Függetlenség, 1881. február (2. évfolyam, 31-58. szám)

1881-02-23 / 53. szám

Budapest, 1881. — Második évfolyam. Szerkesztői Iroda­ja kiadó hivatal Budapest, IV. koronahemeg-utoza S. ix. Csak­ bérmentes leveleket fogadunk el. Kési­ratokat nem k­üldü­nk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁR: Vidékre postán küldve vagy Budapesten házhoz hordva. Egész évre................................... frt Félévre............................... 8 frt Negyedévre..........................4 frt Egy béta ......................1 frt 40 kr. Egyes szám­ára: 5 kr. ^mmssssrn Tl'T-~OBBLL^!Íg^ 53, szám. POLITIKA­, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Szerda, február 23. Szerkesztői írod és kiadó hivatal Budapest, IV- koronaherczeg-utm 3. sss Előfizetési pénzek, hirdetések, nyiltterek a kiadóhivatalba czimzendők A lap czim­ét és az utczát pontosan meg­jelölni kéglik. 33 fizetéseket és nyrisztexek­et. árszabály szerint fölvesz a kiadóhivatal a Álarcz nélkül. A napokban szóba került a képvi­selőházban az a manipuláczió, melynek kö­vetkeztében 1861-ben a többség kész­akarva kisebbséggé „csinálta magát.“ Nagyon természetes, hogy a társalgásra egyesült ellenzék tagjai, mint erkölcs­­birák, megvetőleg gondoltak vissza azokra, kik elég korrumpáltak voltak manipu­­lálgatni. Igen kérjük őket, ne haragudjanak meg, ha mi ez alkalommal a közeli múltból hozunk fel egy példát, mely úgy az eljárás, mint az eredményre nézve tökéletesen hasonló az 1861-iki esethez. Az egész múlt évben az akkor még életben levő Tabarékpárt hivatalos közlö­nye a „Magyarország“ nem tett egyebet, mint különféle variácziókban e mondatot hangoztatta : „A szélhal és a kormány­párt szövetségesek.“ Ha az angol - afghán, angol - zulu, khinai-orosz, csetepatékról, a m ®nakkói játékbank ügyéről; a nemzeti színházi kardalnoknők szorgalmasan tanulmányo­zott selyem harisnyáiról ; Ausztria-Ma­­gyarország bel vagy kül­ügyeiről czikke­­zett is e lap, a refram­e folyton ugyanaz, és ugyanaz maradt: „A szélbal és kor­mánypárt szövetségesek. “ Már magunk is kezdtünk kételkedni saját magunkban. Megdöbbenve figyel­tünk nincs-e úgy a dolog, a­mint a „Ma­gyarország“ egyik nap a másik után a világ elé tálalja. S csakis akkor győződ­tünk meg, hogy a kedélyes újság ez állítása részakaratú rágalom, mikor fel­szólítottuk, hogy hozzon fel határozott praeczedenst, mel­lyel ezt a vádját iga­zolni képes, mikor, hol, mily ügyben volt valaha e világ életben a szélbal a kor­mánypárttal szövetségben. Nagyon természetes, hogy erre mély, sik­ hallgatás következett. Azok után azonban, mik az egyes vidéki választó­kerületekben az utóbbi napokban történtek, legkevésbbé sem cso­dálkozunk, hogy a néhai boldogult ha­barékpárt hivatalos lapja a múlt évben oly eszeveszetten verte félre a vész­harangot.___________________ Hisz a példabeszéd is azt tartja, hogy a­kinek a háza ég, az üt lármát. A „Magyarország“ akkor, midőn pártun­kat a kormán­­nyal való szövetséggel gyanúsította, ahhoz a közönséges, és na­gyon régen elkoptatott gamin sticklihez folyamodott, a­mit az üldözött tolvaj utolsó menekvési kísérletül alkalmaz, hogy üldözőit zabarba hozza. Futás közben ő is azt kiáltja: „Fogjátok meg!