Függetlenség, 1881. december (2. évfolyam, 331-360. szám)

1881-12-03 / 333. szám

Budapest, 1881. — Második évfolyam. Szerkesztői Iroda és kiadó hivatal IHHH ^gMlg HHBHI HMmn WEM n­wa mm, hm­­ f-*-CT m&mmm ah Budapest, IV. ioronaherczeg-utcza 3.1«. TMTHB "H* J§^|| ÉflW ® WB^ SFgf^ ^ggP «PS| Diák bérmentes leveleket fogadunk «1. 11­1» W ■ Bj fi jaj Ifi Ifi fi l­m &§ «I Kéziratokat nem küldünk vilia. ML ■ ■ ■ M­K­B M gj M mik gi H TM sfe I Uu­ 7L 1 U­rl ej £ i­j No­>'edévr#........................! 4 frt Egyes szám­ára: 5 fa."k" POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI NAPILAP. 333. szám, Szombat, deczember 3. Szerkesztői Iroda és kiadó hivatal Budapest, IV- koronahwozeg­ uton 3. n. Előfizetési pénzek, hirdetések, nyiltterek a kiadóhivatalba czimzendők. K' lap czimét és az utczát pontosan meg­jelölni kérjük. Hirdetésekat Ás nyiltterek­et árszabály norint fölvesz a kiadóhivatal Fiume és Trieszt. Ki van adva a jelszó. Az osztrákok megütötték a tűzjelet, hogy Trieszt sü­­lyed, hanyatlik, ezen segíteni kell. Ter­mészetesen, hogy a legnagyobb bűnbak újra a magyar, legnagyobb baj Fűimé­nek, bár igen lassú felvirágozása. Nem szólhatunk ellene, ha az osztrák az ő ki­kötőjét emelni, azt felvirágoztatni óhajtja; jogos törekvése ez, éppen oly jogos, mint a mienk, ha Fiuméról van szó. És nem is szólalnánk fel, hanem lelki gyönyörű­séggel néznénk vergődéseiket, ha ismét oly eszmét nem pengetnének a bécsi la­pok, mely már a méltányossággal és jo­gossággal homlokegyenes ellenkezésben állanak. Az osztrákok azt mondják, hogy Trieszten minden áron segíteni kell. E segítség másban nem állhat, mint a tri­eszti hajózást annyira képesíteni, hogy az angol konkurrencziát kiszorítsa. Elvben oly tételek, melyek ellen kifogást nem lehet emelni Még azt sem vehetjük rossz­­ néven, ha e képesítést annyira akarják vinni, hogy ezáltal, mint dicsekedve em­lítik, már magában véve agyon lesz ütve Fiimének egész kereskedelme, egész jö­vője. Tegyék, ha tehetik. Ez ellen meg van a nagyon egyszerű orvosság, Fiumé­­nek oly karba helyezése, hogy a ver­senyt diadallal állja ki és tekintve Fiu­­mének végtelenül kedvezőbb fekvését, az elmondott körülmények közt nincs okunk Trieszttől mindaddig tartani, míg a ma­gyar kormány Fiume irányában megte­szi egyszerűen kötelességét. Midőn azonban a fenhéjázó tervet csak akként hiszik kivihetőnek, hogy a trieszti haj­ój­áratok­at, az angol verseny leszorítását a Lloyd társulatra bízza és ennek segélyezését akarja annyira föl­emelni, hogy ez az újabban irányában tá­masztott igényeknek megfeleljen, hogy ezáltal Fiumének küzdelmét nehezebbé tegye, hogy annak felvirágozását tönkre­tegye, akkor már kötelességünk valamit a jó osztrákok figyelmébe ajánlani. A szerencsétlen kiegyezés nyakunkra tolta nekünk is a Lloyd-társulat segélye­zését, a­nélkül, hogy annak közvetlen hasznát látnánk, sőt csak nehezebbé tet­tük magunknak a mi tengeri kikötőnk fölemelését. Elég baj az nekünk. De, hogy tovább menjünk, arra már maga a föltevés is abszurd dolog. Panaszkodnak a németek, hogy a magyarok még a ke­reskedelem terén is chauvinisták ; sze­münkre hányják, hogy ha idegen hajó Triesztbe jön, ott nem tud rakományt találni , vagy bűnünknek rótják fel, hogy a fakereskedők már­is készülnek Trieszt­ből Fiuméba átköltözni, és hogy a hajó­­forgalom Fiumében folyton növekszik. Nagy áldozataiba került ez Magyarország­nak, még csak ily kevés eredményt is el tudott érni. Most pedig