Függetlenség, 1881. február (2. évfolyam, 31-58. szám)

1881-02-14 / 44. szám

Budapest, 1881. — Második évfolyam. Szerkesztői iroda kiadó hivatal Budapest, IV. koronahemeg­atora I. is. Csak bérmentes leveleket fogadunk el. K&iratokat nem küldünk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁR: Vidékre postán küldve vagy Budapesten házhoz hordva. Egész évre........................................1B frt Félévre............................................ 8 frt Negyedévre...............................4 frt Egy bóra ..........................1 frt 40 kr. Egyes szám ára: 5 kr. 44. szám. ig~r~ ------FÜGGETLENSÉG POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Hétfő, február 14. Szerkesztői iroda és kia­dó hivatal Budapest. 17- koronaherczeg-utr­a 3. sz Előfizetési pénzek, hirdetések, nyiltterek a kiadóhivatalba czimzendők A lap czimét és az utczit pontosan meg­­jelölni kérjük. x Vetéseket és nyilttereJeet árszabály szerint fölvesz a kiadóhivatal Révész Imre meghalt! Késő éjjel kaptuk a táviratot, mely e gyászhirt megjelenté. Ismét egygyel kevesebb azok sorában, a kik a magyar­ság s Magyarország függetlensége ügyé­nek harczosai voltak. Kevesebb egygyel, a ki nem egyszerű harczos volt, ki ha kidől, más áll a helyére és a veszteség pótolva van; a veszteség a vezérek sorá­ban támadt. A késő éji óra nem engedi meg, hogy részletesen felsoroljuk, ki és mi volt Révész Imre. A kik a 61-ki moz­­g­almas időszakra vissza tudnak emlé­kezni, azoknak a lelkébe mélyen bevé­sődött egy fenséges alak, mely annyira hasonlított a múlt századbeli alkotmá­­nyozó gyűlés csodálatos férfiaihoz; büszke, merész, egyenes szavú, dörgő hangja meg­rázta az országház falait, és kihatva meg­találta az utat a nép szivéhez és meg­remegtette a hatalmasok gőgös lelkét. Ez a férfi Révész Imre volt, a határozati párt egyik vezére. Mikor Deák Ferencz megcsinálta az úgynevezett kiegyezést, visszavonult a nyilvános politikai szerepléstől s­élt DeR­reczenben tanári és papi hivatalának. A magyar történeti irodalom egyik első­rangú kitűnőségét veszti el benne. Nem sokat irt, de a­mit papírra tett, az nem­csak bő tanulmány gyümölcse, h­anem egy eredeti gondolkodó munkája. Leg­több s legbecsesebb művei a magyar közjog érdekében mozognak s különösen a protestáns egyház közjogi állására vo­natkozó monográfiái fognak mindig nagy becscsel bírni a történetiró és publiczista előtt. Tanári és papi hivatalát ép annyi buzgalommal, mint elismertetéssel töltötte be, s Debreczenben és környékén, a hol pártunknak is főoszlopa ő volt, a legna­gyobb becsülésben és szeretetben volt része. Halála, melyet semmi betegségéről szárnyaló hir nem előzött meg, ma este 8 órakor következett be. Gyászba borult családot hagy hátra, mely mindent ve­szit benne. Temetése e hó 15-én lesz. Béke porain! Áldás emlékezetén ! E szívélyesség, ez egyetértés nagyon kön­­­nyen megszülheti az alkalmi kérdést, hogy mi lenne, ha a Boszniában levő huszonnyolca ezer katona egész Salonichiig „tartaná fenn a rendet?