Függetlenség, 1934. szeptember (2. évfolyam, 197-221. szám)

1934-09-01 / 197. szám

MA KADié MItLIKAKT Budapest, 1934 szeptember 1. szombat, II. évfolyam 197. sz. Telefonszámok: Szerkesztőség 238-08, kiadóhivatal: 316-77, utazási osztály: 397-48 Hirdetési osztály 291-38. Postatakarékpénztári csekkszámla 49.927 POLITIKAI NAPILÁZ Előfizetési ára egy hónapra 1 P 20 fül., negyedévre 3 P 60 fül. Egyes szám­ára: Hétköznap 4 fillér, vasárnap 10 fillér Szerkesztőség: VI. Rózsa­ u. 111. Kiadóhivatal Vili, József­ krt. KARTELBEN A PEREK Magyaror­szágon, amióta megszűkül­tek határaink, nem könnyű megkeresni a mindennapi kenyeret A verejtékező kis­embernek háromszor annyit kell dolgoz­ni, mint régente, hogy egyharmadát meg­kereshesse békebeli jövedelmének. Eb­ben az országban tehát csak egyetlen politika érvényesülhet: minél olcsóbbá tenni a kenyeret, amelynek megszerzése annyira nehéz. Mindenki respektálni okszik a dolgozó tömegek megélhetési előségének ezt az alapvető tételét, csak éppen azok nem, akik a mindennapi kenyeret előállítják: a pékek. A derék pék urak, akik — miközben világok és trónok omlottak össze, egzisztenciák mil­liói pusztultak el és az egész ország fogyasztótársadalma egyre szűkebb por­cióra kénytelen szorítani életigényeit — nem elégedtek meg a péksütemények régi három-három és félfilléres árával, amely mellett még mindig megtalálták becsületes polgári hasznukat, hanem a sütemények árát merész lendülettel öt fillérre emelték fel. Előrelátható volt, hogy a napi gon­dokkal küzködő kisemberek — csökkent vásárlóképességük folytán — nehezen tudják mefizetni a magasabb sütemény­­árakat. Ezért akadtak fűszeresek és pé­kek, akik — alkalmazkodni óhajtván vásárlóik anyagi erejéhez — a régi há­rom-három és félfilléres áron sütöttek, illetve árusítottak péksüteményt. Azt hinné az ember, a pékek belátva, hogy a mai súlyos idők nem alkalmasak a nap-nap után szükséges elsőrendű élel­micikkek árának drágítására, megelé­gednek a kisebb haszonnal, visszatérnek a régi olcsóbb árakra, hiszen hála Isten­nek, azok mellett is szépen megéltek, kerestek és gyarapodtak. De nem ez történt! Az történt, hogy a pék urak „iparvédő egyezmény” címen kimondott kartelt létesítettek a maga­sabb süteményárak biztosítására, tehát az „iparvédő egyez­mény”-nek inkább jo­gosulatlan „haszonvédő egyezmény” le­hetne a neve. És meg kell adni: a kartel derekasan, igazi kartel-stílusban dolgo­zik. Nagykapitalista és szakszervezeti mintára ellenállási alapot létesített a malmok közreműködése mellett, hogy ennek a — hír szerint — százezerpengős alapnak az anyagi erejével letörje, lehe­tetlenné tegye, megsemmisítse az olcsób­ban sütő pékeket, az olcsóbban árusító kereskedőket és biztosítsa a maga kor­látlan árdiktatúráját. De a pékkartel nemcsak pénzzel dolgozik, hanem ököl­lel, verekedéssel, megfélemlítéssel is. Már maga az a tény, hogy ma, ami­kor a kormány szigorúan ellenőrzi a karteleket és azoknak a működését a közjó és közérdek által megvont határok közé szorítja, a pékek — az ipar­védelem álarca alatt — egészen nyíl­tan kartelt létesítenek közérdekellenes üzleti érdekeik védelmére, olyan ciniz­musra és vakmerőségre vall, amely szi­gorú megtorlást követel. De nem lehet szó nélkül elmenni a pékek igaztalan ár­harca mellett azért sem, mert az az ipar és kereskedelem szabadságának az el­vébe ütközik, legfőképpen pedig súlyos merénylet a fogyasztók zsebe, az ezer gond között vergődő fogyasztó­ kisembe­rek