Függetlenség, 1881. november (2. évfolyam, 301-330. szám)

1881-11-15 / 315. szám

Budapest, 1881. — Második évfolyam. 315. szám. Szerkesztői Iroda ... mtmmmmmmm—mmtmm—mm, int­i r 11 m­mm­naM imn* —— — , i—— „ , , , M­­................................. m,­­­­­­M , ______________________________________________ «• Ml­m kiadó hivatal HHH IBM ill jBMSä mmbbm muhm «ma ma » Budapest, IV. koronaherczeg-utcza 3. H. T|^|| "St* “lg" «f**’® Mr*Éj "w**! vVl «gP áB&Wt Csak bérmentes leveleket fogadunk el. |MHHB[TMMM 11 M­M­H­H H Ml MUk H R W MIMI Kéziratokat nem küldünk vissza. £­ ■ I | g IT. H H H Ml M 9|! g ^fSq: I UuÍ7J!i 1 L u I! u u (Ji Negyedévre ...!!!! 4 frt Egyes szám­ára: 5 ki*“" POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. Kedd, november 15. i •"•üWtf.SBrasE Szerkesztői Iroda és kiadó­hivatal Budapest, IV- koronaherczeg-utcza 3. is. Előfizetési pénzek, hirdetések, nyiltterek a kiadóhivatalba czimzendők. A' lap czimét és az utcáít pontosan meg­­jelölni k­érjük. Hirdetéseket és »yilttexek­et árszabály szerint fölvesz a kiadóhivatal Délszláv politika. A hivatalos lap tegnapi száma egy császári és királyi kéziratot közöl, mely Rodich báró táborszernagyot, Dalmáczia helytartóját állandó nyugalomba helyezi. Ez a nyugalmaztatás senkit sem lepett meg, mert hisz Rodich csakugyan na­gyon öreg ember, a­ki már sokszor kérte, hogy mentsék fel állásától, és na­gyon sokan voltak, a­kik egyáltalában nem tartották volna szerencsétlenségnek, ha ez a felmentés előbb következik be. Rodich az u. n. szerezsán generálisok közé tartozik, a­kik különösen a lovagias Jellasich ideje óta igen nagy kegynek örvendettek az udvarnál. Ők voltak az el­sők, a­kik a dynasztia délkeleten való terjeszkedési terveibe be voltak avatva, és specziálisan Rodichnak jutott az a fel­adat, hogy e terjeszkedésre a talajt elő­készítse. Mintegy tíz évvel ezelőtt kine­vezték Dalmáczia helytartójává, s innen­tül egész törekvése az volt, hogy a keze alá adott területen, az intelligens olaszság rovására, teljesen a szláv elemet tegye uralkodóvá. E törekvésében csöppet sem gátolta az, hogy időközben Ausztriában az u. n. alkotmányhű párt jutott kor­mányra, mely — a mint tudjuk — ép­penséggel nem szeretett kedvezni a szlá­­voknak, hanem ellenkezőleg minden ere­jével germanizált. Hogy egy ország valamely tartomá­nyának helytartója a kormány intencziói­­val és vallott elveivel teljesen ellentétes politikát követhessen, az is csak itt lehet­séges, ebben a szerencsétlen monarchiá­ban, melynek alkotmányossága nem egyéb szemfényvesztésnél. Az országgyű­lések és a parlamenti kormányok nem egyebek dekorácziónál ; a­kinek szerepe van, — az láthatatlan, hozzáférhetetlen rejtélyes hatalom, melynek eszköze a hadsereg s főképen a Rodich-szabásu sze­rezsán generálisok. A délkeleti terjeszke­dést mind Magyarország, mind Ausztria parlamentje ellenezte, a miniszterek itt is, ott is ünnepiesen kinyilatkoztatták, hogy a kormánynak esze ágában sincs a kele­ten kalandos vállalatokba bocsátkozni, s a vége az lett, hogy lementünk Bosz­niába. Nemcsak lementünk, hanem ott is maradtunk. Az okkupáczióból annexio lett, melynek jogi formája hiányzik még ugyan, de tényleg már létesült. Annak idején volt alkalmunk regisztrálni az Albrecht főherczeg elnöklete alatt tartott katonai tanácskozásokat s azok eredmé­nyét, a mennyiben a bécsi félhivatalos katonai lap utján az nyilvánosság elé ju­tott. Ez a katonai tanácskozmány kimon­dotta, hogy a Boszniában elhelyezett had­­csapatok létszámát leszállítani nem sza­bad, mert a mitrovicz-szalonikii vonal ki­induló