Függetlenség, 1940. január (7. évfolyam, 1-24. szám)
1940-01-06 / 4. szám
w *•8 ÍREK — KÉZIRATOKAT NEM ADUNK VISSZA, CSAK VÁLASZBÉLYEGGEL ÉS MEGCÍMZETT borítékkal ELLÁTOTT LEVELEKRE VÁLASZOLUNK. A FÜGGETLENSÉG legközellebbi száma a közbeeső kettős ünnep miatt január bő 9-én, kedden reggel a rendes időben jlenik meg. Hústalan napok triópaSi címe A magyar kormánynak azzal az intézkedésével kapcsolatban, amelylyel betekint kétszer, hétfőn és pénteken, hústalan nap tartását rendelte el, érdemes megemlíteni, hogy hasonló rendelkezések több országban már régebben érvényben vannak. A háború kitörése óta Olaszországban hetenkint két napon nem szabad húst eladni, Görögországban pedig éppen heti három napra rendeltek el húseladási tilalitat. Ez az utóbbi tilalom a magyarországinál is szigorúbb, mert mindenféle húsra, Így tehát a vadhúsra is kiterjed, míg Magyarországon a tlalom igen sok húsfélére nem vonatkozik. Franciaországban már október óta hústalan nap volt a hétfő, sőt a marhahús árusítása kedden is tilos volt. December 15-én azután Franciaországban is két hústalan napot vezettek be. De nemcsak a hús-, illetve állatbevitelre szoruló országok folyamodtak már eddig a hústalan napok intézményéhez, hanem például a jelentős állat- és húsexportot lebonyolító Bulgária is, amely — ugyanúgy mint most Magyarország — már régebben heti két hústalan nap tartását rendelte el Természetesen mind Bulgáriában, mind Magyarországon ezeknek a rendelkezéseknek nem az az indoka, mintha ezek az országot húshiányban szenvednének, hanem az, hogy ezek az országok állatexportjukat a lehetőség szerint fokozni igyekeznek, amire esélyeik a háború következtében sokkal kedvezőbbek, mint azelőtt voltak. . — A MIZP Ivánhegyesi szerveset december 2-án tartotta választmányi ülését, amelyen megjelentek: vitéz lipcsey Márton és Váray István országgyűlési képviselők, kik az időszerű kül- és belpolitikai helyzetről tájékoztatták a szervezet tagjait. . — Jugoszláv bélyegsorozat 815- teszi meg a háború kitörését. Belgrádból jelentik: Az európai háború kitörését véletlenül bélyegsorozattal örökítették meg Jugoszláviában. Szeptember 3-ikán ugyanis, amikor a nyugati demokrata hatalmak Németországnak hadat üzentek, Belgrádban éppen nemzetközi autóverseny volt, amelyre a jugoszláv posta külön emlékbélyegsorozatot adott k. Valamennyi bélyeg ezt a nevezetes dátumot viseli. A bélyegek bizonyára nagy teintélynek örvendenek bélyeggyűjtő körökben. Házasságr. Bíró Jolán és Behér Ulászló dr. házasságot kötöttek. — Kállay Klári és ifj. Hanzély Ödön szombaton este fél 7-kor tartják esküvőjüket a Szerviták templomában. — Iváncsy Hedviget, Iváncsy István ny. őrnagyhadbiró, paksi közjegyző és néhai felesége, Fischer Alexandra leányát eljegyezte Bognár Jenő hadnagy. Bognár Gyula ny. főszolgabíró, országgyűlési képviselő és felesége. Cséfay Aranka fia. Zamóczay Mária (Pestszentlőrinci és Katona István (Monor) Jegyesek. Balagyay Gy&JSj Vil , Bécsi u. 6. kölcsög ad bundát, scoppet^^teWIy díjért^ ^iuajesl f"királyi * SVSlJllegyl pensio az üdülö'h P 9-től. Orvos. — A hercegiprímás püspökkészentelésének évfordulója. Január 8-án lesz 12. évfordulója annak, hogy boldogemlékű XL Pius pápa Berédi Jusztinián buxkros-hercegprímást Rómában személyesen szentelte püspökké és felruházta őt az érseki palliumma. Az évforduló alkalmából az esztergomi bazilikában szentmisét mutatnak be a főpásztorért, akiről a főegyházmegye minden papja "könyörgéssel emlékezik meg miséje keretében. A bíboros-hercegprímás