Függetlenség, 1881. augusztus (2. évfolyam, 210-239. szám)
1881-08-02 / 211. szám
211 szám Budapest, 1881. — Második évfolyam Szerkesztői iroda és kiadó hivatal Budapest, IV. koronaherczeg-utcza 3. ez. Csak bérmentes leveleket fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. ELŐFIZETÉSI ÁR : Vidékre postán küldve vagy Budapesten házhoz hordva. Egész évre......................................16 frt Félévre........................................g frt Negyedévre.....................................4 frt Egy hóra..........................1 frt 40 kr. Egyes szám ára: 5 kr. Kedd, augusztus 2. Szerkesztői Iroda és kiadó hivatal Budapest, IV- koronaherczeg-utcza 3. ss. Előfizetési pénzek, hirdetések, nyiltterek a kiadóhivatalba czimzendők. A lap czimét és az utczát pontosan megjelölni kérjük. Kirdetéseket és nyilttereket árszabály szerint fölvesz a kiadóhivatal Ismét nyelvkérdés. Megint egy famózus rendeletet van alkalmunk regisztrálni. Szlávy József közös pénzügyminiszter mint Bosznia és Herczegovina kormányzatának vezetője adta ki s a megszállott tartományokban szervezett bíróságok hivatalos nyelvére vonatkozik. Csodálatos egy rendelet, annyi bizonyos, nem egyezik meg sem az udvarban uralkodó szlavofil áramlattal, sem a történeti jogokkal, sem az igazsággal, sem a méltányossággal. Olyan rendelet, aminőket a hivatalos germanizáczió legnagyobb virágzása idején szoktak volt kiadogatni, praegnáns bizonyiték a mellett, hogy mikor az elnémetesítés esztelen és veszélyes törekvéseinek a németek reális súlyt többé nem tudnak kölcsönözni, akad erre a feladatra magyar, bocsánat, osztrák-magyar ember, aki hivatalos állását arra használja fel, hogy egy pár német-zsidó újsággal tapsoltat magának s a hozzánk sokkal közelebb álló szláv népek közt, gyülöltté teszi a magyar nevet. A bosnyák és herczegovcz bíróságok hivatalos nyelve a német, — ezt dekretálja Szlávy ur rendelete. íme a czivilizácziónak az az áldása, melyet a megszálló hatalom a bosnyákoknak igért. Az az igazság, melyet a czivilizáló hatalom rájuk diktál, idegen nekik egészen. Ismeretlen, az ő patriarchális életükbe bele nem illő jogfogalmak, idegen, utált nyelven kifejezve : ez a bosnyák törvénykezés képe. Elkeserít, a helyett hogy kiengesztelne , megvadit, a helyett hogy czivilizálna. Tudjuk mi azt jól magunkról, micsoda rettentő, a szenvedélyeket felkorbácsoló vasvessző az, mikor a hódító a leigázottra nyelvét is rá akarja erőszakolni. Mi is küzdöttünk nyelvünkért évszázadokon át, s ha ma gyűlöletes, a minthogy az, a magyar embernek ez a szó: német, ama nehéz, hosszú küzdelemnek nem csekély része van e gyűlöletben. Szlávy úr a bosnyákok elleni germanizáló támadással bizony rossz szolgálatot tesz az okkupáló, terjeszkedő politika ügyének, rossz szolgálatot tesz magának a dynasztiának is. Minek csinál hát német propagandát épen ő, aki az egész közösügyes osztrák-magyar kormány egyetlen magyar tagja, akinek a tettei úgy jönnek bírálat alá, mint a Magyarország politikai elveinek kifejezői. Megtámadja egy népnek nyelvéhez való jogát, anélkül, hogy e támadásnak politikai szüksége vagy csak haszna is volna. Sőt kárt tesz vele, mert vétkezik a szabadság ellen anélkül, hogy a szabadság utáni törekvéseket végkép elnyomni elég erős lenne. S van e rendeletnek egy másik oldala is, mely közvetlenül ránk nézve sérelmes. S az a politikai baklövés, melyről már