Függetlenség, 1881. október (2. évfolyam, 270-300. szám)

1881-10-10 / 279. szám

Budapest, 1881. FÜGGETLENSÉG. Október 10. A Függetlenség ünnepe. A józsefvárosi függetlenségi párt ma szép kitüntetésben részesité lapunk szerkesztőjét. Ma adták át neki azt a közadakozás utján készült arany tollat, melyről egy kőnyomatu hirlap­­tudósitó után a minap említést tettünk. A tolira csupán a józsefvárosi polgárok adakoztak, még­pedig oly készséggel, hogy még tegnap is sokan mentek a pénzbeszedéssel megbízott G­aragos János orvos házához, kérve adományaik elfoga­dását. Mind a­mellett a ferenczvárosi függet­lenségi párt is, — tudomást vevén a készülő­ben levő ünnepről, s arra képviselőket küldött. Lapunk szerkesztője lévén az ünnepelt, a polgárok bizalmának és ragaszkodásának kitün­tető kifejezését nem lehet aposztrofálnunk s meg kell elégednünk a lefolyt ünnep egyszerű leirásával. A Vorhovayt megtisztelni óhajtó polgárok már kora délután Weisinger Jánosnak a Mária Terézia­­ téren levő kávéházába gyülekeztek össze. — Csakhamar megtelt az egész kávé­ház, úgy hogy nagyon sokaknak kinn a téren kellett bevárniok az elindulást. — Miután megállapodás történt az átadás módjára nézve, a menet megindult. A rendelkezésre álló 20—25 kocsi elégtelen volt az ünnepben részt venni kívánók befogadására, s a közönség nagy része gyalog indult meg a Függetlenség szerkesztősége felé. Délután 4 óra volt, midőn megérkeztek. Minthogy a szerkesztőség termei szűkeknek lát­szottak ily nagy közönség befogadására, a na­gyobb rész künnmaradt s a folyosókon és az udvaron foglalt állást, de csak két küldöttség jött, a józsefvárosi, mely körülbelül ötven tag­ból állt, Gr­arago­s János orvos, s a tiz tagú ferenczvárosi Fárnek József építő veze­tése alatt. Félkört formálva állottak föl ezek az egyik teremben s az egyik szárny élét a diszmagyarba öltözött Bartus János, a küldött­ség kiszemelt szónoka s mellette a toll átnyuj­­tására fölkért 14 éves Csajka Gizella k. a. fog­lalták el. Egy benyíló másik teremben az „Aczélhang“ férfi dalegylet tagjai sorakoztak Preiner Ferencz karnagyuk vezetése alatt. A félkör közepén állt Verhovay, körülvéve a szer­kesztőség tagjaitól. Midőn a rendezkedés megtörtént, a dal­egyesület által nagy erővel és szabatossággal előadott hymnusz nyitotta meg az ünnepet. Mi­dőn e nemzeti dal elhangzott, Bartus János lépett elő s a következő beszédet mondotta : Mélyen tisztelt Polgártárs ! Nagyra becsült hazafi! Feladatomra büszkén léptem e sokat üldö­zött szerkesztőség termeibe, hogy a törhetetle­­nül egyöntetüleg érző polgárok előadójaként szerepeljek. Én, s a körülöttem sorakozó s ál­talunk képviselt polgártársak sokáig tanakod­tunk azon, váljon az egyszerű tisztelet nyilvá­nításon felül mivel adhatnók csak megközelítő­­leges kifejezését érzelmeinknek, maradandó em­léket hódolatunknak, s a megvitatott ige testté len s im itt fekszik ez egyszerű lány által tar­tott vánkoson, várva hogy azon férfi kezei szí­vesen veszik azt át, kinek minden erőben ha­zánk függetlenségének szelleme lüktet, azon fér­fié, ki a sokat szenvedett haza, azt abban vele együtt küzdő polgárság érdekében nemcsak hir­­lapilag, de tettleg is síkra szállni nem vonako­dott, azon férfié, ki önfeláldozóig teljesítette kötelességét, azon férfié, ki kötelességének is­merte pellengérre állítani a függetlenségi eszme üldözőit, a magyarfalókat, a sárgafekete szin zsoldosait. Különben nem jöttünk mi ide érde­meit fölsorolgatni, mert erre képtelenek va­gyunk, de még azok sokkal is ösmeretenebbek, hogy ez alkalommal ismételnem kellene, hanem igenis kérni jöttünk, hogy ez eddig napsuga­raktól is óvott szerény ajándékot a józsef­városi függetlenségi polgárság személye kö­rül csoportosuló tagjaitól szivesen fogadni