Függetlenség, 1934. szeptember (2. évfolyam, 197-221. szám)

1934-09-01 / 197. szám

MA KADié MItLtKAKT Budapest, 1934 szeptember 1, szombat, II. évfolyam 197. sz. Telelonszimok: Sierkeszlüsíg 238-08, kladóbivatal: 316-77, utazási osztáls: 397-4^ Hirdetési osztáiy 291-38. Postatakarékpénztári csekkszámla 49.927 POLITIKAI NAPILÁt Előfizetési ára egy hónapra 1 P 20 fül., negyedévre 3 P 60 fül’ Egyes szám ára: Hétköznap 4 fillér, vasárnap 10 fillér Szerkesztőség: VI, Rózsa<u. 111. Kiadóhivatal Vili, József-krt. KARTELBEN A PEKEK Magyaroi’szágon, amióta megszűkül­lek határaink, nem könnyű megkeresni a mindennapi kenyeret A verejtékező kis­embernek háromszor annyit kell dolgoz­ni, mint régente, hogy egyharmadát meg­kereshesse békebeli jövedelmének. Eb­ben az országban tehát csak egyetlen politika érvényesülhet: minél olcsóbbá tenni a kenyeret, amelynek megszerzése annyira nehéz. Mindenki respektálni ekszik a dolgozó tömegek megélhetési etőségének ezt az alapvető tételét, csak éppen azok nem, akik a mindennapi kenyeret előállítják: a pékek. A derék pék urak, akik — miközben világok és trónok omlottak össze, egzisztenciák mil­liói pusztultak el és az egész ország fogyasztótársadalma egyre szűkebb por­cióra kénytelen szorítani életigényeit — nem elégedtek meg a péksütemények régi három-három és félfilléres árával, amely mellett még mindig megtalálták becsületes polgári hasznukat, hanem a sütemények árát merész lendülettel öt fillérre emelték fel. Előrelátható volt, hogy a napi gon­dokkal küzködő kisemberek — csökkent vásárlóképességük folytán — nehezen tudják me^izetni a magasabb sütemény- árakat. Ezért akadtak fűszeresek és pé­kek, akik — alkalmazkodni óhajtván vásárlóik anyagi erejéhez — a régi há­rom-három és félfilléres áron sütöttek, illetve árusítottak péksüteményt. Azt hinné az ember: a pékek belátva, hogy a mai súlyos idők nem alkalmasak a nap-nap után szükséges elsőrendű élel­micikkek árának drágítására, megelé­gednek a kisebb haszonnal, visszatérnek a régi olcsóbb árakra, hiszen hála Isten­nek, azok mellett is szépen megéltek, kerestek és gyarapodtak. De nem ez történt! Az történt, hogy a pék urak „iparvédő egyezmény” címen kimondott kartelt létesítettek a maga­sabb süteményárak biztosítására, tehát az „iparvédő egyez’mény”-nek inkább jo­gosulatlan „haszonvédő egyezmény” le­hetne a neve. És meg kell adni: a kartel derekasan, igazi kartel-stílusban dolgo­zik. Nagykapitalista és szakszervezeti mintára ellenállási alapot létesített a malmok közreműködése mellett, hogy ennek a — hír szerint — százezerpengős alapnak az anyagi erejével letörje, lehe­tetlenné tegye, megsemmisítse az olcsób­ban sütő pékeket, az olcsóbban árusító kereskedőket és biztosítsa a maga kor­látlan árdiktatúráját. De a pékkartel nemcsak pénzzel dolgozik, hanem ököl­lel, verekedéssel, megfélemlítéssel is. Már maga az a tény, hogy ma, ami­kor a kormány szigorúan ellenőrzi a karteleket és azoknak a működését a közjó és közérdek által megvont határok közé szorítja, a pékek — az ipar­védelem álarca alatt — egészen nyíl­tan kartelt létesítenek közérdekellenes üzleti érdekeik védelmére, olyan ciniz­musra és vakmerőségre vall, amely szi­gorú megtorlást követel. De nem lehet sző nélkül elmenni a pékek igaztalan ár­harca mellett azért sem, mert az az ipar és kereskedelem szabadságának az el­vébe ütközik, legfőképpen pedig súlyos merénylet a fogyasztók zsebe, az ezer gond között vergődő fogyasztó-kisembe­rek vékonypénzű zsebe