Függetlenség, 1939. november (7. évfolyam, 249-272. szám)

1939-11-03 / 249. szám

m 4nt»1. 1939 november 3 AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK KORMÁNYA hozzájárult ahhoz, hogy a Fü­löp-szigeti kormány ke­belében hadügyminisztériumot ál­lítsanak fel. A hadügyminisztérium négyszázezer főnyi hadsereg fel­­álítását készíti elő 1916-ra; ekkor k kapják meg a Fülöp-szigetek füg­getlenségüket. A hadsereg szerve­zését Mac Arthur amerikai tábor­nok iránytra. Japán újra megkezdi a tárgyalásokat Angliával és Amerikával? Tokio, november 2. A Kokumin című lap értesü­lése szerint a japán kormány el­határozta, hogy a kínai központi kormány megalakítása után újra megkezdi a tárgyalásokat Ang­liával és az Egyesült Államok­kal is. (MTI.) ­­SBBaBSS^SSBi * ■ ■SBB9SBSXSSBSSB5BSSB a Kegyeletes ünnepségek Mindenszentek napján Mtadwi.A szentek­ napján az egész nemzeti társadalom, az intézmé­nyek és a testületeik kegyelettel emlékeztek meg a magyarság nagy halottairól és a háború hő­seiről. A hősi halottak emlékére szer­dán délután a főváros rendezett kegyeletes ünnepséget a Hősök te­metőjében. A hősi emlékmű és környéke zászlódíszbe öltözött és az­ emlékmű előtt egyenruhás tűz­­oltótisztek állottak égő fáklyával. Az ünnepségen a kormányzó kép­viseletében vitéz Lányi Hugó hon­védfőparancsnok vett részt és kép­viseltették magukat a felsőház, a képviselőház, a kormány és a B­é­­­­kezőváros, valamint a­­Vitézi Rend I. Megnyitóul a Honvédz­enekar eljátszotta a Himnuszt, majd el­helyezték az emlékművön a kor­mányzó koszorúját. Ezután a kü­­lönb­öző testületek koszorúzták meg az emlékművet. Húsz István tábori püspök tartott gyászbeszé­det, amelyben méltatta a hősök nagy áldozatát. Ezután megtartotta a püspök a hősi halottak lelki üdvéért a gyász­­zsolozsmát. A felkelőharcokban hősi halált halt Rongyosgárdisták emlékezetére is szép ünnepségek voltak Budapesten és az ország többi városaiban, ahol a Rongyos Gárda díszőrséget állott elesett bajtársainak sírjánál. A Magyar Élet Pártja bensősé­ges ünnepség keretében koszorúzta meg Kossuth Lajos és Gömbös Gyula sírját. Kossuth Lajos mau- s­zoleuma előtt Simon Ferenc or-­­­szággyűlési képviselő mondott be­szédet. A küldöttség ezután­ Göm­bös Gyula sírjához vonult, ahol Uzonyi György mondott emlék­beszédet. —■ Bogát területében megnagyobbodott és gazdasági ere­jében is felemelk­edő új Magyar­­országnak vagyunk polgárai — mondotta Uzonyi György­ —, ezt egyedül és kizárólag Gömbös Gyula politikájának k­öszönhetjük. Ve­zérlő nagy magyar lelke itt van közöttünk és ma is lelkesít, vezet. Ami ma a magyar történelemben történik, az Göm­bös Gyula szelle­mében történik. A koszorúk elhelyezése után a Magyar Élet Pártjának­ küldöttsé­ge Törley Bálint államtitkár veze­tésével a ráko­skeresztúri hősi te­metőbe ment, hogy lerójja kegye­letét. Nagy­atádi Szabó I­stván halálá­nak tizenötödik évfordulóján, ked­den a Magyar Élet Pártja rende­zett kegyeletes ünnepséget. Tribolt _ A Baross Női Tábor kiálítá­sának sajtóbemutatója. A Baross Női Tábor november 7-én este fél 7 órakor nyitja meg a Baross Szö­vetség székházában (Múzeum­ u. 16.) ,Magyar Otthon­ kiállítását. A kiállítás sajtóbemutatóját szom­baton délelőtt fél 12 órak­or tart­ják. A kiállítás szombattól kezdve hétfköznapokon és ünnepnapokon délelőtt 9-től fél 2-ig és délután 5-től 8-ig látogatható. A kiállítás­sal kapcsolatban a Baross Szövet­ség székházában a Női Tábor elő­adásokat is rendez. — Wolff Károly-e­m­lékünnepély. A­­Wolff Károly Klub szombaton délután 6 órakor a pesti Vigadóban Wolff Károly-emlékünne­­pélyt rendez. A megnyitó beszédet Csivéry András ny. miniszter, országgyűlési képvi­selő tartja. Az