Függetlenség, 1881. május (2. évfolyam, 119-149. szám)

1881-05-30 / 148. szám

t Budapest, 1881. — Második évfolyam. Szerkesztői Iroda és kiadó hivatal Budapest, IV. koronaherczeg-atoza 3. sz. Csak bérmentes leveleket fogadunk el Kéziratokat nem kü­ldü­nk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁR: Vidékre postán küldve vagy Budapesten házhoz hordva. Egész évre.........................................Ifi frt Félévre................................................8 frt Negyedévre.....................................4 frt Egy hóra...........................1 frt 40 kr. 148. szám. Egyes szám­ára: 5 kr.FÜGGETLENSÉG. POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Hétfő, május 30. Szerkesztői iroda és kiadó hivatal Budapest, IV. koronaherczeg­ utcza 3. sz. Előfizetési pénzek, hirdetések, nyiltterek a kiadóhivatalba czimzendők. A lap czimét és az utczát pontosan meg­jelölni kérjük. hrdetéseket és sa­yu­ttexense'fc árszabály szerint fölvesz a kiadóhivatal Verhovay Gyula sajtópöre. A jury tegnapi verdiktje esemény jelentő­ségével bir, így fogja fel mindenki; igy kény­telen felfogni a félhivatalos Hon is, mely mikor a maga okoskodása szerint magyarázza a ver­dikt jelentőségét s pláne annak szomorú követ­kezéseitől tart, elég furcsán el akarja vitatni a fölmentés esemény voltát. A logika különben soha sem volt Jókai ur lapjának erős oldala. Hogy mily súlyt helyezett a közönség Ver­hovay sajtópörének eldöntésére, azt legélénkebben bizonyítja az a számtalan tudakoló és üdvözlő távirat, melyet az ország minden részéből kap­tunk, s az a kereslet lapunk iránt, minőt a múlt évi januári események óta nem tapasztaltunk. Daczára annak, hogy kiadóhivatalunk a rendes­nél jóval nagyobb példányszámban állíttatta ki lapunkat, reggel új kiadást kellett rendeznünk, a­mely délig szintén tisztára elfogyott. Ezek két­ségtelen jelei a nagy érdeklődésnek, a­mely — engedje meg a Hont — nem csupán szerkesz­tőnk személye, hanem az ügy iránt nyilvánul. Az esküdtszék verdiktjének tárgyilagosságá­ról beszélni, mint azt a Hon cselekszi, ildomta­lan és oktalan dolog. Az esküdt bíró nincs köte­lezve arra, hogy a törvény betűje szerint ítéljen, hanem igenis arra, hogy ítéljen lelkiismerete sze­rint; — meggyőződését nem kötik meg formális bizonyítékok, hanem mérlegeli a per körülmé­nyeit szabadon, saját belátása szerint. Az esküdt­szék ítélete nem is lehet más mint subjektiv, mert normativuma nem külső szabály, hanem a belső lelkiismeret. S ez adja meg épen az esküdt­széki verdikt fölényét a hivatalos bíró ítélete fölött; fölényét nemcsak azért, mert az eleven jogérzetet lépteti a holt törvény helyére, hanem azért is, mert a közvéleménynek, a közérzület­nek hamisítatlan nyilatkozása. A tegnapi verdiktnek is ez adja meg a súlyt. Nem egy elzárt bíróság, hanem a köz­vélemény ítélt. Ez mentette föl Verhovay Gyu­lát s ez kárhoztatta el azt a hadsereget, mely­nek „se agya, se szive, se nyelve nem a mienk.“ * Arról, hogy mennyire a nemzet közvélemé­nyének kifejezése volt a tegnapi esküdtszéki íté­let, a legnagyobb bizonyságot az a nagy ováczió tett, a­melyben a II-ik kerület, hivatalnokok, kereskedő, iparos és birtokos polgárainak gyű­lése részesítette az ott megjelenő Verhovayt. Lázas lelkesedéssel tüntetett a közönség. Midőn báró Mednyánszky rendkívüli hatású beszédét elvégezte, szűnni nem akaró éljenzéssel, a­melybe a jelenlevő nők is részt vettek, kiáltották „hall­juk Verhovayt.