Függetlenség, 1934. március (2. évfolyam, 48-72. szám)
1934-03-01 / 48. szám
Meg fogjuk akadályozni a gazdaközönség érdekében, hogy spekulációs kezek összegyűjtsék a búzát és azoknak a szegény rétegeknek a terheire vetessék át, amelyek úgy is minden terhet viselnek. A kormánynak a kötelessége e tekintetben a legerélyesebb intézkedésekhez nyúlni. Beszámolt azután a miniszter arról, hogy a Külkereskedelmi Hivatal minden külföldre szállított árut felülvizsgál, a spekuláció azonban felhígítja az árukat és éppen hogy csak megütik a megkívánt minőséget. A svájci szállításra, amely rendkívül fontos piac számunkra, mert egyedül Svájc másfélmillió mázsa búzát vesz át, csak egyes és kettes minőségű búza kiszállítását engedélyeztük, hogy sikerüljön Svájcnak velünk szemben megnyilvánuló jó hangulatát megőrizni. Bejelentette ezután a miniszter, hogy a szérum árát sikerült 140 pengőről 68 pengőre mérsékelni. Végezetül leszögezte, hogy a búzakérdés azért a legfontosabb, mert a többi termelvények árához viszonyítva a búza ára süllyedt a legalacsonyabbra. Az Interpelláló és a Ház a miniszter válaszát tudomásul vette. Hegymegi Kiss Pál Nyíregyháza háztartásának felülvizsgálatát kérte, mire Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter bejelentette, hogy elrendelte a város eladósodottsága miatt a vizsgálatot, további kölcsönt nem vehetnek fel, a hitelezőkkel egyezséget kötöttek, a polgármester ellen pedig saját kérelmére elrendelte a vizsgálatot. Hegymegi Kiss Pál ezután a birtokvásárlók tönkremenetele miatt interpellált, amire nézve Kállay Miklós földmívelési miniszter kijelentette, hogy nem helyi szempontokból kívánja ezt a kérdést vizsgálni, hanem nagyszabású, új birtokpolitikai tervekkel kíván a Ház elé jönni (Általános helyeslés), mert csak az jelenthet végleges megoldást. Végezetül Malasics Géza interppellált és kérte, hogy az 5000 koronánál kisebb öszszegű hadikölcsöncímlet tulajdonosokkal szemben méltányos elbánást tanúsítsanak. Keresztes Fischer Ferenc belügyminiszter válaszában kijelentette, hogy mindenesetre arra törekszik, hogy még az ezer koronán aluli jegyzőket is segélyben lehessen részesíteni Malasics Géza és a Ház a választ tudomásul vette. Az ülés már 2 órakor ért véget. Az osztálysorsjáték mai húzásának nyereményjegyzékéből 1000 pengőt nyert: 8151 1000 pengőt nyert: 83455 1000 pengőt nyert: 21879 800 pengőt nyertek: 54838 78562 600 pengőt nyertek: 2631 9182 9663 26646 81610 75154 500 pengőt nyertek: 6587 22062 24781 26583 26898 27185 33351 49833 55027 59393 65068 69947 74461 76763 400 pengőt nyertek: 405 1325 2768 3240 3674 7600 14418 16268 21139 22659 28046 23082 23772 24221 26725 31019 33713 34875 42219 45955 46104 56144 57538 65666 67056 68710 69776 73906 74680 77696 SOO 6713 14327 21528 32625 35673 53147 60555 71953 78871 pengőt nyertek: 3257 4310 4707 5549 8264 8938 10574 11215 11239 12054 15273 18289 18969 19730 20026 20309 22350 23026 25223 27687 31427 31685 33224 33798 33884 34230 34760 35589 41262 42198 42403 45801 47225 50610 53274 56527 56693 57032 58548 60460 60651 61841 63007 64299 69344 71534 73027 73112 75343 77001 77076 77866 79573 79792 83357 A JEHLICSKA-PER első vádlottját felmentették Pozsony, február 28. Az első Jehlicska-per felmentéssel végződött. A pozsonyi kerületi bíróság