Függetlenség, 1906. november (19. évfolyam, 247-271. szám)

1906-11-01 / 247. szám

­­t. oldal. — Előléptetés. Berényi Dezső dr. cs. és kir. huszár ezredorvos törzs­­orvossá léptettetett elő. A­ kiválóan ro­konszenves orvos uj állomás helye Pozsony lesz. — Kegysiet és jótékonyság. Hogy a holtak iránti házi kegyelsz­ény szépen összeegyeztethető az élők boldogitásával, azt mindennél fényesebben mutatja az a megható példa, amit erre nézve Tóth Józsefné, a helybeli állami főreáliskola pedellusának derék felesége szolgáltatott. A mai nap folyamán ez a nemeslelkű asszony felkereste dr. Kiss Jánosné úrnőt és elmondotta, hogy az ő Istenben boldogult édes atyja Kecskeméttől na­gyon távol nyugoszsza örök álmait, és neki, szegény asszonynak, bizony nem áll módjában oda elmenni, vagy pedig koszorút küldeni a drága halott sírj­ára ; ezért hát 12 koronát hozott magával, s ezt a tüdőbetegek javára átadja, hogy boldogult édes atyja emlékének ezen az után áldozhasson ! Ha sok ilyen igazán nemesen gondolkodó lélek akad, mint ez a derék tiszteletreméltó asszony, ak­kor nem fog többé senki sem kételkedni abban, hogy a holtak emlékét és élő embertársaink javát egyszerre is lehet szolgálni. — Köszönet.­­ Nagy Imre, a hirdető oszlopok tulajdonosa a „József főherceg Szanatórium Egyesületinek, adakozásra felhívó plakátjait minden dij nélkül ra­gasztaná ki az oszlopokra. A „Szanató­rium Egylet“ helyi bizottsága ez után mond köszönetet a jótékonyságért. — Rákóczi ünnep A Kecskeméti Dalárda november hó elején nagyszabású Rákóczi-ünnepséget rendez. Az ünnep­ség műsora kizárólag Rákóczi korabeli zene- és dal számokból lesz összeállítva. — Fillér-estély. A famunkások egy­lete november 11 én fillér-estélyt rendez a Beke-féle vendéglőben. Az estély tréfás­előadásokkal, szavalattal lesz fűszerezve. — Rendőrségünk dicsérete. A szánt hamvak fogadásának ünnepsége alkal­mával úgy a díszmenetben, mint a pá­lyaudvaron általános megnyugvást és megelégedést keltett az a példás rend, amelyet a közrend fenntartására kiren­delve volt rendőrkapitányok, tisztek és a legénység buzgó szorgoskodása, tapin­tatos, szolgálatkész fellépése biztosítot­ták. Mint utólag örömmel értesülünk , maga Gulner Gyula főispán is kifejezte a­ pályudvaron Papp György rendőrfő­kapitány és Füvessy Imre h. főkapitány előtt teljes megelégedését. A főispán szavai szerint Orsovától kezdve egy állo­máson sem volt a rend oly példás, ünne­­pies, mint Kecskeméten. — Reformációs emlékünnepély. A kecskeméti ev. ref.­jogakadémia és fő­gimnázium ma délelőtt fél 11 órakor­­ szépen sikerült ünnepélyt rendezett a reformáció emlékére Az ünnepélyen az ifjúsági énekkar három számmal vett részt Farkas Kálmán főgimna­tanár veze­tésével, a XLVI. zsoltárt, egy fohászt és Luther énekét adván elő kiváló prezizi­­tással.­­ A jogakadémia részéről az ünne­pélyen Váry István III. c. joghallgató mondott emelkedett hangú szép emlék­­beszédet, élénk , párhuzamot­ vonva, Rákóczi szabadságharca és a protestan-­­ tizmus küzdelmei között. Ezenkívül még Szigeti Gyula imádkozott, Nagy Sándor joghallgató pedig Fazekas Károly ódáját szavalta el hévvel, lelkesen. A szépen sikerült ünnepély az ifjúsági énnekkar énekével ért véget. — Köszönetnyilvánitás. Danics Jó­­zsefné IX. tizedbeli 54. szám alatti lakos 74­ szegénymenházbeli ápoltat egy-egy drb kalácscsal és 10—10­­fillérrel ajándé­kozott meg. A kegyes adományért ez­úton mond hálás köszönetet az igaz­gatóság. — Meghívás. Felkéretnek mindazon­­ kereskedő urak, akik 1885. évben szü­lettek és most jönnek a sor alá, hogy 1906. nov. hó 4-én (Braun-féle) jelenleg Kovács-vendéglőjében délután 2 órára megjelenni szíveskedjenek egy ujoncbál megbeszélése végett. — Disznótoros vacsora Tiszte­lettel értesítem tisztelt vendégeimet és ismerőseimet, hogy november 3-ikán azaz szombaton este családias disznó­toros vacsorát rendezek. Egy tem­lék ára 1 üveg borral 80 krajcár. Vacsora kezdete fél 8 órakor. Tisztelettel Kiü­tik Károly vendéglős. — A szerencse otthona. A sósat áhí­tozott, mindenki által ostromolt szerencse ezernyi szeszélye kiszámíthatatlan. Hiába