Függetlenség, 1907. június (20. évfolyam, 123-147. szám)
1907-06-01 / 123. szám
Kecskemét, 1907. junius I. Szombat XX. évfolyam, 123. szám. ELŐFIZETÉSI ÁR. Helyben házhoz hordva: Negyedévre... 2 kor. Félévre .... 4 kor. Egyes szám . . 2 fill. Vasár- és ünnepnapi szám 4 fillér. Vidékre postán küldve : Negyedévre . . 3.80 fill. Félévre . . . 7.60 fill.FÜGGETLENSÉG POLITIKAI NAPILAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: „Függetlenség“ könyvnyomdája I. t. Főiskolatér 119. szám, hova a lap szellemi részét illető közlemények is küldendők. Telefon: A kecskeméti függetlenségi és 48-as párt tulajdona és hivatalos közlönye. 145. szám. Felelős szerkesztő: TÖMÖRI JENŐ. Főszerkesztő: SZAPPANOS ISTVÁN. Szerkesztő: KECSKEMÉTI VILMOS. Az alkotmányosság ünnepe. A miniszterelnök beterjesztette a képviselőházban a király megkoronáztatásának negyvenéves fordulóját megünneplő törvényjavaslatokat, melyekben a mi érzésünk szerint az a legnagyobb érték, hogy bennük az ünnep az alkotmány helyreállítása ünnepévé kvalifikáltabb Az egyik javaslat a százkoronás aranyérmek vezetését rendeli el, amelyek a javaslat törvénnyé váltától június 8-ig, vagyis a jubileum napjáig, egyben jubileumi emlékérmek gyanánt verettetnének. Ez általában szokásos ünneplő forma s nálunk is helyén van. A másik a tulajdonképpeni ünnepi javaslat, egy nagy munkáskórház, valamint a népotthon megalapítására kér hitelt, továbbá újra való megépítésére ama templomnak, melyet Szent István építtetett volna, hagyomány szerint, Árpád fejedelmünk sírja fölé. Munkáskórház, népotthon. Hát ilyesmit csak hódolat illet, nem bírálat. A fehéregyházai templom pedig, mely művészi és áhitatkeltő egységbe építi a honalapítás, a kultúra-teremtés s az alkotmány helyreállításának nagy történelmi momentumait, hiten és felekezeten túlnövő emlékjel és szimbólum a magyarság számára. Általában kedvére lehet minden komoly és gyakorlati érzésű embernek, hogy a komoly alkalmat nem hiúságos tündökléssel, hanem komoly emberbaráti és kulturális alapításokkal ünnepeljük meg. Ebben az ország hangulata találkozik a király ízlésével, annak jelzésében, hogy az ünnep nem pusztán a király személyének szól, hanem az ő személyében a mi szent koronánk dicsőségének s épségének, az alkotmányosságnak, mely nélkül a mai világban nem állhat meg sem királyi hatalom, sem nemzeti egység, sem államiság, sem műveltség. Hogy ez a felfogás vonul végig a javaslatokon s megokolásukon s hogy ezek a junius 8-iki korünnepet kimondottan az alkotmány helyreállítása ünnepének jelzik, ez, ismételjük, legértékesebb vonásuk. Különösen most, mikor az ünnep egy évvel azután virrad ránk, hogy sem nemzet, sem király nem volt ünnepi kedvben s nem volt ünnepi állapotban az alkotmány sem. De kell-e mondanunk olyanoknak, akik a rossz esztendőt átélték velünk, hogy mégis csak az alkotmány őserejének, az alkotmányosság erkölcsi szükségének köszönhetjük, hogy most a kalendáriumi ünnep a békesség ünnepe is lehet s nemzet és király találkozhatik megünneplésében ? Az alkotmány nem egyéb, mint a nemzet hatalmának az ebből táplálkozó s enélkül sorvatag királyi hatalomnak lelkes és munkára képes gépezetté való szervezése. Az alkotmány a nemzeti erő és élet megjelenési formája s egyben a királyi hatalom elevenségének is egyetlen lehetővé tevője. A fejedelmi személyes, önkényes, vagy erőszakos uralom nemcsak azért vetendő el, mert nem szép, mert nem jogos és nem igazságos, hanem azért is, mert nem állhat meg, mertszuronyok, ágyuk és hadseregek sem tudják fentartani. Olyan magában, mint a zivatar villáma, mely retteneteseket villan, hatalmasokat dörög, de elvész a semmiségben. Azt hisszük, nemzet és király egyaránt elégtétellel fogadja a koronázás emlékünnepének az alkotmányosság ünnepévé való felemelését s általánosítását. Viszont mindenkinek éreznie kell, hogy erre az ünnepre minden tartalmassága mellett sem elegendő a beterjesztett két javaslat. A magyar alkotmány tiszteletreméltó ősi épülete bizonyos tekintetekben kiépítésre és tatarozásra szorul s mikor nemzet és király akaratából a mai uj rendszer s átmeneti kormányzat megalakult, ez egyensúly egyik adaléka gyanánt alkotmánybiztositó intézményekben állapodtunk meg. A trón magasáról elhangzott királyi szó biztosítja ezeket számunkra s mikor a nemzet a