“ Mert most már kibújt a szeg a zsák­ból, és tényekkel van beigazolva, hogy a kormány és a boldogult habarékpárt tagjai vannak szövetségben. Ő gyanúsí­tott minket, pedig ő volt a ludas. De lássuk a tényeket. A tahi kerü­letben a habarék és szabadelvű párt egye­sült, s pártunk jelöltjének a közjogi ala­pon álló pártok jelöltje ellen kell küz­deni. A nagy­kanizsai eset a második. Ott nem kérnek sem elvet, sem meg­győződést, sem programmot a közjogi alapon álló választók jelöltjüktől, lehet az habarék. Sennyeysta, kormánypárti, Kerkápolysta stb. csak azt az egyet kö­tik ki, hogy közjogi ellenzéki ne legyen. Mi ezeket a coulissa titkokat rég tudtuk, addig azonban nem akartunk vele a nyilvánosság elé lépni, míg a té­nyekre rá nem mutathattunk. Most itt feküsznek előttünk. A választók láthat­ják, miket sütöttek főztek az egyesült kabarék és szavabadelvüpárti boszorkány­konyhán azok, kik nyíltan oly nagy ellenségei a kormánynak. Nyiltan a füg­getlenségi pártot gyanusítni, mint a kor­mány szövetségesét, titokban pedig Tiszá­val összeölelkezni, összecsókolkoznij ez va­lóban méltó taktika ahhoz a pánthoz, mely csak érdekből akart jobbnak lát­szani a jelenlegi kormánypártnál, való­ságban azonban ép oly veszedelmes, mint a szabadelvű párt. Azonban ép mint az 1861 iki mani­puláczió, úgy a habarék- és kormány­párt e silány taktikázása sem maradhatott sokáig véka alá rejtve. Tudjuk mi, hogy az a párt mért fogott kezet most Tiszáékkal. Ők egyik fülükkel mindig arra figyelnek, mit mon­danak Bécsben. S az udvari körök ki­adták a jelszót, hogy mindent el kell követni, ne­hogy a közjogi ellenzék a jövő választásoknál gyarapodjék, erősöd­jék. Ezért szövetkeztek. Talán senki sem örül jobban annak, hogy a habarékpárt az ellenzéki orosz­lánbőrt levetette, mint mi, mert nem csal­hatják, nem ámíthatják többé a válasz­tókat azzal, hogy ők is ép oly ellenzék, mint a függetlenségi párt. Senki sem örül jobban, hogy idejekorán paktáltak a kormán­nyal, mint mi, mert most már senkinek sem juthat eszébe az, hogy esetleg mi is tegyünk engedményeket a mérsékelt ellenzéknek. Senki nem örül jobban mint mi, mert beigazolódott, hogy pártunk ép oly távol áll a közjogi ala­pon álló egyik párttól, mint a másiktól, s így reánk nézve mind a kettő egyfor­mán veszedelmes ellenfél. Most már bátran megnyithatják elle­nünk szidalmaik tárházának csatornáit, mert nekünk édes keveset ártanak. Eddig árthattak, mert találkozhatnak pártunk­ban simulékony elemek, a­kik talán készek lettek volna a kabarékkal a vá­lasztás tartamára egyesülni. Ha lennének is a függetlenségi párt­ban ily simulékony elemek, a közjogi alapon álló pártok nyílt szövetsége után bizonyára ezek is belátják, hogy a füg­getlenségi párt nem foghat kezet még a választás tartamára sem másféle köz­jogi alapon álló ellenzékkel , s ezt nem is kívánhatják, mert hisz a függetlenségi pártnak nem egyes emberek adnak lét­­jogosultságot, hanem eszméi s az elvek, melyek zászlajára vannak írva. Ez eszmék pedig arról meggyőzhet­tek mindannyiunkat, hogy egy lépést sem haladhatunk együtt olyanokkal, kik a jelenlegi alap megváltoztatásának szük­ségét a nemzetre nézve életfentartási kér­désnek nem tartják. Ezért örülünk szívünkből, hogy el­lenzéki álarczukat levetették. Most már egyenlő a küzdelem, mert az ő részük­ről is nyiltan megy. —nt— — febr. 22. Az országgyűlési „Függetlenségi kör“ folyó hó 23-án d. u. 5 órakor értekezletet tart. A múlt választások alkalmával, egyedül Jókai Mór koszorús költőnk volt az, ki faltörő kosként jelent meg minden olyan ke­rületben, melyről Móricz Pál közgazda úgy re­ferált, hogy : „hiba van !