Függetlenség, 1905. augusztus (18. évfolyam, 47-50. szám)
1905-08-06 / 47. szám
47-ik szám. FÜGGETLENSÉG számadásai tüzetesen vizsgáltassanak meg s ez alapon a gazdaság további fentartásának kérdése a jövő évi közköltségvetés tárgyalása alkalmával végleg döntessék el. 4. Javasoljuk, hogy tavasszal az erdei vágatások befejezése után a levágott fa leltározása és az eladás ellenőrzése céljából a mezőgazdasági bizottság két tagja évenként küldessék ki. 5. Minthogy a kéményszeprő kerületek beosztása óta a város területén a kémények száma rendkívüli módon megszaporodott, s a városi középületek kéményeinek seprése évente 4000 korona körüli összegbe kerül, javasoljuk, hogy ezen kerületek újabb beosztására és a városi középületek kéményseprési díjainak mérséklésére nézve tétessék javaslat. 6. Miután a műjéggyár üzeme a városnak tetemes kiadásába kerül, s az előállított jég egy része a húskamrák és a város által árusított sör hűtésére használtatik fel, az üzemköltségre pedig sem a vágatási díjakból, sem pedig a sör eladásánál előálló jövedelemből mi sem téríttetik meg, javasoljuk, hogy a vágatási díjak emeltessenek fel, s a többlet összeg valamint a sör hűtésére használt jég értéke fejében is valamely összeg a jéggyár üzemére téríttessék meg, s ezekre nézve javaslat készítessék oly irányban, hogy a közegészségügyi előnyök mellett a műjéggyár fentartása veszteséggel ne járjon. A zárszámadás végeredménye szerint rendes kezelésnél mutatkozó 111,211 korona 59 fillér hiány abból állott elő, hogy a bevételek egy része az 1904. évi nagy szárazság miatt visszamaradt, így a legelőbér jövevedelme 16495 korona 54 fillérrel, a javadalmi bevételek a helypénz jövedelemnél 43,731 korona 54 fillérrel gyilkos és a maga kínzásától reszketve ismételte: — Gyilkos vagyok, én vagyok a gyilkosa. A naiv Csanád végre észrevette, hogy minden vigasztaló szavával éppen az ellenkezőjét éri el annak, amit el akar érni. Látta, hogy az asszonyt egyre jobban belehajtja a maga kínzásába és elment. Nagyon csüggedt volt, bánatos, levert. — Milyen szomorú dolgok is vannak a világon. Mélabúsan kószált. Egy barátjával találkozott. — Hová megy ? kérdezte tőle a másik, és a takarékbetétek kamata 24,886 korona 58 fillérrel kevesebb, végül pedig előállott abból is, hogy a városi kölcsönök után a tőketörlesztésre fordított 92,905 korona 26 fillér a rendes kiadások közt számoltatott el. Minthogy pedig a rendkívüli kezelésben a Pesti Hazai Első Takarékpénztári részvények vásárlásából és földek eladásából előállott 708,700 korona 26 fillér vagyon szaporodás folytán oly jövedelmei lettek a városnak, melyek a tőketörlesztésre fordított összeget és ezentúl fenmaradó 18,306 korona 33 fillér tulajdonképeni hiányt bőven pótolják , a fenti hiány pótlására nézve semmiféle intézkedést szükségesnek nem látunk. — Nem tudom. Kószálok. — Gyere velem. Olyan szomorú vagyok. — Te is ? Miért ? — Egy rettenetes eset . . . Egy fiatal barátom öngyilkos lett. Borzasztó. A villamos elé vetette magát. — Mit, mi . . . kérdezte idegesen Csanád. Mit csinált ? — A villamos elé vetette magát. Hallatlan nyomorban volt. Nem telt már egy revolverre sem neki. Életében is büszke volt kérni, a halálában sem akart koldulni. Megírta nekem egy levélben, hogy a vízbe nem mehet, mert kitűnően úszik, hát a villamos elé megy. — Mikor történt? — Tegnap estefelé. Csanád remegve kérdezősködött: hol történt, hogyan, milyen volt a külseje? Magas, szőke ügye? — Igen, honnan tudod ? Csanád nem válaszolt. Minden összevágott, ő volt az. A sajnálkozásra