Függetlenség, 1933. február (1. évfolyam, 1-11. szám)

1933-02-16 / 1. szám

függetlem^ C^tVörk­Slf, 1933 február 10 Éjfélig tartó izgalmas ülés a Házban Gömbös Gyula miniszterelnök felszólította Eckhardt Tibort, hogy a saját pártját intse fegyelemre A mezőkeresztesi választás ügye a Ház előtt A képviselőház szerdai ülése iránt foko­zott érdeklődés m­utatkozott. A nemzeti egység pártjának képviselői, ugyanúgy, mint az ellenzéki képviselők, nagy számban várták az ülés megnyitását. A folyosókon, a bal- és jobboldalon egyaránt, a kipattan­­tott talpfarügy foglalkoztatta a képviselő­ket. Almássy László elnök 5 órakor nyi­totta meg az ülést. Görgey István előadó a magyar király­ság és az osztrák köztársaság között Bécs­­ben kötött kereskedelmi szerződésről szóló jelentést ismertette. Kifejtette, hogy ezzel a­­szerződéssel véget ért az a hosszú és áldatlan állapot, melyben a két ország között a kereskedelmi kapcsolatot folyton változó átmeneti pótszerződések sza­bályozták. Ez a szerződés január 1-én lép életbe és de­cember 31-ig fel nem bontható, tehát a múltévi kellemetlen meglepetések nem is­­métlődhetnek meg. Almássy László elnök figyelmeztette Görgeyt, hogy beszédideje már lejárt. Görgey István előadó: A javaslat lé­nyege az, hogy a két ország közötti forgal­mat egy,egy és fél arányban rögzíti meg, ami annyit jelent, hogy Magyarország más­­félszeresét exportálhatja Ausztriába annak, amit Ausztria behoz. Farkas Tibor a házszabályokhoz kért szót. Szerinte a javaslat nagyon pongyolán van előkészítve. Görgey István előadó rögtön válaszolt Farkas Tibornak. Almássy László elnök ezután azt indít­­ta, hogy a Ház legközelebbi ülése­­tök délután ötkor legyen, a napirend­Khardt Tibor kért szót. ekhardt éles támadása a kormánypárt ellen mezőkeresztesi választások ügyét kívá­­n mondotta — a Ház elé hozni és em, hogy mindenki, aki előtt az ország rendje és kifelé való reputációja fon­­igazat ad nekem. bódy Tibor: Miért hívott oda kül­­ujságírókat? Khardt Tibor: Máskor is oda fogom hívni. (Nagy zaj.) talános felzúdiolás követte Eckhardt mar ezt a kijelentését a jobboldalról, nan Simon András kiáltott vissza: Ulain Ferenc egy magyar újságírót tett ki E­khardt Tibor. Vajda román min­isz­­tek egy héttel ezelőtt, amikor a fo­­választások voltak, az egész világram­­­eginvitálta, hogy menjenek Románia- és nézzék meg a választásokat. Arra­­ a magyar miniszterelnököt, hogy ne­zkedjék alacsonyabb színvonalra, mint a m­a miniszterelnöke. Ha fordulok most a világsaj­tó mint­t komoly, tárgyilagos és becsülő­­tényezőihez, jöjjenek ide Magyar­­ságra, nézzék meg ezt az országot,­szék meg, hogy milyen béketűrő nép lakik itt, a párt, amelynek vezére vagyok, sem őt, sem forradalmat nem akar. Azzal ttal­, amelynek Gömbös Gyuda minisz­­ék a vezére, sem lelki, sem erkölcsi éget nem vállalok j­obboldalról erre a kijelentésre több­i kiálltották egyszerre: Nem is aka­­magukkal! (Nagy zaj.) tán Eckhardt Tibor a karját szét­­ni a szocialisták felé fordult és cuk­it hangon szólt: önökhöz is for­dulok, őrizzék meg a nyugalmukat. (Nagy zaj a jobboldalon, felváltások: Ahá! Ahá! Kell Mezőkeresztesre a támogatási Eckhardt Tibor: Tartsák vissza a tö­megeiket. A szocialisták némán hallgatva fogadták Eckhardt Tibor szavait. A Gömbös-kor­mánynak — mondotta tovább Eckhardt Ti­bor — nem az a missziója, hogy a régi, el­avult politika szertelenségeit átvegye és gondoskodni kell arról, hogy a nemzeti politikának több sánca, több lövészárka le­gyen. A becsületes nemzeti politika nem lehet előkészítője a diktatúrának. A rendet azonban felülről akarják meg­bontani. Almássy László