Függetlenség, 1881. november (2. évfolyam, 301-330. szám)
1881-11-15 / 315. szám
Budapest, 1881. — Második évfolyam. 315. szám. Szerkesztői Iroda ... mtmmmmmmm—mmtmm—mm, inti r 11 mmmnaM imn* —— — , i—— „ , , , M................................. m,M , ______________________________________________ «• Mlm kiadó hivatal HHH IBM ill jBMSä mmbbm muhm «ma ma » Budapest, IV. koronaherczeg-utcza 3. H. T|^|| "St* “lg" «f**’® Mr*Éj "w**! vVl «gP áB&Wt Csak bérmentes leveleket fogadunk el. |MHHB[TMMM 11 MMHH H Ml MUk H R W MIMI Kéziratokat nem küldünk vissza. £ ■ I | g IT. H H H Ml M 9|! g ^fSq: I UuÍ7J!i 1 L u I! u u (Ji Negyedévre ...!!!! 4 frt Egyes számára: 5 ki*“" POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kedd, november 15. i •"•üWtf.SBrasE Szerkesztői Iroda és kiadóhivatal Budapest, IV- koronaherczeg-utcza 3. is. Előfizetési pénzek, hirdetések, nyiltterek a kiadóhivatalba czimzendők. A' lap czimét és az utcáít pontosan megjelölni kérjük. Hirdetéseket és »yilttexeket árszabály szerint fölvesz a kiadóhivatal Délszláv politika. A hivatalos lap tegnapi száma egy császári és királyi kéziratot közöl, mely Rodich báró táborszernagyot, Dalmáczia helytartóját állandó nyugalomba helyezi. Ez a nyugalmaztatás senkit sem lepett meg, mert hisz Rodich csakugyan nagyon öreg ember, aki már sokszor kérte, hogy mentsék fel állásától, és nagyon sokan voltak, akik egyáltalában nem tartották volna szerencsétlenségnek, ha ez a felmentés előbb következik be. Rodich az u. n. szerezsán generálisok közé tartozik, akik különösen a lovagias Jellasich ideje óta igen nagy kegynek örvendettek az udvarnál. Ők voltak az elsők, akik a dynasztia délkeleten való terjeszkedési terveibe be voltak avatva, és specziálisan Rodichnak jutott az a feladat, hogy e terjeszkedésre a talajt előkészítse. Mintegy tíz évvel ezelőtt kinevezték Dalmáczia helytartójává, s innentül egész törekvése az volt, hogy a keze alá adott területen, az intelligens olaszság rovására, teljesen a szláv elemet tegye uralkodóvá. E törekvésében csöppet sem gátolta az, hogy időközben Ausztriában az u. n. alkotmányhű párt jutott kormányra, mely — a mint tudjuk — éppenséggel nem szeretett kedvezni a szlávoknak, hanem ellenkezőleg minden erejével germanizált. Hogy egy ország valamely tartományának helytartója a kormány intenczióival és vallott elveivel teljesen ellentétes politikát követhessen, az is csak itt lehetséges, ebben a szerencsétlen monarchiában, melynek alkotmányossága nem egyéb szemfényvesztésnél. Az országgyűlések és a parlamenti kormányok nem egyebek dekorácziónál ; akinek szerepe van, — az láthatatlan, hozzáférhetetlen rejtélyes hatalom, melynek eszköze a hadsereg s főképen a Rodich-szabásu szerezsán generálisok. A délkeleti terjeszkedést mind Magyarország, mind Ausztria parlamentje ellenezte, a miniszterek itt is, ott is ünnepiesen kinyilatkoztatták, hogy a kormánynak esze ágában sincs a keleten kalandos vállalatokba bocsátkozni, s a vége az lett, hogy lementünk Boszniába. Nemcsak lementünk, hanem ott is maradtunk. Az okkupáczióból annexio lett, melynek jogi formája hiányzik még ugyan, de tényleg már létesült. Annak idején volt alkalmunk regisztrálni az Albrecht főherczeg elnöklete alatt tartott katonai tanácskozásokat s azok eredményét, a mennyiben a bécsi félhivatalos katonai lap utján az nyilvánosság elé jutott. Ez a katonai tanácskozmány kimondotta, hogy a Boszniában elhelyezett hadcsapatok létszámát leszállítani nem szabad, mert a mitrovicz-szalonikii vonal kiinduló pontja Boszniában