Függetlenség, 1934. március (2. évfolyam, 48-72. szám)

1934-03-25 / 68. szám

pénzé HA NINCS HA VAN , NEM LESZ ~ pénzé ha osztálysorsjegyet vesz v. rendel a GREOIGRE BANK- nál (Budapest, IV., Kossuth Lajos­ utca 75.). Minden újságpél­­dányhoz mellékelve van egy sárga rendelőlap is JBgyakma Vasárnap, 1934 március 13 Hathónapi fogházra ítélték Hádas János dr. hírlapírót, aki panamával vádolta meg Újpest város vezetőségét Hódmezővásárhely, március 24. A pestvidéki törvényszék á Bárton-tanácsa szombaton folytatta az újpesti panama-per tárgyalását. Mint ismeretes, Nádas János dr., az újpesti Igaz Szó szerkesztője azt írta lapjában, hogy az Újpest város és Phöbus közti szerződés mintegy százezer pengő kárt okozott Újpestnek. A szombati tárgyalás első tanúja Szalay Sándor dr. főügyész volt, aki elmondotta, hogy nincs tudomása arról, mintha valaki a szerződéssel kapcsolatban befolyásolta volna a város vezetőségét. A védő több olyan kér­dést tett fel a tanúhoz, amelyekre az elnök nem engedte meg a feleletet, majd maga a vádlott is állandóan a perre nem tartozó kérdé­sekkel ostromolta a tanút. Az elnök erre felfüggesztette a tárgyalást, majd kihirdette határozatát, amellyel 200 pengő rendbüntetést szabott ki a vádlott hírlapíróra, megállapítva, hogy kérdései egyenesen az elnöki intézkedések ellen irányulnak és ezeknek kigúnyolását jelentik. Ezután Hesch Pál dr. főjegyző polgármes­terhelyettes tett tanúvallom­ást, s elmon­dotta, hogy befolyásolás a városnál a szer­ződés megkötését illetőleg nem történt. Az elnök és a védőügyvéd újabb izgalmas szó­harca után Kriszt Lajos városi főszámvevőt hallgatták ki. A védőügyvéd ebben az eset­ben is állandóan oda nem tartozó kérdések­kel zavarta a tanút, mire az elnök meg­jegyezte: — Tiszta obstrukció folyik itt. Legköze­lebb már arról fogok hallani kérdést, hogy a szerződés megkötése után a lóállomány mennyivel szaporodott. Mint koronatanút, ezután Semsey Aladár polgármestert hallgatták ki, aki elmondotta, hogy a szerződést törvényes formák között kötötték meg a minisztérium jóváhagyásá­val. Igaz, hogy a városi tisztviselők áren­gedményt kapnak a Phöbustól, de ezt kivé­tel nélkül minden tisztviselő megkapja akár nyugdíjas, akár nem. A Phöbus részéről semmiféle befolyásolás a városi vezetőség irányában nem történt. Ezután az ügyész tartotta meg vádbeszé­dét, amelyben szigorú büntetés kiszabását kérte. A védőbeszéd elhangzása után a tör­vényszék bűnösnek mondotta ki Nádas János dr.-t rágalmazás vétségében és hat­hónapi fogházbüntetésre ítélte, megállapítva azt, hogy cikkének egyetlen állítását sem sikerült igazolnia. Az ítélet nem jogerős. REX k csillárok-díszműáruk nagy választék itt Ifápi nipa Ql (Klotild­­— olcsó árak IQwl~UiuU­u4- palota) ICW KICI NAracsov írta: berkes Imre Tegnap eldobtam a jegygyűrűmet. Azt hittem, hogy a gyűrűvel együtt az emlé­keimet is elhajítom. De az ember haja nem hullik ki parancsszóra s a jó fül nem válik süketté máról-holnapra. Lehet-e a szivet kitépni s az agyat el­­homályosítani? Éjjel visszamentem arra a helyre, ahol a gyűrűt eldobtam. Azt hittem, hogy az ilyen gyűrű, amely tele van könnyel, vérrel, fájdalommal, nem