“ A­mint Verhovay az emel­vényre lépett, valóságos vihara tört ki az éljen­zésnek. Perczekig tartó „éljen Verhovay, éljen a szabad sajtó, éljenek az esküdtek“ hangzott a kalapjaikat lobogtató polgárok között. Verho­vay mélyen meghatva csak néhány szót mon­dott : „Nem az én személyemet érte tegnap a fortu­ában a szerencse: ott a nemzeti ügy győ­zött a közös ügy fölött. Adja isten, hogy az önök kerületében az urnánál úgy álljon az arány, mint tegnap állott itt a kettőhöz.“ E szavak után újra kitört a viharos éljenzés és tüntetés a kö­zönség részéről. Ezt a szívből jövő tüntetést kellett volna meghallani, hogy lássák mennyire a közvélemény szava volt és a közvélemény szivéből fakadt a tegnapi esküdtszéki verdikt. * A fővárosi sajtó, a Pesti Naplót és Hont kivéve tartózkodik az egyenes, férfias nyilatko­zattételtől, — de azt egyhangúlag konstatálják, hogy az esküdtek a közönség érzületének adtak kifejezést. A bécsi lapoknak ma még nem volt idejük nyelvüket reánk öltögetni, a „Wiener Allgemeine Zeitung“ azonban, melynek legkimerítőbb tudó­sítása volt a tárgyalás lefolyásáról, csak egysze­rűen azt jegyzi meg, hogy Komjáthy védő­beszé­dét, melyet tudósítója megtáviratozott, sajtórendőri szempontból nem teheti közzé. A Pesti Napló a tárgyalás eredményéről a következőket írja : „Verhovay sajtóperének tárgyalása, mely a kolozsvári Bartha-ügyben a hadügyminiszter megbízásából intéztetett a Függetlenség ellen, ma d. e. 9 órától esti 9-ig tartott. Az esküdtek 9 szóval 3 ellen fölmentették a vád­lottat. Ez ítéletben nem kicsinylendő politikai jelentőség rejlik. Az esküdtek ítéletei a politi­kai perekben mindig visszatükröztetik a közön­ség érzületét és fokmérői a politikai hangulatnak. A mai verdikt azt jelenti, hogy a Tisza-kormány alatt az elkeseredés vett erőt a kedélyeken, s ez kitör ott, a­hol lehet. A budapesti esküdtszék úgy ítéli, mint a kassai; fölmenti a vádlottakat, mert bennök képviselőit, tolmácsait látja az egész kormányrendszer elleni elkeseredésnek, ama kor­mányrendszer elleni elkeseredésnek, mely csak a hatalom megtartását ismeri el czélul s ez irány­ban sem szerez elégtételt a nemzet jogainak. Igen sajnálatos, hogy e rendszernek áldozatául esik a polgárság és a katonaság közötti jó vi­szony is, de ha, mint a Bartha-ügyben hozott ítéletből kitűnik, a katonai hatóságok a katona­ság s polgárság közötti összeütközések feletti íté­letnél inkább az enyhítő körülményekre, mint az elkövetett tett minősítésére vannak tekintet­tel : nem lehet aztán csodálkozni a felett, hogy a polgári esküdtszék úgy ítél, a­mint azt leg­utóbb Kassán és a ma Budapesten tapasztaltuk.“ A „Hon“, a kassai egyhangú ítéletet ha­sonlítja össze a tegnap szótöbbséggel hozott íté­lettel, s kissé kilépvén az alkotmányosság vá­gányából, azt mondja, hogy azt alig lehet tárgyilagosnak nevezni. Csupa k­uriózumképen, s azért, hogy az esküdtek, kiknek a kevés pél­dányban megjelenő Hon nagyon valószínűleg nem jut kezükbe, láthassák, mily méltányosság lakik a kormánypárti hírlapírókban, adjuk a Honnak félig magába fojtott dühöngését. Jókai ur lapja így ír: „A királyi ügyészség által a „Függetlenség“ ellen indított sajtóperben ma az esküdtszék Verho­vay Gyulát fölmentette. A fölmentő határozat 9 szóval 3 ellen kelt, s igy, bár nem volt oly egy­hangú, mint