fekszik, márpedig az osztrák kétfejű sasoknak azon a vonalon el kell nyomulniok egész az aegei tengerig. E terjeszkedés kitervelői és végrehajtói ebből a dédelgetett délszláv general-corpsból kerültek ki, s most, midőn a vén Rodich nem bír már a kellő energiával, utódja is a hasonló érzelmű s hasonló törekvésű Jovanovics tábornok lesz, kinek az okkupáczióban is nagy szerep jutott. Mindezek kétségtelenül arra mutató jelek, hogy annak a rejtélyes, láthatatlan hatalomnak, — melyet 49 előtt szokás volt kamarillának nevezni, — oly czéljai vannak a keleten, melyek a dél-szlávok aszpiráczióival nem állnak erős ellentétben. S itt nem vezethet bennünket félre az, hogy az okkupált tartományok szláv lakói sűrűn panaszkodnak a tartományi kormány ellen. A behozott bureaucraticus közigazgatás mellett több hivatalnokra volt szükség, mint amennyit az elmaradt kultúrájú szláv fajok kiállíthattak ; éppen azért sok osztrák-németet kellett importálni a beamterek klasszikus szülőföldjéről, Ausztriából. Az idegenek uralma természetesen fáj a bosnyákoknak , de ez nem azt jelenti, hogy odafenn Bécsben oly intencziókat táplálnak, melyek egy délszláv tömörüléssel ellentétben állanak. Egészen természetellenesnek látszik p. o., hogy a kis Horvátország oly következetes sikerrel tudja ellenünkben érvényesíteni aszpirácziót s oly óriás lépésekkel halad czélja, az önálló állami lét felé. Vajjon csupán a magyar gavallér természetben keressük-e ennek a magyarázatát, s ne legyünk-e hajlandók arra a föltevésre, hogy a magyar kormányt valahonnan felülről szorítják a horvátok iránt való engedékenységre. Nem levegőbe épített föltevés tehát, hogy ezek a mi keleti expedíczióink éppen nem arra a czélra szolgálnak, hogy éket verjünk a délszlávok egyesülése közé , hanem ellenkezőleg egy, a Habsburg-ház jogara alatt álló nagy délszláv állam alakulására fognak vezetni. S ez magyarázza meg azt az elkeseredett gyűlöletet is, mellyel monarchiánk keleti szereplése az orosz pánszláv pártnál találkozik. Ha a monarchia egyszerűen ellenséges állást foglalna el a délszlávokkal szemben, az sokkal kevésbbé fájna Oroszországnak, mint az, hogy a Balkán-félszigeten riválisa akar lenni. Az fáj neki, hogy az a rejtélyes bécsi hatalom, mely nem tudott német s nem akart magyar birodalmat teremteni, most a szlávokra vetette a szemét s ezekben keresi a birodalom jellegadó és egységgé kapcsoló elemét. Ha ez sikerül, akkor Oroszország nem az többé a szlávokra nézve, a mi eddig volt ; a szlávság ketté van osztva, s mig az egyik fél Bécsben vagy Zágrábban, addig a másik Moszkvában vagy Pétervárott találja föl a maga központját. Csak az a kérdés : nekünk magyaroknak van-e ebből valami hasznunk, hogy Oroszországnak ártunk a Habsburgmonarchia szlavizálásával ? Kedvez-e a mi állami és nemzetiségi aszpiráczióinknak a szlávok oly prolegálása, mely előbb utóbb a monarchia elszlávosítására fog vezetni ? E kérdésekre bizonnyal minden magyar ember habozás nélkül nemmel fog válaszolni. E politika veszélyei ellenében pedig csak egyetlen paralizáló eszközünk van. Ha Magyarország minél rövidebb idő alatt mint teljesen önálló jogi, históriai és geográfiai egység fog állani a népek családjában, s ha erejének javát arra fordíthatja, hogy a határokon belül mindinkább ethnográfiai egységet is teremtsen , akkor, de csakis akkor fog szilárd gátakkal bírni az őt mindenfelől körülözönlő szláv tenger hullámcsapásai ellen. — november 14. A magyar delegáczió hadügyi albizottságának a költségvetésre vonatkozó jelentéséből a felsőbb katonai