“ Most a tisztelt kép­viselő uron kívül még, — mint az előjelekből látszik, — Tisza Kálmán és gróf Andrássy Gyula vállalkoznak a veszett, vagy bevehetet­len pozícziók elfoglalására. Már mi tudunk vagy négy kerületet, hol az ex-külügyér nevét han­goztatják. A legújabb kerület, melyben szeren­csésen szinte kikiáltották, Kassa. Ha minden kerületben, a­hol felléptetik, oly biztosan megbu­kik, a­hogy Kassán fog, úgy biztosítjuk, hogy az alsóházban nem igen fogja támogathatni a Tisza kormányt. A főrendiház folyó évi február hó 23-án egy és fél órakor ülést tart. Az országgyűlési szabade­vű párt mai ülésén tárgyalás alá vétetett a bélyeg és illetékekre vo­natkozó törvények és szabályok némely határoza­tainak módosításáról szóló törvényjavaslat. Dárday Sándor a pénzügyi bizottság előadója indokolván a törvényjavaslatot, az tüzetes vita után elfogadtatott. A tárgyalásban részt vettek Szapáry Gyula gróf pénzügyminiszteren kívül Móricz Pál, Tanárky Gedeon, Nagy György, Funták Sándor, Éles Hen­rik, Vargics Imre, Fónagy László, Horváth Gyula és Krajcsik Ferencz. Végül a Magyarország és Horvát-Szlavon- és Dalmátországok közti közjogi kérdések rendezéséről szóló 1868. XXX. és 1873. XXXIV. törvényczikk némely határozatának módosítására vonatkozó tör­vényjavaslat Tisza Kálmán indokolása nyomán el­fogadtatott. Ezzel az értekezlet véget ért. A képviselőházi igazságügyi bizottság ma este Horváth Lajos elnöklete alatt tartott ülésében foly­tatta a polgári törvénykezési rendtartás végrehaj­tási részének tárgyalását, s abban a 635. §-tól a 666. §-ig haladt. Az akc­ió megindult. A rég hangoztatott, emlegetett, diszkutált diplomácziai működése a hatalmaknak a görög kérdésben megindult, a­mennyiben a követek összejöttek, és megegyeztek, hogy a porta január 14-iki jegyzékére mindenik külön, de azért egy­­értelműleg jegyzéket nyújtanak át, melyben elfo­gadják a porta által javasolt alkudozásokat és tudomásul veszik, hogy Görögország irányában a porta csak védelmi állást foglal el. Nem akarjuk szembe állítani e tén­nyel a híreket, hogy az akczió megkezdése daczára a hatalmak azon törik folyton a fejüket, miként kellene a kitörendő háborút egy helyre szorí­tani; nem említjük azt, hogy épen az egyértel­mű jegyzék átadása után a görög kormány a kamara elé a tartalékosok behívására vonatkozó rendeletet terjeszti, és hogy minő készülődése­ket tesz mindkét fél. A keleti kérdésnek ezen része csak annyi­ból érdekel minket, hogy kiinduló pontul szol­gálhat azon érdekek összezavarására, melyek nagyobb mérvben érdemlik meg a nemzetközi nevet; annyiból leszünk figyelemmel a határ kérdési villongás irányában, mennyiben ez alkal­mat adhat a szomszéd hatalmak és különösen monarchiánk beavatkozására és tökéletesen egy­­kedvűleg nézve a török-görög érdekek kiegyen­lítését arra ügyelünk, hogy a monarchia létérde­keinek teljes elhanyagolásával a már-már meg­kezdett kalandos politika, ambicziózus foglalási vágyak újabb veszedelmekbe ne sodorjanak, újabb terheket reánk ne rakjanak. E szempontból azonban a figyelés kettősen indokolt. Nemcsak az európai konc­ert újólagos működése szolgál csábító alkalmul a rég meg­álmodott