Függetlenség, 1941. április (9. évfolyam, 74-97. szám)
1941-04-24 / 92. szám
Rendelet a még be nem jelentett élelmiszerkészletekről Horthy Miklós üzenete: Bármily keveset is, de adjon mindenki az árvízkárosultaknak Telefonszám: 1-444-00 Szerk. és UmdahlT. Bosst, VIII., Jiner-kSrtt S. Isén. Á ttA 6 FICCEU SZERKESZTI vitéz kolosváry-borcsa mihA Előfizetési ár egy hóra 1 , 50 fillér AZ EPIKUS« ÉS MflCIPÓMIAI HADSEREG FELTÉdNÉL^^LETETnAFEfiYVERT ¡i. A menekülő angolok csapatszállító hajóit egymásután sülyesztik el a német repülők Az olaszok két nap alatt ötvenezer tonna brit hálóteret pusztítottak el Történelmi, nép és földrajzi elvek alapján rendezik újjá Dél-Európát Lázasan készül Szuez védelmére a brit vezérkar Az abessziniai Dessie előlt nagy csata folyik LONDON, Apr.SS. A Reuter-iroda k ellentarósítója arról számol be, hogy az angolok súlyos nehézségekbe ütköznek a keletafrikai hadszíntéren. A Reuter-levelező szerint az abessziniai olasz ászaid hadsereg kemény ellenállást tanúsít a délafrikai haderőkkel szemben. Dessie előtt nagy csata folyik. A Reuter-iroda kairói Jelentése ezzel kapcsolatban megállapítja, hogy az olaszok Dessie előtt kitűnő harci állásokkal rendelkeznek és ezen az arcvonalon heves tüzérségi párbaj folyik. Ugyancsak Kairóból érkezik az a hír, hogy Eritreából nagyobb brit egységeket szállítottak Egyiptomba. Ezekkel az egységekkel az egyiptomi nyugati határ és a Szuezicsatorna védelmét erősítik meg. Tekintve, hogy ez a hír katonai természetű, hivatalosan nem erősítették meg. Az egyiptomi kormány lezárta a Sinai-sivatagot Bejrút, ápr. 23. Beirútba érkezett jelentések szerint az egyiptomi kormány elrendelte a Sinai-sivatag elzárását minden forgalom elől. Erre a területre csak külön engedéllyel lehet ezután lépni. Az Intézkedést azzal indokolják, hogy a sivatag területe az angol főparancsnokság számára nagyjelentőségű. Amerika katonai megfigyelője hirtelen meghalt Egyiptomban WASHINGTON, ápr. 23. Az amerikai külügyminisztérium közölte, hogy Gerald Brower amerikai ezredes, akit katonai megfigyelőként vezényeltek a közelkeleti angol légi haderőhöz, Egyiptomban halálát lelte. A halál okáról semmit sem közöltek. Több század ausztráliai katona fellázadt Szingapúrban A csapatok nem hajlandók Egyiptomba hajózni RÓMA, ápr. 23. A szerda reggeli római lapok arról számolnak be, hogy a Szingapúrban állomásozó ausztráliai csapatok körében egyre terjed az engedelmesség megtagadása. A Popolo di Roma és a Messaggero szerint az ausztráliai csapatok nem voltak hajlandók hajóraszállni, hogy Egyiptomba menjenek. Több század ausztráliai katona fellázadt. Az olasz sajtó értesülése szerint különösen akkor fokozódott az ausztráliai csapatok kedvetlensége, amikor a földközitengeri hadszínterekről hazatérő katonákkal kerültek érintkezésbe. Ezeket a hazatérőket kellett volna a friss csapatoknak pótolniuk, márpedig a hazatérők Anglia közelkeleti és afrikai harcait a világháború gallipoli küzdelmeivel hasonlították össze. Gallipoliban az ausztráliai csapatok hozták meg a legsúlyosabb áldozatokat, s ezért Gallipoli neve Ausztráliában ma is a legnagyobb szörnyűséget jelzi. Görögország teljes kapitulációját várja Berlin BERLIN, április 23. Német katonai körökben