azt kívárni, hogy az elért eredményeket lerombolni mi segítsünk, ahhoz csak az osztrákoknak éhes kapzsisága képes. És még­sem megmagyarázhatatlan e kapzsiság. Magyarország annyi jelét adta gyöngeségének, sőt gyávaságának Ausztria ellen, hogy most már pirulás nélkül mer­hetnek föllépni ily követelésekkel is, hogy most már reménykedhetnek sikerre is. Hiszen mikor a Lloyd-társulattól csak azt követelte a magyar, hogy legyen figyelemmel a magyar érdekekre is, már ezt is égbekiáltó túlkövetelésnek jelezték és sokallák még azt is, hogy saját pén­zünkért olyan nesze semmi, fogd meg jól­­féle engedményeket kapunk. Most akarnak lemenni a magyar képviselőház pénzügyi bizottságának tag­jai Fiumébe, hogy személyes meggyőző­dést szerezzenek mindenről. Nagyon ös­­­szeesik ez az osztrák mozgalom megindul­­tával. Nem mondhatunk az elutazóknak útjára jobb kívánságot, mint hogy Fiume megtekintésénél emlékezzenek meg erre a mozgalomra ; vigyázzák meg, mit akar az osztrák tönkre tenni ; figyeljék meg, hogy hogyan akarják azokat a mil­liókat, miket a nemzet Fiuméra áldozott, a tengerbe dobott pénzzel egyenértékűvé tenni. Szerezzenek oly benyomásokat, mi­ket ne tudjanak elfelejteni akkorra sem, ha majd az osztrák követelések határozott alakban lépnek eléjük, sőt ne felejtsék el már akkor sem, mikor annak a még mindig osztrák Lloydnak megszavazandó segély fölött tanácskoznak, sőt akkor le­gyen legjobban emlékükben, hogy mire köteles irányunkban saját pénzünkért a fenhéjázó osztrák és intézete. Ekkor lesz gyümölcse fiumei utjoknak. — deczember 2. Az országgyűlési függetlenségi párt ma délben Náray Imre elnöklete alatt tartott érte­kezletén következő törvényjavaslatok tárgyal­tattak : Az állandó pénzügyi bizottság jelentése az 1882. év első negyedében viselendő közterhek­ről és fedezendő államkiadásokról szóló törvény­­javaslat tárgyában. Az értekezlet a törvényjavaslatot nem fo­gadja el, a kormány által ebben kért vidomnyt­t megtagadja ellenindítványt be, és ezzel Helfy Ignácz bízatott meg. A Szerbiával kötött szerződési javaslatot a párt szintén nem fogadja el. Megállapodásának s indokainak előterjesztésére Madarász József kéretett fel. Azután a kérvények III. és IV. sor­jegy­zéke vétetett tárgyalás alá. Több fontos kér­vénynek, mint Fiume közjogi helyzetének vég­leges rendezése, a kecskeméti gör. kath. egyház kérvényének, melyben kérik, hogy anyaköny­veiket magyar nyelven vezethessék, a hadmen­tességi díjról szóló törvénynek módosítása tár­gyában több megye által beadott kérvények tárgyalásakor a párt több tagja felszólal. A hadmentességi díjnak módosításáról szóló több megye által benyújtott kérvények tárgyalásánál Turgonyi Lajos bízatott meg határozati javas­lat beadására. Lies Gyula interpellácziót jelent be a buda­­győri vasút kiépítése érdekében. Helyeslőleg tudo­másul vétetett. A hivatalos lap mai száma közli a delegá­­cziók által megállapított költségvetést. Mindinkább bizonyossá válik, hogy az új kül­ügyminiszter, Kálnoky gróf első feladatának tartja Ferencz József és III. Sándor közt a találkozást létrehozni. E működésében hatalmasan gyámolítja Bismarck herczeg is. Egyúttal igyekeznek kimutatni, hogy e találkozás tökéletesen összhangzásban áll az Osztrák-Magyarország és Olaszország közt fenálló belső barátságos viszon­nyal. A főrendiház távollevő tagjait az el­nökség érteti, hogy a főrendiház f. hó 6-án d. e. 11 órakor tartandó ülésében : 1. a gazdasági bizottság jelentése „a