elnök: ezért a kifejezé­­sig fejezte be Eckhardt Tibor a sza­vait Gömbös Gyula miniszterelnök ál­lott fel szólásra, aki már Eckhardt Tibor beszéde alatt jegyzeteket készített. Az egész Ház feszült figyelme közben kezdett Gömbös Gyula miniszterelnök beszélni. Mindenek előtt — mondotta — legyen sza­bad képviselőtársamtól megkérdezni, hogy a kalandor szót kire értette? Eckhardt Tibor: Arra, aki diktatúrát akar csinálni. Gömbös Gyula: Valahányszor időközi választások vannak, ezek a választások fog­lalkoztatják a Ház napirendi vitáját. Én magam is voltam ellenzéki képviselő, de én soha nem ragadtattam el magamat olyan kritikákra, amelyek akár személyi akár tár­gyi tekintetben nem voltak tárgyilagosak. (Ügy van! ügy van! Taps a jobboldalon.) Weltner Jakab: Mert posszibilis akart maradni. Gömbös Gyula miniszterelnök: Eck­hardt képivselőtársam nagyon veszélyes útra lépett. Abban a pillanatba, mikor belügyek­. A magyar polgár minden külföldi ál­lampolgárt szívesen látott vendégnek te­kint Azonban, aki bele akar avatkozni a mor­gyi beligyekbe, aki megjelenésével progr­­eziót akar gyakorolni, akit kortescélból akarnak felhasználni, az ilyen külföldi újságíró túllépte azt a határt, amelyet pe­dig túllépni Magyarországon nem lehet. Eckhardt Tibor: Mit kell leplezni? (Zaj.) Gömbös Gyula miniszterelnök: Majd, ha a Prager Presse reagált a külföldi újság­írók látogatására, akkor erről a kérdésről tovább beszélünk. (Ta­ps a jobboldalon­.) Elárulom képviselőtársamnak, hogy tudo­másom van arról, hogy reagálni fog. (Álta­lános felzúdulás­­foraholt ekkor a jobboldal­ról Eckhardt Tibor felé, aki magából ki­kelve kiáltott vissza. Nem kel okot adni rá.) Gömbös Gyula miniszterelnök: Meg va­gyok győződve róla, hog a képviselőtár­sam is ozszani fogja álláspontomat. (Eck­hardt Tibor és Hadik János gróf megint közbeszólt, az elnök azonban megszólaltatta a viharcsengőt.) Gömbös G­tila minisz­terelnök: Ami az erkölcsi nívót illeti, sem a belföldi, sem­­ a külföldi nívót a magam részéről mérték­adónak nem tartom. Becsületes szándékkal állok a nemzet előtt, az egész életem nyitott könyv és én nem akarok hatalmon maradni. Nekem erre nincsen szükségem, de igenis megállapítom, felelőségem tudatában minden olyan agitációt, amely fel­fogásom szerint a nemzet egyetemes érdekeivel ellentétben áll, mg fogok gátolni. Megmondok mindent Eckhardt képviselő­társamnak, az hiszem 12 évi barátság után elég jól ismertü­te egymást. Eckhardt Tibor: Mgszűnt a barátsági Gömbös Gyula miniszterelnök: Én azt az állapotot tisztelt képviselőtársam, amelyben most vagyunk, nem kívántam a Ház­bé vinni, mert nem vagyok elég cini­kus ahhoz, hogy 11 évi barátságról így beszéljek. Emelkedett hangon mondta Gömbös Gyula niniezterelnök a jobboldal zúgó tap­sai között. — Nagy felelősség van a kormányon — folytatta szavait a miniszterelnök, — ilyen súlyos gazdsági viszonyok köze­pette, de senki sem fog Magyarországon, amíg én leszek a miniszterelnök, politikai tőkét kovácsolni ebből. Én a nyugalmat garantálni fogom. Eckhardt Tibor: Nem lesz már sokáig miniszterelnöki (Zaj.) Gömbös Gyula miniszterelnök: Minden hónapban visszatér ez a hír a Ház folyo­sóján és másutt is. Azt terjesztik, hogy­ már csak napok kérdése ennek a kor­mánynak az élete. Ennek a kormánynak az élete több faktortól függ. Többek kö­zött a többségtől is. (Viharos taps jobb­­ról.) A mezőkeresztesi választásból azt­den külföldi sajtóhoz fordul (Nagy taps a jobboldalon és középen), akkor elhagyták képviselő­társaim azt a nem­zeti alapot, amelyet világnézetük megkövetel. Eckhardt Tibor: Nekünk nincs szé­­gyelni valónk, önöknek