az évfordulót esztergomi rezidenciájában tölti és szombaton ünnepélyes főpapi szentmisét pontlícál. Készül az 1941. évi választói névjegyzék Bódy László sipolyzenester aleírásával falragaszok jelentek meg a budapesti országgyűlési képviselőválasztóknak a jövő évi* készülő névjegyzékbe való felvétel* ügyében. A falragasz szerint • névjegyzékb* hivatalból fel kell venni mindazokat, akik 1940-ben elérik a választójogosultsághoz megkívánt életkort. Azokat, akiknek a névjegyzékbe felvételre bármely más jogcímen nyílik meg a joguk, kérésükre kell a névjegyzékbe felvenni, természetesen ha a választójogosultságukat is igazolják. Emléktáblával jelölik meg Pécsett a híres férfiakról elnevezett utcákat. Érdekes módon örökítik meg Pécsett azoknak a pécsi származású, vagy országos hírű nagyságoknak emlékét, akikről utcát neveztek el. A város vezetősége elhatározta, hogy az utcákat emléktáblával jelölik meg a az emléktáblákon feltüntetik az illetők életrajzi adatait. Az emléktáblák egy részének szövegét "Vörös Márton városi főlevéltáros már elkészítette és a közeljövőben sor kerül elhelyezésükre. Eddig a következők emléktáblája készült el: Aidinger János volt polgármester, Buzássy Abel ciszterci gimnázumi igazgató, Liszt Ferenc Lots Károly, Székely Bertalan, Várady Antal, a pécsi származású költő és író, nagyatádi Visy László volt főispán, Zsingó István kanonok, emberbarát, Erreth Lajos, a pécsi közkórház volt igazgatója, Zsolnay Vilmos, négyes Szepessy Ignác báró, a lyceum megalapítója, Ráth Mátyás, a pécsi kereskedelmi és iparkamara volt elnöke. U. M. B. eng. az. 1247. Társasutazások Oyhilvink és Kvar szigetre 1940 február 2 -18. Részvételi dijak: Pobrovnikban: Hotel Imperialin Excelsior; Villa Argentina és Pension Victoria; Evar szigeten: Hotel Palace Jelentkezést csak érvényes útlevéllel fogadunk el. Részletes felvilágosítás és jelentkezés: UTAZÁSI IRODAINKBAN *• MÁV Hivatalos Menetjegyirodákban Vin., Jézset körút 6. T: 11-44 00. P 443.— P 401.— P 326. yhrns Dau Ami Három királyok — — Hova mennek? — Hódolni akarunk ■ — Eltévedtek. Ez Itt Szeretet és Béke elittk művelt Európa 1940-ben. Három királyok útja Oröh úton nem vesemrét — Sem betegség, sete halál. — Három király édeszsáhoe — Minden évben eltalál. — Elindulnak Napkeletről. — Nem hintákon, csak gyalog.— Vezetőjük égi csalag. — Kisérőik angyalok. — Nem kell nekik úri pompa.. — Se paripa, se vasút... — S mégis, egyre diadalmas — Be a régi, havas út. — Rajta leng ae arany fénye, — Mir'ha, tömjén illata, — Beragyogja gyözelemmel — Bárom "király esőlaga, Tombolhat aa egon, fSldSn — Millió gép, szám élem, — Asóta se volt m fSldSn — Ilyen télre* győsélem... — Kétezer év büszke útján — Sokszor zengett fél * dal, •— S mégis ez az ős-triumfus — Az igazi diadal! — Bárom király messzi útját — Nem tévesztik kanyarok. — Boldogok, kik ezen járnak. — Mi is, árva magyarok... — Csillag fénye hull az útra, — Nem mocskolja földi sár... — Bárom király jár az élen. — Gáspár, Menyhárt, Béldzsér, LISZT NÁNDOR, — Zöldszintbre festik e texantóutakat. Washingtonból jelentik: Azok az autóvezetők, akik hosszabb ideig kénytelenek, a világosszürke autóutakon haladni, gyakran panaszkodnak szemfájásról. Ez a hóvaksághoz hasonló szembántalom már régóta ismert, de eddig senki sem gondolt ennek megakadályozására. AZ autósok nagy örömmel fogadták azt a hírt, hogy Texas északamerikai államban zöld autóutak állanak majd rendelkezésükre. A texasi autóutakat ezután zöldes színű kátrányai vonják be s így a szemnek kellemes zöld színezetet kaptak. Karácsonyi kereszt rejtvényünk megfejtése Mimucom szebb nap a Mint a fehér nagy karácsomy, jutalmat nyerteks erőasztali érát: Gerlőczer Vendel, Budapest. _ Zsűrteritőt: Károlyi Irén, Budapest. Rózsahegyi Józsefné, Péca Piperecsomagot: Pál Lajos, Újpest, Zsoltvány Margit, Szeged. Saguly Elemér, Budapest. Schmidt Géza, Budapest. Kálmán Éva, Budapest. Kölnivizet. Kiss Ferenc, Budapest. Sümeghy Béláné, Budapest. Margittya Béláné (ü.