a kassai, eléggé tanúskodik arról, hogy a polgárságban a kolozsvári eset által felkeltött hangulat még mindig sokkal inkább gyakorolja ha­tását, semhogy az ítélet tárgyilagosságára számí­tani lehetne. Mert, bármit is mondjunk, tárgyila­gosnak nem nevezhető ez Ítélet, mely oly kitétele­ket mondott ma bünteleneknek, a­milyeneket tör­vény létesítette institucziókra alkalmazni — sze­rény nézetünk szerint — alig lenne szabad. Azon­ban mi a magunk részéről nem maga az ítélet miatt, mint inkább következései miatt aggódunk. Abban, hogy Verhovay fölmentetett, nem látunk szerencsétlenséget, de ha a katonaság ezt a hatá­rozatot úgy fogná fel, mint provokácziót, hogy az amúgy is elmérgesedett viszonyokban a maga ré­széről társadalmi úton még tovább keseredjék, azt igen­is szerencsétlenségnek tartanók, mely jóra alig vezethetne. A­mint előbb a polgári elemeket, úgy most azokat, a­kik ez ítélet által sértve érez­hetik magukat, ösztönözzük tehát mérsékletre, a körülmények tárgyilagos mérlegelésére s annak megfontolására, hogy — miután ime; peccabatur intra muros et extra — csak kölcsönös kímélet és respektus akadályozhatja meg jövőre hasonló balsá­­gos jelenségek ismétlődhetését. A kérdés valószínű­leg politikai eseménynek fog feltüntettetni. Pedig nem az. Politikailag — tudtunkra — a választó kollégiumok döntenek. Az esküdtszék szavazata szerencséje Verhovaynak, nem szerencsétlensége a kormánynak és pártjának.“* Az Üdvözlő táviratok közül, melyeket ma kaptunk, lapunk szűk tere miatt csak a követ­kezőket közölhetjük : Czegléd, máj. 29. (A Függetlenség távirata.) A budapesti esküdtszéknek, mint az örök igazság és szabad eszmék méltó képviselőinek hazafivá üdvözlet. A czeg­­lédi függetlenségi párt elnök­sége. Kassa, máj. 29. (A Függetlenség távirata.) Vádlott a vádlottnak, védő a védőnek, tizen­kettő a tíznek, kassai független polgárság a bu­dapestinek üdvözletét. Abaujkassai Köz­löny, Félegyháza, máj. 29. (Eredeti távirat.) A sajtó ügybeni felmentésére a kiskun­félegyházi negyvennyolczas olvasókör örömét fejezi ki. Éljen Verhovay! és az esküdtszék! A kör. Hajdú Böszörmény, május 29. (Eredeti táv­irat.) Budapest nem maradt Kassa után. Üdvö­zöljük az esküdteket, s az igazság bátor harczo­­sát Verhovayt. A böszörményi 48-as pol­gárok. Debreczen, május 29. (Eredeti távirat.) Él­jenek az esküdtek! Éljen Verhovay! Éljen a független magyar hadsereg! Több harmadik kerületi függetlenségi választó. Kecskemét, május 29. (Eredeti távirat.) Verhovay felmentése feletti öröm általános. Éljen Verhovay és bátor védője Komjáthy. Kaposvár, május 29. (Eredeti távirat.) A hadügyminiszternek tehát még most sem sike­rült bűnöst fogni, amiért Barthát összekaszabol­ták! Bátorság és kitartás ! Isten tartsa a jóér­­zelmű esküdteket.* Komjáthy védbeszéde. (Folytatás tegnapi számunkból.) A legutolsó kitétel, mely azt tartalmazza, hogy a volt osztrák hadsereg mindig csak a mi szabadságunk, a mi jólétünk ellen harczolt, és hogy ellenünk irtó háborút viselt — történelmi igazság. Azonban igazolnom ezt nem lehet, mert a t. elnök úr a múltra vonatkozólag minden szó­tól eltiltott, s így ismételten csak azon meggyő­ződésemnek adhatok kifejezést, hogy a t. elnök ur azért élt e tilalommal, mert véleménye sze­rint is a köztudomású tényeket igazolni feles­leges. Azonban van ezen inkriminált részben egy kifejezés, mely talán kissé merész, mivel