megemlékeztünk, ha még oly következményes is, sokkal inkább megbocsátható, mint tételes, törvénykönyvekbe foglalt jogoknak ignorálása. Amaz a tapintat, az érzék dolga, emennél megvannak a cselekvés szabadságának szükségképi korlátai. S ezeket a szükségképi korlátokat, ezeket az objektiv iránymutatókat is ignorálja Szlávy ur rendelete. Az 1867. évi 12. t. sz. megcsinálta az osztrák-magyar monarchiát, biztosítva a papíron a monarchiát alkotó két állam közt a paritást. Bosznia a két állam közös szerzeménye, vért és pénzt egyformán vesztegetett rá Ausztria és Magyarország. A magyarnak semmi kedve sem volt elkezelni a szomszéd jószágát, de ha már egyszer rákényszerítették, hogy vérét hullassa és adósságba verje magát érte, annyit megkívánhat és meg is kíván, hogy közös szerző volta a szerzemény berendezésében kifejezést találjon. Ez a legkevesebb, amit megkívánhat. Mert ha kissé szigorúbban venné a dolgot, a király koronázási esküjéből minden nehézség nélkül ki lehetne magyarázni azt is, hogy Bosznia kizárólag a magyar koronához csatolandó. Van rá történeti jogunk Ezzel a jogunkkal bölcsen nem éltünk, s ha már muszáj volt Boszniát elfogadni, hát elfogadtuk közös tartománynak. Vájjon a kérdéses rendeletben miben jut kifejezésre a törvénynek ez a rendelkezése? Mi által világosodik ki belőle, hogy az osztrák-magyar monarchia nem egy német állam, hanem egy német és szláv s egy magyar állam ideiglenes szövetkezete ? A boszniai kaland áldozatait ha összeszámláljuk, bizonyára több lesz köztök a magyar, mint a német; vajjon ha már arról van szó, hogy egy nép szabadságát el kell nyomni, csak a német s ne a magyar érdekében is történjék ez. A mi vérünk s a mi pénzünk nem ér többet, mint annyit, hogy a bosnyák bíró magyar féllel esetleg magyarul is tárgyalhat, ha ugyan érti ezt a nyelvet, mert semmi és senki nem kötelezi, hogy értse. A paritás megvan a papíron, de ép úgy, mint minden közös ügy, Bosznia igazságszolgáltatása is német. Valóban csodálatos indolenézia az, melyet mi magyarok a közös ügyek németségével szemben tanúsítunk. Eltűrjük közös czimernek a kétfejű sast, közös lobogónak a sárga-feketét, közös nyelvnek a németet, közös hadseregnek az osztrákot, közös fővárosnak Bécset, s ezt nevezzük közösügyes boldogságnak, állami paritásnak. S ezzel, ha másra nem, arra bizonyosan jogot szerzünk, hogy a későbbi idők évkönyvei az abderita bölcseség mellett ne feledkezzenek meg a magyar logikáról sem. — augusztus 1. A zágrábi községi választások eredménye, úgy látszik, mégis okoz a kormányköröknek kellemetlenséget. Az Agramer Zeitung ugyanis a következőket írja: Mint értesülünk, illetékes körökben a (községi) választások eredményét jelentéstelen demonstrácziónak tekintik, mit tisztán a saját párti közlönyök tesznek ilyenné. Azt, hogy ilyen demonstrácziót lehet-e, szabad-e tűrni, és hogy ily körülmények közt nem válik-e minden kormányzás lehetetlenné, azt nem vitatjuk. — Az Agramer Zeitung hivatalos lap és ezeknek soha sem szokott saját ! — Bizonyosan! Tehát nem jösz hozzám j drabantnak ? kérde Olen, örülve annak, hogy : most alkalma nyílik jó cselekedetre, a mennyidben Lukácsnak ajándékozhatja az egyik lovát, i És mégis bántotta őt lelkiismerete. Gondolatokba j mélyedt véleményük lenni. Egyébként, — történtek már ennél nevezetesebb dolgok is, melyekből a magyar kormány tanulhatott volna és még sem tanult. Miért követelnénk