Függetlenség, 1907. július (20. évfolyam, 148-173. szám)
1907-07-03 / 149. szám
Kecskemét, 1907. julius 3. Szerda XX. évfolyam, 149. szám. ELŐFIZETÉS J ÁR. ■ B J Szerkesztőség és ép FÜGGETLENSÉG Vidékre postán küldve: _ ~ . , -r , » i », » i i « n Negyedévre . . 3.80 fill. POLITIKAI NAPILAP Telefon: Félévre . . . 7.60 fin. f kecskeméti függetlenségi és 48-as párt tulajdona és hivatalos közlönye. 145. szám-Felelős szerkesztő: Főszerkesztő. Szerkesztő: TOMOR JENŐ. SZAPPANOS ISTVÁN. KECSKEMÉTI VILMOS. „FÜGGETLENSÉG.“ Felhívás előfizetésre. Az új évnegyed közeledtével előfizetésre kérjük lapunk olvasóközönségét. A Függetlenség immáron húsz esztendeje szolgálja törhetetlen kitartással, megalkuvást nem tűrő önzetlenséggel a hazánk függetlenségének, a 48-nak érdekeit. — Ideálunk, melynek megvalósításáért soha meg nem szűnő erélylyel küzdeni fogunk: a független, szabad és boldog Magyarország. Lapunk politikai cikkeit a legnevesebb országgyűlési képviselőink, a 48-as párt vezérei és a legjelesebb fővárosi írók írják. A Függetlenség, mint a múltban, úgy ezentúl, fő gondját fordítja az országos politikán kívül a helyi politikára, a helyi városi közéletre. A város életében történő minden jelentősebb mozzanatról bő tudósítást talál az olvasó; minden nemes eszmét támogatunk, minden üdvös dolgot tőlünk telhetőleg. Hírrovatunk élénk és változatos, nagy gondot fogunk arra fordítani, hogy a fővárosban és az országban történő fontosabb eseményekről azonnal találjanak tudósítást lapunk olvasói. Naponkint telefonjelentést kapunk a fővárosból s közölhetjük az érdekesebb fővárosi eseményeket. A Függetlenség bátran mer hivatkozni arra, hogy a város és környékének legelterjedtebb lapja s csak lapunk olvasóközönségén áll, hogy ezt a szeretetet, bizalmat, amelyet mi féltő gonddal őrzünk, meg ne vonja tőlünk. A „FÜGGETLENSÉG“ szerkesztősége. Előfizetési árak: Helyben házhoz hordva 14 évre 2 K — f. ,, ,, „ félévre 4 K — f. Vidékre postán küldve 10 évre 3 K 80 f. „ ,, ,, félévre 7 K 60 f. Szociális bajaink. Két nagy malomkő között őrlődik nemzetünk: az ősöktől öröklött közjogi s a legújabb keletű megélhetési küzdelemben. Utóbbi vésztjósló sötét fellegként sötétedik a láthatáron s csak igen rövid idő kérdése, hogy mikor tör ki a dúló zivatar. Mint minden közgazdasági és kulturális hullámzás, a nemzetközi szociálizmus is a németek hazájából szakadt reánk. Néhány évvel előbb a mi országunkban az elméleti viták keretét nem lépték túl a szociális problémák. Az volt az általános vélemény, hogy mivel nálunk nincs gyáripar, hát a szociálizmus sem tud gyökeret verni. Csalódtunk. A szociális küzdelmek nem is az ipari munkások táborában élesedtek ki először, hanem az Alföldön, ahol a mezőgazdasági munkásoknak véres összetűzései is voltak már a közrend képviselőivel. A kormány és a politikusok azt hitték, hogy csak néhány bujtogató műve az egész, pedig hát sokkal mélyebben rejlő okai voltak ezeknek a mozgalmaknak. Az utóbbi években az egyik bérharc a másikat éri. A folytonos sztrájkok megbénítják az ipari és mezőgazdasági termelés munkáját. Az osztályok harca megindult és ki tudja mikor lesz vége .... Bizonyos, hogy a sztrájkot nem lehet erőszakos eszközökkel kiirtani, mert hiszen a munkásosztálynak ez a leghathatósabb fegyvere a munkaadóval szemben, de hogy a sztrájkok kereskedjenek és hogy minden csekélység ne idézhesse föl a kenyértörést, arra mindnyájunknak törekednie kell. Az utóbbi években a munkásszervezetek szívós munkája, tagjainak egyetértése hihetetlen módon fölemelte a munkabéreket. Mert kevés