Függetlenség, 1934. szeptember (2. évfolyam, 197-221. szám)
1934-09-01 / 197. szám
MA KADié MItLIKAKT Budapest, 1934 szeptember 1. szombat, II. évfolyam 197. sz. Telefonszámok: Szerkesztőség 238-08, kiadóhivatal: 316-77, utazási osztály: 397-48 Hirdetési osztály 291-38. Postatakarékpénztári csekkszámla 49.927 POLITIKAI NAPILÁZ Előfizetési ára egy hónapra 1 P 20 fül., negyedévre 3 P 60 fül. Egyes számára: Hétköznap 4 fillér, vasárnap 10 fillér Szerkesztőség: VI. Rózsa u. 111. Kiadóhivatal Vili, József krt. KARTELBEN A PEREK Magyarországon, amióta megszűkültek határaink, nem könnyű megkeresni a mindennapi kenyeret A verejtékező kisembernek háromszor annyit kell dolgozni, mint régente, hogy egyharmadát megkereshesse békebeli jövedelmének. Ebben az országban tehát csak egyetlen politika érvényesülhet: minél olcsóbbá tenni a kenyeret, amelynek megszerzése annyira nehéz. Mindenki respektálni okszik a dolgozó tömegek megélhetési előségének ezt az alapvető tételét, csak éppen azok nem, akik a mindennapi kenyeret előállítják: a pékek. A derék pék urak, akik — miközben világok és trónok omlottak össze, egzisztenciák milliói pusztultak el és az egész ország fogyasztótársadalma egyre szűkebb porcióra kénytelen szorítani életigényeit — nem elégedtek meg a péksütemények régi három-három és félfilléres árával, amely mellett még mindig megtalálták becsületes polgári hasznukat, hanem a sütemények árát merész lendülettel öt fillérre emelték fel. Előrelátható volt, hogy a napi gondokkal küzködő kisemberek — csökkent vásárlóképességük folytán — nehezen tudják mefizetni a magasabb süteményárakat. Ezért akadtak fűszeresek és pékek, akik — alkalmazkodni óhajtván vásárlóik anyagi erejéhez — a régi három-három és félfilléres áron sütöttek, illetve árusítottak péksüteményt. Azt hinné az ember, a pékek belátva, hogy a mai súlyos idők nem alkalmasak a nap-nap után szükséges elsőrendű élelmicikkek árának drágítására, megelégednek a kisebb haszonnal, visszatérnek a régi olcsóbb árakra, hiszen hála Istennek, azok mellett is szépen megéltek, kerestek és gyarapodtak. De nem ez történt! Az történt, hogy a pék urak „iparvédő egyezmény” címen kimondott kartelt létesítettek a magasabb süteményárak biztosítására, tehát az „iparvédő egyezmény”-nek inkább jogosulatlan „haszonvédő egyezmény” lehetne a neve. És meg kell adni: a kartel derekasan, igazi kartel-stílusban dolgozik. Nagykapitalista és szakszervezeti mintára ellenállási alapot létesített a malmok közreműködése mellett, hogy ennek a — hír szerint — százezerpengős alapnak az anyagi erejével letörje, lehetetlenné tegye, megsemmisítse az olcsóbban sütő pékeket, az olcsóbban árusító kereskedőket és biztosítsa a maga korlátlan árdiktatúráját. De a pékkartel nemcsak pénzzel dolgozik, hanem ököllel, verekedéssel, megfélemlítéssel is. Már maga az a tény, hogy ma, amikor a kormány szigorúan ellenőrzi a karteleket és azoknak a működését a közjó és közérdek által megvont határok közé szorítja, a pékek — az iparvédelem álarca alatt — egészen nyíltan kartelt létesítenek közérdekellenes üzleti érdekeik védelmére, olyan cinizmusra és vakmerőségre vall, amely szigorú megtorlást követel. De nem lehet szó nélkül elmenni a pékek igaztalan árharca mellett azért sem, mert az az ipar és kereskedelem szabadságának az elvébe ütközik, legfőképpen pedig súlyos merénylet a fogyasztók zsebe, az ezer gond között vergődő fogyasztó