főrendiház bevételeiről és kiadásairól 1881. év május—szeptember havi számadásainak megvizsgálása“ tárgyában, 2 .az 1880. évi LIV. törvényczikkben adott fel­hatalmazás hatályának kiterjesztéséről“, 3. „némely törvényhatóságok határának egyes köz­ségek és puszták átcsatolása által való kiigazításáról, s az ezzel kapcsolatos intézkedésekről”, 4. „Abauj és Torna megyék egyesítéséről“, és 5. „a nagy-kikinda —becskereki helyi érdekű vasút kiépítéséről“ szóló törvényjavaslatok érdemlegesen fog­nak tárgyaltatni. A találka czélja: Ausztria-Magyarországnak most ismét Szent­péterváron kezd lenni a világ közepe, — mert Kálnoky, az új külügyér ez idő szerint Szent- Péterváron tartózkodik, ott keveri a külpolitikai boszorkánytálat. Midőn ez új külügyér letette az esküt, akkor még senki sem gondolta, hogy a volt orosz nagykövetnek külügyérré való kinevezése jelenthet mást is, mint azt, hogy előkapták szo­rultságból, mert a külü­gyéri teendőket nem ve­zethette ideiglenesen hónapokon keresztül Bosz­nia és Herczegovína ez idő szerinti hetmanja, Szlávy József. Valakit csak meg kellett tenni külügyér­­nek, — s ha Andrássyt vagy Andrássyhoz ha­sonló bismarcki lángelmét nem kaphat az em­ber minden perczben — akkor jó gróf Kálnoky is, így gondolkoztak nagyon sokan. * És a­kik így gondolkoztak, azok nagyon csalódtak. A­kik azt hitték, hogy Kálnoky csak egy Haymerle-féle külpolitikai nulla, a­ki ha nem előtte, hanem utánna van a nyomós­ szám, ak­kor maga nem ér semmit, a­kik ezt gondolták, igen igen tévedtek. Most már láthatjuk, hogy Kálnoky grófnak határozott elvei és nézetei vannak, — s ő már akkor, midőn megkínálták a külügyi tárczával, tisztában volt azzal, mely irányban fogja kor­mányozni az állam hajóját ; már akkor tudta, melyik politikai örvényt kell kerülnie s melyik öbölben találhat menedéket. * És bár gróf Kálnoky neve magyar hang­zású, mégis jobban szereti a muszkát, mint a magyart. Magyar hangzású neve daczára elmegy konyhamalacznak annak a nagy hatalomnak az udvarába, melyet minden tisztességes magyar ember szivéből gyűlöl és utál. Gróf Kálnoky ugyanis most, pár nappal kinevezése után sem többen sem kövesben nem töri a fejét, minthogy találkát hozhasson létre a mi uralkodónk s az orosz autocrata között. Összejön a két fejede­lem, s újra megnyitják egymásnak a holtomiglan­holtodiglan tartó esküt, melyről Ausztria a többek közt csak 1854-ben feledkezett meg. Az orosz barátság, az a szivélyesség, mel­­­lyel a muszkák az osztrákok iránt viseltetnek, nekünk mindig úgy tűnik fel, mintha a jeges­medve akarna nyájaskodni az uszkárral, melyre dühös, mert az orrába harapott. A czirogatás után biztosak lehetünk, hogy sokáig látható lesz még az a köröm­hely, me­lyet a nyájaskodó maczkó csupa tréfából hagyott hátra. Nem ő a hibás, ha­­ udvariassága daczára is hegyes körme van, s hogy az uszkár bőre oly érzékeny. A pétervári udvar politikai maczkói is így nyájaskodnak a bécsi uszkárokkal, ami által a krimi hadjáratban az osztrákok oly kedélyesen cserben hagyták. S most gróf Kálnoky-val, mint teljhatalmú külügyérrel tornót csináltak, mert benne oly embert kaptak, akit éveken keresztül ők tanítottak aportirozni. S oly jól betanították, hogy Kálnokynak még alig múlt ideje lélegze­­tetet venni, s tájékozni magát boldogult Hay­­merle hagyatékában, — már is kiadták neki a jelszót, — hogy : „Ausztria-Magyarország, és Oroszország uralkodóinak találkozni kell, mert Oroszország érdeke úgy kívánja.