lehetnek. (Nagy zaj és ellentmondások a jobboldalon és kö­zépen.) Az elnök Eckardt Tibort több íz­ben figyelmeztette, hogy maradjon csend­ben, ugyanúgy, mint ahogy őt csendben hallgatták végig. Gömbös Gyula miniszterelnök: Semmi­féle külföldi állampolgár nem lehet bírája a magyar belügyeknek. (Általános helyes­lés és taps.) Ed­chardt Tibor ismételten közbe­szólt, mire az elnök ismét figyelmeztette, marad­jon csendben. Gömbös Gyula miniszterelnök, önérze­tes magyar politikus nem is veheti igény­be külföldi újságírók véleményét. Ezt sem­miesetre sem lesz hatásos eszköz, ahhoz, hogy bennünket kötelességünk teljesítésé­ben ezen az úton akarjanak befolyásolni, következtetni, hogy ingadozó-e a po­zícióm vagy sem, az merész logikára vall és majd az idők fogják megmu­tatni, hogy meddig fogok ebben az állásomban megmaradni. Ulain Ferenc: Én szívesen odaállok ön mellé, de tessék a törvényt betartani. Gömbös Gyula miniszterelnök: Én nem kérek mást, mint tárgyilagos kritikát. A mezőkeresztesi választáson majdnem a választók száz százaléka szavazott le, erőszóról beszélni tehát ilyen vonatkozás­ban nem lehet. Gömbös Gyula miniszterelnök: Befeje­zésül ismét Eckhardt Tibor felé fordult. A képviselő ú­r felhívást intézett a ma­gyar néphez és nyugalomra és törvény­­tiszteletre intette.. Én ezt megköszönöm és arra kérem képviselőtársamat, hogy tisztelt környezetében is ilyen felhívással operáljon. (Taps a jobboldalon.) Petrovácz Gyila: Napirendi felszólalá­sában a szociális nyomorról, főként a ta­báni probléma megoldásáról beszélt. Lázár Miklós az Imperiál Rt talpfa­botrányát tette szóvá napirendi felszó­lá­­sában. Rámutatott arra, hogy a részvény­­társaság a kátránynak és olajnak 99%-át nem itthon állította elő, hanem külföldről hozatta be. Fabinyi Tihamér kereskedelem­ri mi­niszter azonnal válaszolt Lázár Miklós­nak. Hivatalba lépésem után — mondotta a miniszter —, úgyszólván első intézkedéseim közé tartozott, hogy a szerződést felfüggesz­tettem, az ügy megvizsgálására szakizott­­ságot küldtem ki és a bizottság jelentése alapján a szó­ban forgó szerződést azonnali ha­tállyal felbontottam, az iratokat pe­dig át­tettem az ügyészségre. Gyorsabban és alaposabban nem intézhet­tem el ezt az ügyet. Minthogy azonban eb­ben az ügyben bírói eljárás folszik, további részletekre nem terjeszkedhettem ki. Csupán azt kívánom még megjegyezni, hogy az a vezetőtisztviselő, akinek kötelessége lett vol­na az Imperiál részvénytársaság által szállí­­tott anyagot laboratóriumában megvizsgálni, már a bizottság működésének megkezdése óta nincsen állásában. Tabódy Tibor rövid felszólalása után a Ház megszavazta az elnöki napirendet. Eckhardt Tibor: Személyes megtá­­madtatás címén válaszolt Göm­bös Gyula miniszterelnök beszédére, majd Payr Hugó szintén személyes kérdés­ben megemlítette, hogy azért nem hozta szóba egy esztendeig az Imperiál botrányt, mert az a megyőződése, hogy az ilyen ügyeket nem nyilvános botrányok útján kell elintézni. Ezután Dinich Ödön, Hegymegi Kiss Pál, Mojzes János, Boehler József, Eck­hardt Tibor és Németh Vilmos bejelentet­ték mentelmi joguk megsértését. A bejelen­tést áttették a mentelmi bizottsághoz. Ta­bódy Tibor is­­személyes kérdésben szólalt fel, majd a Ház áttért az interpellációkra és felolvasták a kultuszminiszter írásbeli válaszát egy régebbi interpellációra sért a képviselő urat rendreutasítom, a nehéz órában, hogy az ország kalandorok Eckhardt Tibort Fogjunk össze ebben járszalagjára ne kerüljön. Gömbös miniszterelnök válasza :Minden nemzetellenes agitációt meg fogok gátolni." 1 Szabadalmazott HAIDEKKER-HUNBARin DRÓTFONAT keríth HAIDEKKER SÁNDOR R.