Függetlenség, 1908. március (21. évfolyam, 51-75. szám)
1908-03-01 / 51. szám
2. oldal íyek a haladás útját megakasztják, vagy lassúbbá teszik, nem áll módjában elhárítani és megszüntetni azoknak sem, akiket az úgynevezett Városi párt az egyes kerületekben jelölt. Minden tiszteletet megadunk az új párt jelöltjeinek, de nem látunk közöttük oly egyéniségeket akik joggal állíthatnák magukról, több energiával, nagyobb tudással és szerencsésebb kézzel tudnák vezetni a város ügyeit, mint ahogy eddig folytak és így nem is értjük, hogy miért az új párt alakulás, ha különb vezetés, ha gyökeres reform nem remélhatő. Akkor az egész küzdelem nem a hivatottság kérdése, hanem csupán személyi kérdés, egyéni aspirációk kérdése. Az új párt programmját még nincs szerencsénk ismerni, mert általánosságban elhangzott kijelentések még programmot nem képeznek, az pedig, hogy legyen vízvezeték, modern közkórház, kultur palota, csatornázás, városszabályozás stb. stb. nem uj kérdések és uj programmot nem jelentenek, mindezeknek létesítése közös vágyunk régi óhajtásunk s hogy eddig létre nem jöttek, a pénz kérdésen múlt s bárki elhiheti, hogy létesítésük érdekében a „nagy csizma“ éppen úgy meghoz minden áldozatot, mint az iparos osztály, a kereskedő vagy az értelmiség. Persze volna mód arra, hogy közjövedelmeinket fokozzuk, de ez az adott körülmények közt csupán a polgárság közterheinek emelésével volna elérhető. S hogy a „nagy csizma“ a jövedelem fokozásnak erre az útjára nem lépett, ezzel is a közjónak munkált és a polgárság érdekeit tartotta szem előtt. A kilépett bizottsági tagok nyugodtan elmondhatják, hogy híven sáfárkodtak, megőrizték a közvagyont és nagyértékű objektumokat szereztek. S mi hisszük, hogy a polgárság igazolni fogja a jogos önérzetet és midőn a mai nap az urnához lép, honorálni fogja a régi gárda érdemeit és mi bizalommal ajánljuk polgártársaink figyelmébe jelöltjeink ügyét. Ítéletével igazolja be, hogy jól választottunk s hogy jelöltjeink méltók a közbizalomra. Bármint üssön is ki a választás eredménye, mi békét és munkát akarunk s arra kérjük tisztelt ellenfeleinket is, hogy ugyan az a szellem vezesse őket és ne járuljanak hozzá ahhoz, hogy osztály osztály ellen, iparos a gazda ellen egyik felekezet a másik ellen forduljon. Dr. Számtalan ijedten rebbentek fel előttem s szivem a rettenetes magányban hangosan dobogott. .. De energiám sokáig volt éber . . . Órahosszakat töltöttem a nádasban és hívtam a szökevény gúnárt . . . „liba, liba, liba“. Hasztalan, nyomára sem bukkantam ... A félelem az éj haladtával egyre jobban szorította a szivemet. Tizenhárom éves voltam s még nem töltöttem étt a szülői házon kívül . . . Eltévedtem a nádasban s rettenetes kimerültséget éreztem . . . Ledőlni nem mertem, mert féltem, hogy a piócák ellepik a testemet és kiszívják a véremet ... Az egyre növekvő félelem önsúlylyal nehezedett öntudatomra . . . Nem tudtam gondolkozni . . . Végre valahogy kijutottam a nádasból. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel. Felültem egy zsombékra és kipihentem magamat ... A sötétben nem voltam képes tájékozódni . . . Végre megpillantottam messzire egy csillogó pásztortüzet . . . Elindultam feléje ... Fél óra múlva odaértem ... A tűz körül négy férfit láttam heverészni . . . szalonnát sütöttek hosszú fanyárson ... A juhnyáj nem messzire tőlük a fűben terült el . . . Néhány kipányvázott lovat is láttam közelükben . . . Félelem nélkül közeledtem a férfiakhoz. Szépen jó estét kívántam. Felém fordultak ... Az egyik, egy napsütött, tömzsi, bajuszos, erős férfi volt. — Hát te, kis húgom, hol jársz itt, ahol a madár sem jár? Elmondtam szomorú esetemet a megszökött gúnárról. Nagyott nevettek . . . — Azon ne busulj, húgom — szólalt meg újra az erős, barna ember, itt a gúná- I rod . . . Csöpp hijja, hogy nyársra nem tűztük . . . Nem volt érkezésünk reá . . . Azzal felkelt és egy szűr alól kihúzta a megkötözött gúnárt . . . — Nesze, vidd haza, hogy a szüled meg ne szidjon . . . Ölbe kaptam a gúnárt és téttovázva állottam. — Siess hát — mondotta egy másik jó férfi — későre jár az idő. — Mennék én — mondottam — de nem tudom, merre van haza? — Úgy? hát hol laktok? — Eperfalván. — Tyúk, az jó oda van . . . Hajnal lesz, mire hazaérsz. A barna férfiú, ki először szólalt meg, felkelt és intett nekem. — Na, gyere húgom, hazaviszlek lóháton, csak kapaszkodj jól belém . . . Egyik társa, ki nála jóval idősebbnek látszott, hirtelen felugrott