ke­gyeskedjék ; kérni, hogy eddigi jó hajlamát, kitartó munkásságát s önzetlen hazafiságát min­den magasabb befolyástól őrizve e tollat a haza és polgárság jólétére, Magyarország független­ségének kivivására használja, minket pedig tartson meg továbbra is jó­indulatában, kik kérni fogják a magyarok istenét becses élte megtartásáért s egy szívvel lélekkel kívánjuk : sokáig éljen ! Midőn az elmondása közben is több ízben éljenekkel megszakított beszéd után az éljenzés kissé csillapult, Csajka Gizella kisasszony lépett elő. Alig lehet képzelni kedvesebb jelenséget, mint e gyermek-leányt, a mint kék ruhácskájá­ban, piruló arczczal, abban a kedves éneklő modorban, mely fiatal lánykáknak oly csodá­latosan jól áll, a következő kis mondókát sza­valta el : Mélyen tisztelt Verhovay Gyula, szerkesztő és országgyűlési képviselő úr! Összegyűltünk, hogy elmondhassuk ön előtt, milyen ragaszkodással és szeretettel viseltetünk ön iránt, s megkérjük arra: fogadja el azt a szerény jutalmat, mely­­ben a józsefvárosi polgárok az ön elvhűségét részesíteni akarják. Ön hintett be sok szivet a hazaszeretet magjával, mely mint szerény bokor kihajtott s most mint erős fa áll. Kérjük, tart­son velünk mint eddig úgy ezután is, és szám­talan évekig élve, szeresse velünk együtt a hazát. S kívánjuk, hogy e tollal, melyet most a józsefvárosi függetlenségi párt nevében tiszte­lettel átnyújtok, úgy mint eddig, ezután is so­kat írjon a függetlenségi elv terjesztésére s a rossz hazafiak megszégyenítésére. Verhovay Gyula úr pedig éljen Magyarország összes füg­getlenségi polgáraival együtt. S újra, de még számtalanszor kívánjuk, hogy sokáig éljen Ver­­hnovay Gyula ! E kis beszéd meghatott mindenkit s szer­kesztőnk sietett kezet fogni a kisasszon­nyal, ki e közben átadta a megtisztelő ajándékot, az aranytollat, mely nemzeti szinti selyempár­nára helyezett sötét-vörös bársonytokban volt elhelyezve. Verhovay átvéve az emléket, meg­hatottságtól remegő hangon következő beszéddel köszönte meg a nem várt kitüntetést : Mélyen tisztelt polgártársak! Ki nem fe­­­­jezhetem, mennyire meghat az a nem várt ki­tüntetés, melyben ma önök részesítenek. Fiatal­­ ember vagyok, de már 16 éves hirlapirói pálya áll hátam mögött, s e 16 év alatt vajmi sok keserűséget s vajmi kevés örömet jegyezhettem föl. Alig voltam 16 éves, még fél­ gyermek, mi­­­­dőn első hirlapi czikkem megjelent, s ekkor t érlelődött meg bennem az a határozat, hogy hirlapiró leszek, ekkor fogadtam meg, hogy tol­lammal hazám függetlenségét s a szabadság, egyenlőség és testvériség nagy elveit fogom szolgálni. (Nagy éljenzés.) Soha sem kerestem a hatalmasok kegyét, elsőnek tartottam mindig az igazság érdekét. Első éves jogász voltam, mikor először kellett meggyőződnöm annak a példa­beszédnek az igazságáról: Szólj igazat, betö­rik a fejed.“ Egy méltatlanul bántalmazott is­kola­társam ügyében szólaltam föl egy hirlapi czikkben, kinek a tanári kar nem szolgáltatott igazságot. Az eredmény az lett, hogy nekem távoznom kellett Kassáról. De minek szakgas­­sam föl a régi sebeket s minek mutogassam önöknek, — hisz önök — meg vagyok győ­ződve — nem annyira az én személyemet kí­vánták kitüntetni, mint tanúságot tenni azon elvek mellett, melyeknek mindenkor hű harczosa voltam. (Éljenzés.) Úgy fogadom el az önök ajándékát, mint zálogot, mely arra kötelez, hogy a megkezdett után tovább haladjak. Eddig, midőn felvállalt s feladatom teljesítése közben nehéz napok követ­keztek rám, lelkiismeretem volt az egyetlen, melynek tisztasága a további küzdelemre bizta­tott. Meg tudtam őrizni függetlenségemet min­den irányban, öntudatom megnyugtatott, hogy helyes úton haladok, s újabb erőt nyertem az újabb sebek elviselésére. Most már nemcsak magamba lehet fordulnom