pontja Boszniában fekszik, már­pedig az osztrák kétfejű sasoknak azon a vonalon el kell­ nyomulniok egész az aegei tengerig. E terjeszkedés kitervelői és végre­hajtói ebből a dédelgetett délszláv gene­­ral-corpsból kerültek ki, s most, midőn a vén Rodich nem bír már a kellő ener­giával, utódja is a hasonló érzelmű s hasonló törekvésű Jovanovics tábornok lesz, kinek az okkupáczióban is nagy szerep jutott. Mindezek kétségtelenül arra mutató jelek, hogy annak a rejtélyes, láthatatlan hatalomnak, — melyet 49 előtt szokás volt kamarillának nevezni, — oly czéljai vannak a keleten, melyek a dél-szlávok aszpiráczióival nem állnak erős ellentétben. S itt nem vezethet bennünket félre az, hogy az okkupált tartományok szláv lakói sűrűn panaszkodnak a tartományi kormány ellen. A behozott bureaucraticus közigazgatás mellett több hivatalnokra volt szükség, mint a­mennyit az elmaradt kultúrájú szláv fajok kiállíthattak ; éppen azért sok osztrák-németet kellett impor­tálni a beamterek klasszikus szülőföldjé­ről, Ausztriából. Az idegenek uralma ter­mészetesen fáj a bosnyákoknak , de ez nem azt jelenti, hogy oda­fenn Bécsben oly intencziókat táplálnak, melyek egy délszláv tömörüléssel ellentétben állanak. Egészen természetellenesnek látszik p. o., hogy a kis Horvátország oly következe­tes sikerrel tudja ellenünkben érvényesí­teni aszpirácziót s oly óriás lépésekkel halad czélja, az önálló állami lét felé. Vajjon csupán a magyar gavallér termé­szetben keressük-e ennek a magyarázatát, s ne legyünk-e hajlandók arra a fölte­vésre, hogy a magyar kormányt vala­honnan felülről szorítják a horvátok iránt való engedékenységre. Nem levegőbe épített föltevés tehát, hogy ezek a mi keleti expedíczióink ép­pen nem arra a czélra szolgálnak, hogy éket verjünk a délszlávok egyesülése közé , hanem ellenkezőleg egy, a Habs­­burg-ház jogara alatt álló nagy délszláv állam alakulására fognak vezetni. S ez magyarázza meg azt az elkeseredett gyű­löletet is, mel­lyel monarchiánk keleti szereplése az orosz pánszláv pártnál talál­kozik. Ha a monarchia egyszerűen ellen­séges állást foglalna el a délszlávokkal szemben, az sokkal kevésbbé fájna Orosz­országnak, mint az, hogy a Balkán-fél­szigeten riválisa akar lenni. Az fáj neki, hogy az a rejtélyes bécsi hatalom, mely nem tudott német s nem akart magyar birodalmat teremteni, most a szlávokra vetette a szemét s ezekben keresi a biro­dalom jellegadó és egységgé kapcsoló elemét. Ha ez sikerül, akkor Oroszország nem az többé a szlávokra nézve, a mi eddig volt ; a szlávság ketté van osztva, s mig az egyik fél Bécsben vagy Zág­rábban, addig a másik Moszkvában vagy Pétervárott találja föl a maga köz­pontját. Csak az a kérdés : nekünk magya­roknak van-e ebből valami hasznunk, hogy Oroszországnak ártunk a Habsburg­­monarchia szlavizálásával ? Kedvez-e a mi állami és nemzetiségi aszpiráczióink­nak a szlávok oly prolegálása, mely előbb utóbb a monarchia elszlávosítására fog vezetni ? E kérdésekre bizonnyal minden magyar ember habozás nélkül nemmel fog válaszolni. E politika veszé­lyei ellenében pedig csak egyetlen pa­­ralizáló eszközünk van. Ha Magyaror­szág miné­l rövidebb idő alatt mint telje­sen önálló­ jogi, históriai és geográfiai egység fog állani a népek családjában, s ha erejének javát arra fordíthatja, hogy a határokon belül mindinkább ethnográ­­fiai egységet is teremtsen , akkor, de csak­is akkor fog szilárd gátakkal bírni az őt mindenfelől körülözönlő szláv ten­ger hullámcsapásai ellen. — november 14. A magyar delegáczió hadügyi albizottságának a költségvetésre vonatkozó jelentéséből