“ A „becsületes alkusz“ pedig aligha tudna ellent­mondani, legfölebb a szívélyes közvetítésért meg­követelné az „alkuszdíjat." Birodalmunk két fele közt fenálló kapocs módozatai egyátalán nem bírják egyik fél meg­elégedését is meghódítani, de ha ennek megvál­toztatása, jobbra fordítása nem is a jelen kor­szak teendői közé van felírva­­­ annak még nehezebbé, még sértőbbé alakítása sem tűrhető. A Németország és a bécsi kabinet közti egyet­értésnek pedig, ha a görög kérdés ennek veze­tése alatt oldatik meg, nagyon könnyen ez le­hetne eredménye. A diplomáczia akcziójának jelenlegi csendes­sége nagyon megengedi, hogy az általános figye­lem mindenütt a bel­állapotok felé forduljon. A legtöbb nemzet már­is ez irányra fekteti műkö­désének súlypontját. A franczia, az angol, az orosz, a német, sőt még az osztrák is. Ez utóbbi különösen. Taaffe gróf miniszterelnöksége eddig annyira összehajszolta az örökös tartományokat, hogy az érdekek kiegyenlítése ott a legnagyobb gondra szolgáltat okot. Az ily helyzetet pedig a bécsi kabinet titkos, nem bevallott faktorai eddig mindig fel tudták használni és épen ezért, mig a török görög viszály nincs véglegesen megold­va, mig az ott összehalmozott gyúanyag vagy felgyújtva vagy­­ szétszórva nincsen, a külpoliti­kai helyzetet épen Magyarországra és főleg erre, veszélyesnek tartjuk, mert hát a Lajthán túli vakondok diplomaták már hozzá­szoktak, hogy velünk kapartassák ki a gesztenyét a parázsból. — febr. 13. Az országgyűlési „Függet­lenségi kör“ folyó hó 14-én d­ o­­li órakor értekezletet tart. A megyei törvényhatóságok a belügyminiszter rendelete folytán felterjesztették a kimutatásokat azon megyei tisztviselők felől, kik 1881-ben, neta­lán háború esetén, a közszolgálat érdekéből hiva­talos állásukban meghagyandók lennének. Ilyen tisztviselők és pedig az alispánok, megyei főjegy­zők, rendezett tanácsú városok rendőrkapitányai és a szolgabirák közül 33 megyéből felterjesztetett a hadsereg létszámába tartozó 22, a honvédség lét­számába tartozó pedig 26. Ezek közül alispán 1, főjegyző 11, szolgabiró 32, rendőrkapitány 4. A többi megyéből olyan tisztviselők, kik háború ese­tén a törvény értelmében hivatalos állásukban meg­hagyandók lennének, nem terjesztetett fel. A diplomaták útjai. A külpolitikában szélcsend állott be. Anglia bajai nem érdekelhetik a kabineteket, mert elég hatalmas a sziget­ország, hogy bármily bajok, bárminő események merüljenek fel, melyek talán tűzként égetik belszervezetét, ne tűrje meg a külhatalmak beleszólását. A franczia könnyű­­vérűség beszédtárgya Gambetta személyisége körül forog és ha a német sugalmazott újság részéről előidézett hirlapi harcz talán mindenféle magyarázatokra adott okot; az intéző körök elég óvatosak takargatni azt a dolgot, mely kelleténél hamarább bújt ki a diplomáczia zsák­jából. Az olaszoknál újra élénkké vált irreden­­tista mozgalom irányában a kormány minden igyekezetét megfeszíti, minden hatalmát kifejti, hogy bár szive mélyében nem haragszik a moz­galomért, az a szomszédos hatalmakra kellemet­lenné ne váljék. Az egyedüli fenyegető pont volna a görög kérdés, mely még mindig isme­retlen veszélyeket rejt méhében, mely átalános konflagráczióval fenyegeti Európát, de míg a hatalmak egyrészről nagyon óvakodnak a kér­dés gyors megoldását lehetővé tenni, addig épen az érdekelt felek sem mernek önállólag rendet csinálni egymás közt, mert nagyon tudják, hogy a hatalmak közül azok, melyek a legközelebb­ről vannak érdekelve, nem tudnak lemondani titkos, de rég óhajtott vágyaikról, terveikről, melyek