Függetlenség, 1933. október (1. évfolyam, 186-211. szám)
1933-10-01 / 186. szám
MSfKAt AS KÍI 1S MBttf Ktk Vasárnapi szám JlR/IO FI£CÉR EGY ÉV Ha lesz egy esztendeje, hogy Gömbös Gyula kormánya megalakult s letéve az esküt Magyarország kormányzójának kezébe, hozzákezdett annak a programnak megvalósításához, melynek vezérelveit a kormány feje a Nemzeti Munkatervben fektette le. Ennek az esztendőnek, tizenkét hónap eseményeinek jelentőségét, hatását méltatni a történelem feladata lesz. A történelemé, amely nemcsak a tényeket, de a tények következményeit is látja, sőt éppen a következményekben keresi az elgondolások és tettek igazolását. A mában élő ember — nem tekintve most a részleteket, melyek törvényekben, rendeletekben, kormányzati intézkedésekben jelentkeznek s egyenként és öszszesen a Nemzeti Munkatervnek az életbe való átültetését valósítják meg—, az elmúlt esztendő politikai vonalvezetésének három fő irányelvét látja és értékeli, ettől a három irányelvtől várván azoknak a történelmi céloknak megvalósulását, amelyek a magyar felemelkedés sine qua non-ját jelenthetik. Elsősorban is: a magyar revíziós törekvéseknek hivatalos kormányprogrammá tétele adja meg az simult esztendő bel- és külpolitikájának markáns karakterét. A revíziós gondolat, az a követelés, amely a magyar élet kereteit a történelmi határok felé akarja tágítani, tizennégy esztendőn keresztül szerénykedett, pironkodott a társadalmi egyesületek, népgyűlések, asztaltársaságok, sajtóorgánumok cserjéi és csalitjai között. Élő valóság volt, sőt keményebb minden valóságnál, de hivatalosan népi akart róla tudni senki. A mögöttünk álló esztendőnek egyik legnagobb eredménye, hog a magyar revíziós gondolatot kiemelte a leszorítottság és megtagadottság állapotából és megerősítette azt a békéért harcoló hivatalos Magyarország súlyával és tekintélyével. Ennek a hivatalos állásfoglalásnak tulajdonítható, hogy a revíziós gondolat egy esztendőn belül realitásban nagyobb utat futott be, mint azelőtt tizennégy év alatt. Másodszor: az egyetemes európai káoszban, amelyben világnézetek ütköztek össze, polgárháborúk réme kísérteti és forradalmak törtek össze kormányformákat, Magyarország a rend, a nyugalom és tekintély országa tudott maradni Nálunk az átalakulás, a szociális nemzeti állam megvalósulása evolúciós úton, lépésről-lépésre következik be és ez a céltudatosság, a kalandoktól való öntudatos tartózkodás nem utolsó sorban járult hozzá ahhoz, hogy Európa ma sokkal barátságosabban ítéli meg a magyar kérdést, mint csak pár esztendővel ezelőtt is. És míg a magyar politikának ez a két összetevője különösen külpolitikai tekintetben határozta meg Magyarország helyzetét, addig a kormányzat harmadik vezérelve a belső politikában hozott megnyugvást és telítette meg azt erős erkölcsi tartalommal. Ez a vezérelv pedig az volt, hogy az államélet, a szociális gondoskodás, a kormányzati törődés tengelyébe a kisembert kell állítani, reá kell felépíteni az egész államberendezkedést. A kisember gondjait kell csökkenteni, az ő helyzetét kell könnyíteni, ez volt az a szociális feladat, amely a kormányzati intézkedéseket áthatotta s meghatározta az elmúlt év gazdaságpolitikájának jellegét. A hármas vezérelv érvényesülését érzi a megcsonkított ország népének aprajanagyja. S mert érzi, hogy e hármas összetevőből ered a magyar feltámadás lehetősége, ezért van az, hogy bizalommal néz előre azon az úton, amelynek végcélja felé az elmúlt esztendő alatt még csak az első lépéseket tettük meg. Ismeretlen kispártok magánügyének tekinti a hivatalos Ausztria a Habsburg-kérdést Ausztriában kettős a probláma: az államforma megváltoztatása ás az államfó személye áll az Úgy tengelyében Az osztrák sajtó teljesen érdektsien ki ügyeli az eseményeket AZ osztrák kormányálláspon a legitimizmus kiadásában Béca, szeptember 30. A Függetlenség riportjai, amelyek a bécsi, illetve osztrák legitimizmus féltett kulisszatitkait napfényre hozták, élénk feltűnést keltettek az osztrák fővárosban. Az érdekelt