erőért ; itt van az önök megtisztelő ajándéka, melyet mikor elfoga­dok, érzem, hogy az a kötelesség, mely eddig a magamnak tett fogadáson alapult, most már mintegy önök közt és köztem létesült szerződés­ből is következik. (Viharos éljenzés.) Tollamat mindenkor a közügyek szolgála­tában használtam, s legyenek önök meggyő­ződve, hogy sem ígéret és fenyegetés, sem csá­­bítás és veszedelem soha sem fognak eltántorí­tani, hogy azt a tollat, mel­lyel önök megtisz­telnek, ezentúl is más mint a közügyek érdeké­ben használjam, úgy mint eddig, küzdeni fogok édes hazánk függetlenségéért; de addig is, míg e nagy czélt elérnők, az a kötelesség vár ránk, hogy társadalmunknak és állami intézményeink­nek teljesen a demokráczia szellemében való átalakítását sürgessük. Eltűnt már az a kor, midőn a születés szabta meg az ember helyét az államban és társadalomban; de a barbár idők maradványakép ma is kísért még a militarizmus uralma a polgári társadalom fölött. Csak a mi­nap történt, hogy egy katona nyilvános helyen büntetlenül vallhatta azt, hogy az alkotmány semmi, a király esküje semmi, hitvány rongy, mint az a nemzeti zászló, melyet egy másik katona szintén nemrég a sárba gázolhatott. Pedig vájjon hová lennének a vitéz urak, ha nem volna a polgárság, mely kenyeret ad nekik? Elbirnának-e csak egy pelyhet is, nem hogy azt a kardot, melyet oly vitézül tudnak fegyvertelen polgárok megszabdalására használni. (Viharos, szűnni nem akaró éljenzés.) Mindazt, a­mi a hűbéres korszak intézményeiből és néze­teiből még megmaradt, az újkor szellemében át­alakítani, elismertetni a polgári munka becsét, kivinni, hogy az érdeme szerint gyümölcsözzék, ez lesz mindenkor az én hírlapírói programmom, e feladat teljesítésében való állhatatosságra kö­telez engem az a megtiszteltetés, melyben önök részesítenek. Még egyszer kérem, fogadják mélyen érzett hálámat ! E beszéd leírhatatlan hatást tett. Sokan sírtak a megindulástól, s Verhovay sem bírta visszafojtani könnyeit, látva azt az őszinte ra­gaszkodást, mel­lyel a polgárság iránta viselte­tik. A dalegyesület elénekelte még a „Szózat“ két első strófáját, s ezzel a szép ünnep vé­get ért. A küldöttségek tagjai még pár perczre bennmaradtak a szerkesztőségben, hogy kezet szorítsanak s pár szót váltsanak vele ; aztán az egész ünneplő közönség, a történtek hírére az utczán összegyülekezett néptömeg éljenzése közt eloszlott. * Az aranytoll meglepően díszes és ízléses terméke a magyar ötvösiparnak. Rappel Béla koronaherczeg utczai ékszerész készítette és be­csületet vallott vele. A hattyútollat ábrázoló huszonöt centiméter hosszú és harmincz kör­­möczi arany súlyú tollszár tömör aranyba van dolgozva s mintázása oly finom, minden vonása oly­aá, hogy a néző szinte hinni kezd a mese­beli aranymadárban, melynek szárnyából e tol­­l­­at kiszakították. Végére írásra is alkalmas í gyémánthegyü arany penna van erősítve. A­­ szárra két oldalt e szavak vannak vésve:­­ Verhovay Gyulának a szabadság, egyenlőség és testvériség hű bajnokának maradandó emlékül adja a józsefvárosi függetlenségi párti polgárság. A tok (meggyszin bársony, keskeny ma­­roquin bőr sávolyokkal, gránátszin béléssel) szintén rendkívül díszes, valamint igen szép a vörös, fehér, zöld, arany zsinórzattal és arany bojtokkal ékesitett párna, melyen az emléket a kedves Csajka Gizi k. a. átnyújtotta. * Este nyolcz órakor társas vacsorát rende­zett a józsefvárosi polgárság a Kaiser-féle ven­déglőben. Az estélyre külön küldöttség hívta meg Verhovayt és Brankovicsot, a Budapest szerkesztőjét. Midőn Verhovay a helyiségbe ért, az Aczélhang dalegyesület üdvözlő dalra kelt, mely viharos tetszést keltett. Az estély, me­lyen körülbelül kilenczvenen vettek részt, a legkedélyesebben folyt