Függetlenség, 1940. október (8. évfolyam, 223-249. szám)

1940-10-31 / 249. szám

1940 november 3-tól november 9-ig. Vasárnap, november 3. BUDAPEST I. MŰSORA 8.00 I­breszt 5. — Szózat. — Hang­lemezek. 8.45 Hírek. 9.00 Görögkatolikus egyházi ének és szen­tbeszéd a Fö­ntcal Szent Fló­rián görögkatolikus magyar plébá­­n­ia­tem­plomból. A szentbeszédet Tó­ti­ Pál hittanár mondja. Az éneket vezeti Zékány Gyula, orgonái Tótin József dr. 10.00 Reform­átus Istentisztelet a Kál­­vin-téri templomból. Prédikál Ra­vasz László dr. püspök. 11.09 Egy­h­ázi ének és szentbeszéd a Jézus Szíve-templomiból. A szent­­beszédet mise után P. Tornyos Gyula S. J. mondja, énekel a templom énekkara, Faludi Béla vezetésével. 12.20 Időjelzés, időjárás- és vízállás­jelentés. 12.30 Nagy Izabella és Cselényi József magyar nótákat énekel, kísér Sárai Elemér cigányzenekara. 1.05 Stúdiókrón­ika. Elmondja Papp Jenő. 1.45 Hírek. 2.00 Hanglemezek. 3.00 Mételykor elleni védekezés. Kotlán Sándor dr. egyetemi tanár előadása. A földművelésügyi minisztérium rá­dióelőadássorozata. 8.30 Szalonötös. 4.00 Hangképek a nemzeti labdarúgó­­bajnokság egyes mérkőzéseiről. Be­szél Pluhár István és Legényes Jó­zsef dr. 4.30 A kereskedő hivatása. Krisch Jenő előadása. Közművelődési előadássoro­zat. 8.00 Hírek magyar, szlovák és ruszin nyelven. 8.15 Honvédműsor. 6.00 Erdély nagy tréfam­estere. Gyallay Domokos elbeszélése. 6.35 B. Rácz Lili zongorázik. 7.00 Hírek magyar, német és román nyelven. 7.20 Sport- és lóversenyeredmények. 7.30 Operettrészletek. A Székesfővá­rosi Zenekart vezényli Polgár Tibor. Közreműködik Honthy Hanna, Orosz Vilma, Antók Ferenc, Csóka Béla. 8.00 Lóversenyeredmények. 8.40 Hírek és időjárásjelen­tés. BUDAPEST D. MŰSORA 11.00 A Székesfőváros Tűzoltózen­ekara. Vezényel Magyar László Dénes. 12.03 Levente rádiófélóra. Részletek a Foro Mussolinin 1940 október hó 15-én tartott leventebemutató műso­rából. Az előadást vezeti: Borsos Miklós. Közreműködik: a X. ker. Ganz-vállalati levente egyesület ének­kara, vezényel Koncz Ferenc, és­ a tv.IX. ker. leventeeg­yesület zene­kara, vezényel Bartay Rezső. 3.05 Szalonötös. 3.25 Az Operaház előadásának ismerte­tése. 3.30 Az Operaház október 22-iki elő­adásának közvetítése. Hangfelvétel. Müller Mária kamaraénekesnő és Svanholm Set kamaraénekes közre­működésével. Lohengrin: Dalmű há­rom felvonásban. Szövegét és zenéjét írta Wagner. Fordította Lányi Vik­tor. Az előadást vezényli Ferencsik János. Rendezte ifj. Oláh Gusztáv. G.OO Hírek. 6.10 Az operaelőadás Hj felvonásának közvetítése. 7.13 Prohászka Ottokár, a magyarság örök útitársa. Dohai János dr. elő­adása. 7.45 Farkas Béla cigányzenekara. 8.00 Hírek német, olasz, angol és fran­cia nyelven. KASSAI MŰSOR 8.00—10.00 Azonos Budapest I. mű­sorá­­val. (8.45-kor hírek.) 