ellen. Az illeté­kes tényezőknek nem szabad tétlenül nézni a pék urak erőszakoskodását, kar- telszeryezkedését és diktatórikus hajla­mait s meg kell mutatni, hogy a pékek­nek kell alkalmazkodni üzletpolitikájuk­kal a fogyasztók százezreinek a yásárló- erejéhez és anyagi teherbírókénességé- hez s a fogyasztók nem arra valók, hogy a mai nehéz megélhetési viszonyok. kö­zött még több terhet vállaljanak azért, hogy a pékek még többet kereshessenek. A pék urak megsüthetik a tudomá­nyukat, ha azt hiszik, hogy ilyen erő­szakosan fenntartott áremelésekkel ma tartósan boldogulni lehet a fogyasztók rovására! aeVOHLOTTE legkeduesebb fiát Lehoczhy János, a fővárosi kertOszotl iskola ffikortOszo wertbro int ts a magcsaszon goigó rm maaiK gyerMka szomaianapa szNaa laMita azaaegg­aazieiMSa EFaa aeaa nai II nienhápoméyes LehoczKy Dezső eimondia apia es Öccse uopes tragemeiet Bomlottagyú rémregényíró beteg fan­táziája gondolhat csak ki olyan borzal­mas tragédiát, ami pénteken délután a főváros kertészeti iskölájának Egressy- úti telepén játszódott le. Lehotzky János, a telep egyik főkertésze két kisfia szemeláttára, alig néhány lépésnyire azoktól, véletlenül agyon­lőtte harmadik, legkedvesebb, rajon­gásig Szeretett, 11 éves Ernő nevű gyermekét. A kisfiú holtan rogyott össze. A szeren, csétlen apa pedig gyötrő önvádaktól kí­nozva a főkapitányság egyik detektív- szobájában várja, amíg hivatalos fóru­mok is előírásszerűén tisztázzák azt, amit szinte félőrülten egyre hangoztat és amit egy pillanatig sem vont senki kétségbe, hogy borzalmas véletlen történt és nem szándékosság rántatta el vele a gyilkos fegyvert. A LÉGÁRAMLATOK PUHATOLÁSA KÖZBEN Gáspár Antal rajza PALI BÁCSI: Leszállni, leszállnii A poliiikai szíranyaszféra nem alkalmas <tz elgondola eregetéare. ________ Kint a Zuglóban, az Egressy- és Hajtsár-út sarkán terül el a főváros kertészeti iskolájának telepe. A telep ka­pujában és a gondosan ápolt gyümölcs­fasor mentén lévő kispadokon asszonyok sírdogálnak és riadtszemü gyerekek bá­mészkodnak. A tragikussorsú Lehoczky- család ismerősei és barátai. Az egész telep a tragédia hatása alatt áll. A telep közepén, árnyas fák között kis egyemeletes, sárga épületben van a Lehóczky-csalká lakása. Nem kell kérde­zősködni, mindjárt odatalálunk. Az egyik szoba ablakából kétségbeesett, zokogásba fúló asszony! kiáltás hangzik fel: — Emőkém... Istenem, ne hagyj el... A szerencsétlen Lehóczky Jánosné a véres tragédia óta félájultan fekszik oda­haza. Többször szívrohamot kapott, eszméletét vesz­tette és kéíízben az orvos csak injejk. ciókkal tudta magához téríteni. A lakás ajtaja előtt, a folyosón két kis trikós, rövidnadrágos fiúcska üldögél a p.adon. Amikor beakarunk kopogtatni az ajtón, a nagyobbik fiúcska feláll, tiszte­lettudóan megkérdezi, kit keresünk. Meg­tudva, hogy mi járatban vagyunk, udvarias mosolygással széttárja a karjait az ajtó előtt: — Ne tessék bemenni, anyuka nagyon beteg. De én is elmondhatok mindent. Lehóczky Dezső vagyok, a szegény Ernő bátyja. Ez itt a leg­kisebbik öcsénk — rámutat a mel­lette álló fiúcskára — a Jancsi. Dezső oeszÉi a uOpes oopzalmaliroi Csodálkozva nézzük a nyugodt, biztos mozgású, okos fiúcskát. Mint egy felnőtt, az eseményektől távol álló személy nyu­godtan, okosan áll az újságíró segítsé­gére. Mintha néhány órával ezelőtt nem is élte volna át azokat a borzalmakat, ami­kor édesatyja a szemeláttára agyon­lőtte kisöccsét.

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék