Függetlenség, 1881. február (2. évfolyam, 31-58. szám)
1881-02-23 / 53. szám
Budapest, 1881. — Második évfolyam. Szerkesztői Irodaja kiadó hivatal Budapest, IV. koronahemeg-utoza S. ix. Csak bérmentes leveleket fogadunk el. Késiratokat nem küldünk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁR: Vidékre postán küldve vagy Budapesten házhoz hordva. Egész évre................................... frt Félévre............................... 8 frt Negyedévre..........................4 frt Egy béta ......................1 frt 40 kr. Egyes számára: 5 kr. ^mmssssrn Tl'T-~OBBLL^!Íg^ 53, szám. POLITIKA, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Szerda, február 23. Szerkesztői írod és kiadó hivatal Budapest, IV- koronaherczeg-utm 3. sss Előfizetési pénzek, hirdetések, nyiltterek a kiadóhivatalba czimzendők A lap czimét és az utczát pontosan megjelölni kéglik. 33 fizetéseket és nyrisztexeket. árszabály szerint fölvesz a kiadóhivatal a Álarcz nélkül. A napokban szóba került a képviselőházban az a manipuláczió, melynek következtében 1861-ben a többség készakarva kisebbséggé „csinálta magát.“ Nagyon természetes, hogy a társalgásra egyesült ellenzék tagjai, mint erkölcsbirák, megvetőleg gondoltak vissza azokra, kik elég korrumpáltak voltak manipulálgatni. Igen kérjük őket, ne haragudjanak meg, ha mi ez alkalommal a közeli múltból hozunk fel egy példát, mely úgy az eljárás, mint az eredményre nézve tökéletesen hasonló az 1861-iki esethez. Az egész múlt évben az akkor még életben levő Tabarékpárt hivatalos közlönye a „Magyarország“ nem tett egyebet, mint különféle variácziókban e mondatot hangoztatta : „A szélhal és a kormánypárt szövetségesek.“ Ha az angol - afghán, angol - zulu, khinai-orosz, csetepatékról, a m ®nakkói játékbank ügyéről; a nemzeti színházi kardalnoknők szorgalmasan tanulmányozott selyem harisnyáiról ; Ausztria-Magyarország bel vagy külügyeiről czikkezett is e lap, a reframe folyton ugyanaz, és ugyanaz maradt: „A szélbal és kormánypárt szövetségesek. “ Már magunk is kezdtünk kételkedni saját magunkban. Megdöbbenve figyeltünk nincs-e úgy a dolog, amint a „Magyarország“ egyik nap a másik után a világ elé tálalja. S csakis akkor győződtünk meg, hogy a kedélyes újság ez állítása részakaratú rágalom, mikor felszólítottuk, hogy hozzon fel határozott praeczedenst, mellyel ezt a vádját igazolni képes, mikor, hol, mily ügyben volt valaha e világ életben a szélbal a kormánypárttal szövetségben. Nagyon természetes, hogy erre mély, sik hallgatás következett. Azok után azonban, mik az egyes vidéki választókerületekben az utóbbi napokban történtek, legkevésbbé sem csodálkozunk, hogy a néhai boldogult habarékpárt hivatalos lapja a múlt évben oly eszeveszetten verte félre a vészharangot.___________________ Hisz a példabeszéd is azt tartja, hogy akinek a háza ég, az üt lármát. A „Magyarország“ akkor, midőn pártunkat a kormánnyal való szövetséggel gyanúsította, ahhoz a közönséges, és nagyon régen elkoptatott gamin sticklihez folyamodott, amit az üldözött tolvaj utolsó menekvési kísérletül alkalmaz, hogy üldözőit zabarba hozza. Futás közben ő is azt kiáltja: „Fogjátok meg!“ Mert most már kibújt a szeg a zsákból, és tényekkel van beigazolva, hogy a kormány és a boldogult habarékpárt tagjai vannak szövetségben. Ő gyanúsított minket, pedig ő volt a ludas. De lássuk a tényeket. A tahi kerületben a habarék és szabadelvű párt egyesült, s pártunk jelöltjének a közjogi alapon álló pártok jelöltje ellen kell küzdeni. A nagykanizsai eset a második. Ott nem kérnek sem elvet, sem meggyőződést, sem programmot a közjogi alapon álló választók jelöltjüktől, lehet az habarék. Sennyeysta, kormánypárti, Kerkápolysta stb. csak azt az egyet kötik ki, hogy közjogi ellenzéki ne legyen. Mi ezeket a coulissa titkokat rég tudtuk, addig azonban nem akartunk vele a nyilvánosság elé lépni, míg a tényekre rá nem mutathattunk. Most itt feküsznek előttünk. A választók láthatják, miket sütöttek főztek az egyesült kabarék és szavabadelvüpárti boszorkánykonyhán azok, kik nyíltan oly nagy ellenségei a kormánynak. Nyiltan a függetlenségi pártot gyanusítni, mint a kormány szövetségesét, titokban pedig Tiszával összeölelkezni, összecsókolkoznij ez valóban méltó taktika ahhoz a pánthoz, mely csak érdekből akart jobbnak látszani a jelenlegi kormánypártnál, valóságban azonban ép oly veszedelmes, mint a szabadelvű párt. Azonban ép mint az 1861 iki manipuláczió, úgy a habarék- és kormánypárt e silány taktikázása sem maradhatott sokáig véka alá rejtve. Tudjuk mi, hogy az a párt mért fogott kezet most Tiszáékkal. Ők egyik fülükkel mindig arra figyelnek, mit mondanak Bécsben. S az udvari körök kiadták a jelszót, hogy mindent el kell követni, nehogy a közjogi ellenzék a jövő választásoknál gyarapodjék, erősödjék. Ezért szövetkeztek. Talán senki sem örül jobban annak, hogy a habarékpárt az ellenzéki oroszlánbőrt levetette, mint mi, mert nem csalhatják, nem ámíthatják többé a választókat azzal, hogy ők is ép oly ellenzék, mint a függetlenségi párt. Senki sem örül jobban, hogy idejekorán paktáltak a kormánnyal, mint mi, mert most már senkinek sem juthat eszébe az, hogy esetleg mi is tegyünk engedményeket a mérsékelt ellenzéknek. Senki nem örül jobban mint mi, mert beigazolódott, hogy pártunk ép oly távol áll a közjogi alapon álló egyik párttól, mint a másiktól, s így reánk nézve mind a kettő egyformán veszedelmes ellenfél. Most már bátran megnyithatják ellenünk szidalmaik tárházának csatornáit, mert nekünk édes keveset ártanak. Eddig árthattak, mert találkozhatnak pártunkban simulékony elemek, akik talán készek lettek volna a kabarékkal a választás tartamára egyesülni. Ha lennének is a függetlenségi pártban ily simulékony elemek, a közjogi alapon álló pártok nyílt szövetsége után bizonyára ezek is belátják, hogy a függetlenségi párt nem foghat kezet még a választás tartamára sem másféle közjogi alapon álló ellenzékkel , s ezt nem is kívánhatják, mert hisz a függetlenségi pártnak nem egyes emberek adnak létjogosultságot, hanem eszméi s az elvek, melyek zászlajára vannak írva. Ez eszmék pedig arról meggyőzhettek mindannyiunkat, hogy egy lépést sem haladhatunk együtt olyanokkal, kik a jelenlegi alap megváltoztatásának szükségét a nemzetre nézve életfentartási kérdésnek nem tartják. Ezért örülünk szívünkből, hogy ellenzéki álarczukat levetették. Most már egyenlő a küzdelem, mert az ő részükről is nyiltan megy. —nt— — febr. 22. Az országgyűlési „Függetlenségi kör“ folyó hó 23-án d. u. 5 órakor értekezletet tart. A múlt választások alkalmával, egyedül Jókai Mór koszorús költőnk volt az, ki faltörő kosként jelent meg minden olyan kerületben, melyről Móricz Pál közgazda úgy referált, hogy : „hiba van !“ Most a tisztelt képviselő uron kívül még, — mint az előjelekből látszik, — Tisza Kálmán és gróf Andrássy Gyula vállalkoznak a veszett, vagy bevehetetlen pozícziók elfoglalására. Már mi tudunk vagy négy kerületet, hol az ex-külügyér nevét hangoztatják. A legújabb kerület, melyben szerencsésen szinte kikiáltották, Kassa. Ha minden kerületben, ahol felléptetik, oly biztosan megbukik, ahogy Kassán fog, úgy biztosítjuk, hogy az alsóházban nem igen fogja támogathatni a Tisza kormányt. A főrendiház folyó évi február hó 23-án egy és fél órakor ülést tart. Az országgyűlési szabadevű párt mai ülésén tárgyalás alá vétetett a bélyeg és illetékekre vonatkozó törvények és szabályok némely határozatainak módosításáról szóló törvényjavaslat. Dárday Sándor a pénzügyi bizottság előadója indokolván a törvényjavaslatot, az tüzetes vita után elfogadtatott. A tárgyalásban részt vettek Szapáry Gyula gróf pénzügyminiszteren kívül Móricz Pál, Tanárky Gedeon, Nagy György, Funták Sándor, Éles Henrik, Vargics Imre, Fónagy László, Horváth Gyula és Krajcsik Ferencz. Végül a Magyarország és Horvát-Szlavon- és Dalmátországok közti közjogi kérdések rendezéséről szóló 1868. XXX. és 1873. XXXIV. törvényczikk némely határozatának módosítására vonatkozó törvényjavaslat Tisza Kálmán indokolása nyomán elfogadtatott. Ezzel az értekezlet véget ért. A képviselőházi igazságügyi bizottság ma este Horváth Lajos elnöklete alatt tartott ülésében folytatta a polgári törvénykezési rendtartás végrehajtási részének tárgyalását, s abban a 635. §-tól a 666. §-ig haladt. Az akció megindult. A rég hangoztatott, emlegetett, diszkutált diplomácziai működése a hatalmaknak a görög kérdésben megindult, amennyiben a követek összejöttek, és megegyeztek, hogy a porta január 14-iki jegyzékére mindenik külön, de azért egyértelműleg jegyzéket nyújtanak át, melyben elfogadják a porta által javasolt alkudozásokat és tudomásul veszik, hogy Görögország irányában a porta csak védelmi állást foglal el. Nem akarjuk szembe állítani e ténnyel a híreket, hogy az akczió megkezdése daczára a hatalmak azon törik folyton a fejüket, miként kellene a kitörendő háborút egy helyre szorítani; nem említjük azt, hogy épen az egyértelmű jegyzék átadása után a görög kormány a kamara elé a tartalékosok behívására vonatkozó rendeletet terjeszti, és hogy minő készülődéseket tesz mindkét fél. A keleti kérdésnek ezen része csak annyiból érdekel minket, hogy kiinduló pontul szolgálhat azon érdekek összezavarására, melyek nagyobb mérvben érdemlik meg a nemzetközi nevet; annyiból leszünk figyelemmel a határ kérdési villongás irányában, mennyiben ez alkalmat adhat a szomszéd hatalmak és különösen monarchiánk beavatkozására és tökéletesen egykedvűleg nézve a török-görög érdekek kiegyenlítését arra ügyelünk, hogy a monarchia létérdekeinek teljes elhanyagolásával a már-már megkezdett kalandos politika, ambicziózus foglalási vágyak újabb veszedelmekbe ne sodorjanak, újabb terheket reánk ne rakjanak. E szempontból azonban a figyelés kettősen indokolt. Nemcsak az európai koncert újólagos működése szolgál csábító alkalmul a rég megálmodott vágyak kivitelére; a hatalmak diplomácziai működése még egyrészről kilátással kecsegteti az okkupálni vágyókat az alkalmas pillanat elérkeztére, de már az előzőleg megindult, mintegy hajánál fogva előrántott mozgalom a boszniai és herczegovinai állapotok ügyében világos ujjmutatásul szolgálnak a tényre, hogy van valami a levegőben. A görög-török határkérdés megoldása nem érint közelről bennünket, de a boszniai és herczegovnai csapatok Salonichiig terjedő sétája, vagy talán az elfoglalt tartományok végleges bekeblezése a monarchia kötelékei közé már közvetlen, egyenes érdekérintő dolgok. Hogy mennyiben, régen elmondottuk, régen elősoroltuk, hogy a két tartomány nem kell, hogy annak közjogi intézményeink folytán sincs helye a birodalomban, hogy azon áldozatok, melyeket ezek érdekében eddig hozni kényteleniétettünk, nemcsak haszontalanok, jogtalanok és igazságtalanok, hanem a birodalom pénzügyi erejét tönkretétellel fenyegetik. E kifogásaink kettőzött eréllyel tartandók fen a Salonichibe vezető séta ellen. — Nem hivatkozunk gróf Andrássy Gyula híres mondatára, hogy egy zászlóalj katona és egy zenekar elég; nem utalunk az áldozatokra, melyeket a séta már annak kivitele alatt követelhet, bár az ily egyszeri áldozatok sem hozhatók meg, de a következményektől irtózunk, azoktól még jobban irtózunk. Külföldi lapok azok, melyek a bécsi kormány szándékaival megismertetnek. A belföldiek mintegy parancsszóra óvakodnak e kérdés megbeszélésétől és ha teszik is, egyebet sem tudnak, mint folytonos dementikkel fárasztani a türelmes közönséget. És talán nem adnánk hitelt a külföldnek, ha a dementikkel egyidejűleg az egész magatartása a belföldi lapoknak el nem árulná, hogy van valami, mitől tanácsos félni, de — ne nyúlj hozzám virágnak van az kimondva. Ha az óra azonban üt, midőn a működésre a jelszó kiadatik, akkor a legnagyobb ártatlansággal konstatálják a meglepetést. E kérdésben pedig még a meglepetésnek sem szabad czélhoz vezetni. Ifjabb botrány a franczia kamarában. Az angol kékkönyvben közzétett sürgönyök a franczia fegyverszállításokról és franczia katonatisztek küldetéséről Görögországba, Ferry minisztériumának és Gambettának igen nagy bajt okoztak. Az intransigens lapok már nagy diadallal jelentik, hogy Gambetta titkos kormányzása be van bizonyítva. Egy interpelláczió elkerülhetetlen volt. A baj elhatározta, hogy fel fog lépni és kevés vállalkozott az interpelláczió megtételére. Az izgalom és feszültség rendkívüli volt. Midőn Barthelémy a folyosóba lépett a kérdezősködők megrohanták őt, de ő azt mondotta, hogy az egész dolog túlzott. A hadügyminiszter nagyon levertnek látszott, mindenki azt hitte, hogy meg fog szökni. Ferryt kellett bevárni, ki tárczájában tarta az iratokat és bizonyítékokat. Egy szónok szólni kívánt, de a kamara nem hallgatta. Ferry utóbb meg is jelent. Devés a szószékre lépett és azt mondá, miszerint az angol kék könyv sürgönyeiből kitűnik, hogy a kormány a békepolitikát, melyet a kamara magáénak vallott, már nem követi. A hülügyér és a hadügyér tehát mondják ki tisztán : 1 ör igaz-e, hogy a hadügyér 30,000 darab fegyvert ígért Görögországnak. 2 or vajjon történt-e e felett jegyzékváltás és ha igen, miért nincs az a franczia sárgakönyvbe fölemlítve ? 