Függetlenség, 1908. március (21. évfolyam, 51-75. szám)
1908-03-01 / 51. szám
Kecskemét, HOB, március 1.___________________ Vasárnap ______________XXL évfolyam, 51. szám. ELŐFIZETÉSI ÁR: ® W Szerkesztőség és Helyben házhoz hordva: mtMU Hi 1 AH A kiadóhivatal: Negyedévre. .. 2 kor. gf |§ fi JfT| fiT § g !T^ A B BTTM R IfiS -Függetlenségi Könyv-Félévre .... 4 kor. §L 1 11 i ILa i 1 Ess* fMUfl lg nyomdája V. t, Lakatos-Egyes szám . . 2 fill. ipa Éj Éj fi gp 11 BB lg gj |P® M jgp3 fi [Ili utca 110. szám; Szerkesz-Vasár- és ünnepnapi szám fi H fi fi 11 Kl fi H fi fi H fi W103 W H P fi tőség piactérállova a lap 4 {j])ér. Ili fi jLjH. ||LqKgg fi w»» SK*.TM»» szellemi részét illető köz“ 1EUB3 bMIBwI ® IIB mmm lemények is küldendők. Vidékre postán küldve: POLITIKAI NAPILAP Telefon : Negyedévre . . 380 fill. Félévre . . . 760 fin. / kecskeméti függetlenségi és 48-as párt tulajdona és hivatalos közlönye. 157. szám. Főszerkesztő: Kiadja: " Felelős szerkesztő: Tappanos istván. s a „Föoger!Bőség“ nyomdavállalat, tömöri jenős Választások napján. Szép és felemelő látni a vetélkedést, midőn egyik polgár a másikat fölül akarja múlni abban, hogy minél jobban, minél önzetlenebbül és minél hathatósabban szolgálja a közjót. Ilyen komoly köztársasági erkölcsök ütötték föl fejüket városunkban is és a nagyra hivatottak összeálltak, tömörültek és kibontották a fényes lobogót, hogy a municipium megroppant ügyeit virányos mezőkre vezessék, hogy a bugaci szellemtől áthatott bizottsági közgyűlést megtisztítsák, felüditsék s ereibe friss vért hozzanak. Sajnosan látjuk a polgárság széttagolódását, mert az ellentétek kiélesedése kétségtelenül a közügynek nem javára, hanem hátrányára fog válni, mert az ellentétek a választásokkal nem szűnnek meg, hanem bizonyos keserűség hátramarad a nyugvó táborokban is és félünk, hogy az osztályok, foglalkozások és vallások szerint széttagozódott testületben nem lesz meg a kívánatos harmónia és egymás törekvéseit gyanús szemmel fogják nézni az egyes érdekcsoportok által beválasztott képviselők. Nem lehet állítani és nem lehet kisajátítani maga részére senkinek azt a jogot, hogy egyik polgár jobban tudja munkálni a közjót, mint a másik, hogy egyik társadalmi osztály hivatottabb a másik. Mindenkinek, aki közszereplésre vállalkozik és akit erre a polgárság bizalma érdemesnek tart, az a legfőbb kötelessége, hogy a közjót a maga egyéniségéhez mérten lehető legjobban munkálja. A polgárság feladata, hogy kiválassza tagjai sorából azokat, akiket közmegbizatásra méltónak ítél és mivel nálunk a politikai pártok képviselik a polgárságot, bizonyos egységbe kapcsoló faktorokat, joggal vindikálhatják a pártok maguknak azt a jogot, hogy ők adjanak irányt és útmutatást a polgárságnak, hogy kibe helyezzék bizalmukat; és így bár a jelölést a pártok végzik, meg sem állíthatni, hogy a jelöltek kiválasztásánál tisztán csak a politikai pártszempont döntött volna, mert a függetlenségi párt jelöltjei közt sok érdemes polgárt találunk, akik nem az ő pártállásuk, hanem az ő polgári kiváltságuk útján jutottak a jelöltek lisztájára. Egyébként a választásnál a politikai szempont nem mellőzhető, mert a törvényhatósági önkormányzat arra is kiterjed, hogy sok esetben fontos politikai kérdésben foglaljon állást. S éppen a közelmúlt eseményei is azt igazolják, hogy mennyire nem közömbös a törvényhatósági bizottsági közgyűlés pártállása. Tehát a politikai párthoz való tartozás, ha nem is az egyedüli szempont, de kétségtelenül fontos szempont. A függetlenségi párt jelöltjei nagyrészben azokból kerültek ki, akik már eddig is tagjai voltak a közgyűlésnek és így biztosítva látjuk, hogy a törvényhatósági közgyűlésben megmarad az állandóság, egyöntetűség és folytonosság. Érdemeseknek tartottuk arra, hogy újra jelöljük, mert kipróbált hű sáfárai voltak a közvagyonnak és érdemesnek bizonyultak a polgárság bizalmára. Sok kicsinylést hallunk ugyan a törvényhatósági közgyűlés eddigi működéséről. Mi nem tartjuk jogosultnak az elhangzó vádakat. Ha a város fejlődése nem is halad, oly rohamlépésben, amint ezt őszintén látni szeretnénk, ennek nem törvényhatósági bizottsági