Függetlenség, 1907. június (20. évfolyam, 123-147. szám)

1907-06-01 / 123. szám

Kecskemét, 1907. junius I. Szombat XX. évfolyam, 123. szám. ELŐFIZETÉSI ÁR. Helyben házhoz hordva: Negyedévre... 2 kor. Félévre .... 4 kor. Egyes szám . . 2 fill. Vasár- és ünnepnapi szám 4 fillér. Vidékre postán küldve : Negyedévre . . 3.80 fill. Félévre . . . 7.60 fill.FÜGGETLENSÉG POLITIKAI NAPILAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: „Függetlenség“ könyv­nyomdája I. t. Főiskola­tér 119. szám, hova a lap szellemi részét illető köz­lemények is küldendők. Telefon: A kecskeméti függetlenségi és 48-as párt tulajdona és hivatalos közlönye. 145. szám. Felelős szerkesztő: TÖMÖRI JENŐ. Főszerkesztő: SZAPPANOS ISTVÁN. Szerkesztő: KECSKEMÉTI VILMOS. Az alkotmányosság ünnepe. A miniszterelnök beterjesztette a képviselőházban a király megkoronázta­­tásának negyvenéves fordulóját megün­­neplő törvényjavaslatokat, melyekben a mi érzésünk szerint az a legnagyobb érték, hogy bennük az ünnep az alkot­mány helyreállítása ünnepévé kvalifi­káltabb Az egyik javaslat a százkoronás aranyérmek vezetését rendeli el, amelyek a javaslat törvénnyé váltától június 8-ig, vagyis a jubileum napjáig, egyben jubi­leumi emlékérmek gyanánt verettetnének. Ez általában szokásos ünneplő forma s nálunk is helyén van. A másik a tulaj­donképpeni ünnepi javaslat, egy nagy munkáskórház, valamint a népotthon meg­alapítására kér hitelt, továbbá újra való megépítésére ama templomnak, melyet Szent István építtetett volna, hagyomány szerint, Árpád fejedelmünk sírja fölé. Munkáskórház, népotthon. Hát ilyes­mit csak hódolat illet, nem bírálat. A fehéregyházai templom pedig, mely mű­vészi és áhitat­keltő egységbe építi a honalapítás, a kultúra-teremtés s az al­kotmány helyreállításának nagy történelmi momentumait, hiten és felekezeten túl­növő emlékjel és szimbólum a magyar­ság számára. Általában kedvére lehet minden ko­moly és gyakorlati érzésű embernek, hogy a komoly alkalmat nem hiúságos tündökléssel, hanem komoly emberbaráti és kulturális alapításokkal ünnepeljük meg. Ebben az ország hangulata talál­kozik a király ízlésével, annak jelzésé­ben, hogy az ünnep nem pusztán a ki­rály személyének szól, hanem az ő sze­mélyében a mi szent koronánk dicsősé­gének s épségének, az alkotmányosság­nak, mely nélkül a mai világban nem állhat meg sem királyi hatalom, sem nemzeti egység, sem államiság, sem mű­veltség. Hogy ez a felfogás vonul végig a javaslatokon s megokolásukon s hogy­­ ezek a junius 8-iki korünnepet kimon­­­­dottan az alkotmány helyreállítása ün­nepének jelzik, ez, ismételjük, legérté­kesebb vonásuk. Különösen most, mikor az ünnep egy évvel azután virrad ránk, hogy sem nemzet, sem király nem volt ünnepi kedvben s nem volt ünnepi állapotban az alkotmány sem. De kell-e mondanunk olyanoknak, akik a rossz esztendőt át­élték velünk, hogy mégis csak az alkot­mány őserejének, az alkotmányosság er­kölcsi szükségének köszönhetjük, hogy most a kalendáriumi ünnep a békesség ünnepe is lehet s nemzet és király ta­­lálkozhatik megünneplésében ? Az alkotmány nem egyéb, mint a nemzet hatalmának az ebből táplálkozó s enélkül sorvatag királyi hatalomnak lelkes és munkára képes gépezetté való szervezése. Az alkotmány a nemzeti erő és élet megjelenési formája s egyben a királyi hatalom elevenségének is egyet­len lehetővé tevője. A fejedelmi szemé­lyes, önkényes, vagy erőszakos uralom nemcsak azért vetendő el, mert nem szép, mert nem jogos és nem igazságos, hanem azért is, mert nem állhat meg, mert­­szuronyok, ágyuk és hadseregek sem tudják fentartani. Olyan magában, mint a zivatar villáma, mely rettenete­seket villan, hatalmasokat dörög, de el­vész a semmiségben. Azt hisszük, nemzet és király egy­aránt elégtétellel fogadja a koronázás emlékünnepének az alkotmányosság ün­nepévé való felemelését s általánosítását. Viszont mindenkinek éreznie kell, hogy erre az ünnepre minden tartalmassága mellett sem elegendő a beterjesztett két javaslat. A magyar alkotmány tiszteletre­méltó ősi épülete bizonyos tekintetekben kiépítésre és tatarozásra szorul s mikor nemzet és király akaratából a mai uj rendszer s átmeneti kormányzat megala­kult, ez egyensúly egyik adaléka gya­nánt alkotmánybiztositó intézményekben állapodtunk meg. A trón magasáról el­hangzott királyi szó biztosítja ezeket számunkra s mikor a nemzet