valósítása nagy sebet ütne a villongó feleken, és épen azért félnek az elhatározó lépés­től, mert ez alkalmat szolgáltatna a tervek, a vágyak kivitelére, elérésére. Nagy megnyugvással szeretik Göschen útja óta megállapított ténynek tekinteni, hogy a görög kérdés megoldásában Németország átvette a vezérszerepet, de — ha való az, mit oly bizo­nyossággal meg sem lehet állítani, hogy Göschen útja nem maradt eredménytelenül, — Német­ország vezetése az, mely épen ezen ügyben a legm­o izhatlanabb. A nagy Németországnak is meg vannak még mindig titkos vágyai, titkos tervei, és ha épen ő, a legkevésbbé érdekelt fél veszi kezébe a vezető szerepet, bizony nagyon közel esik a gondolat, hogy a „becsületes alkusz“ ezt sem fogja ingyen tenni. Nagyon sokszor, nagyon nyomatékosan hangoztatták minden­felől, hogy Ausztria-Magyarország a legnagyobb szívélyes­ségben, egyetértésben van Németországgal. A magyar irodalom helye az európai közművelődésben. Ezen czim alatt tartott ma igen érdekes fel­olvasást dr. Schwarcz Gyula a köznevelési egyesü­let közgyűlésén. Európa művelődési áramlatainak közepette a magyar államot alig fogja egyéb megmenthetni, mint a fölvilágosult hazaszeretetnek czéltudatos, ok­szerű és ernyedetlen munkája. Mi nem várunk dicsőséget, de követeljük, hogy Európa nemzeti kultúrái a magyar nemzeti közmű­velődés tényleges belértékét is egész tárgyilagos­sággal tudomásul vegyék : ha az európai polgáro­sodás a magyarság szellemvilágának tényleges bel­­értékét tudomásul veszi , ez által csak kötelességét teljesíti. Felolvasó az európai irodalmat hat színvonalra osztályozza. Az első színvonalon állanak azon iro­dalmak, a­melyek az emberiség eszmekörének fej­lesztésében vezérszerepet visznek. Ily irodalmak az angol, német és franczia irodalom. A második szín­vonalon állanak, melyek csak más irodalmak köz­vetítésével tehetik ez emberiség közkincsévé kuta­tásaikat. A harmadik színvonalon állanak azon irodalmak , a­melyek, — egyes eseteket leszá­mítva, — csak a saját spec­iális nemzeti létekből merített szellemi termékekkel gazdagítják az emberi eszmekört. Ezen színvonalra esik a magyar, spa­nyol, norvég, lengyel és cseh irodalom. A többi a reproduktiv népies, vagy vallásos irodalmak szín­vonalára oszlik fel. A magyar irodalom ezen állását a külföld nem akarja elismerni és pedig leginkább azért, s mivel jobbadán csak költőinket ismeri, mig a ma­­i­gyar tudományosság ismeretlen valami előttük. Palaczky történetírói, Tichner irodalomtörténetírói nagyság, de Szalay L. és Toldy Ferenczről alig tudnak valamit. Annál kevésbé vették tudomásul a magyar irodalomnak egyéb szakágait. Valóban nagy mulasztást követett el Nyugat- Európa tudományossága az emberi ismeretkör és eszmekör iránt, midőn az európai polgárosodás ha­társzélén századokon át vértől csurgó hűséggel őrt állott Magyarország jog- és közigazgatástani iro­dalmát, — Bartaltól és Dózsától kezdve le egész napjaink magyar szakirodalmáig, még csak figye­lemre se méltatták. Veterán jelesünknek, Wenczel Gusztávnak rendkívüli becsü munkája a bányajog történelméről németre fordítva valódi kincsbányáját fogja képezni az európai szaktudományosság részben egészen új informác­iójának. Nem kevésbé érzékeny csorba esett az európai szaktudományosságon, mi­dőn oly