kisemberek vékonypénzű zsebe ellen. Az illetékes tényezőknek nem szabad tétlenül nézni a pék urak erőszakoskodását, kartelszervezkedését és diktatórikus hajlamait s meg kell mutatni, hogy a pékeknek kell alkalmazkodni üzletpolitikájukkal a fogyasztók százezreinek a vásárlóerejéhez és anyagi teherbíróképességéhez s a fogyasztók nem arra valók, hogy a mai nehéz megélhetési viszonyok között még több terhet vállaljanak azért, hogy a pékek még többet kereshessenek. A pék urak megsüthetik a tudományukat, ha azt hiszik, hogy ilyen erőszakosan fenntartott áremelésekkel ma tartósan boldogulni lehet a fogyasztók rovására! aeVOHLOTTE legkedvesebb fiát Lehoczky János, a fővárosi kertészeti iskola ffikortoszo wertbro int ts a magcsaszon golgó rm maaiK gyereka szomaianapa szNaa laMita azaaeggaazieiMSa EFaa aeaa nai II nienhároméves Lehoczky Dezső elmondja apja es Öccse nopes tragemeiet Romlottagyú rémregényíró beteg fantáziája gondolhat csak ki olyan borzalmas tragédiát, ami pénteken délután a főváros kertészeti iskolájának Egressyúti telepén játszódott le. Lehotzky János, a telep egyik főkertésze két kisfia szeme láttára, alig néhány lépésnyire azoktól, véletlenül agyonlőtte harmadik, legkedvesebb, rajongásig Szeretett, 11 éves Ernő nevű gyermekét. A kisfiú holtan rogyott össze. A szerencsétlen apa pedig gyötrő önvádaktól kínozva a főkapitányság egyik detektívszobájában várja, amíg hivatalos fórumok is előírásszerűen tisztázzák azt, amit szinte félőrülten egyre hangoztat és amit egy pillanatig sem vont senki kétségbe, hogy borzalmas véletlen történt és nem szándékosság rántotta el vele a gyilkos fegyvert. Kint a Zuglóban, az Egressy- és Hajtsár-út sarkán terül el a főváros kertészeti iskolájának telepe. A telep kapujában és a gondosan ápolt gyümölcsfasor mentén lévő kispadokon asszonyok sírdogálnak és riadtszemü gyerekek bámészkodnak. A tragikus sorsú Lehoczkycsalád ismerősei és barátai. Az egész telep a tragédia hatása alatt áll. A telep közepén, árnyas fák között kis egyemeletes, sárga épületben van a Lehóczky-csajka lakása. Nem kell kérdezősködni, mindjárt odatalálunk. Az egyik szoba ablakából kétségbeesett, zokogásba fúló asszonykiáltás hangzik fel: — Emőkém... Istenem, ne hagyj el... A szerencsétlen Lehóczky Jánosné a véres tragédia óta félájultan fekszik odahaza. Többször szívrohamot kapott, eszméletét vesztette és két ízben az orvos csak interkciókkal tudta magához téríteni. A lakás ajtaja előtt, a folyosón két kis trikós, rövidnadrágos fiúcska üldögél a padon. Amikor be akarunk kopogtatni az ajtón, a nagyobbik fiúcska feláll, tisztelettudóan megkérdezi, kit keresünk. Megtudva, hogy mi járatban vagyunk, udvarias mosolygással széttárja a karjait az ajtó előtt: — Ne tessék bemenni, anyuka nagyon beteg. De én is elmondhatok mindent. Lehóczky Dezső vagyok, a szegény Ernő bátyja. Ez itt a legkisebbik öcsénk — rámutat a mellette álló fiúcskára — a Jancsi. A LÉGÁRAMLATOK PUHATOLÁSA KÖZBEN Gáspár Antal rajza PALI BÁCSI: Leszállni, leszállni! A politikai szívanyaszféra nem alkalmas az elgondoló eregetésre. ________ Dezső veszi a népes porzalmakról Csodálkozva nézzük a nyugodt, biztos mozgású, okos fiúcskát. Mint egy felnőtt, az eseményektől távol álló személy nyugodtan, okosan áll az újságíró segítségére. Mintha néhány órával ezelőtt nem is élte volna át azokat a borzalmakat, amikor édesatyja a szeme láttára agyonlőtte kisöccsét.