Függetlenség, 1907. december (20. évfolyam, 274-294. szám)
1907-12-01 / 274. szám
Kecskemét, 1907. december 1.______________________________Vasárnap______________________________XX. évfolyam. 274. szám. ELŐFIZETÉSI AB. H ■ Slerk!,s2,5sée és Helyben hárhat hordva ESSISfk ■ HHE|H ft Negyedévre. . . 2 kor. Wlük K 2fsE M M függetlenségi könyv-félévre .... 4 kor. P ju || jj £3 m ft m ft §| Hg jjL*, 8|kli llk Pl nyomdája I. t. Főiskola-Ügyes szám . . 2 fill. EjjaBB g|| ft mm ft gtw |^r |lj ft |lf*TM «f®® Él H| f^r ,l9 szám* hova a ,aP Vasár- és ünnepnapi szám ft if §| kÉ| ll ,JS fS n P n W lH a ln H H B szellemi részét illető köz-4 ft HLJgi gfoHTOg ft PjLrgp. glj lenlények is küldendők. Vidékre postán küldve: POLITIKAI NAPILAP Telefon : Félévre . . . 7 60 fin. kecskeméti függetlenségi és 43-as párt tulajdona és hivatalos közlönye. 145- szám-Főszerkesztő: Kiadja: Felelős szerkesztő: Szappanos István. a „Függetlenség“ nyomdavállalat. tömöri jenő. Negyedévre . . 3.80 fill. s Szegény költő. Szegény költő, keress magadnak Helyet, hol nem látsz emberarcot, Zsivaját a tivornya hadnak S a lánc csörgését, hol meg se’ hallod Hol nem látod az éhhalálnak Sáppadt képét, mit szembe köpve Gúnyol, fején dús asztalának, Ki ezreket nyomorba dönte. Hol nem látod a szolga népet, Mely, bár sziszeg, de szólni nem mer S tűri azt, hogy nyakára lépett S úgy fosztja ki egyetlen ember! Keress helyet, hol elfelejted, Hogy van világ, hol eszme nincsen S nincs többé mit megénekelned, Nincs kit dalod föllelkesítsen! Dalolnál a múltról ? Mesének Már ócska az! Kit érdekelne? A múlt ? Hisz megtagadta néped S kofáknál van már régi elve! Dalolj arról, mit ád a holnap ? Hisz tudjuk: rendjelre rendjelt. Azoknak, akik ma rabolnak S nem kötelez, mit érdemelnek. Avagy zengjen dalod a honról ? Mi az ? Szó a szájhősök nyakán. Piríts reá — s meglásd megorrol, De nem tesz, bőrét sokra tartván. Zengj egy bús dalt a pusztulásról. Kiálts veszélyt! Hívj tettre, harcra! Tudod e nép apostoláról, Mint vész el a pusztába hangja! Némulj el hát! Silány e század, Bűnben gazdag, — szegény erényben. A dalnak, mely szivedből árad, Hatása nincs, — s nincs ki megértsen. Tömöri Jenő. Hívek mindhalálig! Irta: Dr. Nagy György, országgyűlési képviselő. Mióta a kiegyezés kérdése a politikai események tűzvonalában áll, az ország sok helyén jártam. Sok vidéken megfordultam. A szívekben akartam olvasni. Kuruc lelkek tüzénél melegedni. Mindenki abból a csudatevő kútból, a nemzeti élet forrásából, a szabadság élővizéből , a népéletből!És gyönyörűséggel telt meg a lelkem ! Új, erős, acéltollú szárnyakat kapott a hitem. Éreztem, láttam, hallottam, hogy a nemzet milliói hívek Kossuth Lajos szent hagyományához. Ha még most csendben, ha zajtalanul is, de újra hűségesküt esküsznek annak a zászlónak, mely a nemzet szebb, szabadabb jövőjét, az ország függetlenségét hirdeti. Tudják a milliók, hogy a kiegyezés egy újabb vaspánt lenne annak a kapunak a megerősítésére, mely a nemzetet a hatvanhetes múltnak börtönébe zárja. E kapu mögött nehéz, siralmas, szomorú az élet. Levegője fojtott, teje van panaszszal, sóhajjal. Érezzük, hogy mi, kik a kiegyezés miatt búcsút mondottunk a