Függetlenség, 1905. június (18. évfolyam, 38-41. szám)
1905-06-04 / 38. szám
4-ik oldal, zászlóért való küzdelemben, szállásukra tértek, hogy délután újult erővel szálljanak a pályatérre s küzdjenek a babérért. Délután fél 2 órakor a Hunyadi téren gyülekeztek a versenyző diákok, úgy a tér, mint a környező utcák zsúfolva voltak diákokkal és nézőkkel, úgy, hogy az egész vonalon megakadt minden közlekedés. Midőn 132 intézet ifjúsága egybegyűlt felzendült a katona zene s ennek kíséretében indult meg a hatalmas menet az Andrássy útra. Itt már több ezerre menő nép gyűlt össze, amely szinte áttörhetetlenül szegélyezte mindkét oldalról az egész menetet. A pályáig vonulás körülbelül 3/4 óráig tartott s miután megérkeztek, kezdetét vette az ünnepélyes felvonulás. A közönség számára felállított óriási emelvény tömve volt érdeklődőkkel s a József Ágost főherceg számára fenntartott külön emelvényen közélet és a katonai körök kitűnőségei foglaltak helyet. A felvonuló csapatok közül többeket megtapsoltak különösen a kecskemétiek iránt országszerte megnyilatkozó rokonszenv impozánsan nyilvánult. Midőn a kecskeméti diákok az emelvény elé értek, hatalmas tapsvihar zúgott fel, amely tartott mindaddig, míg a mi diákjaink el nem vonultak. A felvonulás után 32 csapatba állottak fel a versenyző diákok, s sapkát levéve énekelték a nemzet fenséges imáját. Majd a botgyakorlatok következtek, amelyeknek mindegyikét megéljenezte és tapsolta a közönség amely után a csapat és egyéni versenyek következtek. Ebben a tekintetben különös dicséretet érdemelnek a reáliskola derék diákjai, akik eme versenyeken 11 bronzezüst érmet és 4 díszoklevelet nyertek. E versenyek lefolyása különben a következő volt: A szabadgyakorlatok elvégzése után a reáliskola mintacsapata a lóhoz, a collegistáké pedig a korlátokhoz ment, hogy bemutassák szabadon választott mintagyakorlataikat. Mindhárom intézet e gyakorlatokkal nemcsak oklevelet nyert, hanem kivívta a versenybíró, különösen pedig a közönség tetszését, amely szűnni nem akaró tapsban nyilvánult. Most a verseny legizgatóbb és legérdekesebb része, a futómászás következett, mégpedig az első napon az ötödik és hatodik, második napon pedig a hetedik és nyolcadik osztályok jutottak. A kecskemétiek közül ebben is a reáliskoláé lett a pálma, amenyiben az első, ezüstérmet az intézet egyik kiváló tornásza, Szabó Lajos vitte el. A collegium egyik egyik versenyző diákja, B. I. szintén első lett s csupán a versenybíró hanyagságán és elhamarkodottságán múlt, hogy a díjat el nem nyerte. Majd a játékverseny kezdődött, amelyben a collegisták a nagykikindai ev. ref. főgymnasiummal, a piaristák a realisták pedig a verseciekkel álltak szemben. Az eredmény ebben a tekintetben nem valami kiváló volt mert a collegisták és a kikindaiak között a 15 perc versenyidő lefolyása után az eredmény 2—2 és így mindkét csapat tagjai egy-egy bronzérmet nyertek. A piaristák és realisták a játékot elvesztették. A verseny az első napon nem végződött be s éppen azért a következő napon, vasárnap folytatták. Erre a napra esett a kötélhúzás és a buzogány gyakorlatok továbbá a realisták pyramisa, melyek közül ez utóbbi napon megnyerte a közönség tetszését, s hangos tapsban részesült. A kötélhúzásban mind a collegium, mind a r. kath. főgymn. vesztes lett mig a reáliskola győzedelmeskedett s jutalma 10 drb. bronzérem lett. Ez volt a kecskeméti diákok szerepe orsz. tornaversenyen s megmutatták, hogy nemcsak a tudományok terén állják meg a helyeket, hanem ha kell, festők erejét és ügyességét is