“ Ha muszáj, hát „muszáj,“ a két uralkodó tehát találkozni fog, bár e találka nincs is a monarchia népei­nek ínyére. De nem is lehet ! Mert miért találkozna egyébért a két császár, ha azért nem, hogy Oroszországnak tegyünk vele szolgálatot ? Gyúj­tunk neki nagy gyertyát, melyre magunknak is szükségünk volna. S hogy mire gyújtjuk meg, el sem tudjuk képzelni. Nem lehet elképzelni, miért jönnek össze az uralkodók, mert sem Ma­gyarország, sem Ausztria spec­iális érdekei nem kívánják e találkát. Ausztria érdeke nem kívánja, nem kíván­hatja, mert Ausztriában most különben is a szláv elemek a beczézett gyerekek, ezek ülnek a nyeregben, ezek vannak felül, abban a nép­­h­údsban, melyet még mindig osztrák örökös tartományoknak neveznek. Idszekre a német elemek felett diadalmasko­dott szlávokra nézve valóságos égi manna az, ha Ausztria császárja valahol Oácsország hatá­rán megszorongatja annak az uralkodónak a kezét, a­kit a szlavophilek Ausztria f­ő­c­sá­szár­j­ának szeretnek nevezgetni. Az ő tanuk ez által csak terjed, mert azt mondják : Lám ! megint szükségünk lesz a főcsászárra, a­ki bár Péterváron van, de a keze messze elnyúlik. Bizony ! bizony­­ vajmi kevés szüksége van a Lajthán túli atyafiaknak is, de még nekünk magyaroknak is arra, hogy e tan terjedjen a nép között. Másrészt mi alkotmányos nép vagyunk. S már ezért sem nézhetjük jó szemmel, ha alkot­mányos fejedelmünk kényúrral, autokratával, zsarnokkal barátkozik, találkozik és köt szövet­séget. Nálunk kellene lenni törvénynek — náluk e szót „jog“ nem ismerik. Egyéb haszna tehát eddig nincs Kálnoky kinevezésének, minthogy Oroszországnak ő még nagyobb befolyást enged Ausztria ügyeibe, mint akár a „gödörfürtü,“ akár közvetlen elődje. Mi különben azt his­szük, hogy Kálnoky gróf Bismarck herczeg legutóbbi politikai manő­verét irigyli, ki tudvalevőleg a római katholiku­­sok pápáját akarja visszahelyezni régi jo­gaiba. Kálnoky szintén pápát akar bizonyos jogokba helyezni, azzal a különbséggel, hogy Kálnoky gróf a görögkatholikusok pápája ré­szére engedi át Ausztria-Magyarország régi jogait. tátványból a múzeumnak a köteles példány beszol­gáltatandó. S­z­a­p­á­r­y Gyula gróf pénzügyminiszter azt tartja, hogy ha a múzeumi igazgató a képvi­selőház elnökéhez fordul, kívánsága mindenesetre teljesülni fog. A bizottság a belügyminisztert megkeresen­­dőnek határozza, hogy a jelzett anomáliát szün­tesse meg. P­u­l­s­z­k­y Ferencz kifogásolja a megtakarí­tások czimén előirányzott 13.078 frtot, mely a do­logi kiadások (61.262 frt) 40 százalékát teszi s kéri a bizottságot, hogy e megtakarítás lehetőségé­ről felvilágosittassák. T­r­e­f­o­r­t miniszter kijelenti, hogy nincs azon helyzetben, hogy a czélzott megtakarítások miként való lehetővé tételét kimagyarázhassa, mi­után a költségve­ts a miniszteri tanácsban állapít­tatott meg s ő a fedezetről nem gondoskodik. Wahrmannak is feltűnt azon anomália, hogy a szem­ járandóság felemeltetett s a dologi kiadásnál pedig levonás kívántatik. A muzeum ma művészeti életünk képviselője s épen azért nem akarja azt a tespedésnek kitenni. Hegedűs Kandid­a. A muzeum három muzeum összege. Sőt majdnem 4 muzeum van összpontosítva, mely más országban külön-külön áll fenn. Szóló szerint a 13,000 frt megtakaritás a dologi kiadás egy részét terheli. A számvevőszék kimutatásai szerint a megtakaritás a múzeumi czé­­loknál történik. S­z­a­p­á­r­y gróf általános szempontból szól a kérdéshez. A kultuszminiszter