10.00 Egyházi énekek a Premontrei rend kassai templomából. 11.00 Hanglemezek. 11.15 Hírek, heti beszámoló, műsoris­mertetés. 11.35 Hanglemezek. 11.45 „Magyar kincsestár“. Részletek Déryné napijából. (Felolvasás.) 12.05—12.35 Levente félóra. Átvétel Bu­dapest II.-ről. 12.35—3.45 Azonos Budapest I. műso­rával. 3.45 „Az el nem sodort falu". Közvetítés a Kassa melletti Makranc községből. Beszél: Schalkház Lipót. 4.15—9.00 Azonos Budapest I. műsorá­val.­­ Hétfő, november 4. BUDAPEST I. MŰSORA 6.40 Ébresztő. — Torna. 7.00 Hírek. — Közlemények. — Ét­rend. — Hanglemezek. 10.00 Hírek. 10.20 Utazás Háromszékben 60 évvel ezelőtt. (Felolvasás.) 10.45 Hogyan szórakoztassa a szülő gyermekét. Mádyné Vasa Róza elő­adása. 11.10 Nemzetközi vízjelzőszolgálat. 12.00 Harangszó. — Himnusz. — Idő­­járásjelentés. 12.10 A Rádió Szalonzenekara. 12.40 Hírek. 1.20 Időjelzés, időjárás- és vízállás­­jelentés. 1.30 Országos Postászenekar. Vezényel Eördögh János. 2.30 Hírek. 2.45 Műsorismertetés. 5.09 Árfolyam­hírek, piaci árak, élelmi­szerárak. 3.20 Csorba Gyula cigányzenekara. 4.15 Diákfélóra. ..Híres kereskedők“. A Mitcut-család. Kisléghi Nagy Dénes dr. előadása. 4.4­5 Időjelzés, időjárásjelentés, hírek. 5.00 Hírek szlovák és ruszin nyelven. 5.15 Tánclemezek. 5.30 Kátsió a rádióról. 5.55 Szeresd a katonát. Padányi Jenő vezérkari százado­s előadása. 6.15 Egy nótás:S­ivegiró emlékei. Far­kas Imre előadása. Közreműködik Ba­­dits Gyula (ének) és Sárközi Gyula cigányzenekara. 7.00 Hírek magyar, német és román nyelven. 7.20 Szabó Pál gordonkázik zongora­­kísérettel. 7.40 Szamárbőr. Hangjáték. Balsae re­­génye és Harsányi Kálmán fordítása nyomán rádiószínpadra alkalmazta és rendezte Bars­­ödön. 8.40 Hírek és Időjárásjelentés. BUDAPEST n. MŰSORA 5.25 Német nyelvoktatás. Szentgyörgyi Ede dr. előadása. 6.00 Hírek. 6.10 Vándorné Szathraáry Aranka éne­kel, zongorakísérettel. 6.00 A Marco Polo fedélzetén. Borbély László útleírása. (Felolvasás.) 7.00 Hanglemezek. 7.30 Régi magyar szőlőművelés és bor­kereskedelem. Farkas László dr. elő­adása. 8.00 Hírek német, olasz, angol, francia és eszperantó nyelven. 8.25 Szórakoztató hanglemezek. KASSAI MŰSOR 10.00— 11.00 Azonos Budapest I. műso­rával. (10-kor hírek.) 11.03 „Az ungvári Gyöngyösi István Iro­dalmi Társa­ság“. Szénássy Barna dr. előadása. 11.20 Hanglemezek. Operarészletek. 11.40 Hírek magy­ar és szlovák nyelven, műsorismertetés. 12.00— 3.15 Azonos Budapest I. műso­rával. 5.15 Drim­ár Sári hegedül, zongorán kí­séri H. Hernerka Maria. 5.40— 9.00 Azonos Budapest I. műsorá­val. Kedd, Kovessiber 5. BUDAPEST I. MŰSORA 6.40 Ébresztő. — Torna. 7.00 Hírek. — Közlem­ény­ek. — Étrend. — Hanglemezek. 10.00 Hírek. 10.20 A nő és a jogi pálya. Vasss Olga dr. előadása. 10.45 Divattudósítás. Felolvasás. 11.10 Nemzetközi vízjelzőszolgálat. 