-né, Budapest. Sajtos Béla, Budapest. Czenier Ilonka, Budapest Bárnyai Jolán, Budapest Púdercsomagot; Abelsberg Zsófiá, Budapest. Schröder Anna, Jászapáti. Csillag Aranka, Kata. Hajdú Vilmosné, Csap. Székely Ernll dr. Debrecen. Faludi Béláné, Karcag. A földművelésügyi nünkítéroni »1*rajzi Osztálya jelenti: A Duna RegensburgnAT, Passau—Linz, Esztergom—Budapest és Paks—Mohács között árad, máshol apad. Baja—Gombos között közepes, másutt alacsony vízállású. Dunai vízállások: Schärding 96, Passau 387, Aschach 200, Struden 219, Stein 210, Bécs 186, Pozsony 47, Komárom 245, Budapest 148, Paks 163, Baja 328, Mohács 356, Gombos 354, Újvidék 98, Zimony 156. A Duna jege Hofkirchennél és Bajától lefelé áll, az ostmarki Dunán fél szélességben, a magyar Dunán teljes szélességben zajlik. A jégvastagság 10— 14 cm. A Rába Szentgotthárdnál —110. A Dráva Barcsnál —ISS, Drávaszabolcsnál 82, Elszéknél 54. A Sáva Bródnál 220. A Tisza Tekeházánál és Tiszaürednél árad, másutt apad. Igen alacsony vízállású. Tiszai vízállások: Tekeháza 0, Tiszaújlak —36, Vásárosnamény —51, Tokaj 4, Tiszafüred 10, Szolnok —37, Csongréd —100, Szeged —12. A Tisza Jege VH-nél zajlik. Tekeházától Szegedig áll. Az álló jég 10—26 cm vastag. A Szamos Csengérnél 17. A Kőris Körösszakállnál —8, Békésnél 20, Gyománál 54. A Maros Makónál 27. A Balaton Siófoknál 71. A Velencei-tó Agárdnál 98. — Nagy Iván kultusminiszteri osztálytanácsos előadása FinnországróL Vitéz Nagy Iván kultuszminiszteri osztálytanácsos, a Finn-Magyar Társaság alelnöke a Budafoki Keresztény Ifjak Egyesületében előadást tartott .f Finnország és népe Veteimes Nagy Iván három évvel ezelőtt Tasnádi Nagy András akkori kultuszállamtitkárral együtt hosszabb időt töltött Finnországban a finn-magyar kulurkapcsolatok kimélyítésére. Az előadásért Czermann Antal országgyűlési képviselő klmondott köszönetet. Czermannn képviselő szavaira a megjelentek kdsebb-nagyobb összegeket ajánlottak fel a „testvér ” testvérérv mozgalom céljaira. Egy pénzügyi főtisztviselés halálugrása Szekszárdon, Szekszárdról jelentik: Lászlófalvi Eördögh Lajos, a szekszárdi pénzügyigazgatósg forgalmiadó ügyosztályának vezetője péntek reggel a pénzügyi palota második emeletén lévő hivataloshelyiségének ablakául az utcára vetette magát. Kórházba szállították, ahol rövid idő múlva meghalt. Hátrahagyott levele szerint gyógyíthatatlan idegbaja miatt vált meg az élettől. — Felhívás: Az 1919 Júniusi Bajtársak Szövetsége január 8-án este hat órai kezdettel a Nemzeti Kaszinó különtermében bajtársi összejövetelt tart. A szövetség ezúton is kéri tagjait, hogy minél nagyobb számban szíveskedjenek megjelenni. — Halálozás. Balázs Ferenc pápai prelátus, k.Eönok, gyulafehérvári plébános Kolozsváron 70 éves korában meghalt. 