sokáig nem vette számba a magyar nyel­vészek és történetbu­várok munkálatait. Avagy kinek ne jutna eszébe itt az a Menzel, a ki még mint történetiró azt hirdeti az utókornak, hogy Pétervárad várát 1849 ben oly hősileg b. Eötvös József védelmezte volt! E három ágat hangsúlyoztam, mert azt hiszem, alig fogok találni ellenmondásra, ha azt állítom,­­ hogy a magyarság ez idáig kiválóan a tudomány e­­ három nagy ágában, a jogban, a nyelvészetben és a­­ történetkutatásban tüntette ki magát. Eddig úgy­szólván csak költőinket ismerte a­­ külföld. De a költészet ma már nem szolgál vala­­­­mely nemzeti irodalom értékének zsinórmértékül ; ; mennél kirívóbban nyilatkozik a nemzeti typus i géniusza valamely költőben, annál kevésbé képes a­­ költői siker ezen nemzet szellemvilágának az­­ európai népek szellemvilágában jogosult helyet si­­­­kerrel vindikálni. Egy nemzet szellemvilágának valódi értékét­­ ma már csakis azon nemzet tudományos irodalma­­ adhatja meg. Miután azonban a nyelvi nehézségek­­ meggátolták, hogy Európa tudományossága a ma­­i­gyar tudományos irodalommal alaposan megismer­­kedhessék, másfelől pedig mi magyarok sem követ­tük el a lehetőt arra nézve, hogy a magyar tudo­mányos irodalmat a külfölddel kellőleg megismer­tessük : sajnos, de érthető, hogy az európai tudó­sok vonakodnak a magyar irodalmat a harmadik színvonalra, vagyis a spanyol, orosz, norvég, por­tugál, lengyel és cseh irodalom mellé odaállítani. Ez természetesen még mindig merész állítás lesz azok szemében, a­kik nélkülözve a magyar tudomány­irodalom körül minden objectív tájéko­zást, hihetetlennek fogják tartani, hogy az érjen körülbelül annyit mint ez idő szerint a spanyoloké, oroszoké, is többet érjen mint a portugáloké. Ho­gyan ? hát e maroknyi nép, mely nem is árja nyelvet beszél, csakugyan tudott volna oly szellemi munkát létrehozni. Igen, ez a maroknyi magyar nép végtelen szenvedései daczára is tudott létre hozni egy oly tudományos iro álmat, mely a nyelvészet, jog és történet kutatás szakmájában határozottan megmér­­kőzhetik a spanyol nemzet tudományos irodalmával, s a természet­tudományok legtöbb ágában nem áll hátrább emennél. Az orosz irodalommal is kiállja a magyar tu­dományos irodalom a versenyt, kivéve a természet­­tudományi, közgadaságtani, társadalomtani és nyel­vészeti szakirodalmi ágakat. A norvég tudományos irodalom csakis a természettudományok és a régi­ség búvárlat terén mérkőzhetik tán diadalmasan a mienkkel. Még jobban felette áll a magyar tudomá­nyos irodalom a portugálnak, mely államtudományi és közigazgatástani. Itt van a lengyel tudományos irodalom és a cseh tudományos irodalom is, melyek mindent egy­bevetve a vlam irodalommal együtt a magyarnál alantabb állának. És így tisztázva lenne azon hely, mely a ma­gyar tudományos irodalmat Európa szellemvilágában megilleti. Ragadjuk meg ezentúl az alkalmat, hogy valamely nyugat-európai nyelven is közzétegyük azon műveket, melyekkel magyar szaktudósok igye­keznek gazdagítani a tudományt. Hisz Lenhossék anthropologiai buvárlatai, Hunfalvy Pál rumén, Bu­­denz finn­ugor, Mayr Aurél szanszkrit buvárlatai, Torma Károly dácziai föliratai, Körösi statisztikai tanulmányai, Szabó József geológiai buvárlatai, Than Károly vegytani, Brassai, Horváth, König mennyiségtani, Konkoly, Schuthof