vékonypénzű zsebe ellen. Az illeté­kes tényezőknek nem szabad tétlenül nézni a pék urak erőszakoskodását, kar­­telszervezkedését és diktatórikus hajla­mait s meg kell mutatni, hogy a pékek­nek kell alkalmazkodni üzletpolitikájuk­kal a fogyasztók százezreinek a vásárló­­erejéhez és anyagi teherbíróképességé­­hez s a fogyasztók nem arra valók, hogy a mai nehéz megélhetési viszonyok­ kö­zött még több terhet vállaljanak azért, hogy a pékek még többet kereshessenek. A pék urak megsüthetik a tudomá­nyukat, ha azt hiszik, hogy ilyen erő­szakosan fenntartott áremelésekkel ma tartósan boldogulni lehet a fogyasztók rovására! aeVOHLOTTE legkedvesebb fiát Lehoczky János, a fővárosi kertészeti iskola ffikortoszo wertbro int ts a magcsaszon golgó rm maaiK gyereka szomaianapa szNaa laMita azaaegg­aazieiMSa EFaa aeaa nai II nienhároméves Lehoczky Dezső elmondja apja es Öccse nopes tragemeiet Romlottagyú rémregényíró beteg fan­táziája gondolhat csak ki olyan borzal­mas tragédiát, ami pénteken délután a főváros kertészeti iskolájának Egressy­­úti telepén játszódott le. Lehotzky János, a telep egyik főkertésze két kisfia szeme láttára, alig néhány lépésnyire azoktól, véletlenül agyon­lőtte harmadik, legkedvesebb, rajon­gásig Szeretett, 11 éves Ernő nevű gyermekét. A kisfiú holtan rogyott össze. A szeren­­csétlen apa pedig gyötrő önvádaktól kí­nozva a főkapitányság egyik detektív­­szobájában várja, amíg hivatalos fóru­mok is előírásszerűen tisztázzák azt, amit szinte félőrülten egyre hangoztat és amit egy pillanatig sem vont senki kétségbe, hogy borzalmas véletlen történt és nem szándékosság rántotta el vele a gyilkos fegyvert. Kint a Zuglóban, az Egressy- és Hajtsár-út sarkán terül el a főváros kertészeti iskolájának telepe. A telep ka­pujában és a gondosan ápolt gyümölcs­fasor mentén lévő kispadokon asszonyok sírdogálnak és riadtszemü gyerekek bá­mészkodnak. A tragikus sorsú Lehoczky­­család ismerősei és barátai. Az egész telep a tragédia hatása alatt áll. A telep közepén, árnyas fák között kis egyemeletes, sárga épületben van a Lehóczky-csajka lakása. Nem kell kérde­zősködni, mindjárt odatalálunk. Az egyik szoba ablakából kétségbeesett, zokogásba fúló asszony­­kiáltás hangzik fel: — Emőkém... Istenem, ne hagyj el... A szerencsétlen Lehóczky Jánosné a véres tragédia óta félájultan fekszik oda­haza. Többször szívrohamot kapott, eszméletét vesz­tette és két ízben az orvos csak interk­­ciókkal tudta magához téríteni. A lakás ajtaja előtt, a folyosón két kis trikós, rövidnadrágos fiúcska üldögél a p­adon. Amikor be akarunk kopogtatni az ajtón, a nagyobbik fiúcska feláll, tiszte­lettudóan megkérdezi, kit keresünk. Meg­tudva, hogy mi járatban vagyunk, udvarias mosolygással széttárja a karjait az ajtó előtt: — Ne tessék bemenni, anyuka nagyon beteg. De én is elmondhatok mindent. Lehóczky Dezső vagyok, a szegény Ernő bátyja. Ez itt a leg­kisebbik öcsénk — rámutat a mel­lette álló fiúcskára — a Jancsi. A LÉGÁRAMLATOK PUHATOLÁSA KÖZBEN Gáspár Antal rajza PALI BÁCSI: Leszállni, leszállni! A politikai szívanyaszféra nem alkalmas a­z elgondoló eregetésre. ________ Dezső vesz­i a népes porzalmak­ról Csodálkozva nézzük a nyugodt, biztos mozgású, okos fiúcskát. Mint egy felnőtt, az eseményektől távol álló személy nyu­godtan, okosan áll az újságíró segítsé­gére. Mintha néhány órával ezelőtt nem is élte volna át azokat a borzalmakat, ami­kor édesatyja a szeme láttára agyon­lőtte kisöccsét.

Next