a felsőbb katonai intézetnek Magyarországon való felállítása iránt a következőkben közöljük a határozati javas­latot, mel­lyel különben lapunk más helyén fog­lalkozunk : Tekintettel arra, hogy a közös hadügyminisz­ter előadott válaszában foglalt intézkedéseket meg­felelőknek az albizottság nem fogadhatja el, tekin­tettel továbbá arra, hogy az eddigi határozatokkal megegyezően ezen albizottság is azon szilárd meg­győződésben van, miszerint egy felsőbb katonai intézetnek (akadémiának) a magyar korona orszá­gainak területén leendő felállítása a közös hadsereg jól felfogott érdeke szempontjából is fölöttébb szük­séges, és tekintettel végül arra, hogy az albizottság ezen teljesen indokolt óhajának érvényesülése sem a fennálló közös intézetek hivatása és szellemébe nem ütközik, s hogy a magyar országos bizottság épen törvényben gyökerező hatáskörében elutasít­­hatlan kötelességét teljesíti, midőn a hadsereg fen­­tartására hozott nagy és terhes áldozatok mellett követeli azt, hogy a hadsereg értelmi képessége akkop fokoztassék, hogy abban a magyar ifjak és tisztek bár jelentékeny áldozatok árán, részesittes­­senek s hogy ezen czél elérésére az országos bi­zottságnak minden rendelkezésére álló törvényes eszközöket igénybe kell vennie, az albizottság a következő határozati javaslatnak elfogadását kéri: Fölhivatta a közös hadügyminiszter, hogy egy a bécs­ ujhelyi akadémiához hasonló felsőbb katonai tanintézetnek a magyar korona országainak terüle­tén leendő fölállítása, illetőleg ily intézet fölállítási helye, belső berendezése és költségei felől a legkö­zelebbi költségvetés alkalmával kimerítő előterjesz­tést tegyen. Az új külügyminiszter kineveztetésére vo­natkozólag a jól értesültséggel dicsekvő Montags­revue egészen határozottan írja, hogy Kálnoky Gusztáv gróf kinevezése nem­sokára végbe fog menni. Annál inkább hihető, mivel e héten befe­jezik működéseiket a delegácziók is. Az osztrák reichsrath új ülés­szakát ma megnyitották és az osztrák pénzügymi­niszter az első ülésen azonnal beterjesztette a jövő évi osztrák költségvetést, mely szerint a Lajtán túli tartományok szükséglete 470.892,393 frt, a fedezet pedig 433.082,858 frttal van előirányozva és így a d­e­f­i­c­­­i­t 37.809,535 frtra rúg. Ebből azonban a kincstári jegyek bevál­tására 10 millió, az Arlberg vasút kiépítésére 5 és fél millió van előirányozva és így hatodfél millió befektetés, a tíz millió pedig adósságtörlesztés. A­hol eszüket vesztik. Ez aztán a taposó malom : a delegáczió. Irigylésre méltó nagyságok mellettük a káposzta­­taposók. Mesterek, kik értik foglalkozásukat; munkások, kik termelnek. A delegátus munkája merő svihákság. Megérdemlik egyenkint azt a megvetést, melyet a közönség az egész intéz­mény iránt érez. Annyi figyelmet se szentel működésöknek, mint a legutolsó kengyelfutónak. Az olvasó villámsebesen fordítja el szemét táviratról, czikkről, mihelyt fölötte áll e szó : delegáczió. A szerkesztő estéről estére bosszu­­sabb, mikor jelentik: — Három hasáb távirat — delegáczió. — Patvarba is, hányják ki belőle a fölös­legest, úgy se olvassa az ördög se. Végre is izgalmat kell gyakorolnunk a kö­zönséggel. Inkább felvilágosítjuk, hogy a­kik tavaly is járattak lapokat és kiváncsiak a dele­gáczió működésére, üssék fel azokat. Már épen azon a ponton álltunk, hogy a lehető legszárazabban, mint valami halotti jelen­tést, fogjuk minden nap közölni, hogy a dele­­gáczióban még taposnak, mikor egyszerre csak gróf Andrássy Gyula és Kállay Béni urak a diplomácziai Naturbursch szerepében szólták el magukat. Nem volt igazi nagy esemény, de elég nagy arra, hogy meglepetést is, meg nevet­séget is szüljön. A meglepetés olyanforma volt, mint a ráké, ha a lyukában kotorázó fiú kezét megcsípi, a­miért azzal lakói, hogy forró vízbe kerül és vörös lesz a lefőzéstől. A nevetség hatásáról Shakespeare óta annyian írtak, s annyian estek bele, hogy Andrássynak és Kál­­laynak mindössze az marad vigasztalóul: „Nem mi vagyunk se az elsők, se az utolsók.