tőle, hogy épen ebből az inczidensből vonja le a tanúságokat ? A magyar állampolgárság megszerzéséről és elvesztéséről szóló 1879. évi 50. t. sz. 8. §-a a magyar állampolgárságnak honosítás által való megszerzéséhez a honosításért folyamodó külfölditől előfeltételül azt is megkívánja, hogy az adózók lajstromába öt év óta be legyen vezetve. Ebből kifolyólag meghagyja a pénzügyminiszter az illető közegeknek, hogy az állampolgárságért folyamodó külföldieknek itteni adófizetésük időtartamáról a bizonyítványokat csakis az 1879. évi I. tezik 8. §-ának b) pontjában meghatározott időtartamnak elteltéhez képest t. i. annak világos és határozott kitételével állítsák ki, hogy az illető folyamodó neve mely időponttól (évtől) kezdve van az adófizetők lajstromába bevezetve. A legtöbb adót fizető törvényhatósági bizottsági tagok 1882. évre összeállítandó névjegyzéke kiigazításához szükséges adóhivatali kimutatásoknak, az illető törvényhatóságokhoz idejében megküldése tárgyában a pénzügyminiszter f. é. julius 26-án valamennyi adófelügyelőhöz — az Orsz. Ért. szerint — körrendeletet intézett, melyben az adófelügyelők felhivatnák, hogy a fenhatóságuk alatt álló adóhivatalokat a fent emlitett czélból szükségelt kimutatásoknak kellő pontossággal szerkesztésére és a törvényhatóságok részére azonnal megküldésére felelősség terhe alatt utasítsa. Ezen rendelet pontos foganatosításáról f. é. aug. 15-éig jelentést tenni kötelesek az adófelügyelők. A kereskedelmi miniszter — amint értesülünk — a magyar leszámítoló és váltóbank tegnap végbement rendkívüli közgyűlése alkalmával megválasztott igazgatókra vonatkozólag alapszabályszerűen hozzá intézett jelentést jóváhagyó rendelet útján tudomásul vette, minélfogva az újon összeállított igazgatóság, valamint az említett közgyűlésnek kereskedelmi registrálás tárgyát képező egyéb határozatai a kereskedelmi törvényszék által be is jegyeztettek. Az újvidéki „Szrbszki Národ“ szerint a grátzi egyetemi szerb tanuló ifjúság a második omladinai gyülekezetre hívja meg a magyarországi szerb ajkú fiatalságot. A gyűlés folyó hó 6., 7. és 8. napjain tartatik meg Verseczen. E gyűlés napirendje a következő : 1. A tavaly hozott statútumokra kelt miniszteri leirat felolvasása s megbeszélése; 2. mikép szervezkedjék az omladina az ország alkotmányához s az ország törvényeihez képest; 3. tanácskozás a legutóbbi újvidéki omladinai gyülekezet határozatai fölött; 4. tanácskozás a szerb tanügyről; 5. mi a feladata a szerb omladinának (fiatalságnak) s az egyesületeinek; 6. határozatok hozatala és egyes javaslatok előterjesztése az elfogadott alapszabályok értelmében. A prágai Národní Listy bécsi levelezője arról értesíti lapját, hogy Taaffe az újabb időkben megváltoztatja taktikáját s határozottan fog eljárni a kibékítői programra keresztülvitelénél, mert eddigi tétovázásának ártalmas voltáról maga is meggyőződött már. Első gondja lesz a nevezett lap levelezője szerint a hivatalnoki kar purifikácziója, amelynek jövőre legkisebb ellenszegülését sem fogja eltűrni. Más szóval, megkezdődik az ausztriai német hegemónia szétrombolásának munkája. Kortes polgármester: a vélemények arra nézve, hogy melyik ellenzékhez tartozik. Megválasztása után azonban megtartotta programmbeszédét, s ekkor kijelente, hogy a kabarékhoz tartozik. Mihalovics megválasztása alkalmával a hazafias piarista szerzet szavazati joggal bíró tanárai