intézetnek Magyarországon való felállítása iránt a következőkben közöljük a határozati javaslatot, mellyel különben lapunk más helyén foglalkozunk : Tekintettel arra, hogy a közös hadügyminiszter előadott válaszában foglalt intézkedéseket megfelelőknek az albizottság nem fogadhatja el, tekintettel továbbá arra, hogy az eddigi határozatokkal megegyezően ezen albizottság is azon szilárd meggyőződésben van, miszerint egy felsőbb katonai intézetnek (akadémiának) a magyar korona országainak területén leendő felállítása a közös hadsereg jól felfogott érdeke szempontjából is fölöttébb szükséges, és tekintettel végül arra, hogy az albizottság ezen teljesen indokolt óhajának érvényesülése sem a fennálló közös intézetek hivatása és szellemébe nem ütközik, s hogy a magyar országos bizottság épen törvényben gyökerező hatáskörében elutasíthatlan kötelességét teljesíti, midőn a hadsereg fentartására hozott nagy és terhes áldozatok mellett követeli azt, hogy a hadsereg értelmi képessége akkop fokoztassék, hogy abban a magyar ifjak és tisztek bár jelentékeny áldozatok árán, részesittessenek s hogy ezen czél elérésére az országos bizottságnak minden rendelkezésére álló törvényes eszközöket igénybe kell vennie, az albizottság a következő határozati javaslatnak elfogadását kéri: Fölhivatta a közös hadügyminiszter, hogy egy a bécs ujhelyi akadémiához hasonló felsőbb katonai tanintézetnek a magyar korona országainak területén leendő fölállítása, illetőleg ily intézet fölállítási helye, belső berendezése és költségei felől a legközelebbi költségvetés alkalmával kimerítő előterjesztést tegyen. Az új külügyminiszter kineveztetésére vonatkozólag a jól értesültséggel dicsekvő Montagsrevue egészen határozottan írja, hogy Kálnoky Gusztáv gróf kinevezése nemsokára végbe fog menni. Annál inkább hihető, mivel e héten befejezik működéseiket a delegácziók is. Az osztrák reichsrath új ülésszakát ma megnyitották és az osztrák pénzügyminiszter az első ülésen azonnal beterjesztette a jövő évi osztrák költségvetést, mely szerint a Lajtán túli tartományok szükséglete 470.892,393 frt, a fedezet pedig 433.082,858 frttal van előirányozva és így a deficit 37.809,535 frtra rúg. Ebből azonban a kincstári jegyek beváltására 10 millió, az Arlberg vasút kiépítésére 5 és fél millió van előirányozva és így hatodfél millió befektetés, a tíz millió pedig adósságtörlesztés. Ahol eszüket vesztik. Ez aztán a taposó malom : a delegáczió. Irigylésre méltó nagyságok mellettük a káposztataposók. Mesterek, kik értik foglalkozásukat; munkások, kik termelnek. A delegátus munkája merő svihákság. Megérdemlik egyenkint azt a megvetést, melyet a közönség az egész intézmény iránt érez. Annyi figyelmet se szentel működésöknek, mint a legutolsó kengyelfutónak. Az olvasó villámsebesen fordítja el szemét táviratról, czikkről, mihelyt fölötte áll e szó : delegáczió. A szerkesztő estéről estére bosszusabb, mikor jelentik: — Három hasáb távirat — delegáczió. — Patvarba is, hányják ki belőle a fölöslegest, úgy se olvassa az ördög se. Végre is izgalmat kell gyakorolnunk a közönséggel. Inkább felvilágosítjuk, hogy akik tavaly is járattak lapokat és kiváncsiak a delegáczió működésére, üssék fel azokat. Már épen azon a ponton álltunk, hogy a lehető legszárazabban, mint valami halotti jelentést, fogjuk minden nap közölni, hogy a delegáczióban még taposnak, mikor egyszerre csak gróf Andrássy Gyula és Kállay Béni urak a diplomácziai Naturbursch szerepében szólták el magukat. Nem volt igazi nagy esemény, de elég nagy arra, hogy meglepetést is, meg nevetséget is szüljön. A meglepetés olyanforma volt, mint a ráké, ha a lyukában kotorázó fiú kezét megcsípi, amiért azzal lakói, hogy forró vízbe kerül és vörös lesz a lefőzéstől. A nevetség hatásáról Shakespeare óta annyian írtak, s annyian estek bele, hogy Andrássynak és Kállaynak mindössze az marad vigasztalóul: „Nem mi vagyunk se az elsők, se az utolsók.