“ A nevetség derütkeltő szellője is elszállt a delegáczió obscura kamarája felett. A közönség nevető idegei elsimultak, s a feledés oly fátyolt terített az egész bábjátékra, a­mekkora alól az újságok szemszúró táviratai se bírják figyelmében elevenre galvanizálni ezt a megvetett apparátust. Ott élhetetlenkedik tovább a dinsztli hizlaló telep. Mindenki várta, legjobban a lapok, hogy egyszer csak azt sürgönyzik : „Mindent meg­szavaztak, most már mehetnek.“ Hát, a­mint ezt várnék, nagy gyönyörűséggel, hogy „men­­nyi hely“ szabadul fel okosabb és hasznosabb dolgok közlésére : egyszerre csak harsonák diadalhangján jön a hír, hogy a magyar dele­gáczió hadügyi albizottsága birodalom­renditő dolgot vert a fejébe. Üstököst fölfedező csillagvizsgáló, lidérczet látó vén asszony, kincset találó koldus, előőrsi csatát megnyert osztrák generális nem bámul el annyira mint mi. Ugyan mi lehet az az eget­verő nemzeti elhatározás ? lebbent el ajkakon, perczegett tollakon ez uj genezis nagy kérdése. Valahára a delegáczió is eseménytől viselős, gondoltuk. És kezdtünk elmélkedni, honnan merítsük ez eseményhez a lélektani kulcsot. Sorba vettük a nagy elhatározások indító okai­nak lelki tüneteit. Minden olyan alakot, mely a delegáczióval élettani mozzanatai, külső tény­kedései, munkakör és hatáskör tekintetében ha­sonlít, górcsövi, boncztani, és psychologiai vizs­gálat alá vettünk. Hátha így világot vethe­tünk arra az óriási problémára, mely azt jelenti: a delegáczió nagy esemény küszöbén áll. Hogyan ? A rabszolga emberi érzetének öntudatára jutott volna? Micsoda? A szamár megcsökönyösödött a teher alatt ? Nem­ az le­hetetlen. Lehetséges a rabszolgánál, lehetséges a szamárnál, de lehetetlen a delegátusnál. Csakugyan lehetetlen volt. Az a nagy ese­mény, melyet szült volna Bécs és eleve kürtőst a reklám , óriás humbuggá lett. A rabszolga a gyarmatostól eltűri a korbácsot, de követeli, hogy jó elesége legyen. A szamárnak bogáncs is jó, de a túlterhelést nem tűri, inkább agyon­­ütteti magát. A delegáczió megelégszik a bo­gánc­csal, tűri a túlterhelést, húz, von, fizet, nem kíván egyebet, mint azt, hogy az őt fel­ügyelők saját hazájában, az ő pusztáin hallható, az ő őseitől öröklött nyelvétől elütő, idegen nyelven dressíroztassák. Osztrák tisztképző is­kolát akar Magyarországon. Ennyi az egész. A harmatozó egek gyümölcse varangy-per­­meteg. Az­az csak volna, ha a delegácziók harmatoznának dinszliképző permeteget. Ne félj a rabszolgától, mikor a felügyelő jelenlétében hőst játszik , de a szamártól se félj, ha vid­­­kándozik : ők vagy mulattatni, vagy mulatni óhajtanak. A magyar delegáczió is csak mulattatott és mulatott. A nagy elhatározás osztrák tiszt­képző akadémia felállitása iránt, nem volt más, mint komédia a Bachanáliák ünnepén. Görög szokás volt egy napon leitatni a rabszolgákat. Fölvehették uraik köntösét, ihattak serlegeikből, szerelmeskedhettek, szabad volt kívánságokkal élő államok. Másnap az istálóban kialudt mámor után, hajtották őket ekét huzni, hajót vontatni. Örömükből, kívánságaikból nem maradt más a borgőzös fejek szédüléseinél. Mi maradt a delegáczió nagy eseményéből egyéb hátra, mint