a legszél­sőbb lojalitással teljesíti, amit az egyez­ményben vállalt, természetes igénnyel várja a neki tett ígéretek megvalósítá­sát is. A jubileum most következő szép napjai a legünnepibb, a legösszevágóbb alkalmat kínálják e megvalósulásra. Az alkotmányosság ünnepe nem lehet teljes, míg maga az alkotmány nem az. Ünnep­rontás volna a várakozás s a kielégítet­­lenség hangulatát ránehezedni hagyni az alkotmányosság ünnepére, Európa egyik-másik városából. A nem természetes lakos létszámot jelzi egy városban, ahol több a nők, a kisebb kere­setre képesítettek létszáma, mint a férfiaké. Londonban 1890-ben 1116 volt a nők száma, 1000 férfiú­llenében, 1900-ban ez már 1118-ra emelkedett. Bámulni lehet rajta, hogy is képes egy hatóság annyi embert nyilvántartani, midőn­­ Londonnak több mint 6 millió a lakosságbeli létszáma, háromszor annyi, mint egész Erdélyé. Ha a lakosságát fél méter távolságban állítatt­­nék egymás mellé, kezet adhatnának egymásnak Páristól Konstantinápolyig, a­mi vagy 2000 km. távolság. Több ott a római katholikus lakos, mint Rómában ; több a skót, mint Edin­­burgban ; több az izlandi, mint Dublinban. Londonban több pálinka elfogy, mint viz és bor együttvéve és állandó növesztője a bűn- lajstromnak, mely a londoni törvényszékek irattáraiban fölhalmozódik. A szeszt ott nem lebujokban mérik, hanem fényesen berendezett palotákban, csarnokokban, melyek termeit óriási tükrök, fényűző faldiszítmények bélelik, s a jégszesz ragyogó világa különböző szinü üve­geken szűrődik szét, bűvös fényt hintve a he­lyiségekre, hol némi különbség nélkül verőd­nek össze az ivók. A kit megviselt az ital, mint tehetetlen hústömeg alusta a mámorát valahol oldalt és ha a záró óra elérkezik, a vendéglős egyszerűen kitéteti az utcára, hogy a rendőrség szedje föl, a kit a wiskky, a gin a lábáról le­vert. Londonban a 5—6 millió lakos között vagy 150 ezer az idegen; minden 3 percben születik ember s minden 5 percben elhal egy, az évi lélekszám növekedés 8000. A város uz­­utcáinak hossza 13000 km. Minden 100 em­berből 31-nek nincs biztos megélhetés módja, a rendőrség 220 ezer olyan embernek a nevét tartja jegyzéken, a­kik rossztevők. Ezek közé méltán azon 68 is sorozható, a kik chiroman­­tiából élnek, az ember tenyere redőiből, jósol­nak, — de hát van könnyen hivő bárgyú kö­zönségük bőven, amely fizet, mint a köles. De büszke a Szent­ Pál bazilikára is, mely a világ legnagyobb, legszebb protestáns temploma, — de azt mondja rá a francia, hogy kéményseprők építették, annyira fekete a kő­szén füsttől, mely London ködös légkörében a sok gyárkéményből szüntelen gomolyog s a várost megfekszi. London már nem is város, hanem való­ságos ország. A London Statistics legújabb kötete a numerusaival szinte legyűri a fantáziát. Ebből a hetedfélmilliós lakosságú városból ki­telnék egész Csikágó, egész Bécs, egész Berlin, egész Szentpétervár és még mindig maradna egy jókora városra való. És a lakosság növe­kedése még egyre tart, egyre tágulnak, a város határai, folyton új meg új külvárosok keletkez­nek. London város utcáinak hossza egységben kitesz 2000 angol mérföldet. A pazar jólétnek és a szörnyű ínségek rengeteg tömege él e hatalmas vonal mentén. Sok a milliomos is, de ezeknél sokkal népesebb a koldusok 130000 főnyi hadserege. Harmincezer embert mond a statisztika olyat, a­kinek egyáltalában nem ju­tott földét, 726,000 azoknak a száma, a­kik az éjjeli tanyák kemény vackán lesik az álmot. A nyomorúság nőttön-nő e rengeteg városban és a büntettek száma vele gyarapodik. Az angol birodalomban halálra ítélt összes gonosztevők számának 31 százalékát London adja. London szegénysége és bűne. De viszont London fizeti az egész ország jövedelmi adójának 23 száza­lékát is. Ez is nagy percent, de kisebb, mint a­mekkorával a hóhérnak adózik. Az adóbeval­lás szerint a londoni háziurak évi tiszta jöve­delme nyolcszázmillió korona. — Szórakozást, esti mulatságot az angol főváros bőséggel kínál. Háromszázötven olyan nagyobb helyisége van, a­melyben az ember az estét eltöltheti, ezek között 59 színház és 42 nagy dalcsarnok, olyan, a­mely művészi gyönyörűséggel szol­gál. Valamennyiben együtt összesen 400.000 ember fér el. Akkora ez a város, hogy a mil­liomosoknak külön klubjuk van és meg tudná­nak tölteni egy külön temetőt azok is, a­kik éhen halnak a falai között. (Folyt. köv.)

Next