akinek szíve és szava van, le­gyen rá elkészülve mindenki. Ha megvívjuk a csatát, ez lesz az utolsó; ha meghunyászkodunk, tökéletesen erőre kap az abszolu­tizmus és kényszerítve leszen rá, hogy ezentúl a maga valóságos formájában uralkodjék. Mert az illúzióval nem egyértelmű az, ha valaki szándékosan hülyének tet­teti magát, aki nem lát és nem hall. Pedig ilyennek kellene len­nie az országnak, tudatosan bár­gyaknak lennünk valamennyiünk­nek, hogy még egyszer komoly képpel alkotmányosságról beszél­jünk, ha most az abszolutizmus­nak marad igaza ebben a csa­tában. De nem marad. Lehetetlenség, hogy maradjon. Sokkal inkább megérett már a pusztulásra az egész osztrák politikai szörnyeteg, semhogy mégegyszer diadalt arat­hasson fölöttünk, akiknek ge­ográfiai és politikai létjoguk van a világban, valamig ezek a té­nyezők számításba és amig nem­zetek lesznek a földön. Most vége lesz egyszer a komédiának. Po­kolba a frázisokkal s a politikai nadragulyával, amelylyel oly so­káig etettük az országot! Legyen végre világosság! Itt nincs sen­kinek se „országom“. Országa a népnek van. Itt nincs senkinek se „hadseregem“. — Hadserege a nemzetnek van. Az alkotmány a hatalom kérdése és még ha föl is adtunk jogokat - pedig soha se adtunk — amikor gyöngék voltunk, visszaveszszük most, ha erősek vagyunk. Nevetséges hólyagfigura a Ta St­a Anyámhoz­ — A Függetlenség eredeti tárcája. — Édes anyám, majd ha egyszer Betellik már az én végem, Életemnek a csillaga Eltűnik a sötét éjben; Majd ha titkon hullatjátok Érettem a könnyek árját, S örök nyugalomra térve Haló szemeim lezárják; Kiterítve holtan fekszem Gyászfekete ravatalon S édes anyám zokogását, Panasz­szavát már nem hallom. Ha eljön a gyászoló nép Megsiratni a halottat, És eltakar a sok virág, Amit koporsómra hoztak, Felhallszik a pap imája, S tömjén tölti be a léget, Jusson eszedbe egy kérés, Mely ajkimon mindig égett: * • * * Nyittasd fel a koporsómat, Koporsómnak egyik végét, S tedd oda a szivem fölé Élő kedvesem arcképét. Ha eljő a feltámadás, Szemem rögtön hogy őt lássa, — Hálát ad majd néked érte Arcom derűs mosolygása. Irónig­­jtani. A szerelem gyönyöre. Irta: Jules Lévy. Miron Angéla, a Variétés kardalos­­nője; 22 éves. Herbier Pál, egy gazdag kereskedő fia; 26 éves. A pincér, bizonytalan korú. A jelenet a Richelieu­ utca egyik vendéglőjében történik: a vendéglő az udvar közepén van, csak „megszabott“ áron étkezhetni: három frankért, melyet a belépéskor kell lefizetni, de jogában áll a vendégnek, ha még éhes, valami pót­lékot kérni. Az étkezés kis asztalokon történik, melyek nagy számmal töltik meg a helyiséget. Angela és Pál leülnek egymással szemben, a mellettük levő asztal még üres, midőn . . . Pincér: Választottak Önök már va­lami fogást? Pál: Mit óhajtasz? Angela: Biz jó volna egy kis bor­daszelet ! Pál: Adjon két bordaszeletet. ("Csend.) Pál: (megtörve a csendet.) Te min­dig oly szomorú vagy. Angela: Dehogy ! A természetem ilyen. Nem tudok vidámságot erőltetni magamra, csak azért, hogy neked kellemes legyen és hogy feltűnést keltsünk. Pál: Hisz’ nem is erre kérlek, de már hat hónapja, hogy együtt vagyunk és még soha-soha egy pillanatra sem lát­talak kedélyesnek. Te szörnyű fagyos fagyos vagy ! Angela: Fagyos! (Újabb csend.) Pincér: Két bordaszelet. (Felszolgál és távozni készül. Ezen pillanatban meg­­jelen egy 30 évesnek látszó úr egy igen A téli idényre 1* if nyári beszerzésére előjegyzések Da/]a f «4 «* AnnA fa-, szén- és mész koksz <+***£*■»> ozv. tiaaa isivanna

Next