burgetje jóval ma­gasabb, mint tavaly, s ezzel eleget tett a kormány az ország kulturális czéljának. De kéri szóló a bi­zottságot, hogy a megtakarítás elvetését el ne fogadja. Szilágyi a kormány nyilatkozatával szem­ben megjegyzi, hogy szóló semmi emelkedést meg nem szavaz. Ha a kormány felemelését a budget­­nek óhajtja, akkor a kormánynak tisztában kell lenni az ország anyagi helyzetének javulásával. Kérdi, nem jobb lett volna-e inkább a személyi járandóságnál takarítani, mint épen a dologi kiadá­soknál, a múzeum érdekeinek, czéljának rovására. Szóló általában megjegyzi, hogy minden tárczának felemelési tendencziája ellen van, melyre nézve szóló a felelősséget a kormányra hárítja. Hegedűs Sándor hozzájárul Szapáry gróf indítványához. Szóló szintén inkább a személyi já­randóságnál szeretne megtakarítást látni. Az a kér­dés, akarunk-e a múzeumból képtárt is csinálni, mert azt nem helyesli szóló, hogy 3—4000 frtos képek vásároltassanak és azok a múzeumba eldugva legyenek. így van szóló a múzeumi kiadványokkal, melyeket szóló nem helyesel. Az akadémia elég művet ad ki hasonló irányban. Csak katalógusok kiadását helyesli. Felhívja erre a bizottság figyel­mét. T­r­e­f­o­r­t épen a múzeum érdekében kéri a személyi járandóságok tételének megszavazását. Va­lóságos szégyen, hogy múzeumi hivatalnokok oly kevés fizetést kapjanak. A dologi kiadásnál he­lyesli szóló a képtár költségeinek előirányzatát. A múzeum kiadványai mind ezélszer­űek. P­u­l­s­z­k­y Ferencz múzeumi igazgató csak egy pár szót akar szólani. Midőn szóló átvette a múzeumot, 12,000 régi okmány volt, most a Kál­­lay, Jeszenák, Eszterházy, szóval 13 régi család tette le a múzeumba levéltárát, mely itt teljes biz­tonságban van. Tehát most 60—70,000 okmányról van szó, melyet rendezni a mostani létszámmal le­hetetlen. A­mi a képtárt illeti, megjegyzi, hogy a ké­pek ott nincsenek eldugva. A képviselő urakat nem igen látja a múzeumban. A mi modern képtárunk­nak elég szép híre van. Maga Munkácsy, ki 10,000 írton alul nem igen szokott festeni, mégis a mú­zeumnak 4000 írtért is ad képet. így tett Matej­kó is, ki potom 2500 írtért adta el a 15,000 frank becsértékkel biró „Várnai csatát.“ Hires franczia művészek is ajándékoztak 10,000 frtnyi értékű ké­peket. Az előirányzott összeg főleg azért van, hogy a külföldi művészek elküldjék hozzánk képeiket, melyek a mi kezdő és tanuló festőinknek is csak hasznot hajtanak s ezek nélkül ők úgy lennének, mint a féreg a formában. A múzeumi kiadványo­kat is védelmezési szóló, melyeket igen czélszerű­­eknek tart. E kiadványoknak nagy hasznuk van, mert 250 társulattól cserepéldányokat kap a mú­zeum. — Mindenütt a világon van irigység, s mé­gis a múzeum természettudományi kiadványai kül­földön a legnagyobb elismerésben részesülnek. Kéri egy szóval szóló, ne nehezítsék működését­­, ő a maga részéről mindent elkövet a múzeum emelkedésére. A bizottság elfogadja a személyi járandóság összegét. A dologi kiadásnál a miniszteri indítvány értelmében határoz. Az országos képtár, meteorológiai intézet, zeneakadémia, színitanoda, iparmúzeum, technoló­giai múzeum és a képzőművészeti tételek elfogadása után az ülés véget ért. A közigazgatási bizottság folytatta a megyék háztartásáról szóló törvényjavaslat részletes tárgya­lását. A 4. §. hosszabb vitát keltett, melyben részt vettek Szederkényi, Grünwald, Tisza Kálmán, Pulszky Ágost, Tibád Antal és Szentiványi Kál­mán, mire az a miniszterelnök módosításával