Függetlenség, 1906. március (19. évfolyam, 48-73. szám)

1906-03-02 / 49. szám

2. oldal Királyi biztos Debrecenben. Debrecen város keménynyakú magyar polgárai nem akartak parírozni Vaday kinevezett kormánybiztosnak. Önkéntesen eddig összesen 700 korona adót fizettek Deb­recenben, de a város még ennyit sem akar kiadni a törvénytelen kormánynak. Ezért most Naszády Iván debreceni kir. táblai biró személyében teljhatalmú ki­rályi biztost küldtek a nyakukra. Küld­tek egy embert évi 24.000 korona fize­téssel, hogy bevasalja a debreceniek 700 koronáját. Lángeszű finánc-talentum ez a Fejérváry, annyi szent és bizonyos. Nagy Mihály kudarca. Szeged város tegnapi közgyűlésén, elnökölt először Nagy Mihály, az új adminisztrátor. A közgyűlési tagok a legsúlyosabb sértése­ket vágták a szemébe Bitangnak, gaz­embernek, hazaárulónak címezték és minden indítványát elvetették. Mikor a közgyűlésről laza hajtatott lakására, megdobálták­­ kocsiját és csak nagy ne­hezen tudott megmenekülni a nép dühe elől. A kolozsvári kiskirály garázdálkodása. Kolozsvárra tudvalevőleg gr. Csáky Zsig­­mond csendőrszázadost küldték ki Kris­­tóffyék kormánybiztosnak. Ennek a mér­ges kis embernek rettenetesen fejébe szállt a nagy hivatala és sikerült is neki elérnie, hogy alatta teljesen felfordult Kolozsvár közbékéje. A héten Kolozsvá­rott járt Feilitsch Artur báró földmive­­lésügyi ügyvezető (Kolozsvár kibukott képviselője), aki maga is megbotránkozott a kiskirály gaztettein és kijelentette, hogy megteszi a lépéseket a dühös atyafi visszahivatása iránt. Egy megye tisztviselők nélkül. Sza­bolcs vármegye összes tisztviselői bead­ták tegnap lemondásukat. Maga a fő­ispán is három havi szabadságra ment, így hát most a vármegye közigazgatása a szó szoros értelmében gazdátlanul áll. Andrássy Gyula nyílt levele. Az al­kotmánypárt kiváló vezére Andrássy Gyula gróf nyílt levélben számolt be olaszliszkai választóinak képviselői mű­ködéséről. Higgadt méltósággal, de e mellett régi álláspontjának tántorithatlan fenntartásával nyilatkozott a lefolyt ti­zenhárom hónap politikai eseményeiről. Szerinte az ellenzéknek nem volt joga a király kívánságára sem feladni politi­kai programmját, mert ezzel elárulta volna a nemzetet. Majd Tisza István ellen fordul és elítéli kétszínű magatar­tását. Szemébe vágja Tiszának, hogy még a mai nehéz napokban sem tud magyar ember és csak másodsorban párt­ember lenni. Tiltakozik a gyanúsítás ellen, hogy az ellenzék forradalmat akar. Ellenkezőleg. A nemzet méltóságteljes higgadtsággal áll meg minden provokálás dacára a passzív rezisztencia talaján. És ez az ellentállás végre is meg fogja hozni a nemzet jogos ügyének teljes győzelmét. Széll Kálmán beszéde. Tisza István­nak miniszterelnökké történt kinevezése óta a szabadelvű párt egykori népszerű vezére, Széll Kálmán teljesen visszavo­ ÚJDONSÁGOK. — Hock János lipótvárosi plébános. A budapesti lipótvárosi katolikus hívek felkérésére Hock János országgyűlési képviselőnk, aki ezidőszerint tudvalévően kőbányai plébános, ma beadta pályázatát a Lollok Lénárd kanonokká történt ki­­neveztetésével megürült Budapest-lipót­­városi plébániára. Kívüle még heten pályáztak erre a jó jövedelmező plébá­niára. A pályázatokat már fel is terjesz­tették Vaszary Kolos hercegprímáshoz. — A házipénztár vizsgálata. A hónap elseji tömegesebb teendőkre való tekin­tettek Beke belügyminiszteri számtaná­csos ma félbeszakította vizsgálatát, annál is inkább, mert saját kijelentése szerint teljes három hónapja van a város pénz­ügyi viszonyainak tanulmányozására. A holnapi nap folyamán befejezi a házi­pénztár vizsgálatát. A számtanácsos kü­lönben kijelentette Bagi helyettes polgár­­mester előtt, hogy valósággal meglepte a város mintaszerű pénzügyi adminisztrá­ciója. — A polgármester Budapesten. Kada Elek polgármester a ma déli gyorsvonat­tal hivatalos ügyben Budapestre utazott.. — Hordják a kormánybiztos ágyát. Néhány törvényhatósági bizottsági tag közbenjárására tudvalevőleg Kada Elek polgármester elrendelte, hogy Kolosváry Gyula kormánybiztos a főkapitányi hiva­tal helységéből kilakoltattassék. A hiva­talból ma hordták ki a kormánybiztos ágyát és egyéb bútorait. — Miska gyere ki. Szeged város tegnapi közgyűlésének folyama alatt, a­míg a közgyűlési teremben Nagy Mihály adminisztrátort gyóntatták a bizottsági tagok, ezalatt nagy néptömeg verődött össze a szegedi városháza előtt türelmet­lenül várták Nagy Mihály bejövetelét.. A tömeg csak várta és