“ A nevetség derütkeltő szellője is elszállt a delegáczió obscura kamarája felett. A közönség nevető idegei elsimultak, s a feledés oly fátyolt terített az egész bábjátékra, amekkora alól az újságok szemszúró táviratai se bírják figyelmében elevenre galvanizálni ezt a megvetett apparátust. Ott élhetetlenkedik tovább a dinsztli hizlaló telep. Mindenki várta, legjobban a lapok, hogy egyszer csak azt sürgönyzik : „Mindent megszavaztak, most már mehetnek.“ Hát, amint ezt várnék, nagy gyönyörűséggel, hogy „mennyi hely“ szabadul fel okosabb és hasznosabb dolgok közlésére : egyszerre csak harsonák diadalhangján jön a hír, hogy a magyar delegáczió hadügyi albizottsága birodalomrenditő dolgot vert a fejébe. Üstököst fölfedező csillagvizsgáló, lidérczet látó vén asszony, kincset találó koldus, előőrsi csatát megnyert osztrák generális nem bámul el annyira mint mi. Ugyan mi lehet az az egetverő nemzeti elhatározás ? lebbent el ajkakon, perczegett tollakon ez uj genezis nagy kérdése. Valahára a delegáczió is eseménytől viselős, gondoltuk. És kezdtünk elmélkedni, honnan merítsük ez eseményhez a lélektani kulcsot. Sorba vettük a nagy elhatározások indító okainak lelki tüneteit. Minden olyan alakot, mely a delegáczióval élettani mozzanatai, külső ténykedései, munkakör és hatáskör tekintetében hasonlít, górcsövi, boncztani, és psychologiai vizsgálat alá vettünk. Hátha így világot vethetünk arra az óriási problémára, mely azt jelenti: a delegáczió nagy esemény küszöbén áll. Hogyan ? A rabszolga emberi érzetének öntudatára jutott volna? Micsoda? A szamár megcsökönyösödött a teher alatt ? Nem az lehetetlen. Lehetséges a rabszolgánál, lehetséges a szamárnál, de lehetetlen a delegátusnál. Csakugyan lehetetlen volt. Az a nagy esemény, melyet szült volna Bécs és eleve kürtőst a reklám , óriás humbuggá lett. A rabszolga a gyarmatostól eltűri a korbácsot, de követeli, hogy jó elesége legyen. A szamárnak bogáncs is jó, de a túlterhelést nem tűri, inkább agyonütteti magát. A delegáczió megelégszik a bogánccsal, tűri a túlterhelést, húz, von, fizet, nem kíván egyebet, mint azt, hogy az őt felügyelők saját hazájában, az ő pusztáin hallható, az ő őseitől öröklött nyelvétől elütő, idegen nyelven dressíroztassák. Osztrák tisztképző iskolát akar Magyarországon. Ennyi az egész. A harmatozó egek gyümölcse varangy-permeteg. Azaz csak volna, ha a delegácziók harmatoznának dinszliképző permeteget. Ne félj a rabszolgától, mikor a felügyelő jelenlétében hőst játszik , de a szamártól se félj, ha vidkándozik : ők vagy mulattatni, vagy mulatni óhajtanak. A magyar delegáczió is csak mulattatott és mulatott. A nagy elhatározás osztrák tisztképző akadémia felállitása iránt, nem volt más, mint komédia a Bachanáliák ünnepén. Görög szokás volt egy napon leitatni a rabszolgákat. Fölvehették uraik köntösét, ihattak serlegeikből, szerelmeskedhettek, szabad volt kívánságokkal élő államok. Másnap az istálóban kialudt mámor után, hajtották őket ekét huzni, hajót vontatni. Örömükből, kívánságaikból nem maradt más a borgőzös fejek szédüléseinél. Mi maradt a delegáczió nagy eseményéből egyéb hátra, mint a rabszolga