Függetlenség, 1908. április (21. évfolyam, 76-99. szám)

1908-04-01 / 76. szám

2. oldal leznek, végül kedvezményes áron kapják a társulati kiadványokat. Ugyanily jogokat élvez­nek az alapító tagok is, kik a Társulat céljaira egyszers mindenkorra legalább 200 koronát adományoznak. Mennél többen lépnek be a Társulat körébe, annál könyebben lesz meg­valósítva a cél: a magyar iparművészet fejlesz­tése és terjesztése. A Társulat, hogy a műveit magyar kö­zönséget maga körül csoportosítsa, most tag­­gyűjtési akciót indított a megbízottait szétküldi az egész országba, hogy a Társulat részére megnyerjék mindazokat, akik művészi törek­véseink iránt érdeklődnek. A Társulat bizalom­mal fordul a magyar társadalomhoz és kéri, hogy megbízottait fogadja szívesen és munká­jukban legyen segítségükre. A vásár megnyitása április hó 4-én reg­gel 8 órakor lesz. Este fél 7 órakor a vásár területén Gelléri Mór kir. tanácsos, az Orszá­gos Iparegyesület igazgatója „Ízlés és iparfej­­lesztés“ címen, Bálint Imre, a Kereskedelmi Múzeum aligazgatója pedig „Kiviteli kérdések", címen tart előadást. A második napon este a Kereskedelmi Csarnok nagytermében díszva­csorára gyűlnek össze a vásár látogatói és a fővárosi közgazdasági vezető férfiak, míg a har­madik napon a vásár a Népszínház-Vígoperá­­ban tartandó díszelőadással zárul be. A dísz­előadáson Blaha Lujza asszony lép fel a „Nagymama“ címszerepében, a színház igazga­tósága pedig ünnepi ajándékokkal kedveskedik az ünneplő közönségnek. A vásár igazgatósága felhívja a vásárra utazó kereskedők figyelmét arra, hogy őket kedvezményes vasúti jegyekben részesíti. Min­denki, aki a vásár igazgatóságához egyszerűen bejelenti, hogy a vásárra Budapestre akar utazni és 35 fillér utalványdíjat beküld, az utalványt kap, melynek ellenében a vásár te­rületén az oda- és visszautazás vasúti költsé­gének egyharmad része készpénzben visszaté­­ríttetik. „FÜGGETLENSÉG.“­­ Április elsejével új előfizetést nyi­tunk a „Függetlenség“-re az egész nagy­alföld legelterjedtebb függetlenségi napi­lapjára, amely most töltötte be fennállá­sának Huszadik évfordulóját. A „Függetlenség“-et a közönség komoly és megbízható szószólójának is­meri. Megmond és megír mindent részre­hajlás nélkül, tiszta igazság szerint. Fel­fogásában soha sem helyezkedik ellen­tétben a nagy­közönség véleményével, mert az a fő szándéka, az a törekvése, hogy ennek a véleménynek, az igaz köz­véleménynek adjon minden sorában ki­fejezést. Dacára annak, hogy a „Független­ség“ húsz esztendő óta rendíthetetlen, eltántoríthatatlan híve és orgánuma a függetlenségi politikának, a többi párt nézeteit is kellő tiszteletben részesíti s azokkal érdem szerint foglalkozik. Április hó elsejétől újjá­szervezett szerkesztőségünkkel oda fogunk hatni, hogy naponta friss, tartalmas, változatos újságot adjunk az olvasó kezébe. Min­den törekvésünk, ambíciónk oda irányul, hogy a közönség igényeit gyors és pon­tos hírszolgálattal, az események hű re­gisztrálásával, a politikai, társadalmi és közéleti mozgalmak részletes tárgyilagos, de kellő kritikai méltatásával mentől job­ban kielégítsük. Ezért tehát lapunkat a mai naptól kezdve már délután 5 órakor az újságolvasó közönség kezébe adjuk, hogy a nap eseményeiről még ugyanaz FÜGGETLENSÉG nap pontos és megbízható értesülést szerezzen. A „Függetlenség“ nagy elterjedésé­nél fogva hirdetések közlésére a legal­kalmasabb. Hirdetéseket és nyílttéri közlemé­nyeket a kiadóhivatal