Függetlenség, 1905. szeptember (18. évfolyam, 51-54. szám)

1905-09-03 / 51. szám

d­ik oldal. FÜGGETLENSÉG törvényeken nemzetállam soha ki nem építhető. Ám törekvéseink nem mon­danak le. A népképviseleti alkot­mány elől ki nem térhettek. Diri­gálni, az ő érdekükben a nemzet sorsát továbbra is ők akarták. Szerveztek tehát egy olyan pár­tot, mely az osztrák érdekeknek mindenkor hít támogatója és,a hatalom uszályhordozója volt. És a nemzet három hosszú évtizeden keresztül hűségesen viselte magán a burkolt abszolutizmus jármát. Nyögött és sóhajtozott. Tenni azon­ban keveset tehetett. A hadsereg osztrák szellemű. Az egyéni érdekek, korrupció, protekcionizmus és lápok kor­szaka következett. A nemzet kevés, de önzetlen fia hűségesen küzd a jobb jövő reményében. A hatás meglátszik. Az 1899. XV. az 1901. XXIV. t.­­cikkek a korrupció erős fegyve­reit szedik el. Következik az oszt­rák párt bukása. A nemzet meg­mutatta, hogy a párttal nem ért egyet. Undorodik tőle. Ám ez nem elég. A tradicionális politika to­vább folyik. Céljukat nem vetik szem elől. Minél rosszabbul álla­nak, annál arcátlanabbul dolgoz­nak, hogy a nép akarata ne ér­vényesülhessen. Népképviselői legyen s még­se legyen ez. A kecske is jóllakjék, a káposzta is megmaradjon. Alkotmányunk szerint, a törv­vényhozást a nép és a király együtt gyakorolják. A királynak annyi joga van, mint a nemzetnek. Ezt szokták mondogatni. Ez ugyan nem igaz. A király, eltekintve, hogy elnapolással, házfeloszlatás­­ügyvivő kormányokkal, a nemze­tet akaratának kifejezésében meg­akadályozhatja, törvény szentesí­tési jogánál fogva a nemzet bár­mely legjogosabb, legéletbevágóbb kívánságának útját vághatja. Ez a mi népképviseletünk. Ez a mi törvényhozásunk, egyenlő joggal nemzet és királynál. S ha a nem­zet mégis erélyesen védi jogait, következnek házfeloszlatás, ügy­vivő kormány s az erőszak ré­meivel való fenyegetések Ez az egyenlő jog. Egy em­ber, vele szemben milliók érdekei. A másik részen természetesen minden kötelesség. A nemzetiségi kérdés átka nemzetünknek. A hadsereg oszt­rák. Az előző kormányok osztrák érdekekben kezelték a nemzeti­ségi politikát. A volt osztrák párt eltűnt. A hadsereg a nemzetállam kiépítésének legnagyobb akadálya. A nemzet ezt tudja és érzi. Kö­veteli jogait. Következik a válasz: a hadsereg enyém, jogaimat csor­bítani nem engedem. Ott van a 67. Xll. Ehhez a nemzetnek nincs köze. S újra folyik az évszázados küzdelem a nemzet és királya között. S folyik mindaddig, mig a nemzet nem diadalmaskodott. Mert a nemeiben nagy erő van. A népszavaz Isten szava. Ő pedig a királyok felett áll, kik az ő kegyelméből uralkodnak. Min­den háború halállal jár. Adja Isten, hogy e háborúban minél kevesebb halott legyen. Színházi bajok, tv. Kecskemét, szeptember 3. (IV.) Hogy Kecskemét város szin­­ü­gye szerencsésen átevezhessen a vál­ság zátonyán, hogy sikerrel oldhassuk meg az égető színházi reformot s hogy színházunk mielőbb elérhesse a kulturális tekintetben legfejlettebb magyar vidéki városok színészetének színvonalát, — ehhez nem elég a helyi színházlátogató közönség jóakarata és áldozatkészsége, hanem kell, hogy a színházunkra felügyelő hivatalos té­nyezők is céltudatosan vezessék szí­nészetünk ügyét a kitűzött cél felé. Ezidőszerint a városi tanács in­tézi színházunk tulajdonképeni felü­gyeletét. Változó sikerrel bár, de ez irányú tevékenysége folyamán, min­denkor legjobb szándékoktól vezérel­tetve teljesítette hivatását- A tanács­tagok túlnyomó része nem túlságosan avatott színházi szakember, talán több­ségük színházba se igen jár s igy nem is ismerős, különösképen a helyi színházi viszonyokkal. De egy előnyét