a volt osztrák hadsereget e szóval jellemzi „sehonnai“. Védenczem azonban e szót egész más értelem­ben óhajtotta használni, mint azt most a köz­vádló úr saját érdekében magyarázni kívánja. E szó magyarázatára meg kell jegyeznem, hogy az egész világon csak a mi hadseregünknél fordul­hat elő az, hogy tiszt lehet, ki nincs honosítva és egy ország polgárának sem vallja magát. Csak itt nálunk ismeretesek az úgynevezett „Regi­ments Kinder“, kiknek nincs illetőségük, nincs hazájuk, és magukat egyszerűen katonáknak tartják. A volt osztrák hadsereg magát Ausz­triába valónak tartotta, úgy de ilyen ország nincs, mert ez csak egy geographiai fogalom, az osztrák hadsereg tagjai pedig egyenként min­dig nemzetiségük szerint más-más országba va­lóknak tartják magukat. Hogy a maga egészé­ben tehát tulajdonképen hova való, azt megha­tározni lehetetlen, már pedig ha valakinek ille­tőségét megállapítani nem lehet, tessék megnéz­ni, ott van az akadémiai szótárban, azt sehon­­nainak szokás nevezni. A felolvasott közleményeket védenczem akkor írta, midőn Bartha Miklóst fegyveresen saját lakában, saját háza szentélyében két oszt­rák tiszt megtámadta és 28 kardvágással illette, tették pedig ezt azért, mert Bartha elég vak­merő volt lapjában felemlíteni, hogy egy kato­natiszt egyik önkéntest magyar kutyának neve­zett, s mert tudták ezen tiszt urak, hogy Bartha állítását beigazolni képes lesz, noha Bartha ki­jelentette, hogy ő kész még a katonai bíróság előtt is állítását igazolni s noha kötelezte ma­gát elfogadható czáfolat esetére állítását még vissza is vonni, jobbnak látták a törvény és a lovagiasság szabályaitól eltérőleg azon katonai törvény­ellenes utasítás szerint eljárni, mely szerint minden katona jogosult a polgárral szem­ben ha kell fegyverrel is elégtételt venni. De uraim, nem csak ott történt Kolozsvárit az ön­kéntesekkel szemben a jelzett eljárás, hiszen kérdezzék meg önmagukat, gyermekeiket, test­véreiket vagy barátaikat, kiket a sors csapása az osztrák hadseregben kényszerített szolgálni, hogy általában mily modort, mily szellemet tapasztaltak ott? Mint alázzák le ott minden­nap az önérzetet, mint becstelenítik meg sza­badság törekvéseinket, mint kicsinyük alkotmá­nyunkat, és mint teszik gúny és megvetés tár­gyává nemzetiségünket. És t. uraim csak ná­lunk van egyedül megengedve az, hogy a ka­tonák a békés polgárokkal szemben fegyverrel léphetnek fel, de nem is csoda ez, mert mi na­gyon békés, nagyon türelmes nép vagyunk. Jogi szempontból bírálva meg az inkrimi­nált kitételeket, becsület­sértésről vagy rága­lomról szólani sem lehet. A rágalmazási vétségnek fő feltétele az, hogy az azt elkövető tudja, hogy hamis állítást tesz, a vétkesség az állítás hamisságán alapul tehát,vogy de uraim védenczem nem hogy azt tudta volna, hogy az ő állításai hamisak, sőt most is általam is kijelenti, miként szent meg­győződése, hogy az inkriminált közleményekben foglalt állítások, az utolsó szóig igazak. A másik feltétele a rágalmazási vétségnek az, hogy az állítás olyan legyen, hogy az a rágalmazóidat a közmegvetésnek tegye ki, no már uraim erről ugyan szólani sem lehet, mert a győri és az egri botrányok elkövetőit, a közmegvetés nem érte, sőt az utóbbi alezredesből ezredessé lett. Becsületsértésről nem lehet szó, mert a btkv. nem arra való, hogy minden egyes osz­tálynak külön fölfogását és fogalmát a