csillagászati, Balló Mátyás chemiai, Thanhoffer mikroskopognos­­tikai, Vámbéry diapatai s rokon tanulmányai méltó színvonalon állanak az európai tudósok munkáival. Láthatja Európa tudományossága, hogy nekünk is vannak tudósaink, mi pedig sokat szenvedett, magyar nemzet bizalmat meríthetünk azon elisme­résből, melyet jeleseink Európa legmagasabb értel­miségének köreiben kiérdemeltek. Használjuk föl, értékesítsük a végzett munkát becsületesen, eszé­­lyesen. Sz. A vidékről. A tabi kerületből múltkori közleményünkre vonatkozólag a következő értesítést kaptuk : A kerület választói itt abban a nézetben van­nak, hogy ha Miklós István a jelöltség ellen csak­ugyan nyilvánosan tiltakozik, akkor a folyó hó 24-én tartandó választás czéljából f. hó 14-én Kötzsére összehívott általános pártértekezleten előle­­ges biztos megállapodás szerint Kazay Gyula párt­­alelnök fog bizton egyhangúlag képviselőül kijelöl­tetni, miután teljes meggyőződésünk szerint Miklós úr után az ő neve legnépszerűbb kerületünkben s az ő elvszilárdságáról, 48-as pártállásáról bizton meg vagyunk győződve. Szathmár­ megyéből írják : Megyénk válasz­tó­kerületeiben pártunk részéről eddigelé követ­kező jelöltekre nézve fejlődött ki a közvélemény annyira, hogy biztos győzelemre számíthatnak velük • A csengeri választó­kerületben Galgó­­czy Zsigmond, a krassói választó-kerületben Uj­f­a­l­u­s­s­y Lajos. Baranya megyéből írják : Pártunk a megyé­ben mozog. Ideje is­ a múlt választás alkal­mával csakis a tétlenség okozta vesztünket. Legkevésbbé gyanítottuk 1878 ban, hogy a mohácsi kerületet elveszítjük, s mégis meg lett választva W­ü­n­s­c­h-D­á­r­d­a­y Sándor hétpecsétes mameluk és sajtó rendszabályozó. No de a múltkori bukás nem csüggesztett el, hanem készülünk férfias kitartással a választá­sokhoz. Furcsa helyzetünk van nekünk! A hi­vatalnok sereg ellen kell küzdenünk Baranyában. Küzdelmünk ép ennél fogva nehéz és elke­seredett lesz, de sok függ a központtól, mert erélyes központi támogatásra szükségünk lesz, a megyei hivatalos közegek ugyan­is azt verik a német ajkú választó­polgárok fejébe, hogy az áldás Bécsből jő, még­pedig csövestől. Az a szerencse, hogy az adóvégrehajtók dobja soha­sem szűnik meg peregni, s így a nép nem csak hallja, hanem érzi is, hogy milyen az az áldás, melyet kormányunk Bécsből a nyakunkba zúdít. 1. 1. Angol miniszterválság kilátásban. — Eredeti levél. — London, febr. 10. Úgy látszik, mintha minden összeesküdnék arra nézve, hogy az angol kabinet megbukjék. De a mostani kabinetre semmi sem fog oly csapást mérni, mint a volt indiai alkirály Lytton lord bejelentett megrovása egy oldalról Kan­­dahár szándékolt odahagyása, más részről a legutolsó időben közhírré tett afghán és muszka levelezés miatt. A konzervatívok, kikhez Lytton lord is tartozik, erősen készülnek egy a jelen kabinet ellen vívandó parlamenti csatára és az ő főembereik együttesen fogják megtámadni a kormány külügyi politikáját. Beaconsfield, North­­coto, Cross, Hicks Beach, már tartottak is­ érte­kezletet ez ügyben és támogatni fogják Lyttont támadásában, sőt Salisbury lord is, ki mind­eddig Nizzában időzött, táviratilag tudatta párt­hívei­vel, hogy azonnal vissza­utazik Londonban. Őt egy óráról a másikra várják. Mi még ennél is több, még