12.00 Harangszó. — Himnusz. — Idő­járásjelentés. 12.10 Hanglemezek. 12.40 Hírek. 1.20 Időjelzés, Időjárás- és vízállás­jelentés. 1.30 Korényi Aladár cigányzenekara. 2.30 Hírek. 2.43 Műsorismertetés. 3.00 Árfolyamhírek, piaci árak, élelmi­­szerár­ak. 3.20 Mit főzzünk? Háziasszonyok be­­­szélgetnek. 3.35 A Melles Béla-zenekar. Vezényel Vincze Ottó. 4.10 Gyermekdélután. Rege a csoda­­szarvasról. Hangjáték. írta Manga János. Vezeti Kilián Zoltán. Előad­ják a gyermekszereplők. 4.45 Időjelzés. Időjárásjelentés, hírek. 5.00 Hírek szlovák és ruszin nyelven. 5.15 Bercsényi Irén és Gáspár Ilona d­rabatom­kettőse. 5.49 A világháború közélelmezése. Kozma György előadása. 6.00 A Rádió Szalonzenekara. Vezényel Bartha István. Közreműködik Szabó Miklós­­ ének. 6.25 Erdély ip­ara. Varga István dr. egyetemi rendkívüli tanár előadása. 7.00 Hírek magyar, német és román nyelven. 7.20 Székesfővárosi Zenekar. Vezényel Rajter Lajos. Közreműködik Albert Ferenc — hegedű. 8.4­0 Hírek és Időjárásjelentés. BUDAPEST 2. MŰSORA 5.15 Ruszin hallgatóinknak. 1. Felvilá­gosodott abszolutizmus Magyarorszá­gon. Zsuppán Natália előadása. 2. Hanglemezek. 5.35 Takács Erzsébet énekel zongora­­kísérettel. 6.00 Hírek. 6.10 A földművelésügyi minisztérium mezőgazdasági félóráj... 6.40 Francia nyelvoktatás. Garzó Mik­lós dr. előadása. 7.03 A József nádor 2. honvéd gyalog­ezred zenekara. Vezényel Seregi Ar­tur. 7.30 Ligetőversenyeredmények. 8.00 Hírek német, olasz, angol és fran­cia nyelven. 8.20 Közvetítés a Britannia-szállóból. Lendvai Jóska cigányzenekara mu­zsikál. KASSAI MŰSOR 10.00— 11.00 Azonos Budapest I. műso­rával. (10-kor hírek.) 11.05 „Rimaszombat városképe.“ Koz­­lay Kálmán előadása. 11.25 Hanglemezek. 11.40 Hírek magyar és szlovák nyelven, műsorismertetés. 12.00— 12.10 Azonos Budapest I. műso­rával. antenna színes, képes rádióhetilap HETENKINT KO.ODD PÉLDÁN­YBAN JELENIK MEG Ara6 fillér 12.10— 1.20 A 21-ik honvédgyalogezred ze­nekarának műsora. Vezényel Hadá­nyi Antal. 12.40 Hírek Budepest I.-ről. 1.20—5­0 Azonos Budapest I. műso­rával. 5.40 Hanglemezeit. Fémdalok és jazz­számok­. * 6.10— 6.40 A földművelésügyi miniszté­rium mezőgazdasági előadásának át­vétele Budapest H.-ről. 6.40—9.00 Azonos Budapest I. műsorá­val. Szerd­a, november 6-BUDAPEST I. MŰSORA 6.40 Ébresztő. __ Torna. 7.00 Hírek. — Közlemények. — Étrend. — Hanglemezek. 10.00 Hírek. 10.20 Történet az állatvilágból. Han­gok az éjszak­ában. Irta Nyáry An­tal. Felolvasás. 10.45 Hamisított régiségek. Felolvasás. 11.10 Nemzetközi vízjelzőszolgálat. 12.00 Harangszó. — Himnusz. — Idő­­járásjelentés. 12.10 Balalajka-zenekar. 12.10 Hírek. 1.20 Időjelzés, időjárás- és vízállás­jelentés. 1.30 A Mária Terézia 1. honvéd gyalog­ezred zenekara. Vezényel Pongrácz Géza. 2.30 Hírek. 2.45 Műsorismertetés. 