kell senkinek. A gyűrű eltűnt. Az embe­rek imádják az életet. Szaladnak a könny, a vér, a fájdalom után. Hisz enél­­kül nincs igazi élet. Ezért ácsorogtam ott órákig, talán mégis megtalálnám el­múlt életem gyűrűjét. Valamit az életem­ből, valamit, ami megtört, megalázott és nyomorulttá tett. * Zsigárdy hadnagy kérdezte tőlem Csil­lagfalván. — Hová bámulsz, testvért — Hazanézek — mondtam neki. A kárpáti utakon csendesen lépegetett egymás mellett a két ló. Két század lélek­­zetelfojtva kúszott felfelé a hegyoldalon. Messziről ágyúdörgés hallatszott. Zsigárdy hadnagy áthatolt hozzám: — Tudod, testvér, senkinek sincs itt olyan szeme, mint neked. És senki sem tud úgy nézni, mint te. — Miért? — A te szemed szomorú és élénk. Könnyes és villámló. Remegő és kutató. Kék Oly kék, mint a napfényben remegő ég. Nem lehet belelátni. Kit keresnek és kit látnak a te szemeid? — A kisleányomat, akit el kellett hagy­nom Betegen feküdtem a hordágyon. A szí­vem oly beteg volt. Istenem, mindig a szívemmel volt bajom. Csodálatos és félelmetes itt minden A jajtól rekedtek az emberek. Üszkök füstölögnek. Pincékből bújnak ki ron­gyos, ijedt alakok, mint az állatok. Nincs segítség! — Ó, csak valaki megsimogatná a hom­lokomat! Bejött a tiszti szolga. — Egy leány akar beszélni a hadnagy úrral — jelentette. — Mit akar? — Nem értem, mit mond.­­— Küldje be! Gyászruha volt rajta. A szeme véres a könnyektől. Fehér arca, mint a halotté. Vértelen szája, mint a fakó szirom. Mit akarhat? Halkan, törten, összefüggéstele­nül elmondja, hogy a testvére haldoklik. Rúnul, aljasan bántak vele az orosz kato­nák. A testvére tizenhétéves,­­ tizenöt. Szomjas, száraz, kiégett torka italért kö­nyörög. Citromot kér a haldokló számára. — Ó, kisasszony — próbáltam vigasz­talni —látja én is beteg vagyok. Nincs senkim. Semmim sincs. Egy csókot adha­tok önnek, vigye el a haldoklónak. Mit gondol, egy csók? Ne haragudjék! Ráütnézett és halkan megátkozott. * Kergettek. El kellett bújnom. Forrada­lom volt. Mindenkit kergettek, engem is. Én ártatlan voltam. Nem vétettem az emberek ellen. Éjjel felosontam egy ba­rátom lakásába. — Ments meg, üldöznek, — mondtam neki. — Te hatalmon vagy! Téged nem bántanak! — Puha ágyba fektettek és lázcsillapítót öntöttek a számba. Elaludtam. És vártam, vártam, hogy valaki majd eljön értem, ő már tudta, hol akadhat rám, vártam őt. Éjjel­nappal vártam. Teltek a napok, nem jött. Miért nem jösz? Mondd, miért nem jösz? Hisz tudod, hogy szeretlek. Min­dig téged szerettelek. És nem jött. • Künn kitisztult az ég. — No, most már hazamehetsz. — mondta egy napon a barátom. Lementem az utcár­a. A nép tombolt. Zászlók lengtek. Mindenki boldog volt. Az emberek csókolták egymást. Engem is magához tépett egy fiatal leány. És meg akart csókolni. — Ne bánta engem, kislány, — mond­tam neki. — Ti boldogok vagytok! De néd meg az én ajkamat! Látod? Zöld és sárga. Engem megmérgeztek. Az én csó­kom a halál. — Miért? — kérdezte dermedten. — Mert ti életben, halálban, forrada­lomban, mindig, mindenkit megmérgez­­tek-Nikotin. Az agyamban érzem a nikotint Napok óta itt fekszik mellettem egy levél. Nem