nem volt ideje. A beszélgetésre sem. — Bocsáss meg ... sürgős dolgom van . . . Idegesen búcsúzott és reszketve rohant el. Sietett az asszonyhoz. Oh, a szegény, édes, szép asszony, hogy gyötrődik, hogy kínozza magát. A naiv Csanád rohant. Meg fogja menteni egy örökké kínzó vádtól, egy mindig égő bánat terhétől az asszonyt. Elfúlva sietett be hozzá. — Vilma, kiáltott lelkesen, Vilma, ne gyötörd magad. Az asszony bágyadtan emelte fel a fejét és fáradt kérdezéssel tekintett rá. — Vilma, mondotta a szabadítás nemes hevével Csanád, nem te vagy az oka, hogy az a fiatal ember . . . Az asszony csodálkozva tekintett rá. Csanád beszélni kezdett. Az asszony feszült figyelemmel hallgatta. A figyelme lassanként eltűnt és révedezve tekintett maga elé. Csanád befejezte az elbeszélést. Az asszony nem szólt. Csanád a megkönynyebbülés és a hála szavát várta. Az asszony azonban hallgatott. Csanád rosszat kezdett sejteni. Megérkezett az asszony férje. Beszélgettek egy ideig. Az asszony rá sem nézett Csanádra és amikor elindult, jéghideg fejbólintással vett búcsút tőle. A naiv Csanád kinn volt az utcán és megértette, hogy hallatlan ostobaságot követett el. TÖVISEK: Abban az időben, mikor még a politikai világ s a trón figyelme Andrássy Gyula gróf felé irányult, történt az, amit elbeszélni szándékozom. Nemes X. városának volt egy borbélya ki annyira hasonlított Andrássyhoz, hogy midőn este sétára indult, elegáns lakkcipőben, lobogó nyakkendővel, a mágmások szentül azt hitték, hogy benne a grófot van szerencséjük tisztelhetni, s nagyokat köszöntek neki, sőt akik bizalmasabb ismerősei voltak, azok „szervusz Gyulait kiáltották feléje. A borbélynak tetszett a mulatság. Nappal szorgalmasan koppasztotta pácienseit s a legújabb hirekkel tradtálta őket, ámaz ősi s mindenesetre tiszteletreméltó szokáshoz híven, amely a borbélyok között századokon keresztül kifejlődött, s gyönyörű virágzásnak örvendett. Azonban semmi sem tart örökké; mindent megemészt az idő vasfoga s a körülmények szerencsétlen találkozása a legszebb reményeket, a legmerészebb álmokat is tönkre teszi. Andrássy hasonmásával ez utóbbi történt. Egy alkalommal a borbély is, Andrássy is egy időben indultak sétára. A mágnások kétségbe voltak esve, hogy melyiknek köszönjenek. A clubban is szóvá tették a borbély viselkedését, s erősen törték a fejeket azon, hogy miként lehetne ennek véget vetni. Hosszas töprengés és vitatkozás után végre egyik fiatal clubbtag vágta ketté a gordiusi csomót, s vállalkozott arra, hogy a derék borbélyt kigyógyítja betegségéből. Egyik derűs estén a borbély rendes szokás szerint hódító tízra indult. Fejedelmi mozdulattal viszonozta a szembe jövők köszöntését s büszke önérzettel tekintett végig a szürke hétköznapi tömegen, mely körülötte zúgott s hullámzott fel s alá. A fiatal mágnás szemmel tartotta s ott, hol legnépesebb volt a korzó kezét ökölbe szorítva, teljes erővel hátba sújtotta a grassáló borbélyt, miközben szentori hangon dörögte fülébe: Szervusz Gyula ! Amaz meglepődve tekintett vissza. — Pardon! — mentegetődzött a mágnás — azt hittem Andrássy gróf! És ez így történt két három este egymás után. A borbély végre unni kezdte a játékot, s felhagyott a hódító körsétákkal. Egyszersmind szörnyű elhatározás érlelődött meg lelkében. Bosszút állni a mágnáson! ez a gondolat foglalkoztatta mindig. Boszilja véghezvitelére az alkalom nemsoká kínálkozott. Midőn egyszer a mágnás hölgyismerősei körében sétált, a méltatlankodó borbély utána lopózott s hirtelen elhatározással hátba ütötte. 3-ik oldal.