5.00 Árfolyamhírek, piaci árak, élelmi­szerárak. 3.20 Toki-Horváth Gyula cigányzene­­kara. 4.10 Asszonyok tanácsadója. Arányi Mária előadása. 4.45 Időjelzés, időjárásjelentés, hírek. 5.00 Hírek szlovák és ruszin nyelven. 5.15 A Rádió Szalonzenekara. 6.00 Agg szakának bülcsesége. Gulácsy Irén elbeszélése. 6.20 Gáspár Lajos cigányzenekara mu­zsikál, Pacek Bujka Márkus tároga­­tózitt. 7.00 Hírek magyar, német és román nyelven. 7.20 Éhn Marietta énekel jazz-hán­as­­kísérettel. 7.40 Vecsey Ferenc hegedül. Előadás hanglemezekkel. 8.40 Hírek és időjárásjelentés. BuD.APEST 6. MŰSORA 5.30 Kabakosok a virágoskertben. Irta Natter-Nád Miksa­. Felolvasás. 6.00 Hírek. 6.20 Olasz nyelvoktatás. Gallerani Bo­­naventura előadása. 7.00 Strauss Richard: Don Juan, szim­­­fónikus költemény. Amsterdami Con­­certgebouw Zenekara, vez. Mengel­­berg. Hanglemez. 7.20 Munkácsi Parisban. Farkas Zol­tán előadása. 7.45 Sinkó János harmonikaszámai. 8.00 Hírek német, olasz, angol és fran­cia nyelven. 8.20 A Magyarországi Munkásdalegy­­letek Szövetsége képviseletében a Kőbányai Általános Munkás Dalegy­­letek­ énekkara. Vezényel Weninger Károly. KASSAI MŰSOR 10.00—11.00 Azonos Budapest I. műso­rával. (10-kor hírek.) 11.03 „Kipusztult állatok emléke nyel­vünkben.“ Lukács Dezső dr. előadása 11.20 Hanglemezek. Magyar nóták. 11.40 Hírek magyar és szlovák nyel­ven, műsorismertetés. 12.00—5.15 Azonos Budapest I. műsorá­val. 5.15 Suhajda Mária zongorázik. 5.40 Hanglemezek. Operettrészletek. 0.00—9.00 Azonos Budapest I. mű­sorá­val. Csü­törtök, november 7. BUDAPEST I. MŰSORA 6.40 Ébresztő. — Torna. 7.00 Hírek. — Közlemények. — Étrend. — Hanglemezek. 10.00 Hírek. 10.20 Bartóky József elbeszéléseiből. Viszontlátás. Felolvasás. 10.45 Bálnavadászat. Fazekas István előadása. 11.10 Nemzetközi vízjelzőszolgálat. 12.00 Harangszó. Himnusz. Időjárás­jelentés. 12.10 Rendőrzenekar. Vezényel Szöllössy Ferenc. 12.40 Hírek. 1.20 Időjelzés. Időjárás-­ és vízállás­jelentés. 1.30 Hanglemezek. 2.30 Hírek. 2.45 Műsorismertetés. 3.00 Árfolyamhírek, piaci árak, élelmi­szerárak. 3.20 Beszkárt-zenekar. Vezényel Mül­ler Károly. 4.15 Ruszin hallgatóinknak. 1. „Ma­gyar szabadságharcok“ (Bocskay, Bethlen, Thököly, Rákóczi). Gogolák Lajos dr. előadása. 2. Hanglemezek. 4.45 Időjelzés, Időjárásjelentés, hírek. 5.00 Hírek szlovák és ruszin nyelven. 5.15 Lakatos Vince és Lakatos Gyula cigányzenekara. 5.85 Erdély virágai, beres Soó Rezső dr. egyetemi tanár előadása. 6.05 Szántóföldi takam­ánytermesztés. Rádiótanfolyam I. rész. Sulyok Ele­mér gazdasági tanár előadása. A földművelésügyi minisztérium rádió­­előadássorozata. 6.80 Látogatás a leghíresebb erdélyi Teleki-kastélyb­an. Közvetítés Gernye­­szegről. Beszél Budinszky Sándor. Hangfelvétel. 7.09 Hírek magyar, német és román nyelven. 