3 or. Történtek-e fegyverszállítások a franczia fegyvertárakból és történnek-e ilyenek közbenjárók által. Deves hozzátette, miszerint tudja, hogy ez megtörtént és kérdi, miként történhetett ez ? A jobb oldal igen támadó hangulatban volt és a kormány kivei aggódtak Ferryért, de ez igen nagy önbizalommal válaszolt és a többség megtapsolta őt. Ferry: Ez mind túlzás. (Ellentmondások a a jobb oldalon.) Remélem, az országot és barátaimat meg fogom nyugtathatni. Sem a hadügyér, sem a kormány nem ígértek a görögöknek 30000 darab fegyvert. Görögország ugyan kért fegyvert és 6 tisztet hadserege szervezése végett. Ezen kérés Freycinethoz volt intézve. (Elolvassa az arra vonatkozó jegyzéket.) Valamennyi franczia kormány barátságosan fogadta volna ezen kivánatot. (Közbeszólások : Soha sem ! hogy háborút kezdjünk !) Ki gondolt akkor még legtávolabbról is háborúra ? Akkor 25 ezer fegyverről volt szó. A hadügyér azt válaszolta, ha a köztársaság elnöke és a minisztertanács azt megengedik, akkor gondoskodik a szállításról. (Mozgás.) Freycinet Farre hadügyérnek bizalmas levelet irt, melyben kimondó, hogy a szállítás meg nem történhet, mivel ez félremagyaráztatnék. Casssagnac: Hol van ez a levél? (Kiáltások jobbról: Olvassa a levelet?) Ferry: Miért ne ? (A levél elolvastatik.) A minisztérium a szállítás ellen hozott határozatot, azért maradt az el. (Taps a baloldalon) Erre nézve nem történt jegyzékváltás, azért nincs ennek nyoma a sárga könyvben. Ami a 3. pontot illeti, úgy nem volna semmi sem,mi oly gyalázatos, oly gyűlöletes lenne, mint ha a kormány Görögországnak békét tanácsolna és titokban fegyvereket és hadikészületet küldene. (Tetszés a baloldalon) De hiszem, hogy a kamarának bizalma van a kormányban, hogy nem fogja azt gyanúsítani. Én a többségről szólok. (A jobboldalhoz fordulva) Önöktől nem várok jóakaratot és igazságszeretet. (Zajos félbeszakasztások jobbról.) Janvier de la Motte. Francziául ezt szemtelenségnek nevezik. Cassagnac. Ön sérti a kisebbséget. (A jobbon: a minisztert rendre kell utasítani.) Gambetta. A miniszterelnök csak azt akarta mondani, hogy a jobboldal sem jóakarattal nem viseltetik, sem nem igazságos a kormány iránt. (Zajos közbeszólások. Nem! Rendre!) Cassagnac. (Ferryre mutatván.) Ön egy szemtelen! Gambetta. Én Cassagnacot rendre utasítom. Cassagnac. Ah, ön tehát egyetért az interpelláczió indítóival ? Gambetta. Esdem a kamarának, maradjon nyugodt és kijelentem Cassagnac urnak, hogy nekem sem az interpelláczióhoz, sem az arra adott válaszhoz semmi közöm. Cassagnac. De van köze a fegyverszállításhoz és Thomassin küldetéséhez. (Nagy zaj.) Gambetta. Én Cassagnacot rendre utasítottam, mert a miniszterelnököt megsértette. Saját személyem sértését büntetlen hagyom. Ezek után a csend helyre áll és Ferry kifejti, miszerint Mac Mahon elnöksége alatt Cissey, akkori hadügyér a hadüigyérség egyik osztályát felhatalmazta a használaton kívüli hadi készletek eladására. így adattak el a volt kormány alatt 21 millió frankért fegyverek és lőkészlet (nagy mozgás a balon.) Erről a jelen kormány nem tudott, de azt itt maradjak. ígérem, hogy csendesen viselem magamat, s érzem, hogy ha itt hagyom, megöl a bizonytalanság. Itt egy székre leülök, s megvárom az orvost. Szemben Idával egy székre leült. Gyomainé a betegágya szélén fogott helyet s homlokát törölgette. A homlok égni látszott, de száraz volt, az izzadásnak semmi nyoma. Gyomai a helybeli orvosért szalajtatott el. Ügyetlen, tudatlan vénember volt ez, de legalább addig, míg az orvos megérkezik, rendel valamit. Az orvost nem találták otthon. 