Babos-tanácsa előtt tegnap Koribana Szeverin ligetfalusi lakos állott vádlottként, akit az ügyész a köztársaság védelméről szóló törvénybe ütköző cselekménnyel vádolt. A vádirat szerint Koriban a vádlott összeköttetésben állott Jehlicska Ferenc egyetemi tanárral és olyan mozgalomban vett részt, amely a Felvidéknek Csehországtól való elszakítását akarta előkészíteni. A bíróság a vádlottat, aki öt hónapot töltött vizsgálati fogságban, bizonyítékok hiányában felmentette az ellene emelt vádak alól. Jilggälein, Csütörtök, 1934 március 1 Az egész ország területére kiterjedő kémhálózatot lepleztek le a hatóságok Az egyik szomszédos állam javára kémkedtek A Magyar Távirati Iroda jelenti: A karácsonyt megelőző és azt közvetlenül követő hetekben hatóságaink egy — a csonkaország egész területére kiterjedő — kémhálózatnak jöttek a nyomára. A kitartó megfigyelés és az azonnal bevezetett nyomozás csakhamar eredményre vezetett és sikerült a kémszervezet összes tagjait ártalmatlanná tenni. A letartóztatottak — akik között a társadalom minden rétege képviselve van — az egyik szomszédos állam kémhálózatának voltak tevékeny tagjai. Feladatuk az volt, hogy a trianoni fegyveres erőink belső életét és kiképzésének módszereit kikémleljék és a beszerzett adatokat megbízóiknak átadják. ELUTASÍTOTZÁK Vay Kázmér perújítási kérelmét Megírta a Függetlenség, hogy Vay Kázmér, akit a Tábla és a Kúria jogerősen egyévi fogházra ítélt ismeretes bűnügyében, perújítás kérést nyújtott be a törvényszékhez és újabb bizonyítékokra hivatkozott, amelyek annak idején a főtárgyalás során nem voltak birtokában. A büntetőtörvényszék Patay-tanácsa szerdán délben tűzött ki tárgyalást az ügyben, amelyen megjelent Vay Kázmér is. Vay Kázmér perújítási kérelmének adataiból kiderült, hogy elsősorban azt akarja bizonyítani, hogy Halasy Géza nem adott neki 18.000 pengőt hivatali kötelességének megszegésére. Hogy mégis ellene vallott, az szerinte azzal magyarázható, hogy annak idején idegileg teljesen tönkrement ember volt. Számos tanút jelentett be újabb momentumok bizonyítására, így többek közt magát a vádat képviselő Széchy István dr. ügyészt, Szemák Jenő törvényszéki tanácselnököt és Csákányi dr. rendőrfogalmazót. Azt is akarta bizonyítani Vay Kázmér az újrafelvétel során, hogy nem volt pazarló és tékozló természetű ember. Illyés János dr. törvényszéki bíró, aki a tárgyalás megnyitása után referált az újrafelvételi kérelem adatait, a referátum befejezése után kijelentette, hogy a törvényszék bizonyos felajánlott bizonyítékok beszerzését elrendelte, és ennek lefolytatásával a vizsgálóbírót bízta meg. A vizsgálóbíró kihallgatta többek közt Széchy István dr. királyi ügyészt, aki arról vallott, hogy a Vay-ügy kihallgatási jegyzőkönyveibe a „kölcsönszerűség” szó Vay Kázmér vallomása alapján került be, továbbá elmondotta azt is, hogy Vay Kázmér a jegyzőkönyvek átolvasása után az egyes kifejezéseket pontosan átvizsgálta, de ezt a szót, hogy ,,kölcsönszerűség”, nyolc jegyzőkönyvben hagyta benn minden megjegyzés nélkül. Hosszas tanácskozás után hirdettte ki Patay elnök a bíróság döntését, amely szerint az ügyben az újrafelvételt nem rendelik el, mert a bejelentett új adatok nem tekinthetők olyanoknak, amelyek Vay büntetlenségét vagy enyhébb bűncselekményben való bűnösségét