bizottsági közgyűlés az oka , hanem anyagi erőink fogyatékossága és a haladás eszközeinek hiánya és ezeket a nehézségeket, ame- A pusztai gardedám. * Irta: Zöldi Márton. — Nézetem szerint — mondotta a széleshátu, szögletesarcú, vezérkari őrnagy — a szenvedélyek, bűnök, erények végig kisérik az emberiséget fejlődésének minden fokán. Természetes, hogy a formákat, a melyben jelentkeznek, a külső körülmények szerint változtatják. Meg vagyok győződne, hogy ma, ebben a szürkének, materiálisnak, önzőnek és nem tudom, minek híresztelt korszakban épp annyi lovagias karakter van, mint a trubadúrok idejében. Az is igaz, hogy a mai kor lovagja nem mehet ideálja kedvéért Szentföldre szaracénokkal hadakozni, miután az a tartomány pacifikálva van. Az emberek lovagiassága ennélfogva más formákat kénytelen keresni . . . — Lehet — mondotta Szalayné, a szép özvegy asszony, kinek szalonjában gyakran ta-lálkozott a kis, meghitt társaság, elhunyt férjé- nek egykori barátai — én az életben a — jelenlevők természetesen kivételek — csak egy lovagias emberrel találkoztam. De ez az egy ember a legszigorúbb mérlegelés szerint volt lovagias. Ez az érzés úgy született vele, mint az orra, bajusza vagy ha jobban tetszik, az * Mutatványul szerzőnek a „A pápai gróf“ és egyébb történetek című könyvéből, egész feje. Nem volt rendkívüli fej, közönséges alföldi parasztarc, a tekintete hideg, nyugodt, fitymáló. A foglalkozás sem tartozott a bonettek közé. Azt hiszem, hivatásos lótolvaj volt, vagy talán még rosszabb . . . — Ah, romantikus szélcsapást érzek — mondotta a kúriai biró, ezzel a zsánerrel, mint egykori szolgabiró gyakran találkoztam. Nem érdektelen . . . — Én, mint libapásztor találkoztam vele — folytatta Szalayné — hisz önök tudják, hogy az én bölcsőm kis mosóteknő volt, hogy szegény parasztviskóban születtem. Bátyám, ki ispán lett az uraságnál, tizenkét éves koromban vett magához, neveltetett is, húsz éves koromban az uraság felesége lettem. Ezt önök tudják, de azt nem, hogy három esztendeig libapásztor voltam. Ne tessék Damnisz és Klóéra gondolni. Az én pásztori foglalkozásomból hiányzott minden mitológiai vonatkozás. Rendes, hasznos reális foglalkozás volt. Mindennap kora reggel harminchat libát kellett a Tiszapartra kihajtanom s esti harangszóra vissza. A csapat élén a gunár és az anyalud haladt. Minden figyelmet és gondot a két családfőre kellett fordítani. Ha ezeket egy fűzfához kötöttem, akkor a kis zöld libák egy helyen maradtak és én nyugodtan heverészhettem a friss parti fűben. Ami a gúnárunkat illeti, igazi díszpéldány volt, merész, vállalkozó, főleg pedig kóborló hajlamú. Anyám minden hajnalban lelkemre kötötte: ,,úgy vigyázz rá, mind a két szemed világára“. Egy nyári este valamivel korábban oldottam el a vén fűzfáról. A gunár gágogva, nyugtalankodva tipegett a tisza felé. Nem mentem utána. Egyszerre csak látom, hogy felemeli nyakát és megrebbenti a szárnyát. A másik pillanatban már ott repült a Tisza fölött s ijedve, megdermedve láttam, hogy szál alá a túlsó parton és mint siet, szaladva, repülve a nádas felé. Nagyobb katasztrófa akkor nem szakadhatott reám. Tudtam, hogy a gunár, anyám gazdaságának büszkesége. Anélkül nem mehetek haza. Nem annyira a veréstől féltem, mint szegény anyám kétségbeesésétől. Szerencsémre nem vesztettem el a fejemet. Rábíztam az anyalibát és a kis libákat egyik pajtásnőmre. Megkértem, hogy terelje őket haza, én pedig mentem a gúnár után. Nagy kerülőt kellett tennem, hogy a tiszaládon a túlsó partra kerüljek. Mindegy .. . elhatároztam, hogy rogyásig, halálig üldözni fogom a szökevény gúnárt. Nem nyugszom, míg el nem érem . . . Mire a túlsó parton, a nádas közelébe értem, már este volt. Csillagtalan nyári est. Komor csend vett körül mindennynen. Csak a sáslevelek rejtélyes, ideges susogása hallatszott . . . Bementem a nádasba, amelyben már voltam azelőtt is bibictojást szedni . . . Óvatosan lépkedtem ebben a rejtélyes, ingoványos világban . . . Hallottam, hogy tele van veszedelmekkel ... A vizi szárnyasok mind- H A Barna Sándor^ S“ tömegbútor r jjPjjl = helyszűke miatt — minden elfogadható^ árban eladó. ==■ D