ünnepi beszédet Szendy Ká­roly kormányfőtanácsos,­ Budapest székesfő­város polgármester mondja. A százas szo­borbizottság megalakítására Cselényi Pál országgyűlési képviselő tesz javaslatot. Vé­gül a keresztény társsadalom koszorúját Nagy László országgyűlési képviselő viszi fel, a Farkasréti temetőbe. Az emlékünnepé­lyen közreműködik még­ a BSzKRT ének- és zenekara is. —­ Istentisztelet a bolgár királynő név­napja alkalmából. A bolgár nemzeti öntudat ébren tartóinak ünnepe, valamint Johanna bolgár királyné névnapja alkalmából csü­törtök délelőtt a budapesti bolgár templom­ban hálaad istentisztelet volt. Az istentiszte­­lően megjelent Stoikov bolgár követtel az élén a követség személyzete, a budapesti bolgár kolónia és a bolgár tanulóifjúság, valamint sok magyar előkelőség. ViLágy Likm­ár flcantrált porított fogkrém, fel­hő megtekerítést jelent a fog­­ápolás terén, mert egy doboz tartalma azejqj£jLZSL£q­ HAT HÓNAPRA ELEGENDŐ a mnái Áia Sú­alléi mindenütt kapható A Protestáns Napok mérlege Minden társadalmi megmoz­dulásnak igazi jelentősége csak a nemzet mérlegén értékelhető. Az a döntő, várjon gyarapí­­totta-e nemzeti értékállományun­­kat vagy sem? A számtalan egyesület, szövetség csak ebből a szempontból ítélhető meg tár­gyilagosan. Mindegyik szüksé­ges, ha a nemzeti közösség lelki, szellemi vagy gazdasági erejét gyarapítja, de mindegyik felesleges, ha ezt nem szolgálja. A Protestáns Napok gyűlé­sein mindig feleletet vártunnk, építünk, gyógyítunk-e, vagy sebeket fakasztunk. Boldogan állapítható meg, hogy a meg­­nyiótól a záróbeszédig minden szónok az egyete­es magyar­­szempontokat hangoztatta. A magyar protestantizmus csak új­­színt adott a régi erőnek, — hallottuk püspöki alakról. Meg­értés, tisztelet és megbecsülés sugárzott a nagy katolikus ér­tékek felé. Közös munk­át hir­dettek és valósítottak meg. Megrázó erővel, a biblia taní­tása alapján hangzott magyar népünk kenyérhez, földhöz jut­tatásának szükségessége. Krisz­tusi parancs a család, a gyer­mek jövőjének biztosítása. Az elesett nincstelenek lelki meg­erősítése, a nemzeti közösségbe való felszívása az értelmiség­nek, a jobb­nódúaknak lelkiis­­n­eretbeli kötelessége. Az Úr parancsa, hogy: miképpen a mennyben, itt a földön is legyen meg az ö­nhifi­ata. Messze­­sugárzó együtlen volt a Vigadót szinültig megtöltő ifjúsági nagy­gyűlés is. Eitvalló ifjúságot ki­­várnak, hogy az vallási és nemzeti eszményei mellett mini­­den körülményei k­özört, ha kell áldozatok árán is kitart­son. Jó lesz mind életünk, mind halálunk ha Krisztus lesz ben­nünk úrrá, — hangzott a hite­­lesítés. Jó munkát végzett a Protes­táns Napok rendezősége, mert munkájával a nemzet lelkét erősítette. Már­pedig: a lélek a megtartó erő. MOLNÁR JÁNOS A­. A Duce gyökeresen átalakította kormányát A Marcia la Roma tizenhetedik évfordulóján Mussolini nagy be­szédet intézett Róma népéhez a Palazzo Venezia erkélyéről Róma, november 2. A Duce elfogadta Santini testületUgyi, Al­­fieri népnevelésUgy­i, Guarnieri devizaügyi, Ros­­soni földm­ivelésügyi, Benni közlekedésügyi, Cobolli Gigli közmunkaügyi miniszter, vala­mint Medici del Vascello miniszterelnökségi államtitkár, Pariani hadügyi államtitkár és ve­zérkari főnök és Valle légügyi államtitkár, lég­ügyi vezérkari főnök és f­arace miniszter, párttitkár lemondását. Staracet a fasiszta nemzeti milícia vezérkari főnökévé nevezték ki. Ettore Mutit, a fasiszta milícia főkonzulját ne­vezték ki miniszterré és a fasiszta párt titká­rává .Az új miniszterek a következők: Ricci testü­letÜgyi, Alessandro Pavolini népnevelésügyi, Raffaello Riccardi devizaügyi, Tassinari föld­­mívelésügyi, Venturi közlekedésügyi, Adelchi Serana