őrá szavaztak, az igazgató pedig sehova. Ez a „sehova“ azért bír jelentőséggel, mert a főispán erőnek erejével azt akarta és fel is szólította rá az igazgatót, hogy a kormánypárti jelöltre szavazzon. Az igazgató jónak látta sehova se szavazni, s ez az ő meggyőződésének és lelkiismeretének dolga, se jog, se erkölcs, se szabadság szempontjából nem lehet ellene senkinek kifogása. Nem ám, ha nem volna egy polgármester Nagy-Becskereken, aki csak imént lett a Ferencz József rend lovagjává. Ennek sehogy se volt ínyére a véleményszabadság, és itt is rögtön a piarista rendfőnöknek, hogy ezeket a rebellis piarista tanárokat igazgatástól helyezze át máshová. A legérdekesebb az egészben, hogy Arányi Béla gimnáziumi igazgató ép akkor járt fent Pesten, amikor a polgármester levele a provincziálishoz érkezett. Hogy mit válaszolt e levélre, azt nem tudja Becskereken senki, ellenben mindenki várja az augusztusban történni szokott elhelyezéseket a piaristáknál, hogy tudhassa hányat ütött az óra. A közvélemény a városban azon a nézeten van, hogy a különös felfogásról tanúskodó polgármesteri levélre a felelet a provincziális részéről határozottan visszautasító lesz, mert ha nem az volna, akkor ép egy oly, vagy még nagyobb kifogás alá eshetnék az eljárás, mint a polgármesteré“. * Eddig a levél, amelyre nézve nekünk is az a nézetünk, hogy a hazafiságának annyi feltűnő jelét adó piarista szerzet főnöksége nem járna el helyén, ha ily, az alkotmányosság iránt a legnagyobb érzéketlenséget tanúsító, törvényellenes kívánságra csak hederítene is. Köszönje meg az a polgármester, aki türelmetlenségének ily jelét és hivatalos állásával való visszaélés ily bizonyítékát adta, hogy levelét át nem teszik a fenyítő törvényszékhez, hogy a büntető igazságszolgáltatás révén tanulja meg tisztelni a választók jogát. Mert az mégis csak impertinens lábbal tiprása a törvénynek, amikor valakit szavazatáért vagy nem szavazásáért utólagosan üldöztetni nem utal a törvény végrehajtása fölött őrködni hivatott tisztviselő. Gyalázatos kortestény. Előkészületek a választásokra. (Eredeti levél.) megint egyszerű polgár, de azért nem kevésbé nagyember. Alig vonult be a privát lakásra, már rögtön megkezdette a választási agitácziónak ágyat vetni. Első tette volt átvenni a République Franchise vezetését a választások alatt , a másik megállapítani kortesutazásainak programmját. Tours lesz az első hely, ahol nagyobb szabású beszédet fog mondani. Önöknek fogalmuk sincs, mily előkészületeket tesznek mindenfelé fogadtatására. Hatóságok, egyletek, hölgyek lázas tevékenységben vannak, hogy oly ünnepélyesen, annyi fénnyel fogadják, mint csak a nemzet zöme által bálványoztatni szokott férfiakat szokás. Fényesebb és szívélyesebb fogadtatása azonban sehol sem lesz, mint a bellevillei kerületben. A bellevilleiek különösen ki akarnak tenni magukért. Gambetta kegyeneze volt mindig e kerületnek. Büszkék is arra, hogy őket képviseli. Gambetta azzal hálálja meg a nagy tiszteletet, hogy ott fogja tartani a választási harczban programm gyanánt szolgáló beszédét. Ez lesz a barcsi jelszó. Roland itt fog belefutni kürtjébe és csatára felhívni Francziaországot a respublika ujabbi megpecsételésére és megerősítésére. A monarchisták jó előre érzik, minő kimenetele lesz rájuk nézve e harczi kürtszónak. El vannak készülve, hogy az új választásokon máris ritka soraik ismét megritkulnak. A