le. Természetesen felkö­szöntésekben sem volt hiány. Először Verhovayt köszöntötték fel, mire az ünnepelt lelkes beszédben köszönetét fejezte ki. A sok felköszöntésből meg­említjük különösen Garagosét, ki meghatóan adta elő a gyűjtés történetét, Verhovayét, ki a hölgyekre emelte poharát és Brankovicsét, ki az Aczélhang dalegyesületet élteté. Tíz óra után Verhovay távozott az egybegyűltek lelkes éljen­zése közt és ezzel a társas vacsora véget ért. Társulatokból. Petőfi társaság. (Irodalom pártolás húsz év előtt és most. — Abafi Lajos a magyar testőrök s a szabadkőmivességről. — Petelei István székfoglalója. — Kiss József balladája.) Felolvasásokat rendező irodalmi társaságaink­nak nincs oka manapság arról panaszkodni, a­mit a könyvkiadók folyton szomorúan hangoztatnak: hogy nincs közönségük. Minden felolvasó ülésen tömve a termek, mint például ma is a Petőfi-tár­­saságén. E jelenség már több éves; akkor nyilvá­nult először, mikor a Kisfaludy-társaság kénytelen volt a hallgatóság nagy száma miatt megválni jó régi földszinti kis fészkétől és felköltözni az aka­démia nagy heti üléstermébe. Szóval a felolvasások nagyon kelnek, a könyvek pedig — azok szegények porosodnak a polczon. A hatvanas években épen megfordítva volt a dolog. Az irodalmi társaságok felolvasásai jóformán zártkörű találkozások voltak s legfőlebb a nagy, ünneplés gyűléseken jelent meg közönség, ekkor­ra inkább nemzeti manifestáczió gyanánt, mint mindjárt a forrásnál oltani az iro­dalmi szomjúságot. De volt kelendősége a könyvek­nek. A jó közönség azt hitte, hogy nagyobb szol­gálatot tesz a magyar litteraturának, ha inkább könyvesszekrénye ajtaját és erszényét nyitja meg, mint hogy ellátogat szépen kiöltözve diszes ter­mekbe, melyek ajtajánál nem kérnek belépő­jegyet. Az volt az áldozatkész irodalom-pár­tolás ; ez a mai az olcsó. Akkor azt tartották irányadó elvnek : „Gyarapits s a haza fényre derül;“ most meg ez a mottó: „Spectatum veniunt, spec­­tentur ut ipsae.“ — Akkor ezt mondták: az iro­dalomra áldozni annyi mint áldozni a haza oltárára ; most: „Megölöm a szabómat, mert nem hozta el az uj ruhát, melyet Névtelen Óriások klubjának fel­olvasó estéjén akartam bemutatni.“ E keserít igazságokat, a­nélkül, hogy követ­keztetéseket akarnánk belőle vonni, rég szükséges­nek láttuk kereken kimondani. A mai ülésről különben adjuk a következő tu­dósítást. Komócsy József elnökölt s Abafy Lajos „A magyar testőrök s a szabadkőmivesség“ czimü ér­tekezésével kezdte meg a felolvasások sorát. Hang­súlyozta a múlt század szabadkőművességének befo­lyását irodalmunkra, mely befolyást korábbi írók s maga Toldi is elfeledtek számba venni, sőt ez utóbbi határozottan tagadta. A szabadkőmivesség intézménye Németországból származott át Ausztriába s innét Magyarországba. Fénykora II. József alatt állott be ,amidőn nemcsak az akkori osztrák tár­sadalom szine javát, de számos magyar főurat is számlált tagjai között. E ek között felemlíti az ér­tekező gr. Pálffy Miklóst, gr. Battyányi Lajost, a három gróf Bethlent, gróf Bánffy Györgyöt, gróf Gyulay Ferenczet, gróf Széchényi Istvánt stb. A szabadkőmivesség intézményéből mentettek értekező szerint Bessenyei s társai buzdítást hazafias műkö­désre. Itt határozták el, hogy azt, amit a németek tesznek meg nemzeti irodalmuk érdekében, azt ők is meg fogják tenni saját hazai irodalmuk érdekében azaz emanczipálni idegen befolyás alól. Összesen 34 testőrről bizonyos, hogy a szabadkőmiv­ességhez tartoztak, s mig egy részük az irodalom terén fej­tett ki munkásságot, addig más része a közpályán igyekezett tehetségeit érvényesíteni. Szabadkőműves bocsájtotta ki az első magyar hírlapot, az első fo­lyóiratot, szabadkőmives pendítette meg a magyar tud. akadémia eszméjét s a nemzeti