három oly férfiú is, ki a Beacons­field kabinettel meghasonlott, ezen ügyben a konzervativekkel fog szavazni, ezen három férfi: Derby gróf, Carnarvon lord és sir Layard. E perezben sem a féniek összeesküvése, sem Parnell gyanút gerjesztő távolléte Angliá­ból, sem azon jelentések, melyeket Colley ezredes küld Transvaalból, nem veszik annyira igénybe az összes angol lakosság figyelmét mint a kabuli titkos okmányok és az 1876-diki tit­kos muszka ajánlatok. Éppen ezen okmányok közzététele okozza azt, miért szegülnek ellene a konzervativok annyira Kandahár feladásának. Ezek még mielőtt ezen okmányok napfényre ho­zattak, már ellenezték azt. Ezen okmányok, melyeket a mostani kormány csupa russophiliz­­musból szeretett volna elnyomni, a legkézzel­foghatóbb bizonyítványát tartalmazzák a musz­kák hitszegésének és csalfaságának, most hogy azoknak birtokába jutottunk, azt mondhatjuk, hogy e hadi zsákmány ránk nézve több érték­kel bír, mint milliók vagy bármi nagy területek és valóban minden angolnak, ki hazáját sze­reti, azt kellene tanácsolni, olvassa és tanulmá­nyozza ezen iratokat. Ez borzasztó leczke és intés Angliára nézve, hogy a muszkáknak soha sem lehet hinni s abban bízni őrültség. És most miután ezen iratok világot látnak, még menthe­tetlenebb a jelen angol kabinet kaczérkodása Muszkaországgal s ha a számadás órája elérke­zik, ez Gladstonera és az egész kabinetre a leg­­sulyosabb következéseket fogja maga után von­ni, némely hevesebb konzervatív már arról is beszél, hogy sürgetni fogják az összes kabinet vád alá helyezését. A kabuli okmányokban, melyek közt kivált Kaufmann és Stolteteff tábornokoknak a c­ár nevében Sir Alihoz intézett leveleit oly egyes tételeket tartalmaznak, melyek Muszkaország ellenséges indulatát Anglia ellen legvilágosabban elárulják, jelesül ezen mondat : „ha az ellenség­­ (Anglia) követe az ön (Sir Ali) országába akar­­ jönni, küldjön, hozzá egy ügyes embert, ki oly ártatlannak mutatkozzék, mint egy galamb és oly ravasz legyen, mint egy kígyó, ki sima nyelvével elámítsa a könnyen rászedhető, kön­­­nyen hivő angolokat.“ Továbbá Stol­eteff levelé­ben ezen passzus : „Mi vagy sima szavak és diplomatikai fogások által el fogunk vágni min­den összeköttetést Anglia és Afghanisztán közt örök időkre, vagy ha az események úgy fejlőd­nek, lehet hogy nagyszerű és vérengző háború által távolítjuk el őket . Mi angolok nem akarjuk Muszkaországnak szemére hányni csalfaságát, mely annyira vilá­gosan kitűnik ezen okmányokból, a muszka a kalmük vagy kozák barbár természetet meg nem tagadhatja, de annál bűnösebb a mi kor­mányunk, ha még most is fenn akarja a barát­ságot Muszkaországgal tartani, noha ezen leve­lekről már több hó előtt volt tudomása, sokkal előbb mint az angol közönségnek és Európának, mely csak most olvassa ezen leveleket. Ezen eljárást nem lehet máskép qvalifikálni, mint va­­­­lóságos honárulásnak, melyhez hasonló Európa diplomácziájában alig találja párját. De vannak még ennél is súlyosabb vádak, melyekkel csak később fog az oppoziczió fel­lépni, mint az épen most emlittettek. Ezen vá­dak a kormány azon kárhozatos manőverjeire vonatkoznak, melyekkel Anglia figyelmét más­irányba igyekezett téríteni és erre nézve oly módokhoz folyamodott, minőket legfeljebb egy