és rárivalt: — Méssz ám a fenébe, nem Eperfalvára . . Nem megmondta a gulyás, hogy ott vannak a perzekutorok. Az én pártfogóm nyugodtan vállat vont. Csak annyit válaszolt: — Eltérünk egymástól . . . Azzal előhozta a lovat és hamarosan kantárt formált a kötőfékből. Lóra pattant és engem is felemelt libástul együtt . . . Szilaj galoppban vágtatott . . . egyik kezével átkapta aderekamat mint valami kis gyerekét . . . Soha nyugodtabbnak nem éreztem magamat, mint ennek az erős, elszánt embernek a karján ... Az egész után csak egyszer szólalt meg. A nevemet tudakolta . . . — Juliska — mondottam. — Úgy, no lám, az én kis húgom is Juliska . . . A ló nagy dübörgéssel vágtatott át a tiszai fahídon ... A község szélén letett a lóról . . . Maga is leszállt és a tarisznyájába nyúlt. Szép, tarka selyemkötányt vett ki belőle. — Nesze, kislány, vidd az édesanyádnak. Majd megörül neki, aztán kevesebbet szid.. Megköszöntem szépen. — Nincs mit — mondotta a pipáját tömve . . . Elköszöntem és sietve lépkedtem a falu felé . . . Alig tettem tiz lépést, mikor mellettem három lovaspandur vágtatott . . . Megfordultam s láttam, hogy az én éjjeli gardedámom, az én lovagom, már lovon ül . . . Még utánam szólt: — Jóscakát Juliska . . . — Azzal elvágtatott ... a három lovaspandur utána ... Én aggódva, remegve kanyarodtam az utcánkba . . . Többet sohse láttam, sohse hallottam felőle . . . FÜGGETLENIG A „híres városból“. A lakásínség megoldása. Az örömtől ragyogó arccal rontott be egyik munkatársunk a szerkesztőségbe. Mosolygó arc 29-én: ez a körülmény mindnyájunk előtt gyanús volt. — Megtaláltam !!! Megtaláltam !!! — kiáltotta elragadtatással, látva a kiváncsi arcokat, melyek most már még nagyobb kíváncsisággal fordultak feléje. Amerika, a puskapor, sőt még a spanyol viaszk is már réges-régen megvan; mit találhatott tehát munkatársunk, aminek még 29-én is érdemes és tud örülni? A kormányozható léghajót, a repülőgépet, vagy talán az aranycsinálás módját találta fel, vagy éppen egy kiló ezres bankót talált ? — Mit találtál? — kérdeztük egyszerre valamennyien ? — A lakásínség megoldását!!! Most már rajtunk volt a sor, hogy felragyogjon az arcunk, mert már úgy láttuk munkatársunkat, mint az emberiség legnagyobb jóltevőjét s a jövő évi Nobeldíj nyertesét, milliomost. — Hát hogyan? Hogyan? — sürgettük. — Beadok egy sürgős indítványt a képviselőházhoz, hogy hozzák be az adósok börtönét. Ott most mindent megszavaznak, természetesen megszavazzák ezt is. Egy hét alatt a lakosságnak fele dutyiba kerül s a másik fele vígan lakhat az üresen maradt lakásokban. Még csak azt kérdeztük meg tőle, hogy: — Hát te vígan fogsz lakni, vagy a dutyiba kerülsz? Jelentőségteljesen hallgatott. Hogy fiatalít a szökőév. Nagyon öreg, töpörödött s egészen fehér hajú ember jött be hozzánk, valami házeladást hirdetni. — Ugyan hány éves már bácsi ? — kérdeztük kíváncsian. — Éppen ma van, kérem alázatosan, a huszadik születésnapom. — Téved maga, bácsi. — Nem én, megkövetöm a lassan, szökő esztendőben születtem, hát én még csak húszszor értemmeg a február 29-ét, pedig nyócvan esztendős vagyok. T............. . . . . . .. 51. szám. NAPI HÍREK. Kecskemét, 1908. március 1. Eötvös Károly ünneplése. A képviselőház ellenzéki csoportja Eötvös Károly, a ragyogó tollú és ragyogó jellemű magyar író tiszteletére tegnap este a Bristolszálló külön termében fényesen sikerült lakomát rendezett. Jelen voltak a többek között: Vázsonyi Vilmos, Lengyel Zoltán, Barta Ödön, Szappanos István, Farkasházy Zsigmond, Molnár Jenő, Csépán Géza, Nagy György, Bozóky Árpád, Pilisy István, Babocsay Sándor, Benedek János, Pető Sándor, Leitner Adolf, Bródy Ernő, Mezőfi Vilmos és Szász József képviselők, Reiner Ede dr., Perl Soma, Rácz Dezső dr., Schlesinger Sámuel, Bogdányi Mór., Szerdahelyi Henrik dr., a kuruc ifjak küldöttje, Horváth János esztergomi egyházmegyei pap, a vajda „udvari káplánja“ és még igen sokan. Amikor Eötvös Károly, akinek ünneplésére gyűlt össze a társaság, a terembe lépett, lelkes éljenzéssel és tapssal fogadták. Banda Marci cigányzenekara pedig tust adott. Van szerencsém a n. é. közönség b. tudomására hozni, hogy az összes Slui?E ÍMfülk ötömön levő cipőáruk saját műhelyemben készülnek. e S®| Jf Mérték szerint történt megrendelések bármily kivitelben gyorsan és a 1 1 jutányos árban kaphatók. — A javításokat is elfogadom. Vi Qf+ol I m ( cipő-, kalap- és férfidivatbukerskvdA tISZtelettel fttl a CS JSNO) a városi bérpaloban.