bellevillei kerületben Gambetta fogadtatására tett előkészületekről némi fogalmat nyújthat, hogy arra az alkalomra egy óriás termet építenek. Ez ízléses faalkotmány 10—12 ezer ember befogadására készül. Kárpitosok és kertészek kaptak megbízást, hogy azt kívül belől terv szerint párisi ízléssel földiszitsék. Elképzelhetik, mennyi g<ny és virág fog elkelni e roppant épületre. E teremben fog elhangzani a szerény ügyvédből szellemének ereje által nemzete vezérévé lett férfiú szava, amelyre ma már nemcsak Francziaország, hanem egész Európa figyel, mert szavától, mint akármely európai fejedelemétől béke és háború függ. Francziaországnak a köztársaságot megteremtő fiához való szilárd bizalma adja meg szavának a souverain erőt. A választási jelszavak az egyes republikánus csoportok részéről a hírlapokban már ki vannak adva. A Ferry-féle csoport a mérsékelt köztársasági jelszóval a maradást hangoztatja. Az intransigensek a szenátus eltörlését, e szerintök akadékoskodó, a szabadságot elnyomó nehézkes, ócska 03 rész intézményét. A legnagyobb és legtekintélyesebb, Gambetta vezérsége alatt álló csoport nagy reformok keresztülvitelének szükségét hangoztatja. Hogy mely téren és minők legyenek a reformok, annak bővebb magyarázatát Gambetta bellevillei beszédétől várják. Mint ezekből láthatják, Francziaországban ma mindent a választások dominálnak. Erről beszélnek, ezzel kelnek, ezzel esznek, ezzel alusznak a Boulevardok palotáiban csak úgy, mint az utolsó zugkocsmában. Ez a respublika felvillanyozva tartja a népet, itt nincs közöny, pezseg az élet. A FÜGGETLENSÉG TÁRCZÁJA. A KOZÁKOK. 22 (A kaukámm életből.) -róf Tolsztoj Nikolajevics <Leo regénye. Orosz eredetiből fordította: TIMKÓ IVÁN. xxn. — Talán nem találok helyet, ahol eltöltsem az éjszakát ? neveti el magát Lukács, — az altiszt megparancsolta, hogy visszatérjek. — Tegnap halottam amint daloltál és láttalak . . . — Engem mindenki lát . . . És Lukács fejét csóválta meg. — Igaz az, hogy nősülni akarsz ? — Anyám meg akar házasítani. Pedig még lovam sincs. — Nem vagy szárnylegény? — Hogy lennék az ? Alig hogy besoroztak. Még lovam sincs, de nem is tehetek rá szert. Anélkül pedig nem házasítanak meg. — És mibe kerül egy ló ? — A minap a folyón túl egyen alkudoztak, nem adták hatvan monetaért, pedig a ló nagáji. — Eljösz hozzám drabantnak? (háború esetén küldöncz, kiket tisztekhez adnak). Én kikérlek s megajándékozlak egy lóval, mondá hirtelen Olenin. Csakugyan. Nekem kettő is van és nincs rá szükségem. — Nekem bizony volna rá szükségem, mondá nevetve Lukács.— Mit adjak érte önnek? Majd megsegít az isten, és megfizethetem az árát. A csöndet Lukács szakította meg. — Talán háza van önnek Oroszországban ? Olenin nem tartható vissza, hogy el ne mondja, miszerint neki nem csak egy, de néhány háza van. Szépek ? nagyobbak a mieinknél ? kérdé nyájasan Lukács. — Sokkal nagyobb, legalább tízszer nagyobb, és egymás fölött három sorban vannak az ablakok. — És a lovak vannak olyanok, mint nálunk ? — Nálam százra megy a lovak száma. Három, négyszáz rubel egynek az ára ! Jó futók, tudod. .... De én mindig jobban szerettem az ittenieket. — Hát akkor minek jött ide ? Saját akaratából vagy kénytelenségből ? kérdezgeté Lukács, még mindig mintha nevetett volna. — Ó, hová tévedett ön, tévé utánra az utacskára mutatva, mely mellett elmentek. Önnek itt jobbra kellett volna mennie. — Igen, magam