elfo­gadtatott. Ezután tárgyalták az 5—8 §§ okát, mire az ülés véget ért. A képviselőház bizottságaiból. A zárszámadási bizottság ma tartott ülésé­ben az 1880. évi zárszámadás egyes tételeire megválasztotta az előadókat és megállapította, hogy a zárszámadások megvizsgálása után az 1870. évi sorsolási kölcsön ügyben kiküldött bizottságnak je­lentése fog tárgyalás alá vétetni. A pénzügyi bizottság ma folytatta a közok­tatásügyi minisztérium költségvetésének tárgyalását s elfogadta az ösztöndíjak s egyéb tanulmányi czé­­lok tételét. Időközben megjelenvén Orczy Béla b., a bizottság elővette a király személye körüli mi­nisztérium költségvetését és azt rövid vita után elfogadta. Folytatva a közoktatásügyi költségvetést, kö­vetkezett a m­u­z­e­u­m költségvetése 95.000 frt, melynél hosszabb vita fejlődött ki. Zichy Ágost gr. előadó lényeges változás­ként jelzi, hogy a könyvtártól a levéltár elkülönít­­tetik és 6 őrsegéd szaporítás czéloztatik. Hegedűs Sándor a levéltár elkülönítését helyesli, de nem érti, hogy miért kell ennek foly­tán a könyvtárnok fizetését emelni, valamint azt sem, hogy az őrsegéd és segédőr között mi a különbség. P­u­l­s­z­k­y Ferencz magát a kért felvilágo­sítások megadására illetékesnek tartja, mert habár hivatalnoka is a minisztériumnak, de azért a költ­ségvetés sok tételével egyet nem érthet. Megemlíti, hogy épen az országgyűlés nem tesz eleget a tör­vény azon rendelkezésének, hogy minden nyom­ A krivöscsei lázadás. Jovanovics báró helytartó működéseiről ér­keznek hírek, melyek újra csak azt igazolják, hogy a lázadás a legkomolyabb jellegű minden félhivatalos és hivatalos takargatás daczára, to­vábbá hogy a helytartó még mindig félénken nyúl kissé erélyesebb eszközökhöz is, mintha félne tőle, hogy ily intézkedések nem talál­nak Bécsben tetszésre. És e félrendszabályozás folyik, folyik addig, míg végre a most talán elég leendett erőnek kettős aránya is kevés lesz. A tegnapelőtt jelzett csata a Krivoscsében levő katonaság és csendőrségre a legrosszabb hatással volt. Mint levelezőnk értesít, átalános a nyugtalanság és elkeseredés, mert ha kész­akarva állítanák ki őket a bizonyos elpusztu­lásra, nem lehetne fonákabb és czélhoz nem vezetőbb rendeleteket adni ki. Tudják jól, hogy a fölkelők keseredettek; — tudják a vezérek, hogy irgalomra nem számíthatnak; sejtelmük van arról, hogy a hegyszakadékokban, sőt a fensikokon is ezer és ezer biztos védhelyeik van­nak a fölkelőknek, hova embererő fölötti fárad­ság jutni és beférni és még­is oly csekély elő­­vigyázattal, oly kevés erővel rendelnek potyá­­zásokat, hogy isten kísértésnek tekintenek min­den újabb napiparancsot. A montenegrói határ elzárása, mivel oly nagy zajt csapnak, levelezőnk szerint nem fog mást eredményezni, mint hogy magából a zároló egyénekből is fognak a felkelők segítséget kapni, sőt a viszonyok egészen oda látszanak mutatni, hogy ezáltal csak megkönnyül a fölkelők hely­zete, mert a montenegróiak hivatalos fedezete, sőt azok járműveinek fölhasználása mellett keve­sebb fáradtsággal fogják magukat élelemmel és lőszerekkel elláthatni.