vágyak kivitelére; a hatalmak diplo­mácziai működése még egyrészről kilátással ke­csegteti az okkupálni vágyókat az alkalmas pillanat elérkeztére, de már az előzőleg megin­dult, mintegy hajánál fogva előrántott mozga­lom a boszniai és herczegovinai állapotok ügyé­ben világos ujjmutatásul szolgálnak a tényre, hogy van valami a levegőben. A görög-török határ­kérdés megoldása nem érint közelről bennünket, de a boszniai és her­­czego­vnai csapatok Salonich­iig terjedő sétája, vagy talán az elfoglalt tartományok végleges bekeblezése a monarchia kötelékei közé már közvetlen, egyenes érdekérintő dolgok. Hogy mennyiben, régen elmondottuk, régen elősorol­tuk, hogy a két tartomány nem kell, hogy annak közjogi intézményeink folytán sincs helye a birodalomban, hogy azon áldozatok, melyeket ezek érdekében eddig hozni kényteleniétettünk, nemcsak haszontalanok, jogtalanok és igazság­talanok, hanem a birodalom pénzügyi erejét tönkretétellel fenyegetik. E kifogásaink kettő­zött erél­lyel tartandók fen a Salonichibe vezető séta ellen. — Nem hivatkozunk gróf Andrássy Gyula híres mondatára, hogy egy zászlóalj ka­tona és egy zenekar elég; nem utalunk az áldo­zatokra, melyeket a séta már annak kivitele alatt követelhet, bár az ily egyszeri áldozatok sem hozhatók meg, de a következményektől irtó­zunk, azoktól még jobban irtózunk. Külföldi lapok azok, melyek a bécsi kor­mány szándékaival megismertetnek. A belföl­diek mintegy parancsszóra óvakodnak e kérdés megbeszélésétől és ha teszik is, egyebet sem tudnak, mint folytonos dementikkel fárasztani a türelmes közönséget. És talán nem adnánk hi­telt a külföldnek, ha a dementikkel egyidejűleg az egész magatartása a belföldi lapoknak el nem árulná, hogy van valami, mitől tanácsos félni, de — ne nyúlj hozzám virágnak van az kimondva. Ha az óra azonban üt, midőn a mű­­­ködésre a jelszó kiadatik, akkor a legnagyobb ártatlansággal konstatálják a­­ meglepetést. E kérdésben pedig még a meglepetésnek sem sza­bad czélhoz vezetni. Ifjabb botrány a franczia kamarában. Az angol kékkönyvben közzétett sürgönyök a franczia fegyverszállításokról és franczia katonatisz­tek küldetéséről Görögországba, Ferry miniszté­riumának és Gambettának igen nagy bajt okoztak. Az intransigens lapok már nagy diadallal jelentik, hogy Gambetta titkos kormányzása be van bizo­nyítva. Egy interpelláczió elkerülhetetlen volt. A baj elhatározta, hogy fel fog lépni és kevés vállalkozott az interpelláczió megtételére. Az izga­lom és feszültség rendkívüli volt. Midőn Barthe­­lémy a folyosóba lépett a kérdezősködők megro­hanták őt, de ő azt mondotta, hogy az egész dolog túlzott. A hadügyminiszter nagyon levertnek lát­szott, mindenki azt hitte, hogy meg fog szökni. Ferryt kellett bevárni, ki tárczájában tarta az ira­tokat és bizonyítékokat. Egy szónok szólni kívánt, de a kamara nem hallgatta. Ferry utóbb meg is jelent. Devés a szószékre lépett és azt mondá, miszerint az angol kék könyv sürgönyeiből kitűnik, hogy a kormány a béke­politikát, melyet a kamara magáénak vallott, már nem követi. A hü­lügyér és a hadügyér tehát mondják ki tisztán : 1­ ör igaz-e, hogy a hadügyér 30,000 darab fegyvert ígért Gö­rögországnak. 2 or vajjon történt-e e felett jegyzék­váltás és ha igen, miért nincs az a franczia sárga­­könyvbe fölemlítve ? 