tudom, ki küldte. El kellene olvasni. Né­zem a betűket. A szemem káprázik. És az értelmem zavaros. Nikotin-mérgezésem van. Tegnap még nem volt semmi bajom. Ma bágyadt és félholt vagyok. Imádom a nikotint. Mi lehet ebben a levélben? Jó. Elolvasom. Gyér világosság esik az apró betűkre. Szerelem, ó, késő! Kedves kisasszony, én nem szeretek senkit. Tudom, hogy meg fog sértődni. Puha, vörös haja mindig égő, szent és csodá­latos, én mégsem szeretem. Piciny szája mily gyen­géd, mégsem fogom soha meg­csókolni. Keze mily lágy, okos és szenve­délyes. Soha­ soha nem fogom megszorí­tani. Ugy­e ezt írta a levélben? Mert nem tudom elolvasni. Minden egybeolvad a szemem előtt. A kezem re­meg. A halántékom verejtékes. Kékes színű, édeskés tejet öntenek a számba, hogy gyógyuljak meg. Nem akarok meg­gyógyulni. Nem akarom többé megérteni a női lelket. Csak nikotint akarok, félho­mályt, ürességet, szédülést, lidércnyo­mást, semmit, semmit. A nikotin és önök, kedves kisasszony, annyira hasonlítanak egymáshoz. Egyek, ugyanazok. Méreg. Ezt az emléket adom önnek naplóm egyik sötét oldalán. Ugy­e, nem fog ráakadni? • Ő a kávéház egyik sarkában. Én a má­sikban. Már órák óta nézzük egymást. És nem merünk egymáshoz közeledni. Lehetséges ez? Ő volna? Akkor vidám volt, mint a nap. Most komor. Akk­or csillogott, vert és kínzott a tekintete, most könyörög. Akkor kegyet­len volt, most szeretne megalázkodni. Évek múltak el. Mily durvák az évek! Vaskos kalapács­ütések. Nyers fonalai a sorsszövöknek. Óriási ekék kiáltó barázdái. És minden titok nélkül arcon, kézen, homlokon és a kialvó szemekben. Nem szabad élni. Nem szabad hevesen, zivatarban élni. Vagy talán, aki lágy szellőben él, nem omlik össze egyszer? Mindegy. Az élet színes szemüvegét adjátok nekem, a káprázatos, hazug, isteni szem­üveget, hogy még egyszer fénylőnek, csábítónak, gyönyörűne­k. Mimózának lás­sam őt, aki valamikor kést súgott a fü­lembe, millió örömet csókolt a szemembe, és elhagyott engem fenségesen és kirá­­lyian és átlépett rajtam, mint egy ide­gen árnyékon! 6, végrtelen boldogság! ölelj magad­hoz halhatatlan emlék s borítsd rám az új élet arany köntösét! Mi történik a vásárhelyi Kokron-gy­árban ? Az országosan ismert Nor­coc textiláruk­ gyára felére szállította le munkásai fizetését 800 munkáscsaládot tesz ki a nyomornak a gyár fizetésleszállítása Hódmezővásárhely, március 24. A Kokron Testvérek hódmezővásárhe­lyi kötszövőgyára — hála az erős vámvé­delemnek — úgyszólván évek alatt szinte a semmiből hatalmas gyárrá növekedett. Tavaly télen a munkáslétszám már el­érte az 1000—1100-at. Miután tehát a gyár tulajdonosai az ilyen munkáslét­szám foglalkoztatásához szükséges gépi és egyéb berendezést megszerezték — úgy látszik —, lassúnak találták megvagyo­­nosodásuk folyamatát és ez év elején olyan új bérszabályza­­tot léptettek életbe, mely az alkalma­zott férfi és női munkások jövedelmét azonos foglalkoztatási idő mellett a fe­lére csökkentette. Többgyermekes, évek óta a gyár szolgá­latában álló családapák jutottak ezáltal olyan helyzetbe, hogy a legszorgalmasabb munka mellett sem hozhatnak össze át­lagban többet mint havi 28—32 