akartam, viszonzás lenii, — meg akartam nézni a magok helyeit, bejárni a tábort. — De szeretnék most a táborba menni, mondá Lukács. — Mintha sakálok vonítanának, tévé hozzá s hallgatódzott. — Nem félsz, hogy embert öltél ? — Mitől féljek ? Ah csak táborba mehetnék ! ismétlé Lukács. — Nagy kedvem volna, oly nagy . . . A választási harczok utójátéka gyanánt a következő épületes dologról tudósítják lapunkat Nagy-Becskerekről : „Városunkban a lezajlott választások alatt Dániel volt a kormánypárti és Mihalovics az ellenzéki jelölt. Ez utóbbiról sokáig megoszlottak . Meglehet, együtt megyünk. A mi szakaszunk ünnep előtt megy, — a ti századotok szintén. És önnek is van kedve menni ! Házai, lovai és cselédei vannak. Helyzetében csak mulatnék. És milyen állása van önnek ? — Junker vagyok, és most berendeltek. — No, ha oly jó módom lenne, bizony mondom, ki nem mennék a házból. De én úgy sem mennék el sehová. Szép nálunk az élet? — Igen, nagyon szép, viszonzós lenin. Már teljesen besötétedett, midőn így társalogva a faluhoz közeledtek. Az erdő sötété még környezé őket. A szél magasan mozgatta a fák gallyait. A sakálok, úgy látszott, közelekben vonítottak, ugattak és nevetéshez hasonló hangokat hallattak; a faluban már hallható volt az asszonyok beszéde, a kutyák ugatása, és már érezhető volt a fojtó füst szaga. Olyanformán érezte magát Olenin, mintha itt a faluban háza, családja, egész boldogsága volna, és hogy ő soha sehol nem élt és nem fog úgy élni mint e faluban. Úgy szeretett mindenkit és különösen Lukácsot ez este! Hazaérve Olenin, Lukácsnak nagy ámulatára, maga vezette ki a lovat, melyet Groznojban vett — nem azt, melyen minden lovagolni szokott, hanem a másikat, amelyik szelidebb volt. — Miért ajándékozza azt nekem? mondá Lukács: — még nem tettem szolgálatot önnek. — Eh, nekem semmibe sem került, viszonzá Olenin. — vedd és ezzel örömet szerzesz nekem . . . Majd a táborba is együtt megyünk. Lukács elkomorodott. — Nos mi az ? Talán keveset ér a ló, mondá, nem is tekintve a lóra. Vedd hát, vedd! Ha nem fogadod el, akkor igen megsértesz. Iván vezesd hozzá a szürkét. Pária. jul. 30. A kánikulai hőség izzasztó kemenczéjéből még ki se menekülhettünk, már kezdődnek a választási izgalmak. A vízhiányban szenvedő és a hőfokot néző Pária már másról is beszél, nem egyedül az időjárásról, ez örökké mégi s mégis mindig új tárgyról. Annyi életnek, beszédnek, szidalomnak is volt czéltáblája a sugarait fullasztólag leszóró nap, hogy ha gondolkozó lényektől népes testet képez, szinte örülhet rajta, hogy mással is foglalkozik a világ legcsevegőbb népe, nemcsak vele. Sok bonapartista és legitimista képviselő jobban szeretné, ha azok a választások nem is volnának, mert nagyon szorul a mandátumuk. A republikánusok nem kímélik a csatavonalban a tüzet. Gambettisták és intransigensek kereszttüzében nehéz megállaniuk lábukon. Vesztett ügy, vesztett csatatér, ez az ő kilátásuk, s ily kilátásra nehéz serényen küzdeni. A franczia nemzet figyelme a választások előestéjén megint osztatlanul Gambetta felé tekint. Gambetta kihurczolkodott az elnöki palotából s az alkotmányos államrendszerek szokásához képest lett Lukács megfogta a lovat zabláján. No hát, köszönöm. Nem gondoltam nem is sejtettem volna . . . Olenin oly boldog volt, mint egy tizenkét éves gyermek. Kösd meg őt itt. Szép kancza, Groznojban vettem, és mérgesen ugrál. Iván