3 or. Történtek-e fegyverszál­lítások a franczia fegyvertárakból és történnek-e ilyenek közbenjárók által. Deves hozzátette, misze­rint tudja, hogy ez megtörtént és kérdi, miként történhetett ez ? A jobb oldal igen támadó hangulatban volt és a kormány kivei aggódtak Ferryért, de ez igen nagy önbizalommal válaszolt és a többség megtap­solta őt. Ferry: Ez mind túlzás. (Ellentmondások a a jobb oldalon.) Remélem, az országot és barátai­mat meg fogom nyugtathatni. Sem a hadügyér, sem a kormány nem ígértek a görögöknek 30000 darab fegyvert. Görögország ugyan kért fegyvert és 6 tisz­tet hadserege szervezése végett. Ezen kérés Frey­­cinethoz volt intézve. (Elolvassa az arra vonatkozó jegyzéket.) Valamennyi franczia kormány barátsá­gosan fogadta volna ezen kivánatot. (Közbeszólások : Soha sem ! hogy háborút kezdjünk !) Ki gondolt akkor még legtávolabbról is háborúra ? Akkor 25 ezer fegyverről volt szó. A hadügyér azt vála­szolta, ha a köztársaság elnöke és a miniszter­­tanács azt megengedik, akkor gondoskodik a szál­lításról. (Mozgás.) Freycinet Farre hadügyérnek bizalmas levelet irt, melyben kimondó, hogy a szállítás meg nem történhet, mivel ez félremagya­­r­áztatnék. Casssagnac: Hol van ez a levél? (Kiáltá­sok jobbról: Olvassa a levelet?) F­e­r­r­y: Miért ne ? (A levél elolvastatik.) A minisztérium a szállítás ellen hozott határozatot, azért maradt az el. (Taps a baloldalon) Erre nézve nem történt jegyzékváltás, azért nincs ennek nyoma a sárga könyvben. A­mi a 3. pontot illeti, úgy nem volna semmi sem,­mi oly gyalázatos, oly gyű­löletes lenne, mint ha a kormány Görögországnak békét­­ tanácsolna és titokban fegyvereket és hadi­készületet küldene. (Tetszés a baloldalon) De hi­szem, hogy a kamarának bizalma van a kormány­ban, hogy nem fogja azt gyanúsítani. Én a többségről szólok. (A jobboldalhoz fordulva) Önöktől nem vá­rok jóakaratot és igazságszeretet. (Zajos félbesza­­kasztások jobbról.) Janvier de la Motte. Francziául ezt szemtelenségnek nevezik. Cassagnac. Ön sérti a kisebbséget. (A jobbon: a minisztert rendre kell utasítani.) Gambetta. A miniszterelnök csak azt akarta mondani, hogy a jobboldal sem jóakarattal nem viseltetik, sem nem igazságos a kormány iránt. (Zajos közbeszólások. Nem! Rendre!) Cassagnac. (Ferryre mutatván.) Ön egy szemtelen! Gambetta. Én Cassagnacot rendre uta­sítom. Cassagnac. Ah, ön tehát egyetért az in­terpelláczió indítóival ? Gambetta. Esdem a kamarának, maradjon nyugodt és kijelentem Cassagnac urnak, hogy ne­kem sem az interpelláczióhoz, sem az arra adott válaszhoz semmi közöm. Cassagnac. De van köze a fegyver­szállításhoz és Thomassin küldetéséhez. (Nagy zaj.) Gambetta. Én Cassagnacot rendre utasí­tottam, mert a miniszterelnököt megsértette. Saját személyem sértését büntetlen hagyom. Ezek után a csend helyre áll és Ferry kifej­ti, miszerint Mac Mahon elnöksége alatt Cissey, akkori hadügyér a hadüigyérség egyik osztályát felhatalmazta a használaton kívüli hadi készletek el­adására. így adattak el a volt kormány alatt 21 millió frankért fegyverek és lőkészlet (nagy mozgás a balon.) Erről a jelen kormány nem tudott, de azt itt maradjak. ígérem, hogy csendesen viselem magamat, s érzem, hogy ha itt hagyom, megöl a bizonytalanság. Itt egy székre leülök, s meg­várom az orvost. Szemben Idával egy székre leült. Gyomainé a betegágya szélén fogott helyet s homlokát törölgette. A homlok égni látszott, de száraz volt, az izzadásnak semmi nyoma. Gyomai a helybeli orvosért szalajtatott el. Ügyetlen, tudatlan vén­ember volt ez, de leg­alább addig, míg az orvos megérkezik, rendel valamit. Az orvost nem találták otthon. 