bizonyítanák. Vay és védője felfolyamodást jelentett be a Táblához. Jl biróstíg elrendelte a bizonyítást, &OQy Ssszívoxdíjaxérasági fölanfícsos okirat hamisító-e? Drámai részletekben bővelkedő és igen kényes részleteket tartalmazó tárgyalás zajlott le szerdán délelőtt Dán Andor dr. büntetőjárásbíró előtt. A vádlottak padján Nagy Béla dr. ismert fővárosi ügyvéd ült, a főmagánvádlói széket pedig Szávozd Richárd foglalta el, aki azért jelentette fel az ügyvédet, mert Nagy Béla egy bírósági tárgyaláson többek jelenlétében a következőket mondotta: — Szávozd Richárd gazember, mert meghamisított egy okiratot! A járásbíró a tárgyalás megkezdése előtt békéltetni akarta a feleket, de az ügyvéd kijelentette, hogy nem hajlandó bocsánatot kérni. A személyi adatai bemondásakor elmondotta, hogy elvált ember, volt feleségét Németh Ágnesnek hívták és 60—80.000 pengő vagyona van. Nagy Béla ügyvédje ezután kérte jogos köz- és magánérdekből a valóság bizonyításinak elrendelését arra, hogy Szivozd gazember és hogy okirathamisító. Indítványát azzal indokolta meg, hogy Szivozd nemcsak gazdasági főtanácsos, hanem ismert közéleti ember, tehát ha róla azt állítják, hogy gazember, közérdek a bizonyítás elrendelése. A jogos magánérdek — folytatta az ügyvéd — azért indokolt, mert Nagy Béla nyolc-kilenc évvel ezelőtt feleségül vette Németh Ágnest, akiről sokkal később egy végrehajtás kapcsán tudta meg, hogy 15 évig szeretője volt Szivárd Richárdnak és amíg ez az intim viszony tartott, Szávozd Richárd olyan cselekedeteket követett el... Amikor Grünfeld ügyvéd előterjesztésében idáig ért, Szávozd ügyvédje felugrott helyéről és a közerkölcsiségre való tekintettel a zárt tárgyalás elrendelését kérte. A járásbíró megkérdezte a védőt, hogy akar-e olyan dolgokat mondani, amelyek sértik a közerkölcsiséget, mire ő kijelentette, hogy nem. Ezután előadta, hogy Szávozd Richárd és Németh Ágnes szerelmi viszonyának likvi BudaDMHjlaeNi»i%e^^ március 1* 4, 8, II, 15, 18, 22, 25, 29. napján délután V23 órai kezdettel iSSSSSSSiiSLb Belépti dijak: I. hely úk 3.— P, hölgy 2.— P, II. hely 1.50 P, III. hely —.60 P, különfogadási helyre 5.— P Közlekedés: 75 és 76 sz. villamos dálásakor Szávozd juttatni akart bizonyos összegeket a leánynak és erről Kemény Győző, Bernelik Nándor, Bauafeld Lajos és az ő közbenjöttével okiratokat is készítettek. Az okiratokba azok aláírása után később olyan beszúrások és törlések is történtek, amelyekről a felek nem tudtak. Ez ügyben bűnügyi feljelentés is történt és az eljárás most is folyamatban van. Az ügyészség ugyan megszüntető végzést hozott, de az még nem jogerős, mert felfolyamodást jelentettek be. Ezzel az okirattal különben az OMGE és más hatóságok is foglalkoznak, de ezek előtt már a meghamisított okirat másolata fekszik. Nem lehet közéleti tényező és gazdasági főtanácsos olyan ember, aki ilyen cselekményre ragadtatja el magát. — Kívánja bizonyítani, hogy a főmagánvádló meghamisította az okiratot? — kér Mde most Dán Andor dr. járásbíró. — Igen, kívánom, — felelte az ügyvéd. Ezután Kemény Győző dr., Szávozd Richárd ügyvédje állott fel és kijelentette, hogy ilyen valótlan, szemenszedett rágalom még nem hangzott el vezető poziciót betöltő férfival szemben. Olyan súlyosak és pimaszok a rágalmak — mondotta az ügyvéd —, hogy magam kérem a legteljesebb bizonyítás elrendelését. Dán Andor bíró kihirdette a végzést, amely szerint elrendelte a bizonyítást arra vonatkozóan, hogy Szávozd okirathamisíte-e. A „gazember" szóra vonatkozó bizonyítást nem rendelte el, mert amennyiben az első tényállás beigazolódik, úgy a másik tényállás bizonyítása felesleges. A tárgyalást elnapolták. LÓSPORT Csütörtöki program I. Háromévesek Tersenye. 