gyalázta. Végre aztán, hogy késett, elkezdték kórusban énekelni. Háromszor is megüzentem: Miska gyere ki! Miska gyere ki ! Miska nem jött ki! Megállj Miska. Megbánja ezt valaki! Persze Miska nem jött ki, hanem megszökött a városháza hátulsó kapuján. — Tanulmányút. Forró Lajos, a vá­rosi közvágóhíd felügyelő-orvosa a múlt hónap közepén tanulmányainak kiegészí­tése céljából Budapestre utazott. Ma ér­kezett haza városunkba és, mint értesü­lünk, tapasztalatairól felolvasást is fog tartani­— Köszönetnyilvánítás: Azon nemes­­szivíl adakozóknak, kik a kereskedő ifjú­ság által rendezett mulatságon a jótékony cél érdekében felülfizetni kegyesek vol­tak, valamint a kereskedő ifjúság mulat­sága rendezőinek is, hogy mulatságukat részben a leendő Gyermekvédő Egyesület javára rendezték és ezáltal az Egyesüle­tet 122 kor. 50 fillér jövedelemhez — mit e helyen is szívesen nyugtázok — juttatták ez után mond hálás köszöneteit a leendő Gyermekvédő Egyesület nevében dr. Egressi Lajos. — Felfüggesztett rendelet. Tudvale­vőleg március 1-én kellett volna életbe lépni a miniszter azon rendeletének,a­mely­ben az üzlettulajdonosokat a robbanó ásványolajak biztonsági edények beszer­zését kötelezővé tette. Az üzletek tulaj­donosai ezt a rendeletet sérelmesnek ta­lálván, megfelelő alakban országos moz­galommal felfolyamodással éltek, aminek az­ lett az eredménye, hogy a miniszter ezen rendelkezését ideiglenesen felfüg­gesztette. — Árverezik a volt zálogház épület­­anyagát. A volt zálogház épületének anyagát f. hó 6-án délelőtt 9 órakor fog­ják elárverezni. Az épület anyagát a leg­többet ígérőnek készfizetés mellett fogják odaadni. — Országos vásárok. Országos vásár lesz Izsákon f. hó 19.. és 20-án. A követ­kező országos vásárok­ julius 19.— 20-án és okt. 11., 12-én lesznek. — Gyoma községben f. hó 9., 10. és 11-én tartat­nak meg az országos vásárok­ Az első két napon állatvásár lesz, az utolsón pedig kirakodó vásár. — Állatkínzás. Hogy minő szívtelen emberek vannak, azt a legjobban a kö­vetkező eset bizonyítja. Most, hogy a Sugár utat nivellírozzák, a szükségtelen föld tömeget kocsikkal hordatják el, da­cára annak, hogy a talaj felette laza, dacára annak, hogy a kocsik elé befogott lovak többnyire rosszul táplált gebék, mindamellett mégis annyira megrakják a kocsikat, hogy a szegény párák moz­dulni sem tudnak. Ilyenkor azután ne­kik esnek és ütik őket óriási üvöltések között ásóval, kapával, ostornyéllel mind­addig a­míg vérük ki nem serken. A vége természetesen az, hogy kénytelenek a kocsiról lerakodni. Minden jó érzésű ember megborzadva látja ezeket a bruta­litásokat. Tegnap is egy suhanc kocsis annyira ütötte lovát, hogy az éppen ak­kor arra menő Brachfeld Vilmos bank­­igazgató kénytelen volt rendőrt hivatni és az illetőt igazolásra szólíttatni. Bara­­csinak hívják. Ajánljuk e lelketlen em­bert a rendőrség szives figyelmébe. — Három éves bűnügy. Érdekes bűn­ügyben hozott ítéletet a napokban a ki­­hágási osztá­st vezető kapitány. Még 1903-ban történt, hogy Sárai Szabó Ist­ván néhány társával összeverekedett úgy annyira, hogy a vér is folyt közöttük. A kir. ügyészség azonnal megindította a FÜGGETLENSÉG nelt a politikától. Az abszolutizmus nyílt kitörése azonban most Széll Kálmánt is sorompóba szállította, aki a Dunántúli Közművelődési Egyesület tegnapi ülésén a politikai helyzetre kitérve, igazságos­nak mondotta a nemzet küzdelmét. Íme tehát Deák Ferenc leghívebb tanítványa is odaállott a nemzet igazáért küzdő nem­zet táborába. 49. szám. UJ FÉRFI RUHA ÜZLET! Értesítem a t. c. vevőközönséget, hogy Kecskeméten, Nagykörösi­ utca, volt Lévai-féle bútorüzlethelyiségben, már a tavaszi idényre egy férfi-szabó és kész férfi-, fiú- és gyermekruha áruházát létesítettem.­­Minthogy ezzel a helyi piacon mint egy hiányzó űrt véltem betölteni,­­ áruházamat szolid elvek mellett a fővárosi mintára rendeztem be. Áraim túlnyomó része legjobb minőségű bel- és külföldi szövetből készültek, amiért is tartós kelméből, kitűnő sza­bású és legújabb divat szerint készült férfi- és gyermeköltönyöket, felöltő és nadrágokat stb. bámulatos olcsó árért bocsátók a t. vevőközönség rendelkezésére. Külön mérték szerinti osztály! Nagy választék­ból és külföldi gyapjúszövetekben! Egyszeri próbavásárlás mindenkit meggyőz az áruk minőségéről és olcsóságáról! Szolid. el­ IT-1 Fontos Zsiszolg­á­lá­s ! Túlfizetés Zsizárára. ! A t c. vevőközönség szives támogatását kéri, kiváló tisztelettel FRANK LAJOS.

Next