színészet első apostolai is szabadkőmivesek voltak. Mindezekből igyekszik értekező kimutatni, mily nagy befolyással voltak a magyar testőrök mint szabadkőmivesek a nemzeti irodalom haladására nézve. A felolvasást megéljenezték. Petelei István, a legjelesebb magyar rajzírók egyike tartotta ezután székfoglalóját, „Szik­rák a homályban“ czimü színekben gazdagon festett életképét olvasván föl, melynek hőse egy boldog­talan szerelem miatt elzüllött tanító. A közönség azonban majd csak nyomtatásban fogja élvezhetni a jeles munkát, mert Peleteinek az istenek a mily bő kézzel adták megírnia, ép oly mostohák voltak iránta a szólásművészet osztásának dolgában. A legszebb részeket elnyelte az olvasás sebssen iramló árja. Kis József (kit az olvasó asztalhoz lép­tekor élénken megtapsoltak) szintén ártott az ő iga­zán magyar, szivből jövő hangú múzsájának, mikor a saját maga interpretora volt. Azt a czigányvajda balladás elégiát vétek volt oly keleti fajjellegre mutató nyögéssel deklamálni. Kis József csak írjon mentől többet, mentői szebbet, de — az is­tenért ! — ne szóljon s főleg ne szavaljon. Ő volt különben az utolsó felolvasó s versével az ülés véget ért. A philologiai társaságból. (Nagygyűlés. — Tisztujitás. — Heinsius emlékezete.) A philologiai társaság Ponori Towrewk Emil elnöklete alatt ma nagygyűlést tartott. Az elnök megnyitója után, melyben rövid visszapillantást ve­tett a társaság múlt évi működésére s további munkásságra serkentette a tagokat, a titkár olvasta fel az évi jelentést, melyből a következő adatokat közöljük. A társaságnak 1881. junius végén 4 tisztelet­beli, 2 alapitó s 143 rendes tagja volt. A tisztuji­tás alkalmával megválasztatták, elnökké dr. P. Tewrewk Emil, másodelnökké dr. Beöthy Zsolt. Választmányi tagok, fővárosiak : dr. Bászel Aurél, Garami Rikárd, Hofer Károly, Kövesdi Sándor, Halmasy Károly, dr. Petz Vilmos, Torma Károly, dr. Kassai Gusztáv, Pirchala Imre, Bermüller Fe­rencz, Király Pál, dr. Simonyi Zsigmond. Vidékiek: Halász Ignácz, Kethelein Károly, dr. Hámann Ottó, dr. Lipp Vilmos, Nátafalussy Kornél, dr. Ortvay Tivadar, dr. Pozder Károly, dr. Ring Mihály, dr. Szamosi János, Veress Ignácz, Petrovics Ferencz. Választás után Geréb József olvasta fel Hein­sius Miklós emlékezetét dr. Fináczy Ernőtől. Októ­ber 7-én volt 200 éve, hogy Heinsius Miklós meg­halt. Nem volt ugyan szakszerű tudós, mert életé­nek legnagyobb részét diplomácziai megbízások í­tölték ki, de azért nem volt egy korabeli német­­ tudós, ki vele tudományban mérkőzhetett volna, s Különösen a latin költők kiadása körül szerzett­­ halhatatlan érdemeket. Roppant sok kódexet tanul­­­­mányozott át és szigorú kritikai methodusa által a­­ szöveg helyreállítását nagyban előmozdította. Ezzel az ülés véget ért. A budapesti ügyvédi kör. — Alakuló gyűlés. — A budapesti ügyvédi kör ma d. e. 10 órakor tartotta Bainm­ar Imre elnöksége alatt, az ügyvédi kamara helyiségében, alakuló közgyűlését. Az elnök megnyitó beszédében bemutatja a belügyminisztérium által jóváhagyott alapszabályokat. A napirend kizá­­­­rólag tárgyát a tiszti kar s a választmány meg­választása képezte. A választás eredménye a követ­kező : Meg­választattak absolut többséggel elnöknek : Burján János, alelnök: Unger Alajos, titkár: Ber­­náth Béla, gazda: Baintner Imre, pénztárnok: No­­vák Sándor, ügyész : Morzsányi Károly, könyvtár­noknak : Bossányi Iván. A választási tagok válasz­tására vonatkozó eredményt a holnap d. u. 6 óra­kor a mai helyen tartandó folytatólagos közgyűlésén fogják kihirdetni. A michigani erdőégések. Még mindig érkeznek hírek azon borzasztó erdőégésekről, melyek Michigan államot majd­nem egészen vadonná tették. Nem régen adtunk ez égésekről tudósítást, de most ismét újabbak és részletesebbek érkezvén, nem mulasztjuk el ezeket is közölni. A Chicagóban megjelenő Advance szept. 