a rabszolga mámor szédülé­sei? Határozatuk úgy sem egyéb a rabszolga­tartó engedékenységéből élvezett napi mámor­nál. Tett nem váltja be a határozatot. Rabszol­gák dolga a pénzt előteremteni, és mulattatni. Ezért van nekik is egy mulató napjuk, mikor átszh­atják az urat. Utálatos szerep ! Nem hiába, hogy a görög ily napon oda vitte fiait a földön fetrengő, az urasági képzelgés görcseitől fuldokló rabszolgá­hoz. Rámutatott az ösztönök állatiasságának e meggyalázó jelenetére. Egy intés, egy tekintet elég volt, hogy a szabad görög megundorodjék a rabszolga részegségének deliriumától s a mód­tól, melylyel az ittas őrjöngő azzal, a mit élve­zett, saját arczát és ruháját köpte le. Szabadságszerető ősök hagyományát tiszte­letben tartó, becsületes, józan magyar apák! mutassatok ti is rá a nemzeti erő és erkölcs, az ősi jog és függetlenség e vesztegető helyére, melynek neve delegáczió. Felséges intézmény az! A zalai realismus absint-ivó cserepező legé­nyeiben utálhatja meg itt a tiszta lelkű ifjú azt a fetrengést a rabszolgaság szennyében. Jegyezzétek meg magatoknak szabad magyar ifjak, mert az az erkölcsi erő, melyet a megve­tés és iszonyodás fog kelteni ez intézmény ellen, az lesz a pokolgép, mely a feledékenység ato­­maivá húzza az osztrák kincsek gályáját von­tató e rabszolgasági „mintát.“ Verhovay Gyula. A franczia miniszterválság. A Gambetta minisztérium megalakítása úgy látszik, nagyobb nehézségekbe ütközött, mint azt hinni lehetett volna. Vasárnapi számunk hozott két táviratot, mindkettőt félhivatalos ol­dalról, melyek közöl az egyik már vasárnapra, a másik hétfőre helyezte kilátásba, hogy az új kabinet megalakulása a hivatalos lapban közzé lesz téve. Sem a vasárnap, sem a hétfő nem hozta meg a közlést, a keddi számra pedig már nem is ígérik. A Páris czímű lap a helyzet zavarosságát a következő szavakkal jelzi : A névjegyzék, melyet tegnap közöltünk, és mely tegnap még hiteles volt, ma már többé nem az. A megalakulás elé nehézségeket, leginkább Ferry, Leon Say és Freycinet gördítik. Ferry duzzog, hajlandó volna ugyan a minisztériumba belépni, de duzzogása oly feltételeket mondat vele, hogy Gambetta nem akarja elfogadni. Léon Say nem akar beleegyezni, hogy a vas­utak államosítassanak, ezekben pénzügyi nehéz­ségeket talál, melyek az államháztartás egyen­súlyát ok nélkül veszélyeztetnék, Gambetta pe­dig rózsás színben látja a jövőt és ezt elenged­­hetlennek mondja ; végre Freycinet Gambetta külügyi politikáját, mit a minisztérium útján érvényesíteni akar, nagyon bátornak, sőt vak­merőnek tartja és fázik tőle, hogy Gambetta terveinek megvalósítására épen ő, és meggyőző­dése ellenére használtassák fel eszközül. Nehéz­ségeket okoz még, hogy két új tárczát is meg­akarnak teremteni. Lehet, hogy a minisztérium kinevezése a keddi hivatalos lapban mégis meg fog jelenni, de oly meglepetéseket hozhat, minőkre senki sem számított. Suttogják azt is, hogy olyan ne­vek fognak abban előfordulni, melyekre senki sem gondolt miniszter tiszta kombinácziónál. A bécsi franczia követ is, gróf Duchátel, ki ma érkezett meg Párisba, már belevonatott a kom­­bináczióba, bár ebben nem hisz senki. Az izgatottság a bizonytalanság folytán óriásivá nőtt. Az intransigensek egészen elfeled­nek még házsártoskodni is, bár azért Gambet­­tának kijut az oldalbökésből. Érdekes a jelen­ség, hogy Gambettától való félelmük abban is nyilatkozik, hogy azt jövendölik: ha ő magához fogja ragadni a hatalmat, annyira nyakára fog nőni a francziáknak, hogy majdan akkor sem fogják tudni lerázni, midőn veszélyessé vált már a köztársaságra. És