Függetlenség, 1906. június (19. évfolyam, 122-143. szám)

1906-06-01 / 122. szám

Kecskemét, 1906. ju­nius 1. Péntek XIX. évfolyam, 122. szám­. ELÖFIZ TÉSIAR | | m ScerkMftfee« ét litlyben hozh0* b MM flHKifl fai fli HBIfl * i*cotwvHtal. eFUGGETLENSEG 11 Vidékre postán __ _ ......... ....... ....................... küldve POLITIK­A.I Fiokkiadohiv»t«l: 18 ml. A kecskeméti függetlenségi és 48-as párt hivatalos közlönye. kávíleríSSS. Felelős szerkesztő Főszerkesztő * Társszerkesztő TÖMÖRI JENŐ SZAPPANOS ISTVÁN KECSKEMÉTI VILMOS Rendőri „tapintat“. Kecskemét, május 31. Csodálatosan szomorú jelelensége a magyar közbiztonsági szervezetnek, hogy rendszerint épen azt a tulaj­donságot nélkülözi, amelyik leginkább hozzáé­rtoznék lényegéhez: az eljárását irányító működésének eredményes­ségét előmozdító tapintatot. A rend­őri tapintat — sajnos ! — ma épen ellekezését jelenti annak, amit tulaj­­dőképen kifejelnie kellene. Mert rend­őri tapintatot - e szó komoly jelen­t­­ében — vajmi kevés rendőri tény­kedésben vagyunk képesek felfedezni, de e helyett annál szembetűnőbben virágzik a sok rendőri tapintatlanság. Rendőrségünk még ma sem emelkedett arra a színvonalra, amelyre hivatásának helyes tudata képesíthetné. Rendőreink nem tudják, vagy nem akarják felfogni, hogy nem a polgár­ság van a rendőrség­ért, hanem meg­indítva: a rendőrséget tartja fönn a polgárság saját jól fed­­ett közbizton­sági érdekeinek védelmezésére. Ebből a hatásköri tévedésből származnak a gyakori rendőri brutalitások, amelyek a polgárok bizalmiat­lanságát, vagy épen gyűlöletét hívják ki a rendőri intézmény ellen. Mindenkiben bűncselekmény el­követésére inklináló egyedet látnak, minden ártatlan jelenségben legalább is gyanús bűnözés­t tünetet. A bűn­­cs­­ekmények lehető megelőzésére n­­yuló hivatásukat tévéén értel­­mezve, annak ürügye alól sűrűn bel­gázolnak a személyes szabadság legvirágosabb kertjeibe. A rendőr szent és sérthetetlen, pa­rancsának ellentmondás nélkül köteles engedel­meskedni a szerencsétlen polgári ha­landó, ha még annyiba is biztos benne, hogy ő tiszteli a törvényt és a rendőr tiporja a jogot. A rendőr maga a törvény. Tudat- j­­óságból, tájékozatlanságból, vagy rosszindulatból megalázhatja a legtisz­­tesebb polgárt. A rendőr által okozott rendetlenségeket senki sem szedi ráncba. Elkövetett jogtalanságai ellen alig van jogorvoslat. Annál kevésbbé, n­őt ,a rendőrség illetéktelenül brit d­ekrecionális hatáskörénél fogva több­nyire abban a kellemes helyzetben van, hogy vakmerő visszaéléseit négyszem­közt követheti el. Tanú mar egy van : a mindentlátó Úristen. Csakhogy oda nem juthat el a földi biró idéző levele. A rendőri brutalitások ilyeténké­pen vígan folydogálnak a feledés ten­gerébe. A sajtó, a nagyközönség dü­höng, a szenvedő fél siránkozva tör­deli kezeit, míg a rendőr huncutul markába nevet. S ha véletlenül tragi­kus akkorddal végződik valamelyik ügyes rendőri „stikli“,­­ a lélekharang szomorú kongását túlharsogja a rend­őrség önérzetes mosakodásának lár­más hullámverése. Ezer meg ezer ilyen tragédia ját­szódik le anélkül, hogy megtorlást hozna Épen a kezünk ügyébe esik egy újabb kis tragédia. Egy az ezer közül, íme: sincs hirösvárosi szobalány va­sárnap estére kimenőt kapott a ke­nyéradó gazdájától. Hol töltse el az életre termelt fiatal fruska pár órai heti kimenőjét? Kaszinóba nem eresz­tik, zártkörű tennis-park­ra nem hív­ják, fehér estékre, szoarékra se invi­tálják. Hova