1940 Jemoár 4 ^ AVIUGn/CBORd január 9 Az erdélyi 18. honvéd hadosaztálynak a Ltunajev környékén, "Xarnov városától délre lefolyt állánharcai alatt G e n o a i velemeit marosvásárhelyi 22. honvéd py*/logezredbeli őr vezető, mint egy derítségőr parancsnoka, lásd tNyt ezen a napon ritka életrevalósággal vezette járőrét, amelynek élén, térden felül érő hóban, bátran és ügyesen közelítette meg az oroszok igen jól leplezett és a magas hótól alig látható védelmi állásait,, amelyekről részletes és helyes jelentéseket hozott; órákon keresztül minduntalan végrehajtott tűzrajtaütésekkel holott, holott nyugtalanította az oroszokat, akik tényleg mindannyiszor megszállták az árkokat és ezzel elárulták a harc esetére való felkészülésüket Végül visszafelé jövetlencs őrveisető az egyik erdőn való áthaladása közben nálánál erősebb orosz járőrrel találkozott, amelyet bátran megtámlott és annak 8 emberét foglyul ejtette. E vitéz és eredményes magatartásáért a kisezüst vitézségi éremmel jutalmazták. JANUÁR 7 1916 január 7-én Farkas István őrmester, Ferenczi Balázs hadapródjelölt, továbbá Binder György szakaszvezető és Benkfi Ignác honvéd, valamennyien a brassói 2A honvéd gyalogezredtől, ellentámadás közben kimagaslót személyes példaadásukkal ragadták előre szakaszaikat. Illetve rajaikat, melyekkel az oroszok egyik szívósan védekező csoportját Igeit ügyesen körülfogták, azt irgalmatlan eltökéltséggel leküzdötték, majd a korábban veszendőbe ment lövegeink egy részét visszafoglalták és egyben számos foglyot is ejtettek. Valamennyien a nagyezüst vitézségi éremmel lettek kitüntetve. JANCAB S B sapoa 1816-ban Réticseékey Béla brassói 24. honvéd gyaalogezredbeli hadnagy a gandai Bucsáctól északra, Bobulnnoénél végrehajtott ellentámadásunk alkalmával éppen akkor rohamozta meg teljesen meglepően az oroszokat, amikor azok egy korábban veszendőbe ment Ütegünknél a ssivegek leszerelésével voltak elfoglalva. Székely hadnagy szakaszának hirtelen előretörésére azonban a megrémült oroszok észaveszetten visszavonultak, Marin Székely hadnagy tüstént nyomonkövette és mindaddig tedfizte őket, amíg egy harcképes orosz hl megmaradt. Végül 62 orosz foglyul ejtése után beszüntette az üldözést. Mivel pedig ezzel a dicséretes fegyvertényével a lövegek tönkretételét akadályozta meg, iletve lehetővé tette, hogy tüzéreink csakhamar ezekkel a visszafoglalt lövegekkel lőhessék az oroszokat. Székely hadnagyot méltó jutalomképpen a katonai érdemkereszttel tüntették ki. ----------IS----------1—) Gázfőzőtanfolyamok Budán. Január hónapban Budán a következő gázfőzőtanfolyamok nyílnak meg: 1. Kezdők részére: január 8-tól minden hétfőn és csütörtökön. Tananyaga az egyszerű polgári konyha ételeinek elkészítése. Tandíj: 20. 2. Haladók részére: január 9-től minden kedden és pénteken. Tananyaga a finom francia konyha ételeinek elkészítése. Tandíj: 20 P. 3. Háztartási alkalmazottak részére: Január hó 10-től minden szerdán. Tandíj: 8 P. 4. Garszon (egytálétel) tanfolyam: január 13-tól minden szombaton. Tandíj: 12 P. A tanfolyamok hat hetesek, d. u. 5—8-ig tartanak, a tandíjon kívül más fizetni való nincs. Beiratkozni lehet naponként d. e. 10—1-ig és d. u. 5—7-ig a Volt Iskolatársnők Szövetségében (II., Batthyány u. 8. Polgári leányiskola. Telefon: 1R1_S60.L népszerü K. N. b. eiLI. sz- 1246. különvonat Jugoszláiába 1940 február 2—7. Részvételi dijak: n. t. III. és Belgrád: p 42.— P .33.— Nagy becskerek—Versec: P 42.— P 33.— Újvidék, Ujverbász, Zenta, Zombor, Óbecse, Nagykikinda P 38.— P 29.— Szabadka: p 33.__ p 24._ Jelentkezni lehet útlevéllel, vagy személyazonossági Igazolójeggyel budapesti résztvevőknek január 13., vidéki jelentkezőknek január 10. JELENTKEZÉS: UTAZÁSI IRODÁNKBAN 4 A MÁV Hivatalos Menetjegy-irodákban. VIII., József-körút I. Tel.: 14-44-00.