mámor szédülései? Határozatuk úgy sem egyéb a rabszolgatartó engedékenységéből élvezett napi mámornál. Tett nem váltja be a határozatot. Rabszolgák dolga a pénzt előteremteni, és mulattatni. Ezért van nekik is egy mulató napjuk, mikor átszhatják az urat. Utálatos szerep ! Nem hiába, hogy a görög ily napon oda vitte fiait a földön fetrengő, az urasági képzelgés görcseitől fuldokló rabszolgához. Rámutatott az ösztönök állatiasságának e meggyalázó jelenetére. Egy intés, egy tekintet elég volt, hogy a szabad görög megundorodjék a rabszolga részegségének deliriumától s a módtól, melylyel az ittas őrjöngő azzal, a mit élvezett, saját arczát és ruháját köpte le. Szabadságszerető ősök hagyományát tiszteletben tartó, becsületes, józan magyar apák! mutassatok ti is rá a nemzeti erő és erkölcs, az ősi jog és függetlenség e vesztegető helyére, melynek neve delegáczió. Felséges intézmény az! A zalai realismus absint-ivó cserepező legényeiben utálhatja meg itt a tiszta lelkű ifjú azt a fetrengést a rabszolgaság szennyében. Jegyezzétek meg magatoknak szabad magyar ifjak, mert az az erkölcsi erő, melyet a megvetés és iszonyodás fog kelteni ez intézmény ellen, az lesz a pokolgép, mely a feledékenység atomaivá húzza az osztrák kincsek gályáját vontató e rabszolgasági „mintát.“ Verhovay Gyula. A franczia miniszterválság. A Gambetta minisztérium megalakítása úgy látszik, nagyobb nehézségekbe ütközött, mint azt hinni lehetett volna. Vasárnapi számunk hozott két táviratot, mindkettőt félhivatalos oldalról, melyek közöl az egyik már vasárnapra, a másik hétfőre helyezte kilátásba, hogy az új kabinet megalakulása a hivatalos lapban közzé lesz téve. Sem a vasárnap, sem a hétfő nem hozta meg a közlést, a keddi számra pedig már nem is ígérik. A Páris czímű lap a helyzet zavarosságát a következő szavakkal jelzi : A névjegyzék, melyet tegnap közöltünk, és mely tegnap még hiteles volt, ma már többé nem az. A megalakulás elé nehézségeket, leginkább Ferry, Leon Say és Freycinet gördítik. Ferry duzzog, hajlandó volna ugyan a minisztériumba belépni, de duzzogása oly feltételeket mondat vele, hogy Gambetta nem akarja elfogadni. Léon Say nem akar beleegyezni, hogy a vasutak államosítassanak, ezekben pénzügyi nehézségeket talál, melyek az államháztartás egyensúlyát ok nélkül veszélyeztetnék, Gambetta pedig rózsás színben látja a jövőt és ezt elengedhetlennek mondja ; végre Freycinet Gambetta külügyi politikáját, mit a minisztérium útján érvényesíteni akar, nagyon bátornak, sőt vakmerőnek tartja és fázik tőle, hogy Gambetta terveinek megvalósítására épen ő, és meggyőződése ellenére használtassák fel eszközül. Nehézségeket okoz még, hogy két új tárczát is megakarnak teremteni. Lehet, hogy a minisztérium kinevezése a keddi hivatalos lapban mégis meg fog jelenni, de oly meglepetéseket hozhat, minőkre senki sem számított. Suttogják azt is, hogy olyan nevek fognak abban előfordulni, melyekre senki sem gondolt miniszter tiszta kombinácziónál. A bécsi franczia követ is, gróf Duchátel, ki ma érkezett meg Párisba, már belevonatott a kombináczióba, bár ebben nem hisz senki. Az izgatottság a bizonytalanság folytán óriásivá nőtt. Az intransigensek egészen elfelednek még házsártoskodni is, bár azért Gambettának kijut az oldalbökésből. Érdekes a jelenség, hogy Gambettától való félelmük abban is nyilatkozik, hogy azt jövendölik: ha ő magához fogja ragadni a hatalmat, annyira nyakára fog nőni a francziáknak, hogy majdan akkor sem fogják tudni lerázni, midőn veszélyessé vált már a köztársaságra. És