-T kertté*- bétorgyá Budapest,VN­«l¡« 40/»a¡ n«k. vn­.. Flomel­ at .­ Az interpellációk a késő éjszakai órák­ig tartottak. Interpelláció Kánya Kálmán kinevezése miatt Az első interpelláló Györki Imre volt. Kifogásolta, hogy Kánya Kálmánt nevezték ki külügyminiszternek, akinek kinevezése külpolitikai szempontból aggályos. Azok az emberek, akik a frakkügyben szerepet játszottak, újra feltűnnek a politi­kai láthatáron.­­Általános felháborodás fo­­­gadta Györkinek ezeket a szavait és Bessenyei Zénó elnök a következőket mondta: — Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy bűncselekményekkel senkit se gyanúsítson. A bíróság megállapította, hogy kik követtek el bűnöket és azok elvették büntetésüket. Györki Imre: Mészáros Gyulát is fis állásba nevezték ki és a hivatalos lap nem közölte ezt a kinevezést! Az interpellációra Gömbös Gyula mi­niszterelnök válaszolt. A képviselő úr megint olyan mesgyére lépett — mondta —, amelyet erélyesen el kell ítélnem. (Ál­talános helyeslés.) Igaza van a képviselő úrnak, hogy a külügyminiszteri pozíció rendkívül­ fontos és kényes. Éppen ezért ja­vasoltam Kánya Kálmán kinevését. (He­lyeslés.) Kánya Kálmán nézetem és mások nézete szerint is a legkiválóbb akp­umták egyike. Azt a kifogást emelik Kánya Kálmán el­len, hogy csak a jobboldallal tartott össze­köttetést. Meg vagyok győződve róla, hogy ez nem igaz, mert egy követnek nem az a hivatása, hogy a képviselő úrnak szimpati­kus olkról keressen nekszusokat. Azt a csodálatos kifogást is emeli a képviselő úr, hogy Kánya Kálmán háborús pusztító, jó, hogy nem azt mondja, hogy­­ volt az oka a világhá­borúnak. A képviselő úr akarva, nem akarva annak az ellenséges sajtónak tesz szolgálatot, amely rá akarja­­bi­zonyí­­tani Magyarországra, hogy fegyver­kezik és amely az ózeán provokatőr szerepét játssza Kelet-Európában. Azt hiszem mindenki tisztában van a kép­viselő úr szavainak tendenciájával és ezért napirendre térek felette. Ami Mészáros kineveztetését illeti kifentem, hogy ezt még az előző kormány egyik minisztertanácsa ha­tározta el, amelyen én is részt vettem és ter­mészetesen hozzá is járultam a kinevezés­hez. Én Mészáros Gyulát tisztességes magyar embernek tartom. Amikor Gömbös Gyula kifelé tartott Bu­­chinger Manó feléje kiáltott, ő meg fogja köszönni a külföldi sajtó azt, amiket ön mondott. Gömbös Gyula miniszterelnök vissza­fordult és a bársonyszék előtt lévő asztalra csaszott az öklével és hangosan magából ki­kelve kiálltotta: Én Magyarország miniszterelnöke vagyok és ez a magyar Képviselőház. Hagyják már egyszer abba a Mű­­­földre való hivatkozást. Általános éljenzés fogadta a miniszterel­­nöknek ezt az energikus kijelentését. Gsersa Imre viszontválasza után a Ház Gömbös mi­niszterelnök válaszát tudomásul vette, ami­kor az elnök feltette a kérdést, nemcsak a jobb és a baloldal, hanem a pártonkívüliek csoportja és a független kisgazda­párt né­hány tagja is a válasz elfogadása melett szavazott. Gömbös Gyula miniszterelnök át is ment a baloldalra és személyesen, kézfogással kö­szönte meg a mellette demonstráló függet­len kisgazdapárti és más ellenzéki képviselők szavazatát. Gál Jenő a bírák jogviszonyairól inter­­pellált. Lázár Andor igazsá­gügyminiszter válaszában rámutatott arra, hogy a bírák és ügyészek jogviszonyát már 1927-ben tör­vény útján rendezték. Esküdtszék helyett vegyes bíróságokat fognak behozni, ha ezek tülföldön is bevál­nak. Gál Jenő, Dinnyés Lajos és Kertész Miklós interpellációja következett. Majd Kéthly Anna és Brüchler József interpel­­­láltak, mire az ülés éjjel féltizenkettőkor ért véget.

Next