­­ A hivatalos kormány ugyan égre-földre fog esküdözni, hogy ez nem igaz, de tanulva az orosz-török háború alatt Ausztria-Magyarország által tanúsított semleges­ség minőségéből, nemcsak a tagadással egyező rendeletet nem fog kiadni, hanem lelki gyönyö­rűséggel fogja nézni, mikor az ő hívei minden lehető szolgálatot megtesznek a fölkelőknek. — Hogy ily körülmények közt minden pillanat csak a fölkelők helyzetét teszi kedvezőbbé, az nyilvánvaló dolog. A krivescsei mozgalomhoz újra jelezhetünk félhivatalos csendesítéseket. Ezek szerint Jova­novics tábornok hit szerint elrendelte, hogy a zuppai, pastrovecchioi és spizzai erődökben sza­­poríttassék a gyalogság és tüzérség és nagyobb sereg esetleges élelmezése végett több száz ösz­vért béreltetett ki két hónapra. A helytartó több ízben értekezett Thömmel csetinyei követ­tel. Az utóbbi visszatért Csetinyébe, hogy lépést tegyen a montenegrói határ elzárása érdekében. A Ragusából pedig a következő félhivatalos táv­iratot küldik a mai kelettel: A krivoscsiaiak Jovanovics küldöttjét, ki őket megadásra szólí­totta föl, nyugodtan hagyták távozni. A válasz részükről még nem érkezett Cattaroba.­­ Meg­jegyzéseket tenni hozzájuk fölösleges, az olvasó úgyis összehasonlítja a magán, egészen másképen hangzó értesítésekkel. Az anti-nihilisták. Egy párisi lap pétervári levelezője tudósí­tását közli egy Pétervárott alakult anti-nihilista társulatról. Ez a társaság legnagyobb titokban működik és ennek elnöke állítólag maga a czár. A szövetség tagjai korlátlan hatalommal van­nak felruházva és mind igen előkelő egyéni­ségek. A szövetség már eddig is több mint 5 millió franknyi alap felett rendelkezik. Annak alapításában részt vettek : Suvaloff gróf, Güntz­­burg báró, Woronzoff-Daskoff herczeg, Ignatieff gróf és San Donato Demidoff herczeg. Tiszte­­teletbeli elnök Wladimir nagyherczeg, a c­ár fivére. Az alaphoz önkénytesen járultak Wladi­mir nagyherczeg 800 ezer, Woronzoff-Daskoff herceg két millió, Suvaloff gróf 400 ezer frank­kal, San Donato Demidoff herczeg évenkinti 80 ezer franknyi fizetésre kötelezte magát. Csak Woronzoff-Daskoff herczeg az, ki roppant va­gyonából 2 milliót írt alá, a többiek annyira el vannak adósodva, hogy nem ők, hanem az állam­pénztár fizeti a nevökhöz aláirt össze­geket. E titkos társaság első üléseiben állítólag a következő határozatok hozattak: 1- ör. Mindenek előtt Pétervárat mint a kormány székhelyét közigazgatási rendszabályok segedelmével minden felforgató elemtől meg kell tisztítani. 2- or. Törvényes és rendőri üldözés inditandó meg az egész birodalomban a szoczialisták és szabadelvűek ellen, kiket a társaság nihilisták neve alatt foglal egybe. 3- szor. E titkos és kétségbeesett harczban szükség esetében a nihilisták eszközei : méreg, tőr és dynamit is alkalmazandók. 4- szer. Iparkodni kell a nihilisták szövet­ségébe bejutni és oly áltársulatokat alakitani, melyekbe a nihilistákat be lehessen csalni. 5- ször. Dijak tüzendők ki azoknak megju­­talmazására, kik valamely veszedelmes egyéni­séget felfedeznek és elfognak. 6- szor. Minthogy a czárnak és az ő kor­mányának legveszedelmesebb ellenségei a kül­földön élő nihilisták, ezek közül a legkitűnőbbe­ket kell láb alól eltenni. Ennélfogva halálra ítéltetnek : Krapotkin herczeg, Stefanovics, Dra­­gomanoff, Dénes és Hartmann. E halálos íté­letek minden lehető módon végrehajtandók. E határozatokon kívül az anti-nihilista szö­vetség még más csekélyebb jelentőségűeket is hozott. Csak úgy jöttek ezek a határozatok köztudomásra, mert a valóságos forradalmárok az anti-nihilista liga első ülése után legközelebbi napon már valamennyi határozatait ismerték és ezek ellen intézkedéseket tettek. Ezekből vilá­gos, hogy ebben az anti-nihilista szövetségben is lenni kell oly egyéneknek, kik a valóságos forradalmárokkal tartanak.

Next