e jövendölés nem is egészen alapnélküli, csak az a kevéssé hihető dolog, hogy Gambetta akár a maga javára, akár vala­melyik trónkövetelő számára megbuktatná a köz­társaságot. A válság mind annak dac­ára, hogy most már senki még csak megközelítő miniszteri név­jegyzéket sem bír összeállítani, talán holnap, ta­lán holnapután megoldását fogja találni. Lázongások Csernigowban. Csernigow kormányzóságból igen aggasztó hírek érkeztek Pétervárra az ott uralkodó átalános elégü­­letlenségről, mely már a legkomolyabb jellegű zavar­gásokká fajult. A hatóságoknak ugyan sikerült néhány főlázítót elfogni és ezek nemsokára törvény­szék elébe fognak állíttatni. A katonai parancsnokság Csernigovban a lakos­sághoz egy kiáltványt intézett, melyben inti azt, hogy senki se merjen a katonasághoz tíz lépésnyi távolságra közelíteni, mivel ez utasításokat vett, hogy fegyvereit használja, elérik csak a szuronyo­kat, de ha a zavargások tovább tartanak és ha első felszólításra a nép nem oszlik szét, akkor lövetni fognak a tisztek a népre. Mindenki köteles a katonaságnak, mihelyt az valamely nyilvános helyen megjelenik, kitérni. A chernigowi főkormányzó ezen kívül még egy más kiáltványt is adott ki, melyben szigorún meg van tiltva mindenkinek, hogy bárminemű terménye­ket vásárolhasson a parasztoktól délelőtti 11 óra előtt. E rendelet ellen vétők egy héttől 3 hónapig terjedő fogsággal büntettetnek. Azt mondják, hogy ennek a parancsolatnak az a czélja, hogy a közön­ség és a nagy kereskedők közti összeütközések megakadályoztassanak. E parancsolatnál fogva a fogyasztók egészen ki vannak téve a nagy keres­kedők zsarolásainak, és a kormány ezeket szembe­­tűnőleg pártfogolja a fogyasztók kárára, kik ezen­túl nem kapják az áruczikkeket első kézből. Az elégedetlenség Csernigovban nőttön nő és a nihi­listák ügynökök nem mulasztják el a népet fel­izgatni. Az ellenzék az olasz parlamentben. Az olasz parlament megnyitása mindenütt nagy érdekeltséget kelt. A kabinet roppant erős ellenzékkel fog ott találkozni ép úgy bel- mint külügyi politikai kérdésekben. Van a parlament­ben egy párt, mely kívánta volna a szövetke­zést Ausztria-Magyarország és Olaszország közt és ez a párt sehogy sincs megelégedve azzal a sikerrel, melyet Umberto király találkozásától Ferencz József császárral és királ­lyal remélt. A kabinet ellenségei azt mondják, hogy be van bizonyítva, miszerint a Bécs és Róma közt füg­gőben levő kérdések egyike sem hozatott szóba és a király még saját miniszterei előtt is sokáig titokban tartotta utazási szándékát. Az ellenzéki parlamenti tagok választóik előtt tartott beszé­dekben rendkívüli elkeseredettséggel támadták meg a Depretis minisztériumot. Még eddig nem lehet tudni, mit fognak a miniszterek mondani és felhozni a maguk védelmére, ha megtámad­­tatnak, ha csak Andrássy és Kállay nem segí­tik ki őket a bajból. Nagyon valószínű, hogy Ausztriát illetőleg Depretis némi költői szabad­sággal fog élni. Depretis ehhez nagyon jól ért. Azt mondják, hogy pár nap óta kezei közt vannak a tromfok, ő pedig ezekkel igen ügye­sen tud játszani. A való az, hogy az ellenzék támadásai nagy részben igazoltak és most csak­ugyan bebizonyul az is, hogy Umbertó király látogatása úgynevezett succes d’estime volt, nem egyébb. Bismarck herczeg féltékeny szemmel nézte ezt a találkozást, mert neki a nagy köze­ledés Ausztria-Magyarország és Olaszország közt sehogy sem tetszik. Az olasz miniszterek is meggyőződhettek arról, hogy Ausztria nincs el­készülve egy más szövetség kötésére, mint az, a­melyet Németországgal kötött, de talán nem