legszélsőbb lojalitással teljesíti, amit az egyezményben vállalt, természetes igénnyel várja a neki tett ígéretek megvalósítását is. A jubileum most következő szép napjai a legünnepibb, a legösszevágóbb alkalmat kínálják e megvalósulásra. Az alkotmányosság ünnepe nem lehet teljes, míg maga az alkotmány nem az. Ünneprontás volna a várakozás s a kielégítetlenség hangulatát ránehezedni hagyni az alkotmányosság ünnepére, Európa egyik-másik városából. A nem természetes lakos létszámot jelzi egy városban, ahol több a nők, a kisebb keresetre képesítettek létszáma, mint a férfiaké. Londonban 1890-ben 1116 volt a nők száma, 1000 férfiúllenében, 1900-ban ez már 1118-ra emelkedett. Bámulni lehet rajta, hogy is képes egy hatóság annyi embert nyilvántartani, midőn Londonnak több mint 6 millió a lakosságbeli létszáma, háromszor annyi, mint egész Erdélyé. Ha a lakosságát fél méter távolságban állítattnék egymás mellé, kezet adhatnának egymásnak Páristól Konstantinápolyig, ami vagy 2000 km. távolság. Több ott a római katholikus lakos, mint Rómában ; több a skót, mint Edinburgban ; több az izlandi, mint Dublinban. Londonban több pálinka elfogy, mint viz és bor együttvéve és állandó növesztője a bűn- lajstromnak, mely a londoni törvényszékek irattáraiban fölhalmozódik. A szeszt ott nem lebujokban mérik, hanem fényesen berendezett palotákban, csarnokokban, melyek termeit óriási tükrök, fényűző faldiszítmények bélelik, s a jégszesz ragyogó világa különböző szinü üvegeken szűrődik szét, bűvös fényt hintve a helyiségekre, hol némi különbség nélkül verődnek össze az ivók. A kit megviselt az ital, mint tehetetlen hústömeg alusta a mámorát valahol oldalt és ha a záró óra elérkezik, a vendéglős egyszerűen kitéteti az utcára, hogy a rendőrség szedje föl, a kit a wiskky, a gin a lábáról levert. Londonban a 5—6 millió lakos között vagy 150 ezer az idegen; minden 3 percben születik ember s minden 5 percben elhal egy, az évi lélekszám növekedés 8000. A város uzutcáinak hossza 13000 km. Minden 100 emberből 31-nek nincs biztos megélhetés módja, a rendőrség 220 ezer olyan embernek a nevét tartja jegyzéken, akik rossztevők. Ezek közé méltán azon 68 is sorozható, a kik chiromantiából élnek, az ember tenyere redőiből, jósolnak, — de hát van könnyen hivő bárgyú közönségük bőven, amely fizet, mint a köles. De büszke a Szent Pál bazilikára is, mely a világ legnagyobb, legszebb protestáns temploma, — de azt mondja rá a francia, hogy kéményseprők építették, annyira fekete a kőszén füsttől, mely London ködös légkörében a sok gyárkéményből szüntelen gomolyog s a várost megfekszi. London már nem is város, hanem valóságos ország. A London Statistics legújabb kötete a numerusaival szinte legyűri a fantáziát. Ebből a hetedfélmilliós lakosságú városból kitelnék egész Csikágó, egész Bécs, egész Berlin, egész Szentpétervár és még mindig maradna egy jókora városra való. És a lakosság növekedése még egyre tart, egyre tágulnak, a város határai, folyton új meg új külvárosok keletkeznek. London város utcáinak hossza egységben kitesz 2000 angol mérföldet. A pazar jólétnek és a szörnyű ínségek rengeteg tömege él e hatalmas vonal mentén. Sok a milliomos is, de ezeknél sokkal népesebb a koldusok 130000 főnyi hadserege. Harmincezer embert mond a statisztika olyat, akinek egyáltalában nem jutott földét, 726,000 azoknak a száma, akik az éjjeli tanyák kemény vackán lesik az álmot. A nyomorúság nőttön-nő e rengeteg városban és a büntettek száma vele gyarapodik. Az angol birodalomban halálra ítélt összes gonosztevők számának 31 százalékát London adja. London szegénysége és bűne. De viszont London fizeti az egész ország jövedelmi adójának 23 százalékát is. Ez is nagy percent, de kisebb, mint amekkorával a hóhérnak adózik. Az adóbevallás szerint a londoni háziurak évi tiszta jövedelme nyolcszázmillió korona. — Szórakozást, esti mulatságot az angol főváros bőséggel kínál. Háromszázötven olyan nagyobb helyisége van, amelyben az ember az estét eltöltheti, ezek között 59 színház és 42 nagy dalcsarnok, olyan, amely művészi gyönyörűséggel szolgál. Valamennyiben együtt összesen 400.000 ember fér el. Akkora ez a város, hogy a milliomosoknak külön klubjuk van és meg tudnának tölteni egy külön temetőt azok is, akik éhen halnak a falai között. (Folyt. köv.)