15-iki számában a következőket írja az ameri­kai erdőégésekről: „Jajkiáltások hangzanak felénk Michigan állam tűz által elpusztított kerületeiből. Tüzetes részletek bajosan nyerhetők. Az áldozatok szá­mát, kik odaégtek, nem lehet pontosan megha­tározni, némelyek szerint azok száma nem volna több 200-nál, míg mások azt 1000-nél többre teszik és fájdalom ez utóbbi szám inkább kö­zelíti meg a valót. Az életben maradottak pedig mindenüket elvesztették, koldusokká lettek és segélyünkért folyamodnak. „Mennél több részletek érkeznek hozzánk Michigan állam elpusztult vidékéről, annál na­gyobbnak tűnik fel a szerencsétlenség. Egész családok haltak ott ki. ” Egy számtanú azt állítja, hogy látott egy ökrös szekeret, melyen három faládában 8 holttest volt. Azon ember, ki e holttesteket vitte, nejét és öt szenesedett gyermekét siratta.“ A nyomort tetézi az, hogy azok, kik túl­élték e borzasztó szerencsétlenséget, mindenből ki vannak vetkőztetve, se enni valójuk, se ruhá­zatuk nincs. Némelyeket a tűz éjjel lepett meg és ezeknek idejök sem maradt az öltözködésre és meztelen életüknél egyebet nem menthet­tek meg. „Egyik levelezőnk a hajléktalanul maradot­tak számát­ 40,000-re becsüli, de e számítás na­gyon mérsékelt. „A tűz csak Michigan államban magában mintegy 256,000 amerikai akrera megy, (egy amerikai akre 1 és két harmad katasztrális hold s így mintegy 430,000 katasztrális hold.) „Ugyan ez a része az államnak már 1871-ben hasonlóképen tűz által pusztittatott el. De az akkori égés távolról sem hasonlítható a mostanihoz. Azóta e területek nagyon beépít­tettek, a lakosság száma azóta erősen megsza­porodott és így a jelen szerencsétlenség óriásibb az akkorinál. A legtöbb család a tűz közeledé­sét csak a beállott sötétség által tudta meg, mely már a déli órákban állott be. Nem tudták, merre meneküljenek, sem azt, minő sors várja őket. Némelyek közülök lámpásaikat gyújtották meg és futni kezdettek, de ez nekik mit sem használt, mert a tűz az utón lepte meg őket s oda vesztek. Kalifornia, az Egyesült­ Államok más részei és Kanada is sokat szenvedtek az égések által, de mindezeket távolról sem hasonlíthatni a Mi­­chiganban történt szerencsétlenségekhez. „New­ Yorkban, Chicagóban és Amerika minden nagyobb városában segélyző bizottságok alakultak. Detroit városában magában, mely nem tartozék a nagyobbakhoz, de a­mely leg­közelebb fekszik a szerencsétlenségek színhelyé­hez, egy nap alatt 750,000 dollár gyűlt be.“ A New­ Yorkban megjelenő „Sun“ ezen erdő égésekről így ír: „Az erdő égések minduntalan megújulnak vidékünkön és nem csak a magányos majorságok lakosai, hanem oly falvakéi is, hol víz­szűkében vannak, páni rettegésben élnek. Ma (szept 16.) Gramby Swampon több ezernyi akre erdő égett le és a lakosokat a tűz elűzte onnét. „A tűz eloltásánál több ember van alkal­mazva. A 8 kilométernyi vasúti vonalat ismét helyre lehetett állítani, miután sikerült ott a tüzet eloltani, és a vonatok ott most akadályta­lanul közlekednek. „Konstancziában a legszebb majorságokból 12 égett le. Mrs. Gallagher megmenekülése va­lóságos csoda, szomszédai vizes ruhákat dobtak rá, midőn már az övéi égtek és még a házat is megmentették, a tüzet eloltván. „Tegnap Mexikóban égett le egy ház vala­mennyi majorsági épülettel együtt. Konstancziá­ban pedig 24,000 akernyi erdő lett a lángok martalékává. Hannibálban, Larkinek családja ismerőseik látogatására ment és midőn haza jött, házát színig leégve találta. Kason mellett a tehén a tűz által meglepetve égett oda. Sny­der úr borháza Scribában lángban áll, mindent elkövetnek, hogy a házat megmentsék.