kivétellel eddig minden sztrájk azzal végződött, hogy a munkaadók teljesíteni voltak kénytelenek a munkások követeléseit. Most azonban már a munkaadók is szövetkeznek egymással, hogy védelmet találjanak a munkások szertelen követeléseivel szemben. Kétségtelen, hogy a harcban a munkaadók is meggyöngülnek, de azért nem mennek, mert a termelés több költségét egyszerűen áthárítják a fogyasztókra. Minél magasabbak tehát a munkabérek, annál inkább megdrágul az élet. Ennek tulajdonítható, hogy másfél év óta nemcsak az élelmi cikkek ára szökött fel, hanem az összes iparcikkeké. Átlag 30—40 százalékkal drágult minden. Csak egyetlen osztálya van a magyar társadalomnak, mely nem tud védekezni a reá nehezedő drágaság ellen s ez a középosztály értelmisége: a hivatalnokság és az úgynevezett szellemi foglalkozást űzők. A nemzeti életnek ők alkotják a legnemesebb rétegét az állam szervezetében a szívnek szerepét töltik be: a vérkeringést közvetítik. — Ez az osztály, ha a törvényhozás segítségére nem siet, menthetetlenül áldozata lesz a szociális, helyesebben az osztályharcnak. Mindenki átháríthatja a maga életfentartásának a többletköltségét valamelyik másra: a munkás a vállalkozóra, ez pedig a fogyasztóra. De kire hárítsa át a meghatározott fizetésből élő tisztviselő, az ügyvéd, az író, vagy az orvos. Ők nem indíthatnak bérharcot ez állam, a törvényhatóság, vagy azon testület ellen, melynek szolgálatában állanak. Nem leplezhető tovább, hogy az ország értelmiségi középosztálya a csőd szélén áll. A tisztviselői kar — főleg a családos — végkép eladósodva, munkakedvét, energiáját elveszti, nélkülözéseknek kitéve néz a bizonytalan jövő elé. Valamire való képzettebb ipari munkásnak, vagy kereskedő segédnek több jövedelme van ma már, mint egy törvényszéki jegyzőnek, vagy albírónak. A társadalom, mint ilyen, a munkásoktól semmit sem követel, ellenben a szellemi munkásnak úgyszólván urasan kell ruházkodnia, illő lakásban laknia, a művészet és közjótékonyság terén hozzá méltó szerepet kell betöltenie. De honnan vegye mindehhez a pénzt, mikor javadalmazása az egyre fokozódó rettentő drágaságban a mindennapi élelmezésre és hátbérre sem elégséges ? És minő szellemi munkát várhatunk egy anyagi gondokban kimerült tisztviselői kartól, vagy a hasonló sorban levő sok ezer szellemi munkástól? Mennyire degenerált, satnya lesz a nemzedék, mely e túlfeszített életküzdelmekben gyötrődő osztályok gyermekeiként nevelődik föl! Félve gondolunk rá, hogy a nemzeti társadalomnak ez a legértékesebb anyaga az osztályharcok malomkövei közé szorulva megőrlődik. Az új korszak szociális küzdelmei katasztrófa elé állítják: a megélhetés lehetőségét veszik el tőle. Csak a vak nem látja, hogy ez a veszedelem már itt van, de mi nem merünk szembe nézni vele. Az állam, a városok százmilliókra menő összegeket költenek arra, hogy a magyar „gyáripart“ üvegházi növény módjára megteremtsék. Vájjon gondolnak-e arra, hogy mikorra a gyári kémények a magasra emelkednek, akkorra a nemzeti társadalom egyik legbecsesebb rétege, az értelmiségi középosztály vagyonilag és erkölcsileg talán végképen elbukik? ... Sz. A hírös városból. Kecskemét, 1907. julius 2. Epizódok Hock János életéből. (Horváth György plébános uram borbeszéde.) Zalagógánfán Horváth György uram volt Hock plébánosa, egy igen derék, közszeretetben álló, jóságos lelkű bácsi, akinek sok jó tulajdonsága mellett az az egyetlen bocsánandó bűne volt, hogy ha pohár akadt a kezébe, a szónoki hév nyomban, ellentállhatatlanul megragadta s irgalmatlanul toasztozott. Maga a jó öreg