is szabad ezt tennie. Robilant gróf ezt azonnal láthatta és megmondhatta volna és valóban még most sem tudni, minek jött Umberto király Bécsbe. Egy igen nagy befolyású olasz diplomata egy társaságban úgy nyilatkozott Umberto ki­rály bécsi útjáról, hogy ő azt azért tette, hogy megmentse dynasztiáját. De nagyon nehéz volna arra válaszolni, vajjon meg is mentette-e azt e látogatás által. Umberto valóságos Scylla és Charibdis közt van, mert bár­mit mondjanak is a realczionárius lapok az Irredentáról, Imbri­­czinról és Saffiról, annyi bizonyos, hogy ez nap­ról napra nő kiterjedésben minden irányban. Olaszországban jelenleg kétféle politika van, ide nem értvén az irredentistákét és republiká­­nusokét, mert egyikével e két politikának sem rokonszenvez az egyik Francziaország felé haj­lik, de a közép tengeren is oly befolyást kíván gyakorolni, mely a nemzet óhajtásainak megfelel, a másik Ausztriát és Németországot be akarja oly szövetségbe vonni, hogy magát Francziaor­­szágon Tuniszért megboszulja. Ez utóbbi politika mellett kardoskodik naponkint az „Opinione“, mely a Sella-Nicotera párt közlönye, kik meg fogják támadni a minisztériumot, ha Crispi is hozzájuk csatlakozik, mint azt remélik, akkor győzelmük biztositva van és a kabinetet meg is buktathatják. Külföldi hírek. Bismarck válság. A válság, melyről mind­inkább kitűnik, hogy csak névleges, a megol­dás előtt áll közvetlenül. Távirati jelentéseink szerint ma Bismarck herczeg Berlinbe érkezett és azonnal Vilmos császárhoz ment, hogy a dolgok állásáról jelentést tegyen és igy való­szinü, hogy rövid huszonnégy óra alatt a vál­ság le van véve a napirendről. Hogy meddig, azt a jó ég tudja megmondani. A trónbeszéd­ben ugyanis a beérkezett hírek szerint meg­jegyzés fog tétetni a választások eredményére és lehet, hogy a trónbeszéd szavainak lesz annyi hatása, hogy az akut helyzetnek élét elvegye, de még nem következik, hogy a birodalmi tanács magatartása nem fog-e nagyhamar okot szolgáltatni arra, hogy Bismarck újra fölvegye a lemondás fegyverét. Azonfelül ki számol az öregedni kezdő, a mindig idegesebbé váló Bis­marck szeszélyeivel? Az Ír­land ligisták. Limerick városa, mely valamennyi Írországi város közt leginkább gyűlöli az angol kormányt és legrégibb idők óta legforra­dalmibb hangulatú, követte Cork városa példáját. Múlt csütörtökön ugyan­is az ott tartott tanács­ülésben John Diliont, ki jelenleg Kilmainhamban fogva van, a város díszpolgári czimmel ruházta fel. Ugyan­abban az ülésben O’Shangnessy Rikhárd nevét, kit ezelőtt ugyan ebben a kitüntetésben ré­szesítettek, de a­ki azóta meghasonlott Parnellel és őt elhagyta, a díszpolgárok sorából kitörölték, még pedig a tanács­tagok egyhangú szavazata következtében. Sheebey atya és Healy, a landliga azon tagjai, kik utolsó időben Párisban időztek, az első Egannal együtt lakott, onnét el­utaztak Ame­rikába és november 9-én megérkeztek New­ Yorkban, hol őket az ott alakult ír­land liga küldöttséggel fogadta, midőn partra szállottak. A land liga kül­döttségén kívül még több más amerikai ír társula­tok küldöttséggel is eleikbe mentek. Este az Irwing houseban, ugyan­abban a vendéglőben, hol ezelőtt harmincz évvel Kossuth és a magyar emigránsok­ból álló kísérte volt szállva, nagy ünnepélyt ren­deztek e megérkezett landliga vezérei számára. Az amerikai nemzeti liga elnöke a két vendégnek egy bizalmi nyilatkozatot adott át, melyben őket a sza­bad Amerikában biztosítják rokonszenvükről és tá­mogatásukról. Healy és Sheehy megérkezése a se­gély­gyűjtést az írek számára nagy mérvben fogja előmozdítani.

Next