“ Az Unites States Messinger esetéhez a kö­vetkezőket teszi : Számtalan ház égett le és ezekkel minden minden marha és háziállat, valamint a magtárak is. Sok száz ember most nem tesz egyebet, mint igyekszik megmenteni a házakból a bú­torokat és mindenek felett a földmivelési esz­közöket a tűz által fenyegetett vidékeken. Majdnem egész Carthago lakossága oda­hagyta a várost, hogy a megmentésnél segéd­kezet nyújtson a szerencsétleneknek vagyonuk megmentésében. Három ember, Kelly, Germen és Flood, kik tegnapelőtt (szept. 13-án) elindul­tak, hogy a tűz haladásáról jelentést hozzanak, mindeddig még nem tértek vissza, attól tart­hatni, hogy szerencsétlenség érte őket. Az izlandi gyarmat húsz háza égett le Carthago közelségé­ben. Az utolsó hírek szerint az égés roppant gyorsasággal halad előre a temető felé. Kaliforniában is sok szerencsétlenség tör­tént erdőégések által. Az ottani lapok egy rop­pant erdőégésről hoznak tudósításokat, mely Bates városkát fenyegeti, színtársulatoktól a városi teremért 60 irtot követel esténként, addig a németek alig szám­­bavehető csekélységet fizetnek. Ennek követ­kezménye természetesen az, hogy a legutóbb ott járt magyar színtársulat megbukott, míg a jelenleg működő Müller Róbert-féle n­é­­m­e­t színtársulat virágzik. A tanács tag­jai a hatóságok támogatáson kívül a közönségre is nem csekély befolyást gyakorolnak, hogy azt a német szinügy pártolására buzdítsák. — Ismét amerikai párbaj. Nánássy Móricz ifjú orvosnövendék, Nánássy János túrkevei földbirtokos és polgármester fia e hó 5. és 6-ka közötti éjjel Szolnokon, mint az oda való Lehel Kürt írja, a Fehér lóhoz czimzett ven­déglő egyik szobájában szivén lőtte magát. A városban gyorsan terjedt el a hir, hogy egy elegáns külsejű csinos fiatal­ember öngyilkossá lett a Fehér ló vendéglőben. Nánássy Móricz e hó 4-én az esteli órákban érkezett Szolnokra s a czimzett vendéglőben foglalt el egy szobát, me­lyet alkalmasnak nem találván 5 év másik szobába költözött ; szobáját alig hagyta el egész napon át pár órára, este írószert kért és elzár­kózott. Másnap reggel feltűnő volt a vendég­lős előtt, hogy a 3. számú vendége nem mu­tatja magát, miután hasztalan zörgettek ajtaján, a helyzet gyanúsnak tűnt fel és a vendéglős a rendőrségnél jelentést tett. A rendőrség egyik közege megjelenvén, az ajtót felnyittatta, a né­maság rejtélye megfejtve jön a borzasztó lát­vány által, mely feltárult a szemlélők előtt : a déli ifjú a földön elterülve, dermedt tagokkal élettelen feküdt, mellette a gyilkos fegyver, mely a reménydús életnek véget vetett, egy parányi finom két csövű (5 miliméter átmérőjű) Lefaucheux-pisztol­lyal lőtte át szivét. A felvi­lágosítást egy az asztalon fekvő Hajdú Sándor megyei jegyzőhöz intézett következő tartalmú levél adta meg: „Igen tisztelt Hajdú úr ! Bo­csásson meg, ha egy nem épen kellemes dolog teljesítésére kérem fel. Tudassa kedves jó apái­­mékkal szomorú esetemet. Szolnok 1881. októ­ber 5. Igaz tisztelettel Nánássy Móricz.“ Mint mondják Nánássy Móricz társadalmunk undok mételyének, az amerikai párbajnak esett áldo­zatul. — Ismét a Gott­ erhalte. A veszprémi szé­kesegyházban mint az odavaló Független Hírlap írja okt. 4 én szokásosan megülték ünnepi misével ő felsége a magyar király névünnepét s ez alkalom­mal az osztrák császári hymnuszt húzták el a tisz­teletére. — Mátyás király szülőházának emléktáblá­val megjelölése és illetőleg egy nagyobb sza­bású szobor felállítása érdekében Kolozsvárott már hónapokkal ezelőtt értekezletet tartottak, melyen többek között az határoztatot, hogy Szabó Károly és Jakab Elek történettudósok keressenek fel a születési hely biztos megjelölé­sére és erre vonatkozó vélemények megtéte­lére. Azóta e tárgyban olynemű intézkedés, mely az ügy előbbre vitelét biztosíthatná, nem történt, vagy legalább nem jutott nyilvános­ságra.