3 órai hosszú várakozás után végre az or­vos megérkezett. A háziak rohantak elébe. Az orvos megnézte a beteg érvelését, hom­lokát megtapintotta. Arcza komoly lett. — Rögtön jeget hozasson nagyságod — mond Gyomainéhoz, s folytonosan borogatni kell éjjel-nappal, mihelyt a ruha melegszik, mással kell felcserélni. Ezenkívül tüstént rendelek va­lamit. — Mi a baj, doktor úr? Egyszerre hárman tették a kérdést. — Miért titkoljam, úgy sem lehetsége­s, hisz ez a baj sebes lefolyása. Agyvelő-gyuladás, nagy mértékben kifejlett agygyuladás. A háziaknak úgy tetszett, mintha halálos itéleteket olvasták volna fel. — Doktor úr, de csak nem veszélyes — mond­tari az orvos kezét kétségbeeseten meg­ragadva. — Ugy­e meggyógyítja Idát, ugy­e nem hal meg ? — Mindent el fogunk követni, kisasszony, egyébiránt életünk a végzet kezében van s azt ki kell mondanom, hogy a baj veszélyes. Mari fájdalmas sikoltással rogyott anyja keblére. (Folytatása következik.) Csöndes napokból. Eredeti regény. Irta: Pétery Károly. II. RÉSZ. XVII. (38. Folyt.) — Én nem várhatok, nekem vissza kell mennem, a fiú három napig itt marad míg a baj nagyján átesik. Elseje van, pénz is van nála, ha valamit megkívánna, hozathat neki, doktor ur addig ad neki házában egy kis szurdikot. Itt 10 frt a szobáért, fiam bajában nem akarok fukarkodni. Most megyek vissza, három nap múlva itt leszek. — Legyen nyugton János gazda. A száz forint nem oly sietős, akkor is jó lesz, ha vis­­­sza­jön. A doktor, sebész vagy borbély arczátlan­­sága felháborította a banditát, de lefojtotta dühét.­­ Elbúcsúzott fiától s szélsebességgel vissza­tért a csárdába. Senki sem kereste t­ávollétében, minden a maga rendén folyt. Panni napi dolga után látott, úgy tetszett, mintha nem is gondolna vissza az éj borzalmára. De ha egy lélekismerő tekintett volna e törődött arczra, megborzadt volna tőle. Egy lefojtott vul­kán égett e kebelben, s vérveres nagy szemei­ben baljóslatú láng lobogott. — Látod Panni, te okos lény vagy, mond a korcsmáros, délután az edényeket mosogató szolgálóhoz, itt van tíz forint, az aradi vásárkor majd veszesz rajta valamit. Ne félj nem felejt­kezem én el hűségedről. Ott hagyta a leányt, a 10 forintot az asz­talra tette. A leány, mintha kezét égető tűztől féltené, nyúlt a pénzhez s a lángokba vetette. — Átkozott vérpénzt, ég ott a gyehenában ajándékozóddal együtt. Vegyek rajta valamit ? Ha csak kötelet nem a nyakadra vén gyilkos. Dolgát elvégezve a ház háta mögé ült s gépileg a távolba nézett. Kedvesét várta. XVIII. Korán reggel Ida szobaleánya belépett úr­nője szobájába s zavart arczczal az ágyra te­kintett. Ida mélyen aludt, úgy látszott valami bántja, mit okvetetlen akart kisasszonyával közleni, azonban nincs bá­torsága felkelteni. Ennélfogva ahhoz a diplomatikai fogáshoz nyúlt, hogy elkezdett a szobában rendezkedni, miután ez eredményre nem vezetett, mintha vi­gyázatlanságból történt volna, egy széket fel­döntött. Ida felriadva ült fel ágyában. — Bocsánatot kérek, vigyázatlanságból egy széket döntöttem fel ; — mond a szobaleány úrnője kérdését