valószínűnek tartják, hogy Görögország néhány napon belül teljesen összeomlik és az egész görög haderő leteszi a fegyvert. Megerősíti ezt a felfogást az a tény is, hogy György görög király és a görög kormány Kréta-szigetére menekült. Churchill haallgatólapsan beismerte a délkeleteurópai háború elvesztését Kínos interpellációk az angol alsóházban Kedden két igen érdekes külpolitikai esemény történt. Az egyik Londonban, a másik Washingtonban. Az angolszász háborús politika két vezérférfia került a nagy nyilvánosság kíváncsiságának pergőtüzébe. Londonban az alsóház ülésén a különböző pártállású képviselők intéztek — főleg a hadihelyzettel összefüggő — kérdéseket az angol miniszterelnökhöz. Általában a jól fegyelmezett angol parlamentben külpolitikai kérdésekben az interpellációkat rendszerint az ellenzéki képviselők intézik a miniszterelnökhöz, előzetes gondos megbeszélések alapján. Valójában ilyenkor a parlament padsoraiból a miniszterelnök saját magához intéz kérdéseket, amikre az adandó válasz már készen van az aktatáskájában. A legutóbbi alsóházi ülésen nem ez történt. A vita folyamán több képviselő szólalt fel és ezek lényegében mind azt kérték, hogy Churchill nyilatkozzék a jelenlegi hadi és diplomáciai helyzetről. Az angol miniszterelnök kénytelen volt a feleletet megtagadni azzal az indokolással, hogy a jelen pillanatban „más dolgokat“ kell megfontolnia a Háznak, mint a hadi helyzetet és reméli, hogy a parlament ezentúl is épp oly méltóságteljes magatartást tanúsít, mint eddig. Ekkor Hoare Bellsha volt hadügyminiszter azt kérdezte, hogy nem tudna-e Eden külügyminiszter nyilatkozni közelkeleti utazásáról. Mint jól informált férfiú, megkérdezte azt is, vájjon igaz-e, hogy a német erők megszállták a görög Szamotráké szigetet, amely a Dardanellák közelében fekszik . Kétszázmillió hindu ellenzi Anglia politikáját Churchill újból kénytelen volt a választ megtagadni és azt mondta hogy Eden tárgyalásainak teljes eredménye még nem látható. Ami pedig a görög szigetet illeti, lehetségesnek tartja a német megszállást. Végül Churchill azzal tért ki a kérdések özöne elől, hogy maga a kormány sem jut mindig idejében a Görögországra vonatkozó hírekhez. Az interpellációk másik csoportjából kiviláglik az is, hogy az angol politikai köröket aggodalommal tölti el Spanyolország magatartása. Ebben az ügyben sem tudott sok vigasztalót mondani a miniszterelnök, csupán annyit közölt, hogy volt olyan idő, amikor Anglia Spanyolország hadüzeneténél számolt és óvakodni akar mindentől, megbonthatná a Spanyolországgal való baráti viszonyt. Churchill beszéde után igen érdekes volt Amery indiai államtitkár beszámolója Anglia legnagyobb koronagyarmatának politikai helyzetéről. Amely helyzetjelentésében kénytelen volt beismerni, hogy India négy tartományában, tehát az hidas terület alg egyharmadában hajlandó a lakosság az angolokkal együttműködni, de hét másik tartományban — ahol körülbelül kétszázmillió ember él — a kongresszusi párt ukciza megakadályozza, hogy tovább építsék ki az önkormányzatot. A háború alatt ez volt az első eset, hogy ,az angol parlamentbe nyíltan beismerték, hogy India A hegyekbe menekült szerb csapatok ki letették a fegyvert Tévé angol foglyok Észak-Afrikában