­­ Minthogy pedig nemcsak Ko­lozsvár közönségére, hanem az egész nem­zetre nézve kiválóan érdekkel bír minden olyan mozzanat, a­mely e kegyeletes mű létre­hozását elősegítheti, a Magyar Polgár legújabb száma, nem tesz felesleges dolgot, midőn az ér­tekezleten megalakult bizottságot felszólítja, tet­­tek-e már valami intézkedést e tárgyban, milyen sikerrel, s hogy mi akadályozza az ügynek gyor­sabb előbbrevitelét ? Czélszerű lenne, ha az elő­készítő bizottság a kívánt adatokat mielőbb ös­­­szeszerezné, s egy nagyobb körű értekezletet hína össze a létesítendő emlékműnek szélesebb körökben leendő megbeszélése végett. — A fejlapok. Ormai a sikkasztó Rókus kórházi gondnok viselt dolgaiból oly részletnek jöttünk tudomására, írja a M. H., mely ez ember­nek s esetleges társainak kezelésére s agyafúrt rendszeres csalásaira elegendő fényt vethet. — Tudniillik a vizsgálat folytán kiderült, hogy a Rókusban fekvő betegek fejei fölött lógó név­tábla u. n. fejlap igen számos esetben hamisit­­tatott. Vagyis felírtak rá — vagy felirt csak Ormai — egy-egy kitalált nevet, rendesen nem magyarországiét, hanem osztrák tartományokba illetékes egyén nevét. Felirta rá, hány napig ápolták a kórházban, mennyi díj jár érte stb. Annak rendje és módja szerint aztán felhivatott az illető község, hogy a beteg után fizesse az ápolási dijat. Onnan visszaírtak, hogy a kérdé­ses beteg a községben nem ismeretes, nem oda­való illetőségű. S mint minden ilyen esetben szokásos, midőn az illetőség ki nem puhatolható, a dijat megfizette az állampénztár s az összeg Ormai zsebébe vándorolt. A nem létezett bete­gek ápolási díja maga is tetemes összeget tesz ki. Mint halljuk, az e réren kicsalt pénz meg­lepő nagy, s hogy a manipuláczióban többen is részesek. — Bizalomvesztett polgármester: Verseczről írják, hogy az ottani képviselőtestület sajnálkozásá­nak és kedvetlenségének adott kifejezést a polgár­­mester amaz eljárása fölött, mit a bor, pálinka, sör és szesz után szedendő beviteli vámok rendsze­resítése ügyében követett. A polgármester sza­badságon lévén, évi jelentése nem vétetett tárgya­lás alá. — Öngyilkos fiatal asszony. A siófoki gyógysze­rész szép ifjú felesége e napokban morphiummal meg­mérgezte magát. Még nem halt meg, de kevés a remény ahhoz, hogy életben maradjon. Tettének okáról sokfélét beszélnek. — Vízbefult lázbeteg. A Tisza hullámainak esett áldozatul e hó 6-án délután Rosztóczky Ede szolnoki sóhivatali pénztárnok fia. A lázas roha­mokban szenvedő beteges ifjú hihetőleg ily kóros állapotban jött arra az eszmére, hogy a Tiszában fürödjék meg. A szokatlan hideg viz a felhevült test görcsös állapotát idézte elő s igy a hullámok­ból nem menekülhetett. A szegény szülőket, kik nemrég két fiukat vesztették el, az egyiket méreg, a másikat fegyver által, nagy részvét környezi. — Új szalonkocsi. Az osztrák államvaspálya­­társaság Bécs, Prága és Budapest közt közlekedő vonalain új szalonkocsikat hozott forgalomba, me­lyekben kis szalon van hat ülőhel­lyel és öltözővel, míg a kocsi többi része két koupéból áll. A szalon használatáért hat első osztályú jegy váltandó. A vaspályatársaság e rendelkezése máris közkedvelt­ségnek örvend. TÁRSADALOM, HÍREK. — október 9. — Temesvár szégyene. Temesvár tanácsa felől gyönyörű dolgokat hoz nyilvánosság elé az Országgyűlési Értesítő. Ez a derék Gemeinde­­rath ugyanis jobb ügyhöz méltó buzgósággal pártolja a jelenleg ott működő német színtársu­lat ügyét, s már eleve elkövetett mindent, hogy a truppnak zöld ágra vergődését megkönnyítse. Másfelől azonban ép oly megfoghatatlan buzgó­sággal követ el mindent, valahányszor magyar színtársulat jelentkezik Temesvárott, hogy annak létezését megnehezítse. Mig t. i. a magyar

Next