mérsékelt áron számit. NAPI HÍREK. Kecskemét, 1908. március 31. „Nápoly rózsájáéból. Lantos diák siralma Jolanda sirhalma fölött. — Zenekisérettel. — István: A temető mily nagy s kicsi a sirhalom. — Fájó szív sebére égben az izgalom; Ragyog fent a csillag ott a magas égen, Odaszállott lelked s egy sir maradt nékem. Ez maradt meg nékem s egy csillag sugara. Mégis él szerelmem, nem hervad virága. — Nem hervad virága. A magas ég mily nagy s kicsik a csillagok De az az egy csillag csodafény­nyel ragyog ; Érzem, tudom, látom, fent a magas égen Enyém az a csillag, ez maradt meg nékem. A te lelked él ott.. . Hozzád­oh hadd szállok, Megyek, csak e sírról tépek egy virágot, — Aztán hozzád szállok. Ez a világ mily nagy s a kis csillag benne Ragyog, lángol, mint az égiek szerelme ; Égi szép szerelmem, ragyogj te az égen, Csak egy kis sugárkát adj fényedből nékem ; Hadd legyek melletted páros­ csillag én is, Ne csak és övezzen, de sugárzó fény is, Fényes csillag mellett oly szép lesz a halvány Égi angyal csókja magas egek alján; Csillagként hadd égjek mindörökké veled, — Oh, ami szép lesz úgy a túlvilági élet, — — Örökké teveled. Váry István. Sötétség. Mikor a nap lenyugszik, sötétség borul a földre, Mikor elcsavarjuk a villanyláng csa­varját, sötét lesz a szoba s mikor fátyol borul az emberi agyvelőre, sötét lesz a koponya. Minden sötétség nélkülözi a világosság isteni erejét s minden sötétségnél legborzasztóbb az emberi koponya sötétsége. Az emberi koponya az ész fészke, az ész lakása, mely világ­­át felforgat — ha van, de amelyre, ha köd eresz­kedik, állattá teszi az embert. Mert fejjtől bü­­dösödik — úgy látszik — az ember is. Ezeket gondoltam el hirtelem­ben, mikor valaki arra hívta fel ma figyelmemet, hogy van itt nálunk egy intelligens osztályhoz tartozó úri­ember, aki különösen gyűlöli azokat, kik­nek vallását csak az 1895. évi 42. t. c. recí­­piálta. Milyen sötét fejű lehet az az ember, aki a huszadik században azután értékeli és külön­bözteti meg embertársait, hogy várjon melyik templomban imádja istenét, olyanban-e mely­nek kereszt van a tetején, vagy olyanban, hol a tízparancsolat táblája van az öröktüzü mécs alatt. A vallási dolgok feszegetése a köznapi életben utálatos. Van az embernek más baja. És mégis vannak olyan sötétfejü emberek, akik vallás szerint distingválják kortársaikat s ösz­­szes társadalmi erejüket onnét származtatják, hogy melyik vallás tanait hiszik. Ezek a sötét­­fejüek. A fejlődő városok villanyt vezetnek ut­cáikba és házaikba, hogy világossá tegyék a sötét zugokat. Ezeknek az uraknak is jót tenne talán egy kis villanydrótvezeték. Fény sincs árnyék nélkül s a felvilágo­sodott kornak is megvannak a maga sötét árnyai, kik körülröpdösik a korszellemet, mint az éji lepkék nyári estéken a kerti lámpákat, hogy elhomályosítsák azt. Ezek a társadalom legsötétebb zugai. Ideje volna őket már hiva­talból kisajátítani. — Világosságot vezetni a koponyájukba. Vagy szánjanak magukba mi­előtt eltévednének saját sötétségükben! S kér­jenek valahonnan, vagy valakitől egy kis vilá­gosságot sürgősen. Ha mástól nem — egy­két krajcáros faggyúgyertyától 1­01) — Filharmonikus hangverseny. Fájdalom nem Kecskeméten, hanem Szabadkán. Ebben a törekvő, derék városban létesült ez év folya­mán egy 40 tagból álló filharmóniai társaság, mely mint a Bácskai Hírlapban olvassuk a jövő hó 13-án tartja második hangversenyét a városi színházban. E hangversenyen közre­működik Koller Ferenc városi zeneiskolánk tanára is. A műsor egyébként a következő: I. rész. 1. Beethoven: Szimfónia: a) Allegro con brio; b) Andante con moto; c) Allegro. Előadja a filharmóniai zenekar. 