adj nekik csiclit. Menjünk a szobába. A bort föladták. Lukács leült és egy csészét vett elő. — Az isten megsegít, még megszolgálom önnek jószívűségét, mondá borát kiiva. Hogy is hívnak téged? — Andreics Demeternek. — No Andreics Demeter, isten áldjon meg. Barátok leszünk. Mikor jösz majd hozzánk. Ha nem is vagyunk gazdagok, azért mindig barátságosan megvendégelünk. És mikor az őrvonalra jösz, szolgálatodra állok. Tegnapelőtt még ezt nem gyanítottam : mily vadkant lőttem ! Akkor szétosztottam a kozákok között, pedig neked is kellett volna belőle juttatnom. — Jó, jó, köszönöm. — De a lovat be ne fogd, még nincs hozzá szokva. — Dehogy fogom befogni ! Még hát megmondom neked, mondá Lukács fejét lehorgasztva, mikor csak akarod, Girej-chan, az én barátom, az útra lesbe hívott, oda, ahol a hegyekből lejönnek, majd együtt megyünk el. Ne félj, nem szolgáltatlak ki. — Elmegyünk, bármikor elmegyünk. Lukács úgy látszott teljesen megnyugodott és megértette Oleninnek iránta való viszonyát. Az ő nyugalma és megváltozásának egyszerűsége ámulatba esték Olenint és kellemetlenül hatottak reá. Sokáig beszélgettek, már késő is volt. Sokat ittak. Lukács azonban mégsem volt — Harmadik nap. — Az előkészítő bizottság ma újabb ülést tartott: Békés tanfelügyelő, elnök, 9 óra után megnyitja a gyűlést. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatik s hitelesíttetik. Elnök jelenti, hogy a közgyűlési tárgysorozatba fölvett egyes kérdések tanulmányozását elvállalt bizottsági tagok közül a következők jelentették be munkálataik elkészültét: Gőbel János: a tanító egyletek szervezete és Fuchs Tóbiás : a házi iparoktatás kérdése. Felolvastatik Göbel János jelentése, melyben ajánlja a végrészeg, (ő soha sem szokta magát leinni) végre kezet szorított Oleninnal és elhagyta őt. Olenin kitekintett az ablakon, hogy meglássa, mit fog az tenni. Lukács lassan, lehorgasztott fővel ment. Azután a kapunál kivezette a lovat, hirtelen macskaként fölveve fejét és a lóra veté magát. Olenin azt híve, hogy örömét megosztandó Mariskához megy, azonban dacára annak, hogy Lukács ezt nem tévé, ő mégis oly jól érezte magát, mint soha sem. Kis gyermekként örült és nem tudta megállani, hogy el ne mondja Ivánnak, hogy Lukácsnak lovat ajándékozott, valamint boldogságának egész uj theoriáját is. Iván nem helyesli ezen uj theoriát és kijelenté, hogy l’argentil n’ y apás, azután meg, hogy az egész haszontalanság. Lukács futva jött haza, leugrott a lóról, melyet anyjának azzal a meghagyással adott át, hogy azt a kozák ménesbe vezettetné, minthogy neki vissza kell térnie az őrvonalra. A lónak a ménesbe való vezetését a néma vállalta magára és élénk jelekkel mutogató, hogy mihelyt meglátja azt az embert, ki a lovat ideajándékozta, lábai elé borul. Az öreg csupán fejét csóválta fia elbeszélésére, azt sejtvén, hogy fia lopta a lovat, és ép ez oknál fogva hagyta meg a némának, hogy még világosnál vezesse a lovat a ménesbe. Lukács egyedül ment az őrvonalra, útközben folytonosan Olenin eljárására gondolva. Habár a ló, véleménye szerint, nem is volt szép, mindazáltal legalább is negyven monetát írt, és így Lukács igenTM örült az ajándéknak. De miért tétetett ez ajándék, azt sehogy sem tudta felfogni, ennélfogva a hálának legcsekélyebb érzete sem ébredt föl benne. Ellenben homályos gyanú ébredt fel a junker ostoba törekvései iránt. (Folyt. köv.) Az országos tanitógyűlés.