üldözzük, ha nem akar közeledni felénk, míg sokszor önmagától szinte követke­zetesen kegyeibe fogad bennünket. Talán legjobb bizonyság erre az osztály sorsjá­ték. Ha például a Gaedicke A. budapesti bankház eredményeit nézzük úgy a most lefolyt sorsjátékban mint a múltban is, tapasztalhatjuk, hogy ez a bankház való­sággal állandó otthona a szerencsének. Úgyszólván minden napra esik egy fő­nyeremény a Gaedicke bankházban, mely­nek ügyfelei a múlt osztálysorsjátékban többek között a 400.000, 60.000, három­szor a 30.000 és 20.000, a mostaniban pedig a 90.000, 50 000, 25.000 és négyszer a 15.000 koronás főnyereményeket nyer­ték. Ez a körülmény meg a Gaedicke bankház mindenkor pontos és gyors ügy­kezelése magyarázzák azt a hatalmas forgalmat, melynek e közmondásos­­sze­­rencséjű bankház örvend. — Uj énektanár. Az állami főreális­kolában Wilier József, ki eddig az éneket és zenét tanította, állásáról lemondott. Az igazgatóság felkérésére az ének taní­tását Hornyik József rendes tanár vál­lalta el. — Szent-Gály újabb sikere. A sza­badkai városi színházban a szent ham­vak hazaérkezése napján nagy ünnepi díszelőadás volt. Mint a szabadkai lapok­ban olvassuk, az ünnepi előadás egyik legélvezetesebb része a Szent-Gály-Prónay féle Rákóczi zászlaja című melodráma volt, melyet nagy zenekar kiséret mellett Farkas dr. szavalt. A kritika a hatásos szöveg mellett különösen kiemeli a pá­ratlanul lelkesítő, hazafias tűztől izzó zenének szépségét, melynek hallatára fel­buzdul az ősi magyar vér s könny csil­log a meghatottságtól a szemekben. — Államsegély a városi múzeumok részére. A múzeumok országos főfelügye­lősége ma köriratot intézett az összes­­ th. városokhoz, melyben megállapítja azon­­ összeget, amelyet az egyes városi mu- '­­zeumok segélyezésére irányított elő. Eszerint Kecskemét városa 11.000 kor. segélyben részesül, amely összegből 3 egyenlő részben a városi könyvtár és muzeum, régiségtár és a néprajzi gyűjte­mény ré tára lesz segélyezve. — Piaci árjegyzék: 1906. október 30-án. Tisztabúza m.­mázsája 13­40—14‘40 Két­szeres 1280—1240. Rozs 11‘40—11'60. Árpa 12 40—13. Zab 1260—13. Kukorica 14.2014.'.40. bánáti 14—14'40. Köles 11'40 I —12.20. Krumpli 4 60—5­00. Széna 4'60 I —5. Szalma 1‘80 - 2'20. Szalonna kilója­­ 1*36—1’50. Hizottsertés kilója 116—T20 * Különleges Magyar, Angol, Skót­­ és Francia kelmék fekete tegedhof, krém és mintázott egyes női ruhákra, úgy szintén fekete és seb­es selymek blúzokra, ruhákra már megtekinthetők Vitéz Gusztáv posztó, vászon és divat­áru nagykereskedésében, hol szintén nehéz finom selyem maradványok blúzokra és ruhákra méterenként el­árusítva 97 krajcárért lesznek. * Menyasszonyok figyelmébe kü­lönleges ebédlői, Salon és hálószobák bútorai megérkeztek Lengyel és Társa bútor nagyáruházába Kőrösi­ utca. FÜGGETLENSÉG. 214. szám. Hajsza a zsebmetsző után. Kecskemét, okt. 31. Ez évi szeptember 23-án, az őszi vásár vasárnapjának reggelén óriási tömeg futott a Rákóczi-úton, nagy lel­kendezve hajhászván egy nótórius vi­déki zsebmetszőt, Kosik József nyitra­­megyei baromfikereskedőt, aki Labanc István nagykőrösi lakos zsebéből ki­húzván a pénztárcát, ebből 20 iitot kivett , majd a műtét után futásnak kerekedett. Az eset úgy történt, hogy Labanc István a Kecskemétre érkező reggeli fél 4-es vonatról leszállt s heves nyo­mást érzett a balcombján. Rosszat sejtve pénztárcája után nyúlt, de an­­már hűlt helyét találta. Gyanúja a me­nekülő Kosikra esett, aki sebes ira­modva eltűnni igyekezett a tömegben. De rajtacsipték és hosszas versenyfu­tás után a Rákóczi-úli Kocsis-üzletnél lefülelték. Úgy a rendőrkapitányságon, mint a járásbíróságnál tagadta a vádat, mely utóbbi őt három havi fogházra ítélte Fellebbezés folytán került ma az ügy a kecskeméti törvényszék büntető tanácsához, ahova Kosikot a fogház­ból fegyveres őr vezette elő. A főtárgyalás során, melyet Kar­dos Antal ítélőtáblás bíró vezetett, új­ból tagadta a bűnösségét, de a tör­vényszék a tanuvallom­ások alapján helybenhagyta az elsőbíróság ítéletét. (Ir mi­nk a Bál­­let­es Ice! Hideg buffet. Éjjel-nsappsil nyitva !

Next