2. a) Händel: Aria a „Xeres“-ből; b) Giordani: Caro mio ben . . . Előadja Marschallkó Rózsika, a fil­harmóniai zenekar kíséretével. II. rész. 3. Lányi: Ez a világ, amilyen nagy . . . Lyrai jelenet férfikarra és zenekarra. Előadja a Szabadkai Dalegyesület és a filharmóniai zenekar. 4. a) Schumann : Álmodozás; b) Ranvé : Fantaszti­kus tánc. Előadja a filharmóniai vonós zene­kar. c) Saint Saens: Fantasie romantique. Hegedűs zenekar kísérettel előadja Koller Ferenc. 5. a) Mihalovics: Liliomszál; b) Hubay: Miatyánk ; c) Két kurucnóta. Előadja Marschallkó Rózsika. G. Erkel: Bátori Mária: Nyitány. Előadja a filharmóniai zenekar. — Világjáró román diákok Kecskeméten. Egyik román tornaegyesület két tagja érkezett ma gyalogszerrel városunkba, névszerint Cos­­tica Jonesco és Basile Jonesko jogászok. A két világjáró turista édes testvér, akik a párisi tornaclub által kitűzött 20,000 frankot óhajtják elnyerni, hogy tanulmányaikat fojtathassák. Ugyanis az egyik párisi tornaclub ezen össze­get olyan kikötéssel tűzte ki, hogy két év alatt kötelesek egész középeurópát bejárni, az ifjak azt állítják, hogy június hó végére jár le a két év, hogy ezen időre befejezik útjukat. A két román diák a mai napot itt tölti s hol­nap reggel folytatják útjukat a főváros felé. — Hangverseny a felsőkerületi Népkör­ben. Vasárnap d. u. 4 órai kezdettel gyönyörűen sikerült hangversenyt rendezett a Népkör vá­lasztmánya. A terem zsúfolásig megtelt hall­gató közönséggel, hogy végig élvezze azt a műsort, amelyet előzetesen már megállapítottak. A közreműködők egytől-egyig jól megállák helyüket és dicséretet érdemelnek. A Házinyul kiosztás. Tegnap osztott ki a Gazdasági Egyesület ezüstszőrű nyulakat a tanítók között, egy-egy családot kaptak a kö­vetkezők : Szabó István Városföld, Szinnyai Mihály Kisfái, Halász József Helvécia, Kis Jó­zsef Szarkas, Huszár János Benei­ut, Dékány Károly és Balogh Dénes városi tanítók. Érde­kes megtekinteni a házinyúl tenyésztéséhez szükséges ketreceket, melyek az egyesületnél vannak közszemlére kitéve, minden egyes te­nyésztő megkapta Andrászovich Gézának a „Házinyúltenyésztés és értékesítés" című köny­vét, melyből néhány részletet a napokba fogunk a nagy­közönséggel is ismertetni. — A Függetlenség gyűjtése. A Kecskemé­­ten élő 48-as honvédeket, kik közvetlen tanúi voltak a Szabadság hajnalhasadásának, március 15-én lefényképezték. A Függetlenség most a polgártársak jószívűségéhez fordul abból a cél­ból, hogy a kép megfelelő számban sokszoro­­sittatva, abból minden öreg honvéd kapjon egy példányt emlékül. A szives adományok a Füg­getlenség szerkesztőségébe küldendők s hirla­­pilag nyugtáztatnak. Eddig a következők adakoztak: Tömöri Jenő, Szabó Sándor 2—2 korona, dr. E. J., Mathezer Endre, Kolossa Vidor, Földvári Fe­renc, Braun Pál, Feldstein Dezső Bognár Ferenc­­ — 1 korona, N. N., N. N., N. N. 40-40 fillér. — Értekezlet. A törzsgálya tartó társaság 32 tagját Szegedi György elnök f. évi április hó 3­ dikára péntek d. e. 10 órára a városháza bizottsági termébe értekezletre hívja. — Vak tüzilárma. Tegnap éjjel féltizen­­kettő tájban megkondult a tüzharang s csak­hamar jöttek vágtatva a tűzoltók is a körösi utcán át a budai­ kis útra fordultak be. Azon-I kor egy I FI fer Nag 76. szám.

Next