mennm hát?. Vagy a korcsmába dőzsölni, vagy a szive bál­ványának megejtő turbékolását hall­gatni. Még mindig tiszteségesebb dolog turbékolni, mint lebújban vetkőzni ki az erkölcsből. Nos hát a szobalány a tisztább utat választotta. Elment, turbékolni. Még­pedig olyan erényes kezdő stá­diumban, hogy az erény istennőjének nem kellett érte pirulnia. Legföljebb annyit hibázott, hogy nem fogadott maga mellé gardedámot. Ezt is azért, mert nem tellett rá a havi 6 forint gázsijából. Vasárnap este 10 óra tájban történt. A vasúti sétányon jártak­­keltek. És szemet szúrt az ál­alános világrend egyik helyiérdekű pléh­­táblas övének. Gondolta, jó viccet csinál: minden tiltakozás ellenére „csavargás“ miatt bekísérte a leányt a rendőrségre. Ott bezáratta a du­tyiba. A leány szégyenében mérget ivott . . . Ez a tényállás. Talán nem túlo­zunk, amikor azt állítjuk, hogy felhá­borodik ezen minden jóérzésű ember. Mert ez az eset a személyes szabad­ság leggyalázatosabb arculcsapása. Ilyenformán akármelyik tisztességes asszonyt bekísérhetik a szerelmes férje ura mellől. Nem minden lovag állta volna meg, hogy azt a kellemetlenkedő rend­őrt istenigazában el ne páholja. Mert tagadjuk, hogy a rendőr akkor is hi­vatalos hatáskörében jár el, mikor ilyen feltűnő vakmerően rúgja fel a személyes szabadságot. És csöppet sen­ csodálkozunk, ha a közönség az ilyen brutalitásokért a rendőrség vezetőségét okolja. A veze­tőség bűnös abban, ha nem tudja kellőképen kioktatni rendőreit joga­ikra és kötelességeikre. Arra, ami szabad és ami tiltva vagyon. A közrendőr olyan, amilyennek nevelik. Ha megértetnék vele, hogy­­ csak a közrend fentartására, de nem a közrendetlenség felidézésére van hi­vatva; ha nem nevelnék bel-je a pléh­­tábla mindenhatóságát s nem oltanák önérzetébe a tudatot, hogy a „hiva­­talos“ jelleg minden esetben megóvja őt az oldalán büszkén fityegő kard­lapnak becses képtelen felére való il­lesztésétől,­­ mindjárt cseppfolyóbb lenne benne a dagadó önéret , s vi­szont megolvadna a rendőrség iránt táplált gyűlölet képe is, amely sűrű és keserű tapasztalások folyamán ra­kódott le a­ polgárság leskületéire. És minden másként lenne, ha rendőrségünk nem lenne olyan gya­núsan arisztokratikus illatú. Mert gondolkozzunk csak kissé. Vájjon a szóban fo­rgó rendőr gondolt-e volna olyan merészet és nagyot, ha az a sétáló nő a felsőbb tízezrek közül vám lett volna? Hogy nagy példát hozzunk,­­ alázattal kerdjük, vájjon vállalkozott volna-e a rendőr úr a „csavargás“ fogalmának ilyen úttörő definiálására, ha a szégyen­halálba­­tessékelt nőcske véletlenül valamelyik másik rendőr úr­­ szobalánya lett volna?! És várjon eltussolták volna-e akkor is ezt a kis mérgezési kalandot, amily gondosan leleplezni iparkodtak most a nagy nyilvánosság elől? ! Nos hát, ami igazsága lenne — teszem azt — a rendőr úr szobalá­nyának, az adasséz meg annak a nőnek is, aki véletlenül csak a­­ doktor úr szobalánya. Üssön ki végre már a „csavargás“ terén is az egyen­lőség ragálya! Főkapitányhelyettes úr! Ha nem veszi tolakodásnak alázatos kérésün­ket, interpellálja meg az egyébként általunk is nagyrabi­csü­lt sétatéri rendőr urat, hogy vájjon minő etni­­kai-, jogi-, avagy kultúr­szempontok irányították őt tiszteletreméltó csavar­­gási elméletének megkonstruálásában. Mi nem merjük egyenesen meg­­interpellálni, mert még be­talál ben­nünket­ is kísérni — sajtórendőri eszmecsavargás címén . . . Kecskeméti Vilmos.

Next