7.50 Lóversenyeredmények. 7.30 Névay Ilonka zongorázik. 7.50 Erdélyi írók estje. Közvetítés a Városi Színházból. 3.40 Hírek és időjárásjelentés. BUDAPEST ÉL­MŰSORA 4.15 Hanglemezek. 5.15 Jókai és Erdély. Clauser Mihály dr. előadása. .5.43 Lakatos Vince és Lak­atos Gyuila cigányzenekara. 5.00 Hírek. 8.10 Olasz filmdalok hanglemezről. 6.40 Angol nyelvoktatás. J. W. Thomp­son előadása. 7.00 A Rá­lió Szalon zenekara. 8.00 Hírek német, olasz, angol, francia és eszperantó nyelven. 8.25 Máday Sándorné, Zipernovszky Fü­löpke, Szécsy Magda kamarahár­mas. Péntek, november 8. BUDAPEST I. MŰSORA 6.40 Ébresztő. — Torna. 7.00 Hírek. — Közlemények. — Étrend. — Hanglemezek. 10.00 Ha­ck. 10.20 Sirályok szigetén. Monostori­ Margit előadása. 10.43 „A téli fürdőkúrák“. Irta Moll Kás­­oly dr. Felolvasás. 11.10 Nemzetközi vízjelzőszolgálat. 12.00 Harangszó. — Himnusz. — Idő­­járásjelentés. 12.10 Szabó Sándor hegedül zongora­­kísérettel. 12.40 Hírek. 12.55 Puky Judit zongorázik. 1.20 Időjelzés, időjárásjelentés, vízállás­jelentés. 1­1.30 A Rádió Szalonzenekara. 2.80 Hírek. 2.43 Műsorismertetés. 3.00 Árfolyamhírek, piaci árak, élelhal­­szorárak. 3.20 Mit főzzünk? Háziasszonyok be­szélgetnek. 3.25 Hanglemezek. 4.10 Magyar helyesírás. Fekete Millós dr. előadása. Utána: Ifjúsági közlemények. 4.43 Időjelzés, időjárásjelentés, hírek.­­ 5.00 Hírek szlovák és ruszin nyelven. 3.15 Ifjúsági énekkarok. Közreműkö­dik a Budapesti Piarista Gimnázium Énekkara, Faludi Béla vezetésével. 5.40 Vidák József cigányzenekara. 6.15 Sportközlemények. 6.25 Nagyváradi hangképek az újra magyar Szigligeti Szính­áz megnyi­tása alkalmából. Beszél Budinszky­ Sándor. 7.00 Hírek magyar, német és román­ ny­elven. 7.20 Külügyi negyedóra. 7.30 A Filharmóniai Társaság hang­versenyének ismertetése. 7.35 A Filharmóniai Társaság hang­versenye. Közvetítés az Operaházból, I. rész. Vezényel Gul Vittorio. Köz­reműködik Varga Lívia, Rösler Endre, az Operaház tagja és a Szé­kesfővárosi Énekkar. 8.40 Hírek és időjárásjelentés. BUDAPEST I. MŰSORA 5.15 A zöldkeresztes cukor és tej egy­évi pályafutása. Hepp-Baján Ernő dr. miniszteri tanácsos előadása. 6.00 Hír­ek. 6.15 Gyorsírótanfolyam. Szlabey Géza előadása. 6.40 Mi minden történt ötven évvel ez­előtt? Elmondja a régi idők króni­kása. 7.00 Operettrészletek hanglemezről. 7.30 Régi Erdélyi iskolák. Barta István dr. előadása. 8.00 Hírek német, olasz, angol és fran­cia nyelven. KASSAI MŰSOR 10.00— 11.00 Azonos Budapest I. műso­­rával. (10-kor hírek.) 11.05 Szlovák hallgatóinknak, ,M­­átyás királ­y a népmonitokban.“ Kolompos János előadása. 11.25 H­azn­glem­eze­k. 11.40 Hírek magyar és szlovák nyels ,­­ven, műsorismertetés. 12.00— 4.15 Azonos Budapest I. műso­rával. 4.15 Magyar Tánclemezek­ , 4.15—9.00 Azonos Budapest I. műsorá­val.

Next