81. P. 187 m. 18N m: 1. Arati — Jónás, a Elsi IU — Diák. 1879 m: 3. Ráma — Ma- Már F., 4. Rejtély — Maszár I., 5. Rota — Mar*schall. 1848 m: 1. Jedrenka. Jelöljeink: Ráma — EkSlia n. SsentlSrinel-dlj. 87/ P. 2188 m. 212* m: 1. Vág — Maszár P., 2. Gyurka — Maszár I. 2148 m: 3. Estike — Baik. 2141 m: 4. Lord Faronian — Thalhammer, 5. Vava — Soldos. Jelöltjeink! Estike — Vá, m. Mechanikus handicap. 871 P. 218* m: 21*8 m: 1. Hárpia — Jónás, 3. Esély — Steinits, 3. Mirha — Vorst. 2148 m: 4. Tallér — Kovács II. 218* m: 5. Nincs tovább — Maszár I., 6. Lacy — Fitya, 7. Ferix — Zwirlinger. 2188 m: 8. Arditti — Feiser, 9. Oline, 10. IH — Siró. Jelöltjeink: Esély — Hárpia — Talár IV. Dunai dii. 175 P. 2288 ra. 2208 m: 1. Tenoré lánya — Kovács II., 1. Nagyida — Jónás, 3. Kuruc — Dózsa. 2228 m: 4. Dolly — Jónás, 5. Szeszélyes — Maszár I., 6. Tommy — Feiser. Jelöltjeink: Tenoré lánya — Dolly — Nagyida V. Ulomli-dil. 818 P. 288 óra. 2*88 m: 1. Fácán — Dózsa, 2. Kacér — Földi, 8. Pallós — Zwelinger, 4. Gyöző — Maszár I., 5. Oszlány — Maszár F. 2028 m: 6. Tündér — Fityó, 7. Mephisto — Thalhammer, 8. Express. Jelöltjeink: Pallós — Tündér — Mephisto VII. észt nemzetközi verseny, 1888 P. 218* m. 212* m: 1. Bütelejte — Jónás, 2. Muscicapa — Steinits, 3. Fuss — Földi, 4. Hol vagy — Volkmann. Jelöltjeink: Fuss — Büteleitd vn. Handicap. 175 P. 218* m. 216* m: 1. Favorite — Top’ichar, 212* m: 2. Guardian Todd — Vorst, 3. Philip Morris — Jónás. 2148 m! 4. Suhanc B. — Kovács J. 2168 m: 5. Jeles 0. S. — Ma. szár F., 6. Éber B. — Steinitz, 7. Bessie — Dózsa, 8. Monte Christo — Volkmann, 9. Mályvácska — Fityó. 2188 m: 10. Brutus — Feiser, 11. Nurmi — MarschalL 2280 m: 12. Jutalom. Jelöltjeink! Jeles 0. S. — Mente Chrlslo — Favorit* vm. VárdiJ. *75 P. 2008 m. 1981 m: 1. Nusi — Benkó. 2891 m: 2. Paulina — Kappel, 3. Minor — Simkó. 2028 m: 4. Ephinor — Kalfinka, 6. Balaton — Kovács J., 6. Hamupipó — Marschall, 7. Babám — Tomann, 8. Gaszton — Jónás J. 2848 m: 9. Vitézló — Wiesner, 10. Pezsgő — Weisz. 2045 m: 11. Pálma — Hauser, 12. Rákné — Wiesner. 2886 m: 13. lord Favonian — Thalhammer, 14. Sony Boy II. Jelöltjeink': Kohinor — Lord Favonian — Minor IX, Pótverseny. 875 P. 2168 n. 2188 m: 1. Tigris, 2. Vadorzó — Wiesner, 3. Sony Boy II., 4. Kirgiz — Jónás. 2128 m: 5. Tenoré lánya, 8. Kuruc — Dózsa, 7. Molinári — Marschall, 8. Patricia, 9. Tommy. 2148 m: 10. Thyra — Kovács II., 11. Tallér — Kovács II., 12. Eliász — Kovács I, 13. Opál — Fityó, 14. Marokkó, 15. Nincs tovább. 2158 m, 16. Kacér, Jelöltjeink: Molinári — Tallér — Opál . Mindazon mérgezési esetek leküzdésénél, melyeket romlott élelmiszerek idéznek elő, a természetes „Ferenc József” keserűvíz azonnali használata fontos segédeszközt képez. Híres orvostudományi könyvekben felsorolják azt is, hogy a Ferenc József víz többek közt ólommérgezésnél, mint specifikus ellenszer kitűnően beválik.