becsület­ről határozza meg és védje, már pedig az egész közleményben senki sincs megnevezve, hanem általánosságban a volt osztrák hadsereg hibái, bűnei és a polgári fogalmakkal ellenkező rendszere van szellőztetve. De a közös hadse­regről még általánosságban sincs szó, csak is azon egyeseiről, kik a régi rendszer hívei, és így a támadást megérdemlik, a­kik pedig meg­érdemlik, azokon nem lehet becsületsértést el­követni. ügy védenczem nevében, mint a ma­gam nevében is egész készséggel elismerem és állítom, hogy a közös hadseregben nagyon, de nagyon sokan vannak, a­kik kifogástalan tisz­tességes úri­emberek, kik kötelességüket hűen és önfeláldozóan teljesítették és teljesítik. Erről tanúbizonyságot tehetek magam is, mert azt mostan az alföldet fenyegető árvíz védtöltései­­nek védelménél láttam, mily elismerésre méltó buzgalommal vesz részt a katonaság a küzde­lemben, nem riadva vissza semmitől, a polgá­rokkal együtt végezték azon csaknem ember­feletti munkálatot, de védenczem is mindig a legmelegebben érzett azok iránt, kik a nép jó­létéért s biztonságáért küzdöttek. Hiszen éppen ő volt az, ki Pulz tábornokot a szegedi víz­­vészkor kifejtett buzgalmáért lapjában dicsére­tekkel halmozta el, és legmelegebben szólalt fel mellette, midőn őt az előléptetéseknél mellőzni akarták, tehát csak egyesek ellen történt a ki­kelés, a­kik nekünk ellenségeink. De nézzük meg a lapokat, minden nap van egy társadalmi osztály megtámadva és soha sem jutott eszébe ezen osztályok egy tagjának sem azért saját becsületét megtámadottnak tartani. Hát miért több a polgárnál a katona? ta án többet produkál, többet használ a nemzetnek, hisz a parádék — miket rendezni szoktak — nagyon szépen sikerülnek, igaz, hogy néha 6000 magyar ember életébe kerül a nemzetnek egy parádé, mint a boszniai bevonulás alkalmával is történt. Nem azt akarom ezzel mondani, mintha nem volna meg a közös hadseregben a jó anyag vitézi érdemekre is szert tenni, mikor a legény­ség a tisztikar egy részében hazájának ellensé­gét látja. Elnök: Tiltakozom ezen kifejezés ellen, mert itt nincsen helye annak, hogy a legénység érzülete a tisztikar irányában fejtegettessék. Védő: Nagyon igaz Ó3 bölcs mondás az, hogy rosszat beszélni vagy írni — alávalóság, jót — erényigazat — bátorság, idején szólani vagy írni — okosság, és nem szólni vagy írni, ha kell — kislelkűség. És ha igaz Lamartinenek azon mondása, hogy a hirlap­irodalom az egyetemes szószék, akkor hírlapíróink első­sorban vannak hivatva és kötelezve az igazat annak idejében megírni és közzé tenni. De ha az inkriminált közlemények törvénysértést tartalmaznának is, jusson eszükbe önöknek uraim, t. esküdt urak mikor irta védenczem ezeket, egy bestiális cse­lekmény elkövetése alkalmából, hogy gátat ves­sen a katonai kihágásoknak. De kérdem, mi következménye lesz annak, ha bűnösnek mondják avagy ha felmenték vé­­denczemet ? Ha bűnösnek mondják, akkor fog­ságra hurczolják, sőt lehet, hogy rab­zubbonyba öltöztetik és kényszermunkára foghatják, és ha akkor meg fogják kérdezni önmagukat, hogy miért van mindez így? felelet : azért mert birt bátorsággal a nemzet közérzületének kifejezést adni, kimondani az igazat, mert védte a polgár osztályt, melynek ő maga is tagja. Ha pedig fölmentik védenczemet, akkor a fölébredt polgári érzületnek szereznek elisme­rést; ha elitélik, nem a közös hadsereg fog elégtételt­­ nyerni, hanem azon egyesek, kik ellen én is kikelek, azon henczegők, kik nekünk polgároknak, hazánknak, alkotmányunknak el­lenségei. Méltóztassanak meggyőződve lenni, hogy nem védenczem és a közös hadsereg, hanem a polgári tisztesség és önérzet áll szemben egyes katonák henczegéseivel és brutalitásaival. Sokat tudnék még elmondani, de meg van nyelvem kötve, befejezem védbeszédemet azzal, hogy annak minden szava szívemből jött, az nem védenczem ügye, hanem mindnyájunk ügye, mert védenczem elitéltetése vagy fölmentése a polgári önérzet diadalával vagy lealacsonyításá­­val van összekötve. A társadalom szabadsága, a nemzeti büsz­keség, a lovagiasság és a közös hadsereg tisz­teletre méltó tagjainak érdekében is arra kérem önöket uraim, t. esküdt urak! hogy véd meze­met egyhangúlag felmenteni kegyeskedjenek! Ezután következett Verhovay Gyulának teg­napi lapunkban közlött beszéde, melyre, úgy a védő beszédére a kir. ügyész hosszasabban válaszolt. A válaszra a védő részéről a következő viszonválasz terjesztetett még elő: Védő: A kir. ügyész úr fejtegetéseiből és az elnök úr hallgatásából meggyőződtem arról, hogy csak a hadsereg bűneiről nem szabad be­szélni, de védelméről és dicsőítéséről hosszan se szélni lehet. Figyelmeztetett arra is a köz­vádló úr, hogy figyelmesen hallgassam beszédét s ne nevessek azon, bocsánat, én figyelemmel hallgattam, talán azért nevettem is, nevettem fájó kebellel, mert nem hittem, hogy 48 diki honvédségünket összehasonlítja az osztrák had­sereg és a velük akkor szövetkezett rablókkal és gyilkosokkal. Elnök: Kérem, védő urat, hogy mérsé­kelje magát, nem jogosított arra, hogy a múltra vonatkozólag ily kifejezéseket hasz­náljon. Védő: Tehát így beszélek: midőn kegye­sek voltak a föltámadt ráczok magyar polgár­társainkat szuronyaik hegyével keresztül szúrni, midőn azzal akartak kegyesen elriasztani min­ket a haza és szabadságért folytatott küzdelem­től, hogy gyermekeket ketté szakítottak, midőn kegyesek voltak gyújtogatással, rablással s más ehez hasonló fegyverrel minket a szabadság iránti hóbortos ábrándjainkból kijózanítani . . . De bocsánat, engem nem így tanítottak, — mától kezdve, ha parancsolja elnök úr, ön előtt így fogok beszélni, de érezni — soha. Azt mondotta a közvádló úr, hogy keresz­tül akartam siklani a hangoztatott vádpontok fe­lett, többet vártam volna méltányosságától, mert hisz épen ki akartam terjeszkedni mindezekre, de midőn bele­kezdtem, akkor mondták, hogy megálljon! ... szóval mindaz, a­mi beigazolandó lett volna, arra azt mondták, hogy a múltra vo­natkozik,­­ hogy az osztrák tisztikar a régi szellem hagyományait átvette, itt is a múltra tartozónak mondották, és tőlem a szót megvon­ták. Tehát én siklottam volna el az inkriminált tételek felett akkor, a­mikor megtiltatott nekem, hogy a védelmet előterj­es­szem. Sok, nagyon sok esetet hozhatnék fel a volt osztrák hadsereg és a mostani közös had­sereg egyesei által elkövetett kihágásaiból. Oly eseteket, melyek fellázítják az ember­ben a vért, de ha az eseteknek csak egy részét is akarnám felhozni, akkor két hétig is kellene figyelmüket igénybe venni. A győri esetre vonatkozólag közvádló úr azt állította, hogy nem a kardvágások folytán halt meg, hanem a szegény öregnek agybántal­­mai voltak. Talán még szerencse, hogy meghalt, hogy nem hoztuk fel ide mint sérültet, mert szé­gyenünk kellett volna