3 órai hosszú várakozás után végre az orvos megérkezett. A háziak rohantak elébe. Az orvos megnézte a beteg érvelését, homlokát megtapintotta. Arcza komoly lett. — Rögtön jeget hozasson nagyságod — mond Gyomainéhoz, s folytonosan borogatni kell éjjel-nappal, mihelyt a ruha melegszik, mással kell felcserélni. Ezenkívül tüstént rendelek valamit. — Mi a baj, doktor úr? Egyszerre hárman tették a kérdést. — Miért titkoljam, úgy sem lehetséges, hisz ez a baj sebes lefolyása. Agyvelő-gyuladás, nagy mértékben kifejlett agygyuladás. A háziaknak úgy tetszett, mintha halálos itéleteket olvasták volna fel. — Doktor úr, de csak nem veszélyes — mondtari az orvos kezét kétségbeeseten megragadva. — Ugye meggyógyítja Idát, ugye nem hal meg ? — Mindent el fogunk követni, kisasszony, egyébiránt életünk a végzet kezében van s azt ki kell mondanom, hogy a baj veszélyes. Mari fájdalmas sikoltással rogyott anyja keblére. (Folytatása következik.) Csöndes napokból. Eredeti regény. Irta: Pétery Károly. II. RÉSZ. XVII. (38. Folyt.) — Én nem várhatok, nekem vissza kell mennem, a fiú három napig itt marad míg a baj nagyján átesik. Elseje van, pénz is van nála, ha valamit megkívánna, hozathat neki, doktor ur addig ad neki házában egy kis szurdikot. Itt 10 frt a szobáért, fiam bajában nem akarok fukarkodni. Most megyek vissza, három nap múlva itt leszek. — Legyen nyugton János gazda. A száz forint nem oly sietős, akkor is jó lesz, ha visszajön. A doktor, sebész vagy borbély arczátlansága felháborította a banditát, de lefojtotta dühét. Elbúcsúzott fiától s szélsebességgel visszatért a csárdába. Senki sem kereste távollétében, minden a maga rendén folyt. Panni napi dolga után látott, úgy tetszett, mintha nem is gondolna vissza az éj borzalmára. De ha egy lélekismerő tekintett volna e törődött arczra, megborzadt volna tőle. Egy lefojtott vulkán égett e kebelben, s vérveres nagy szemeiben baljóslatú láng lobogott. — Látod Panni, te okos lény vagy, mond a korcsmáros, délután az edényeket mosogató szolgálóhoz, itt van tíz forint, az aradi vásárkor majd veszesz rajta valamit. Ne félj nem felejtkezem én el hűségedről. Ott hagyta a leányt, a 10 forintot az asztalra tette. A leány, mintha kezét égető tűztől féltené, nyúlt a pénzhez s a lángokba vetette. — Átkozott vérpénzt, ég ott a gyehenában ajándékozóddal együtt. Vegyek rajta valamit ? Ha csak kötelet nem a nyakadra vén gyilkos. Dolgát elvégezve a ház háta mögé ült s gépileg a távolba nézett. Kedvesét várta. XVIII. Korán reggel Ida szobaleánya belépett úrnője szobájába s zavart arczczal az ágyra tekintett. Ida mélyen aludt, úgy látszott valami bántja, mit okvetetlen akart kisasszonyával közleni, azonban nincs bátorsága felkelteni. Ennélfogva ahhoz a diplomatikai fogáshoz nyúlt, hogy elkezdett a szobában rendezkedni, miután ez eredményre nem vezetett, mintha vigyázatlanságból történt volna, egy széket feldöntött. Ida felriadva ült fel ágyában. — Bocsánatot kérek, vigyázatlanságból egy széket döntöttem fel ; — mond a szobaleány úrnője kérdését