közmunkaügyi, Graeiani tábornagyot a hadsereg vezérkari főnökévé, Soddu tábornok hadügyi államtitkár, Piccolo tábornok légügyi vezérkari főnök és államtitkár és Luigi Russo altábornagy miniszterelnökségi államtitkár lett. Teruzzi tábornok, az olasz-afrikai minisztérium államtitkára, ugyanannak a tárcának a minisz­terre lett, ezt a tisztséget eddig a Uibce töl­tötte be. Alfierit nagykövetté nevezték ki, egyelőre állomáshely kijelölése nélkül. Lantini az országos társadalombiztosító intézet elnöke lett. . . A bekövetkezett változások nem jelentenek semmiféle változást Olaszország általános poli­tikájában. Ennek a politikának egyedüli köz­ponti irányítója a Duce. Minden szál az ő ke­zébe fut össze és így az olasz politikában még árnyalati eltolódások is csak az ő akaratából történhetn­ek. " ■— Hősi emlék­-Isten­­tisztelet a Kapisztrán­­templomban. November 2-án délelőtt 9 órakor felemelő gyászistentisz­telet volt a budavári Kapisztrán - templomban. A száz­ados templomot zsúfolásig megtöltötte a honvédség tiszti és le­génységi kü­ldöttsége, a Vár lakói és a környéki hívek nagy számban vettek részt a honvéd­ség gyászünnepségén. A tábornoki kar tagjai a szentélyben foglaltak he­lyet, élükön vitéz Bangha Imre altábornaggyal, a honvéd tüzérségi szem­lélővel. A rekviemet nagy papi segédlettel (Húsz István tábori püs­pök pontifikálta a ma­gyar haza ezeréves vé­delmében megdicsőült hősök emlékezetére. Evangélium után a tá­bori püspök beszédet mondott. MILYEN,, MEGLEPŐ VÁLTOZÁS Mily r­övid idő alatt! A nők ezrei állapítják meg boldogan, hogy megszabadultak ráncaik­tól és több évvel fiatalabbaknak látszanak. Pótolja ön is a fiatalság fontos életelemét a bőrben, hogy az ismét üde és fiatalos legyen! Ez az életelem a Biocel, dr. Stejskal wieni egyetemi professzor nagyjelentőségű felfede­­zé­se. Ez az anyag a rózsaszínű Tokaion krémben kerül most forgalomba. Esténként lefekvés előtt használandó, hogy álma idején táplálja és ifjítsa körét. Nappal fehér Tokaion krémet használjon. Kioldja a fekete pontokat, összehúzza a drágult pórusokat és rövid idő alatt fehérebbé, lágyabbá, bársonyosabbá te­­­szi még a sötét, durva arcbőrt is. Ä nwugaii are^oisal váliozatlanul tsaaties BERLIN, november 2. ■ (Német Távirati Iroda.) A véderő főparancsnoksága közli: Nyu­gaton helyi tüzérségi és felderítő csapattevékenység, valamint ott-ott rohamcsapatvállalkozások. (MTI.) PARIS, november 2.­ (Havas.) Hivatalosan közlik. A nap folyamán az arcvonal különböző pontjain mindkét részről könnyű gyalogsági osztagok szokásos tevékenysége. (MTI.) A felvidéki magyarság köszönete Ribbentrop német és Ciano olasz külü­sy­­miniszternek a bécsi döntés évfordulóján Ma van egy éve annak, hogy a bécsi döntés a Felvidék magyar­lakta területének visszaadta sza­badságát. Ebből az alkalomból a felvidéki magyarság nevében az Egyesült Magyar Párt vezetői táviratban köszönték meg a bécsi döntés létrehozásában résztvett ál­lamférfiaknak felszabadulásukat. Vitéz Járása Andor és Révay István gróf aláírásával rendkívül meleghangú táviratot intéztek Ribbentrop báró német birodalmi külügyminiszterhez, Ciono gróf olasz külügyminiszterhez. Ugyan­ekkor üdvözlő táviratot küldtek Teleki Pál gróf miniszterelnök­nek, Kánya Kálmán volt külügy­miniszternek és vitéz Imrédy Béla dr. ny. miniszterelnöknek, akik előtt a visszatért magyarság me­leg köszönetét fejezték ki azokért az elévülhetetlen érdemekért, ame­lyeket a Felvidék visszacsatolása kapcsán szereztek maguknak. nniiiiiiiiiniiimiiiiimminniimniniiiniiiiiiiiiünnn A fejfájás és a kor, ha ezek a gyomoremésztés­­ek, gyakran természetü l/'í^f Ferenc ke­serűvíz h&ználata után is meg­szűnnek. Kérdezze meg orvosát!

Next