előtte, hogy akadt olyan magyar ember, ki az ellene elkövetett brutalitá­sokat még védelemben részesítse. A­mi az egri zászlósértési ügyet illeti, köz­vádló úr azt állítja, hogy nem 2 évvel azelőtt történt, hát nem bánom, mondjuk hogy 1 év, 8 hó 10 nap és 11 órával előbb történt. De különben is maga a miniszterelnök úr, midőn az eset vita tárgyát képezte a parl­amentben, abban látott megrovni valót az egriek ellen, hogy oly sok ideig hagyták panasz nélkül ezen sérelmi ügyet, úgy de a vád igazságtalan volt, mert a Seemann által elkövetett sérelem mint katonai intézkedés katonai hatáskörében követ­­tetett el, és így arról a katonaságon kívüliek­nek csak később lehetett tudomásuk. A közvádló ur megtámadta védbeszédemet, hogy abban semmit sem bizonyítottam, csak phrasisokat használtam ; most már nem tudom mi a phrasis! ha a múltról szólok az is phrasis, ha a jelenről beszélek phrasis az is, hát hisz én bizonyítani akartam, és most megtá­mad érte, hogy bizonyítékokat nem hoztam fel, pedig ő tiltakozott az ellen. A jogi részre nézve nem tudom, mit vála­szoljak, mert a­mit én mondtam, mint jogász mondtam, én ismerem, én tudom büntető törvé­nyünket, ismerem börtönrendszerünket, hiszen a törvény alkotásában tettleges részt vettem, épen a közvádló ur zavarja össze a rágalmazás vétsé­gének, és hamis vád bűntettének fogalmát, talán azért, hogy a t. esküdtszék nem jogász tagjait félre­vezesse, s csak azon csodálkozom, hogy épen a közvádló ur, ki a büntetőtörvény alkal­mazásának és végrehajtásának hivatalos őre, miként magyarázhatja börtönrendszerünket oly helytelenül és a valónak meg nem felelőleg. Tisztélt esküdt urak! Felhívom önöknek figyelmét arra, hogy valahányszor védelembe kezdtem, azt mondották, hogy hatáskörömet túl­lépem, hogy hibás volt védenczem, mert nem a dicső hadseregről írt. De hát hogy írhatott volna a dicső hadseregről, midőn ezek akkor is, ha velünk együtt harczoltak, mindent elkövettek, hogy a magyar hadsorokat áldozatul dobják és a dicsőséget a maguk részére absorbeálják. Nagyon furcsa dolgokat tudnék felhozni, de félek, hogy ismét félbeszakítanak. Én csak egyszerűen lelkiismeretükre hivatkozom, és fel­hívom figyelmüket, hogy ezen ügy a polgárság harc­a a katonai mindenhatóság ellen, a becsü­letes munka küzdelme a henyeség, a semittevés ellen, az újkor szellemének védelme a középkori hagyományok ellen, s ugyanazért újból kérem önöket, hogy védenczemet egyhangúlag felmen­teni kegyeskedjenek. — május 29. Az országgyűlési „Függetlenségi párt“ május hó 30-kan 5 órakor értekez­letet tart. A horvát határőrvidék bekeblezése tárgyá­ban, mint az „Orsz. Ért.“ értesül, az ország­gyűlés berekesztése után rövid idő múlva közzé tétetnek a királynak a polgárosítást elrendelő legfőbb hadak­ nyílt parancsa és magyar királyi kéziratai, s a polgárosítás azután nyomban foga­natosíttatni fog. A főrendi ház folyó évi május hó 30-án 12 órakor ülést tart. Választási mozgalmak. • A főváros II. kerületében ma nagy érte­kezletet tartott a függetlenségi párt. Több száz választó jelent meg a „Fáczán“ tágas kerti he­lyiségében. Négy óra után megjelent a polgárok között a kerület jelöltje, b. Mednyánszky Árpád, a­ki máris általános rokonszenvnek ör­vend a budaiak között. Megjelenésekor hosszas zajos éljenzéssel tüntettek a választók jelöltjük mellett. Erdei Henrik a kerület elnöke meg­nyitván a gyűlést, Mednyánszky