pengőt, ami vidéken elég lehet egy magában álló munkásember eltartására, egy három­négy tagú család számára azonban csak arra jó, hogy megmentse őket az éhen­­halástól. Tette pedig ezt a gyár ugyan­akkor, mikor az eddigi — tehát a gyár által magasnak ítélt munkabérek mel­lett — elért évi több 100.000 pengős nyereségből a román megszállott terü­leten is fiókgyár építését kezdte meg. Minthogy a gyár foglalkoztatása és az elért üzleti eredmény teljesen kielégítő­nek mutatkozott, mint a derült égből csapó villám érte az alkalmazottakat az indokolatlan és példátlan arányú leszállí­tás. Komoly, meglett munkások sírva mentek haza családjukhoz megmondani, hogy a biztosnak vélt alkalmazásból re­mélhető jövedelmük egyik napról a má­sikra a puszta kenyérrevalóra olvadt le. A gyár eljárása megbolygatta a munkás és munkaadó között eddig fennállott összhangot és a fiatalabb, kevésbbé jó­zan elemek sztrájkra bujtogattak. A felizgatott, végsőkig elkeseredett tömeget csak a nős — egész család­juk sorsát szívükön viselő —, komo­lyabb elemek beavatkozása csillapí­­totta le, kik azt ajánlották, hogy a gyár önkényes eljárásával szemben a közigazgatási hatóságoknál keresse­nek védelmet. A munkások ezután küldöttségileg keres­ték fel Fehérváry Bertalan dr. városi ta­nácsnokot, a munkásügyek intézőjét és pa­naszt tettek nála, arra hivatkozva, hogy Hódmezővásárhelyen a tanulatlan napszá­mosok minimált munkabére meghaladja az ő fizetésüket, kik úgyszólván évek nyomor­­gása során sajátították el szakmájuk is­,­mereteit — mert a tanulóidő alatt a gyár alig fizetett valamit —, nem lehet tűrni, hogy a gyár kiszol­gáltatott helyzetüket ilyen csúnya módon kihasználja. Fehérváry tanácsnok a panaszt maga is in­dokoltnak tartva, maga elé idézte a gyár egyik tulajdonosát, aki maga is elismerte, hogy az általa fizetett munkabér nem elegendő gyermekes család eltartá­sára, ilyet azonban nem is kíván alkalmazni Kokron úr szerint thn­át bűn az, ha valaki munkás létére családot mer alapítani, vagy ha nem is bűn, de alkalmaztatást kizáró ok. Hiába zárta a tanácsnok a gyár tulaj­donosa elé, hogy ugyanakkor, mikor az erős vámvédelem révén a gyár súlyos százezrekhez jut és a nehéz gazdasági helyzet ellenére óriási összegeket keres, nem szabad a családok százait nélkülö­zést jelentő, az értékesítés vagy a gaz­dasági helyzet megváltoztatása által nem indokolt kíméletlen arányú fizetésleszál­lításnak kitenni, Kokron mereven eluta­sító magatartást tanúsított. Számára ez annál könnyebben ment, mert a fizetésleszállítást akkor hajtotta végre, mikor a szezon múltával üt­e­mét úgyis csökkenteni lett volna kénytelen, nem fenyegetett tehát az a veszély, hogy a munkások egy részének elvesztésével üzemét a szükségletnek megfelelő arány­ban nem tudja fenntartani. Az alsóbbfokú hatóság hatáskör hiá­nyában a gyár vezetőségét jobb belátásra nem kényszeríthette, a munkásság Far­kas Béla dr. főispánhoz, minden jogos munkásigény komoly védelmezőjéhez ké­szül fordulni, hasson bokronékra, hogy adjanak olyan fizetést, hogy az elegendő legyen a foglalkoztatott munkások és családtagjaik szűkös ellátására. Gonda József dr.

Next