Macchiavel, Richelieu, Metternich vagy III. Napóleon alkalmazott. Ezen mód, a közönség­nek hazug hírek általi elrémitése, így jelesül teljesen költöttek, mindazon hírek, mintha a fé­nnek Windsort akarnák légbe röpíteni és a ki­rálynő élete ellen törni. Nincs Írországban oly petroleum lelkületű összeesküvő, kinek ilyesmi jutna eszébe. A királynő maga sem hiszi azt, hogy ellene merénylet készül, s alig lehetett őt Granwillenek rábeszélni, hogy engedjen a mi­nisztérium kívánatának és ne menjen Wind­­sorba. Sz. A—d. beszélnének magyarul, a nemzeti öltözeti moz­­galom azonban szalma­tűzként egy két év múlva egészen elpárolgott. Nem úgy a hegyi skótoknál. Ezek nem csak régi gél nyelvüket tartják becsben, hanem nemzeti zenéjüket és öltözetüket is. A walesiak­­nak is meg va­n még saját nyelvük, úgyszintén az íreknek is, de már az ötvenes években a a statisztikai kimutatásokból az sült ki, hogy Walesben senki sincs, a­ki angolul nem tudna, Írországban pedig 6 millió lakos közt mind­össze 3 ember létezett, ki csak az ír nyelvet birta. Ellenben a hegyi skótok közt, kivált Aberdeentől északra, vannak egész községek, hol nem beszélnek más nyelvet, mint délt. A zetlandi és sutherlandi d­ánokból toborzott katona­ságnál pedig gél nyelven vannak még a vezény­szavak is, sőt minden hegyi skót ezrednél a tiszteknek bírniok kell a gél nyelvet, hogy a legénységet begyakorolhassák. A­mi a tartánok használatát és átalán vé­ve a nemzeti öltözetet illeti, e tekintetben a he­gyi skótok egész a makacsságig ragaszkodnak ősi szokásaikhoz. Az angol prüderie sokszor megbotránkozott azon, hogy a hegyi skótok meztelen d­ombjaikat, térdeiket és lábikráikat nem takarják kifejezhetetlenekkel (inexpressib­les), mint a nadrágokat nevezik és Wialtapden grófnő, II. György ágyasa, addig erőszakolta ki­rályi kedvesénél a nadrágok behozatalát a he­gyi skót ezredeknél, míg végre a hadügyőrség kiadta a parancsolatot, hogy a hegyi skótok, kik a hét éves háborúban Németországban, je­lesül Hannoverben táboroztak,­­nadrágokat vi­seljenek. A katonai fegyelem és az ősi szoká­sokhoz való ragaszkodás itt összeütközésbe jött, de egy elmés ötlet megmentette a skótokat at­tól, hogy bármelyike ellen vétsenek, ők tehát nadrágokat viseltek, csakhogy azokat nem húz­ták fel lábszáraikra, hanem szuronyaikra akasz­tották, s így jelentek meg csata­rendbe­n a nagy szemlénél II. György és Walmoden grófnő előtt. Végre csakugyan belátta a király, hogy neki kell engedni és a nadrágokat beszüntette. Épp úgy mint nyelvére, igen sokat tart a skót nemzeti zenéjére és nemzeti hangszereire vagyis inkább egyetlen hangszerére a dudára is. A hegyi skót ezredeknél csak dudák vannak, ott semmiféle más fúvó hangszereket nem hall­hatni. A dudák zöld posztóval vannak bevonva és a zenészek képesek mindenféle zenét elját­szani, mint nálunk a czigányok, de ők csak is a piobrach nótákat, az eredeti skót nemzeti da­lokat játszák. A skót zene egészen sajátságos és valóban igen szép, szívreható és lélekemelő. Vannak, kik azt állítják, hogy a skót zene né­mileg hasonlít a czigány zenéhez, de ezen állí­tás téves. A skót melódiák sokkal simábbak és nem pontozottak, nem saccado, nem staccato, hanem nagyon is ligato, továbbá a skót zene nem szorítkozik egész vagy kétnegyed ütemre, hanem igen sok skót