e jövendölés nem is egészen alapnélküli, csak az a kevéssé hihető dolog, hogy Gambetta akár a maga javára, akár valamelyik trónkövetelő számára megbuktatná a köztársaságot. A válság mind annak dacára, hogy most már senki még csak megközelítő miniszteri névjegyzéket sem bír összeállítani, talán holnap, talán holnapután megoldását fogja találni. Lázongások Csernigowban. Csernigow kormányzóságból igen aggasztó hírek érkeztek Pétervárra az ott uralkodó átalános elégületlenségről, mely már a legkomolyabb jellegű zavargásokká fajult. A hatóságoknak ugyan sikerült néhány főlázítót elfogni és ezek nemsokára törvényszék elébe fognak állíttatni. A katonai parancsnokság Csernigovban a lakossághoz egy kiáltványt intézett, melyben inti azt, hogy senki se merjen a katonasághoz tíz lépésnyi távolságra közelíteni, mivel ez utasításokat vett, hogy fegyvereit használja, elérik csak a szuronyokat, de ha a zavargások tovább tartanak és ha első felszólításra a nép nem oszlik szét, akkor lövetni fognak a tisztek a népre. Mindenki köteles a katonaságnak, mihelyt az valamely nyilvános helyen megjelenik, kitérni. A chernigowi főkormányzó ezen kívül még egy más kiáltványt is adott ki, melyben szigorún meg van tiltva mindenkinek, hogy bárminemű terményeket vásárolhasson a parasztoktól délelőtti 11 óra előtt. E rendelet ellen vétők egy héttől 3 hónapig terjedő fogsággal büntettetnek. Azt mondják, hogy ennek a parancsolatnak az a czélja, hogy a közönség és a nagy kereskedők közti összeütközések megakadályoztassanak. E parancsolatnál fogva a fogyasztók egészen ki vannak téve a nagy kereskedők zsarolásainak, és a kormány ezeket szembetűnőleg pártfogolja a fogyasztók kárára, kik ezentúl nem kapják az áruczikkeket első kézből. Az elégedetlenség Csernigovban nőttön nő és a nihilisták ügynökök nem mulasztják el a népet felizgatni. Az ellenzék az olasz parlamentben. Az olasz parlament megnyitása mindenütt nagy érdekeltséget kelt. A kabinet roppant erős ellenzékkel fog ott találkozni ép úgy bel- mint külügyi politikai kérdésekben. Van a parlamentben egy párt, mely kívánta volna a szövetkezést Ausztria-Magyarország és Olaszország közt és ez a párt sehogy sincs megelégedve azzal a sikerrel, melyet Umberto király találkozásától Ferencz József császárral és királlyal remélt. A kabinet ellenségei azt mondják, hogy be van bizonyítva, miszerint a Bécs és Róma közt függőben levő kérdések egyike sem hozatott szóba és a király még saját miniszterei előtt is sokáig titokban tartotta utazási szándékát. Az ellenzéki parlamenti tagok választóik előtt tartott beszédekben rendkívüli elkeseredettséggel támadták meg a Depretis minisztériumot. Még eddig nem lehet tudni, mit fognak a miniszterek mondani és felhozni a maguk védelmére, ha megtámadtatnak, ha csak Andrássy és Kállay nem segítik ki őket a bajból. Nagyon valószínű, hogy Ausztriát illetőleg Depretis némi költői szabadsággal fog élni. Depretis ehhez nagyon jól ért. Azt mondják, hogy pár nap óta kezei közt vannak a tromfok, ő pedig ezekkel igen ügyesen tud játszani. A való az, hogy az ellenzék támadásai nagy részben igazoltak és most csakugyan bebizonyul az is, hogy Umbertó király látogatása úgynevezett succes d’estime volt, nem egyébb. Bismarck herczeg féltékeny szemmel nézte ezt a találkozást, mert neki a nagy közeledés Ausztria-Magyarország és Olaszország közt sehogy sem tetszik. Az olasz miniszterek is meggyőződhettek arról, hogy Ausztria nincs elkészülve egy más szövetség kötésére, mint az, amelyet Németországgal kötött, de talán nem