és érintett köröket természetesen nagyon kellemetlenül lepték meg ezek a cikkek. Szükségesnek tartottuk ezért érdeklődni az iránt, hogy vájjon a hivatalos Ausztria milyen álláspontot foglal el a legitimizmussal és a legitimista csoportok mozgolódásával szemben? Illetékes helyen, amely hivatva van a kormány hivatalos véleményének nyilvánítására, kérésünkre a következőképpen nyilatkoztak az osztrák császári legitimizmusról: mindenki kézlegyintéssel intézi el azokat a szólamokat, amelyeket a császárhűek állandóan ismételgetnek és amelyek oda csúcsosodnak ki, hogy milyen nehéz ma az élet és milyen könnyű volt Ferenc József idején. Mert mindenki, még a legfiatalabb iskolásgyermek is tisztában van azzal, hogy az időpontbeli egyezés nem jelenti egyszersmind az okot is. Ha például ma 1906-ot írnánk, akkor nagyon jó dolgunk volna, akár köztársaság, akár császárság volna az államforma. De sajnos 1933-ban élünk. És közben történt is egy és más valami a világon, aminek a cechjét éppen nekünk kell kiizzadnunk. Na, azután meg nagyon nehéz visszafelé fordítani az idő kerekét és ez hálátlan, céltalan és kilátástalan vállalkozás is. Különösen akkor, ha ez a kerék annyit forgott időközben ... Lehet, hogy egyeseknek Magyarországon nagyon érdekes ez az ügy, mint cikktéma, de meg fog győződni arról, hogy itt Ausztriában csak néhány ör kegyelmes asszony izgul titokban emiatt a kérdés miatt. Mást igazán nem érdekel az egész ügy. N MPdos nem érdekil az illetékeseket — A kormánynak ebben a kérdésben semmiféle külön nézete, vagy álláspontja nincsen. Van néhány — amint erről ön is meggyőződhetett — kis politikai párt —, amelyek a legitimizmust tették programjukká és ameddig programjukért a törvények határain belül dolgoznak, addig nem lát a kormány okot arra, hogy ellenük bármilyen lépést tegyen. A probléma tulajdonképpen kettős. Az egyik az államforma megváltoztatásának kérdése, a másik az uralkodó személyének az ügye. Mindkét probléma azonban a mai viszonyok között jelentéktelen és nem nagyon érdekli a lakosságot. Valami komolyabb arányú népmozgalomról nincsen szó, amellyel a kormánynak esetleg foglalkoznia kellene. Erős túlzás már az is, ha ezeknek a törpe pártoknak egymás közötti ügyeit és az egész kérdést problémának nevezzük. Sőt, maguk a legsúlyosabb szavú legitimista vezérek jórésze is azon a nézeten van, hogy az egész kérdés nem aktuális. — Ezek a józanabbak tisztában vannak azzal is, hogy ennek az ügynek a mostani teljes közömbösségében való erőltetett feszegetése csak magának a legitimizmusnak árt. — Ismételjük, hogy ez egy teljesen jelentéktelen kérdés, amelynek lefelé nincs gyökere és csak egészen súlytalan, kicsi társaságoknak és nagyrészt ismeretlen pártocskáknak a magánügye. A kormánynak ebben a tekintetben nincsen semmiféle álláspontja és amíg ezeknek a gyülekezeteknek a működése nem lépi túl a törvény határait, addig nem is látjuk szükségesnek, hogy ezzel a jelentéktelen üggyel az időt töltsük. „Nincsen kedvelni ezzel a temival foglalkozni" A hivatalos nyilatkozat olyan plasztikus és helyes képét adja a tényleges helyzetnek, hogy valóban feleslegessé tesz minden kommentárt. Viszont a nem hivatalos Ausztria és az egész osztrák nép felfogását tükrözi vissza az a tacitusi tömörségű meghatározás, amivel egyik ismert bécsi politikus előttünk a helyzetet jellemezte. Az egész ügy nem egyéb, mint néhány mindenre ráérő nyugdíjas és néhány idős mágnásasszony intem társasjátéka Higgye el nekem, hogy éppen elég más gondunk és bajunk van, semhogy kedvünk és időnk volna ilyen témákkal foglalkozni. És higgye el azt is, hogy Az osztrák sajtó és a legitimizmus Ez a nyilatkozat szintén teljesen fedi a tényleges helyzetet és ezt a legjobban akkor érezzük, ha az osztrák lapokat böngésszük. Hihetetlenül sok, nálunk legnagyobbrészt teljesen ismeretlen napilap jelenik meg most Ausztriában és az ember nap-nap után olvashatja őket anélkül, hogy a legitimizmusról valamit felfedezne bennük. Kérdésünkre az osztrák kollégák azt mondták, hogy