megelőzve. — Talán fölkeltek nénémék, oly késő volna már. Húzd félre a függönyöket. — Jaj kisasszony, borzasztó dolog történt az éjjel, a hajam még most is az égnek mered, ha rágondolok. Ida a szobaleány dúlt arczára tekintett. Nem is sejtette, mi történt, de vérét érezte megjegesedni. Nem mert kérdést tenni, a múlt napon történtek után különben is rendkívül fel volt izgatva. — Nem hallotta kisasszony a lövéseket ? Nekem még most is zúg a fülem bele. — Micsoda lövéseket ? — mond­oda resz­ketve. — Mond el, mi történt, s ne vonj kin­­padra. — Édes jó istenem, azt sem tudom, hol kezdjem, fejem oly zavart. De meg ne ijedjen a kisasszony, Ida felkelt ágyából, pongyolát vett magára és ingerülten kiáltott a reszkető leányra. — Szólj sem­mirevaló leány, vagy azt tetted fel magadba, hogy halálra kínzasz. Szólj, mi történt. Egy székre rogyott le. — Hát az történt, hogy a szomszéd házat a rablók az éjjel megtámadták. Sokan lehettek, mert egyik lövés a másikat érte. — Melyik szomszéd házat ? — kérdezé Ida. Lélekzete maradozni kezdett. — Azét az idegen űrét, a­ki tegnap dél­után itt volt, az ezredesét. Borzasztó az, a­mit János kocsis beszélt. — Mit beszél a kocsis, szerencsétlen ? Szólj, mondom, mi történt ? — Hát János azt mondja, hogy a lövésekre felébredve vasvillát kapott s átszaladt, de már ekkor a rablóknak nyoma sem volt. Azt mondja, hogy az ajtók és ablakok ki voltak feszegetve, s hogy a vér a tornáczon tócsában állott. Bor­zasztó még csak rá is gondolni. — S meghalt ? kérdezé Ida, szemeiben őrületes kifejezés ült. — Ki halt meg ? Kit ért a kisasszony ? — Az ezredes meghalt? azt kérdem. Hangja tompa suttogásra vált, úgy látszott, hogy a felelettől élete függ. — Még nem halt meg, de azt mondta Já­­­­nos, hogy nehezen éli túl e napot, mert több­­ lövés találta. Én istenem, ki gondolta volna ezt tegnap, s midőn az a szép derék ur itt volt.­­ Ida ezt már nem hallotta, egy hang, egy sóhaj nélkül összerogyott. A szobaleány oda rohant s ágyába fek­tette le. — Én őrült bolond, megöltem kiasszonyo­mat, bár nyelvemet haraptam volna el, hogy sem úgy megijes­szem. Néhány percz múlva a szobaleány felriasztó híradására a háziak Ida ágya előtt álltak. A szegény lány lázban volt, arcza égett a lélekzetét sebesen vette, belső tűztől égő szemén majdnem túlvilági fén­nyel kémleltek az üres­­­ségben. Gyomai rögtön a megyei főorvos után küldte kocsiját, s egyszersmind Pestre távirato­zott Balognak. Mari csókokkal halmozta el a beteg kezét, a szeles szép leányt mintha kicserélték volna. — Szólj kedves Idám, angyalom, szólj, mi­­ bajod ? Hangja a zokogástól elfáladt. Ida égő szemmel meredt az üres levegőbe. Szép márvány karját felemelte, ujjával a légbe mintegy bűvös jeleket csinált, néha gépileg fe­jét simította meg kezével. — Meghal! Istenem, mindenható atyám: — mond Mari kezeit imára kulcsolva össze. Anyám, meghal! Én sem akarok tovább élni. Könnyező anyja keblére rogyott s fuldo­kolva zokogott. — Mari végy erőt magadon, vagy jobb lesz, ha itt hagyod a szobát, ez nem neked való jelenet. Gyomai is mélyen meg volt indulva. —­­ Jer Mari, nem csak magadnak ártasz, a­nélkül, hogy kedves betegünkön könnyíthetnél ; de ránk nézve is kínos az, s a betegre vissza­hat minden izgalmas jelenet. Jer, mondom velem még nincs okunk kétségbeesni. — Lelkem jó apám, engedje m­g, hogy

Next