is szabad ezt tennie. Robilant gróf ezt azonnal láthatta és megmondhatta volna és valóban még most sem tudni, minek jött Umberto király Bécsbe. Egy igen nagy befolyású olasz diplomata egy társaságban úgy nyilatkozott Umberto király bécsi útjáról, hogy ő azt azért tette, hogy megmentse dynasztiáját. De nagyon nehéz volna arra válaszolni, vajjon meg is mentette-e azt e látogatás által. Umberto valóságos Scylla és Charibdis közt van, mert bármit mondjanak is a realczionárius lapok az Irredentáról, Imbriczinról és Saffiról, annyi bizonyos, hogy ez napról napra nő kiterjedésben minden irányban. Olaszországban jelenleg kétféle politika van, ide nem értvén az irredentistákét és republikánusokét, mert egyikével e két politikának sem rokonszenvez az egyik Francziaország felé hajlik, de a közép tengeren is oly befolyást kíván gyakorolni, mely a nemzet óhajtásainak megfelel, a másik Ausztriát és Németországot be akarja oly szövetségbe vonni, hogy magát Francziaországon Tuniszért megboszulja. Ez utóbbi politika mellett kardoskodik naponkint az „Opinione“, mely a Sella-Nicotera párt közlönye, kik meg fogják támadni a minisztériumot, ha Crispi is hozzájuk csatlakozik, mint azt remélik, akkor győzelmük biztositva van és a kabinetet meg is buktathatják. Külföldi hírek. Bismarck válság. A válság, melyről mindinkább kitűnik, hogy csak névleges, a megoldás előtt áll közvetlenül. Távirati jelentéseink szerint ma Bismarck herczeg Berlinbe érkezett és azonnal Vilmos császárhoz ment, hogy a dolgok állásáról jelentést tegyen és igy valószinü, hogy rövid huszonnégy óra alatt a válság le van véve a napirendről. Hogy meddig, azt a jó ég tudja megmondani. A trónbeszédben ugyanis a beérkezett hírek szerint megjegyzés fog tétetni a választások eredményére és lehet, hogy a trónbeszéd szavainak lesz annyi hatása, hogy az akut helyzetnek élét elvegye, de még nem következik, hogy a birodalmi tanács magatartása nem fog-e nagyhamar okot szolgáltatni arra, hogy Bismarck újra fölvegye a lemondás fegyverét. Azonfelül ki számol az öregedni kezdő, a mindig idegesebbé váló Bismarck szeszélyeivel? Az Írland ligisták. Limerick városa, mely valamennyi Írországi város közt leginkább gyűlöli az angol kormányt és legrégibb idők óta legforradalmibb hangulatú, követte Cork városa példáját. Múlt csütörtökön ugyanis az ott tartott tanácsülésben John Diliont, ki jelenleg Kilmainhamban fogva van, a város díszpolgári czimmel ruházta fel. Ugyanabban az ülésben O’Shangnessy Rikhárd nevét, kit ezelőtt ugyan ebben a kitüntetésben részesítettek, de aki azóta meghasonlott Parnellel és őt elhagyta, a díszpolgárok sorából kitörölték, még pedig a tanácstagok egyhangú szavazata következtében. Sheebey atya és Healy, a landliga azon tagjai, kik utolsó időben Párisban időztek, az első Egannal együtt lakott, onnét elutaztak Amerikába és november 9-én megérkeztek New Yorkban, hol őket az ott alakult írland liga küldöttséggel fogadta, midőn partra szállottak. A land liga küldöttségén kívül még több más amerikai ír társulatok küldöttséggel is eleikbe mentek. Este az Irwing houseban, ugyanabban a vendéglőben, hol ezelőtt harmincz évvel Kossuth és a magyar emigránsokból álló kísérte volt szállva, nagy ünnepélyt rendeztek e megérkezett landliga vezérei számára. Az amerikai nemzeti liga elnöke a két vendégnek egy bizalmi nyilatkozatot adott át, melyben őket a szabad Amerikában biztosítják rokonszenvükről és támogatásukról. Healy és Sheehy megérkezése a segélygyűjtést az írek számára nagy mérvben fogja előmozdítani.