kifejtik, hogy emez egyik legszebb emberi tulajdonsággal elnyerjék a dicsőség babérkoszorúját. A verseny után hazajöttek a diákok, hogy újra elfoglalják helyöket az „alma mater“ csarnokában s hozzáfogjana a rendes munkához. A collegium diákjai még vasárnap éjjel, a realisták kedden délben, a piaristák pedig kedden este érkeztek meg. Tudósításunk nem lenne teljes, ha e helyen le ne rónnánk elismerésünket dr. Garzó Béla, Holozsnyay Ambrus és Dezső Lajos tornatanárok iránt, kik időt s fáradtságot nem kimélve tanították s képezték a diákokat a versenyre. Figalus, tövim, (Tallózás) Szálem a lajkum! Minden jót a „Tövisek“ olvasóközönségének! A múlt héten sajnálatomra nem volt szerencsém velük találkozhatni. Ugyanis a legutóbbi töviseim nagyon is beleszaladtak egynémelyek elevenébe, akik aztán hatáskörükön belül szépen rám fegyelmeztek. (Egy új szó!) „On revient toujours à ses premiers amours!“ Visszatérünk a 48 előtti sajtórabsághoz ! * * * „De mortuis nil, nisi bene!“ Ne beszéljünk a halottakról rosszat. Ámbár mit is tudnánk jó Keglevich Istvánról mondani ? Hisz’ nem volt a szegénynek semmi bűne, — hacsak az nem, hogy szegény volt. Hogy a királytól kegydíjat kért és kapott ? Ej no! Hát a zsellér, ha nincs miből lennie, krajcárokat koldul és abból tengődik. De élnie csak a mágnásnak is lehet és kell? Kegydíjat kért a királytól. Meg is kapta a maga néhány ezer forintját. Hát érdemes volt azért oly nagy skandalumot csinálni? Mikor a nemes gróf tán ugyanannyi milliót költött el közcélokra, amennyi ezrest most a királytól kegydíjként kapott. Hogy pazarolta a milliókat ? — Hát hogyne pazarolta volna ! Vérbeli magyar mágnás volt! Mágnás a javából. Mért is kellett hát meghalnia ? Mert mosolygott. Mosolygott valami csekélységen. Nagyon szomorú ember az, aki már mindenen mosolyog. Szegény Keglevich Istvánnak a sorsa abban a mosolyban meg volt pecsételve. Nevét fönntartja egy rémes párviadal emléke és a Keglevich-féle három csillagos cognac. No meg talán az az ezer forint, mit egy nótáért, — és az a másik, mit egy csókért adott. * * * Mikor a szöllős gazda a sötét felhőket gomolyogni látja, bezzeg imádkozik az Istenhez. Ha mikor azonban az eső múlik, leszedi a Krisztust is az égről. A törvényhozás házában már hallszanak hangok a párbaj-törvény szigorításáról. Két nap múlva elföldelik boldogult Keglevich Istvánt, aztán vége lesz majd a föntebbi jó szándéknak is. Mert hát fő a lovagias becsület! Egy-két keresztül szúrt szívvel több vagy kevesebb! Ördög bánja ! * * * Budapesti Kardhordó Árpád úr, a nemes demokrata, hordja a kardot Oyamának, a vitéz japán generálisnak. Togo admirális megfenekeltette Rozdesztvenszkynek vagy 10 hajóját. Mért is nincs a hírös városban valami kardhordó Árpád, ki Togónak, az oroszverőnek, kardot vinne! Majd elkészítené Bodócs ,uram, a Körösiutcán, a penegéjét! * * * Nagyon rosszul sikerült a „Titok“ műkedvelői előadása a héten. Vagy 10—20 ember tátongott a színházban. De azért a rendezők ne dőljenek bánatukba a Hencz Károly kardjába. Nem bennük van a hiba, hanem a közönségben. No meg aztán zsebünk még mindig emlegeti a Kövessy kasszáját! • * * Elmondom már a hét vicceit is. Ilyen duellumos időben az is elkel. A „városligetiben sétáltam a héten. A kutyánk befutott a rózsafaágyasba, mire társam — diszkréció biztosítva — rászólt a fülesre: — Ne menj az ágyasba Néró, nem tudod, hogy a rószatörésért 25 frtot kell fizetni? * * * Egy kis 10 éves csemetének nagy lelkesedéssel meséltem a velencei dogo palotáról. Azt kérdezi: FÜGGETLENSÉG 38-ik szám.