előbb magyar, majd folytatólag német nyelven fejtegette né­zeteit. Beszéde a szó szoros értelmében elra­gadta a hallgatóságot. A vége igazi remeke volt a szónoki emelkedettségnek. A közönség per­czekig éljenezett. Beszédéből kiemeljük a követ­kezőket : Az önálló magyar hadsereg nem csak elvi jogosultságát, hanem czélszerűségét a tapaszta­lásból merített érvekkel bizonyítva be, a közle­kedési politikára áttér, első­sorban a Dunát je­löli ki mint a közlekedési kérdés tengelyét, rá­utal a Duna-szabályozás helytelenségeire, melyek lehetővé teszik, hogy ezen legtermészetesebb közlekedési eszközünk nem használható fel eléggé, sem az ország, sem a főváros kereskedelmi ér­dekei szerint. Továbbá fejtegeti a fogyasztási adókat, a söradó, a sörgyártás, árpa és komló termelésre való káros voltát bizonyítván. Végül több a fővárost érdeklő kérdést fej­teget és szavait azzal végzi, hogy a hivatalno­kok helyzetét tüzetesen fejtegeti, és kijelenti, hogy a minő megtisztelő reá nézve a II. kerület függetlenségi érzelmű választói nyilvánuló bi­zalma, ép úgy, bár a párt győzelméről meg van győződve, arra kéri a pártot, hasson csak oly eszközökkel, melyeket becsület és becsületesség előír, ő bizalommal teszi le nevét a párt kezébe, tudja, hogy azt a tisztesség és becsület eszközei­vel fogják győzelemre vinni. A Darányi-párt a II. kerületben ma szinte tartott értekezletet, melyben már reménykedését meri a párt kijelenteni a győzelemhez. A korábbi „megválasztatása bizonyos“ kifejezésnek erős devalvácziója. Léváról írják lapunk: Városunk e hó 26-án a lelkesedés netovábbjának képét nyújtotta. Már kora reggel taraczk-lövések jelezték általánosan szeretett és tisztelt országgyűlési képviselőnknek b. Mednyánszky Árpádnak jöttét. Déltájban hullámzó embercsoportok jelezték az általános érdeklődést beszámoló beszéde iránt. Pont két órakor Mednyánszky Árpád a vásártéren rög­tönzött emelvényre lépett, a­melyet akkor már több ezer ember vett körül. Mednyánszky más­fél óráig tartó beszédben számolt be országgyű­lési eljárásáról, beszédét lelkes éljenzéssel fogad­ták a választók. Utánna Besze Dávid helybeli ügyvéd a választók nevében köszönetet mondott a képviselőnek eddigi eljárásáért és felkérte, hogy a jelöltséget a jövő választásra is fogadja el. A nép szűnni nem akaró éljenzésbe tört ki, a­melynek szüntével Mednyánszky a jelöltséget rövid szívből fakadó beszédben elfogadta. Egy­hangú megválasztatása biztos. — Este Med­nyánszky szállása előtt 150 fáklya fénye mellett az egész vásártért a nép ezrei lepték el. Szőnyey hosszabb beszédben a képviselő maga­tartását taglalva, köszönetet mond neki a város nevében, és őt a jövő országgyűlési képviselő­ség elfogadására kéri. Mednyánszky szívélyes szavakban megköszönve a megtisztelést, vissza­vonult, de a város örömteljes nyugtalansága csak hajnal felé csendesült le. Mindenütt lelke­sen éltetik be Mednyánszky Árpádot. A tapolczai kerületben pünkösd hétfőjén lesz választói értekezlet. A párt elnökei a kö­vetkező meghívást bocsátották közzé. A zala­­tapolczai kerület függetlenségi pártja pünkösd hétfőjén, vagyis június 6-án délután 2 órakor Balaton-Füreden a nagyvendéglőben értekezletet tart, melyre a függetlenségi zászló alatt szavazó választók tisztelettel meghivatnak. Kelt F.­Örsön, május 20-án 1881. Kováts István m. k., párt­elnök. Nagy Sándor m. k., másodelnök.

Next