pártkörnek, áldásos, nemzeti munkát végzünk, mikor a függetlenségi eszme tüzében megedzett pörölyökkel, acélos karral, tüzes lelkesedéssel döngetjük a múltnak kapuját. Tiltakozunk annak megerősítése ellen. Nem nyugszunk, míg össze nem törjük, földre nem döntjük. Zuhanása a régi rendszer halálhörgése lesz ! A bedöntött kapun belép a Jövendő, a nemzeti Függetlenség! Belép Kossuth Lajos testet öltött álma, milliók imája, a magyar Szabadság ! Belép a jövendő! Az a vágyva vágyott, de a tiltva tiltott! Ezért a jövendőért érdemes küzdeni, gyönyörűség szenvedni, megdicsőülés elvérezni! Kérdezem a függetlenségi eszme híveitől, hogy hiszitek-e valljátok-e, hogy az annyi könnyel megáldott, oly sok vérrel megszentelt Eszme diadalt fog aratni, hogy betelt az idők teljessége, mikor a vágy valósággá változik, ha van a nemzetben erő, akarat, elszántság! ? Én hiszem és vallom! Ha hiszitek és valljátok, akkor kér- Idezem, hogy akartok-e, félretéve félelmet, csüggedést, kiállani a harcok mezejére s mártíroknak türelmével, apostoloknak meggyőződésével, tüzes lelkesedéssel, önzetlen önfeláldozással harcolni a függetlenségi zászló diadaláért! ? Én akarok! Ez az akarat az én fegyverem. Az a hit az én védőpajzsom. És kérdezem harmadszor, hogyha akartok harcolni, megesküsztök-e arra, hogy ezt a zászlót soha el nem hagyjátok, hogy imádságos alakkal csókoljátok meg selymet, hogy rongyosan, éhezve, üldözve, számkivetve is mindig, mindhalálig hívek maradtok hozzá s boldogok lesztek, ha könnyet s boldogabbak, ha vérrel áldozhattok érte ?! Én esküszöm! így kell készülnünk a jövendő fogadására! Mert igy leszünk méltók arra, hogy áldásában részesüljük, hogy szabad országnak független polgárai legyünk! Ennek a jövendőnek, a nemzeti Függetlenségnek én hallom már közeledését. Lépésének hangját. Hallom azt az erős, életet követelő, hódolatot parancsoló hangot, a magyar nemzet szíve dobogását! Hallom, mert szívemmel hallgatom! Ez a hang teremtő erejű, diadalmas, mint az evangélium szent hajdanában az Urnák hangja, mely parancsoló! Legyen világosság! És lett! Legyen függetlenség ! És lesz ! Ez a jövendő csak nyitott kapun megy be. Ahol nem fogadják szívesen, ahol zárt kapuk, szuronyos fegyverek állják az útját, fenséges haraggal elkerüli azt a helyet, hogy ott örökös legyen az éjszaka, végtelen a rabság, hogy ott soha meg ne szűnjék a szívek sorvadása, hogy ott örökre tartson a lelkek szomorúsága! A nemzetek nagy része önként, hódolattal nyitotta meg a kaput e jövendő előtt. Sőt elébe ment! Verejtékkel és vérrel harmatozott virágot hintett lábai elé! Ünneppé avatta érkezését! Nemcsak napnyugatnak óriásai, hanem napkeletnek bölcsei is. Nemcsak a német, a francia, az olasz, hanem a bolgár, a szerb, a román is. Csak mi zártuk el az útját: hatvanhétben ! De most utat nyitunk! Ez a mi kötelességünk! Az igaz, hajthatatlan, megalkuvást nem ismerő függetlenségi harcosok kötelessége! E fenséges munka szólított el a pártkörből ! Le fogjuk dönteni a kaput! Nagy, nehéz munka lesz, mert évtizedek óta császári parancsra gonosz számítással erősítették. Minél nehezebb a munka, annál férfiasoz méltóbb. Csak aki igazán, pihenés nélkül, önfeláldozóan dolgozni akar, az tart.