zenedarab háromnegyed ütemű, azonfelül, míg a magyar zene kiváltsá­gosan mollban van, a skót dallamok többnyire durban vannak írva. A skót dallamok az egész világon ismeretesek és átalán véve mindenütt kedvelik azokat. Boieldieu „fehér asszony“ czí­­mű daljátékénak egyik legszebb dallama a he­gyi skót „Robin Adair“, mely nemzeti dal és ezt Skócziában mindenütt hallhatni. A Robin Adairnél még sokkal kedveltebb dal a Bonnie Dundee, mely még Stuart Károly Eduard trón­­követelő idejéből származik, melyre azonban jelenleg a skótok Petőfije, a híres skót paraszt költő Burns Robert világszerte elterjedt költe­ményét „my heart is in Highland, my heart is not here“ éneklik. A „Lass a’ Gowrie“, a „Boys Wife in Alii valloch“, az „auld Robin Gray“ és még számtalan más hegyi skót nem­zeti dalok Angliában és egész Európában is­meretesek. A skótoknak nemzetiségükhez és minden­hez, mi arra emlékeztet és azzal összeköttetés­ben áll, való ragaszkodásukat jellező például szolgál egy epizóda a múlt században történt ostrom és roham Quebeck városára Kanadában. A híres angol tábornok Wolffe volt akkor az angol hadsereg parancsnoka és ezen seregnél hegyi skót ezred is volt, a Campbell d­ánból, melyet leg­ki­­zebbnek tartanak mindnyáj­uk közt. Wolffe nagy ellensége volt a probradnak (dudá­nak) és megtiltotta, hogy az a csatában zenél­jen. Az ellenség az angolokat kereszttűz közé fogta és még az eddig legyőzetlen Campbellek is megingottak és hátrálni kezdettek, ekkor egy vén highlander Wolffe mellett elkiáltotta magát, „tábornok, játszassa a Bonnie Dundeet a mi hegyi probrachjaink által.“ — „Fújjátok hát az ördög nevében“, mond Wolffe, és alig hallották a már oszlófélben lévő Campbel­lek hazai zenéjüket, midőn mindnyájan újra neki lelkesültek és hirtelen sorakozván új rohamot intéztek Quebeckre , melyet csak­ugyan be is vettek, noha jeles tábornokuk Wolffe itt vesztette életét, de a Campbel­lek holt­testét vállaikon vitték be Quebeckbe. 98 évvel Quebeck bevétele után ugyanazon ezred, mely csak 700 emberből állott, a 10,000 szipoi őrizettel biró ágyukkal ellátott cazonporet vette be, ezeket is a piobrach Bonnie Dundeeja lelkesítette. Kászonyi Dániel: A hegyi skótok nemzeti érzülete. Mai lapunkban szólottunk a hegyi skótok nemzeti öltözetéről, a­nélkül azonban, hogy ezen öltözetnek és mindennek, mi nemzeti szokásukra vonatkozik, a hegyi skótok érzületére való befo­lyásáról említést tettünk volna. Mi magyarok egy időben nagyon büszkék voltunk nemzeti öltözetünkre. 1860-ban nálunk megindult a nem­zeti mozgalom, mely abból állott, hogy más ru­hát nem viseltünk, mint magyart, más zenét nem kedveltünk, mint a czigányokat és min­denütt magyarul kezdettünk társalogni. Még most is szeretjük hallgatni Wagneren, Verdi és Gounodon kívül Rácz Palit, Berkest és Patiká­­rust, most alig van ház a fővárosban, hol nem külföldi hírek. Az olasz népgyűlés bizottságának első ülé­séről még a következőket közölhetjük. Az ülés igen izgatott volt, különösen ingerültté tette a jelenlevőket a vita, vájjon a szavazás egyleten­ként vagy személyenként történjék. A mazzu­­nisták a személyenkénti szavazást sürgették és Bovio minden erejét megfeszítő, hogy a kedé­lyeket lecsendesítse. A szavazás eredménye na­gyon meglepő volt, mert nem hitték, hogy a

Next