mindenesetre feljegyezhetjük a tanácsi felügyeletnek, — azt, hogy olyan emberek gyakorolják, a­kik mint ér­deketeknek a kulisták intrikáiban s igy teljesen pártatlanul dönthetnek a felmerülő színházi ügyekben. Hogy ez mekkora előny — csak azok tudják igazában méltányolni, akik szenvedő tanúi voltak a pár ♦éven át működött színügyi bizottságok érdekeltségi hátrányainak. De mortuis nil, nisi bene, i­de tartozunk az igazságnak az elvitathatatlan tény konstatálásával, miszerint a letűnt szinügyi bizottságok személyes hábo­rúit okolhatjuk első­sorban ezért, hogy szinügyünk ezidőszerint még a mai kezdetleges állapotában stagnál. Ezért — bár elvben szinügyi bi­zottság intézményének ezen személyi okokból kapálódzunk a régi felügyel­eti rendszer feltámasztása ellen. És csakis ezért óhajtjuk inkább a tanács keze­iben tudni szinügyünk vezetését, — bár másrészről tisztában vagyunk az­zal is, hogy a tanácsi felügyelet saj­nosan ő­ nélkülözi a színházzal való közvetlen érintkezésből és általában a színházi viszonyok beható ismeretéből tele. Az eszében járt a jó öreg Tantalusz akinek gyötrődése valóban tréfa volt az övéhez képest, mer a bácsi csak vízre szomjúhozott, de ő, ő . . . Azután úgy képzelődött, hogy asz­­szonykája sóvárogva lő felé, ő pedig epedve várja, és amikor vágytól száraz ajkaik csókba forrnak össze, közéjük ereszkedik egy­­ üvegfal . . . felkelt. . . lefeküdt . . . járkált és mind­ehhez a mama mélabús és nyugodt, egyenletes horkolása szolgáltatta a zenét. Az álom előbb-utóbb mégis csak elnyomta a kimerült fiatalokat, de reggel azért bágyadtan keltek. Az asszony szemének az alja kékes és beesett lett, Béla szemén véres erek látszottak, de a mama üde volt és friss és megelégedve csaknem boldogan me­sélte : Igazán rég aludtam már ilyen jól, gyerekek! . . . Mindig a leánya körül forgott, de mikor Béla hivatalba ment, pillanatra egyedül maradtak és asszony keservesen borult a keblére: — Két hétre jött hozzánk, bará­tom ! . . . — Ó, ha nem jönne a mama! Mikor az ura hazajött, minden be­vezetés nélkül támadt neki: — Nos, Béla, mit csinálunk ? — Kivel, mivel? — Hát, hogy jön a mama . . . — Nem tudom, cica, de nagyon na­gyon örölök neki. Ettek és a menyecske kevés szüne­tet tartott, hogy annál nagyobb hatása legyen a továbbiaknak. — És hol fog aludni a mama, Bélát? — Hol ? . . . hol . . . A válasz eleinte olyan egyszerűnek tetszett és mégis szeget ütött a fejébe. Halkan, vontatva mondta. — Igaz . . . Hol? ... az előszobá­ban nem alhat . . . Nem ízlett nekik az ebéd és mind­ketten a mama látogatásán gondol­koztak. Hogy igy megzavarta az ő kicsi fészkük derűs békéjét a mama látogatása! Ebéd után szokás szerint összeültek a puha kerevetre és eltréfáltak, dévaskod­­tak, kedvesen bolondozva. Ma ugyan vontatott volt kissé a hangulat és búcsúzáskor, hivatalba ment azt mondta Tarján Bála: — Sose búsuljunk, édes, majd én alszom az előszobában . . . Olyan arccal és olyan hanglejtéssel beszélt, mint a nagy eszmék sokat szen­vedett vértanúi. 3. Csendes éj volt: a nyugtalanság éje . . . A kis menyecske nem hunyta le szemét benn a pihés ágyban, vagy ha lehunyta is, hasztalan hunyta ... Az álom alattomos pillangóját elzavarta a szóként őrlő gondolat: — Ugyan, mint alszik odakint Béla? Ilyenkor betemette puha arcát fehér vánkosába, de melege volt nagyon me­lege, izzó vére, lázas teste nem tűrte ma­gán a selyem paplant . . . Az előszobában pedig dühösen ciga­rettázott egy úr. A cigarettája tüze úgy járt a sötétben, mint egy szentjános bo­gárka, jelezve, hogy minő izgatott Tar­ján Bélé. Nem volt költő hajlamú férfiú, de a lelke csupa eszményi képpel jön most ös­ ik szám.

Next