megelőzve. — Talán fölkeltek nénémék, oly késő volna már. Húzd félre a függönyöket. — Jaj kisasszony, borzasztó dolog történt az éjjel, a hajam még most is az égnek mered, ha rágondolok. Ida a szobaleány dúlt arczára tekintett. Nem is sejtette, mi történt, de vérét érezte megjegesedni. Nem mert kérdést tenni, a múlt napon történtek után különben is rendkívül fel volt izgatva. — Nem hallotta kisasszony a lövéseket ? Nekem még most is zúg a fülem bele. — Micsoda lövéseket ? — mondoda reszketve. — Mond el, mi történt, s ne vonj kinpadra. — Édes jó istenem, azt sem tudom, hol kezdjem, fejem oly zavart. De meg ne ijedjen a kisasszony, Ida felkelt ágyából, pongyolát vett magára és ingerülten kiáltott a reszkető leányra. — Szólj semmirevaló leány, vagy azt tetted fel magadba, hogy halálra kínzasz. Szólj, mi történt. Egy székre rogyott le. — Hát az történt, hogy a szomszéd házat a rablók az éjjel megtámadták. Sokan lehettek, mert egyik lövés a másikat érte. — Melyik szomszéd házat ? — kérdezé Ida. Lélekzete maradozni kezdett. — Azét az idegen űrét, aki tegnap délután itt volt, az ezredesét. Borzasztó az, amit János kocsis beszélt. — Mit beszél a kocsis, szerencsétlen ? Szólj, mondom, mi történt ? — Hát János azt mondja, hogy a lövésekre felébredve vasvillát kapott s átszaladt, de már ekkor a rablóknak nyoma sem volt. Azt mondja, hogy az ajtók és ablakok ki voltak feszegetve, s hogy a vér a tornáczon tócsában állott. Borzasztó még csak rá is gondolni. — S meghalt ? kérdezé Ida, szemeiben őrületes kifejezés ült. — Ki halt meg ? Kit ért a kisasszony ? — Az ezredes meghalt? azt kérdem. Hangja tompa suttogásra vált, úgy látszott, hogy a felelettől élete függ. — Még nem halt meg, de azt mondta János, hogy nehezen éli túl e napot, mert több lövés találta. Én istenem, ki gondolta volna ezt tegnap, s midőn az a szép derék ur itt volt. Ida ezt már nem hallotta, egy hang, egy sóhaj nélkül összerogyott. A szobaleány oda rohant s ágyába fektette le. — Én őrült bolond, megöltem kiasszonyomat, bár nyelvemet haraptam volna el, hogy sem úgy megijesszem. Néhány percz múlva a szobaleány felriasztó híradására a háziak Ida ágya előtt álltak. A szegény lány lázban volt, arcza égett a lélekzetét sebesen vette, belső tűztől égő szemén majdnem túlvilági fénnyel kémleltek az ürességben. Gyomai rögtön a megyei főorvos után küldte kocsiját, s egyszersmind Pestre táviratozott Balognak. Mari csókokkal halmozta el a beteg kezét, a szeles szép leányt mintha kicserélték volna. — Szólj kedves Idám, angyalom, szólj, mi bajod ? Hangja a zokogástól elfáladt. Ida égő szemmel meredt az üres levegőbe. Szép márvány karját felemelte, ujjával a légbe mintegy bűvös jeleket csinált, néha gépileg fejét simította meg kezével. — Meghal! Istenem, mindenható atyám: — mond Mari kezeit imára kulcsolva össze. Anyám, meghal! Én sem akarok tovább élni. Könnyező anyja keblére rogyott s fuldokolva zokogott. — Mari végy erőt magadon, vagy jobb lesz, ha itt hagyod a szobát, ez nem neked való jelenet. Gyomai is mélyen meg volt indulva. — Jer Mari, nem csak magadnak ártasz, anélkül, hogy kedves betegünkön könnyíthetnél ; de ránk nézve is kínos az, s a betegre visszahat minden izgalmas jelenet. Jer, mondom velem még nincs okunk kétségbeesni. — Lelkem jó apám, engedje mg, hogy