Függetlenség, 1942. április (10. évfolyam, 74-97. szám)

1942-04-01 / 74. szám

­- - -------------------------------------------------------------------------------------------------­ Murmanszk közelében újból megtámadták a németek az ellenséges hajókaravánt Három szálllóhajót megsemmisítenek BERLIN, március 31. A Führer főhadiszállásáról jelentik a Német Távirati Irodának. A véderő főparancsnoksága közli: A Murmanszk közelében haladó, a március 29-i és 30-i német hadijelentésben említett ellenséges h­ajókaravánt német tengeralattjárók újból megtámadták. A kólai öböl bejáratánál elsülyesztettek két, összesen 11.000 ton­nányi súlyosan megrakott szállítóhajót. Egy harmadik szállítóhajót megtorpedóztak. A viharos tenger miatt ennek elvesztése is valószínű. Légitámadás során egy másik nagy kereskedelmi hajót megron­gáltunk. Kemény harcok, újabb sikerek és nagy hadizsákmány a keleti fronton A véderő főparancsnoksága a to­vábbiakban ezeket közli a keleti harctérről: A Donec-vidéken meghiúsultak az ellenség újabb támadásai. A Charkovtól keletre lévő arcvonal­szakaszon egyik tisztogatási vál­lalkozás során sok hadianyagot zsákmányoltunk. A középső arc­vonalszakaszon az ellenség több helyen nagyobb erőkkel támadott. A támadások kemény harcok után összeomlottak és az ellenség súlyos és véres veszteségeket szenvedett . E harcokban 24 páncélost megsem­misítettünk. A keleti harctér több szakaszán néhány támadó vállalko­zásunk újabb sikereket hozott. A légihaderő jó eredménnyel bombázott egy szebasztopoli repü­lőgépgyárat, valamint a keresi ten­gerszoros kikötői berendezéseit. A Szovjet repülőterei és vasúti össze­köttetései ellen intézett légitáma­dások során az ellenség érzékeny veszteségeket szenvedett repülőgé­pekben és gördülőanyagban. Harci repülőgépek bombázták Mur­manszk kikötőjét. Március 23.-a és 30.-a között a keleti harctéren 183 ellenséges pán­célost lőttünk szét. A német-finn csapatok súlyos veszteséget okoztak a bolsevistáknak a lappföldi arcvonalon BERLIN, március 31 A véderő főparancsnokságánál jelentése szerint német és flinn csa­­pataik a lappföldi arcvonalon már­cius 30-án visszaverték nagyobb ellenséges erők meglepő támadását A német és finn csapatok azután ellentámadásba mentek át és a bolsevista támadó zászlóaljak ma­radványait kelet felé elűzték. Még saját veszteségeink ezekben a har­cokban igen csekélyek voltak­, bol­sevista részről több mint három­száz halott maradt a csatatéren. Azonkívül a bolsevisták ezen az arcvonalon súlyos veszteségeket szenvedtek felderítő vállalkozások és előretörések során. összefoglaló német jelentés a legutóbbi napok harcairól Egy hét alatt 183 páncélost vesztett a Szovjet Berlin, március 31. Mint katonai helyről közlik, a Krím-félszigeten március 30-án c­sk­a felderítő- és rohamcsapatok­ fejtettek ki kisebb tevékenységet. Ez a csekélyebb harci tevékenység egyrészt a kedvezőtlen időjárási vi­szonyokra, másrészt arra a rend­kívüli nagy ember- és hadianyag­veszteségre vezethető vissza, ame­lyet a bolsevisták előző harcaikban szenvedtek. Német zuhanóbombázó repülőgépek hétfőn az Ilmen-tótól északkeletre fekvő vidéken szétzúz­ták a bolsevisták sok páncélossal támogatott előretörését. Bár a szovjet légvédelmi tüzérség heve­sen tüzelt, a német repülőgépek nekitámadtak az ellenséges páncé­losoknak és a legnagyobb űrméretű bombákkal árasztották el azokat. A szovjet csapatokat sikeres talá­latok érték. Március 23.-a és 30.-a között a keleti harctéren összesen 183 szovjet páncélost lőttünk szét. Az eddig beérkezett jelentések sze­rint a bolsevisták a hétfői harcok­ban a keleti harctéren összesen 57 repülőgépet vesztettek, közülük 42 gépet légiharcokban. Két repülőgé­pet a légelhárító tüzérség lőtt le, a többit a földön pusztították el. A kenyérkereső fiú gyógyíthatatlan betegsége miatt öngyilkos lett egy négytagú család A terézvárosi kis Próféta-utca 6. számú házának az udvar ber als­ó résziből nyíló kis szoba-konyhás lakásból kedden délelőtt erős gáz­­szag szivárgott ki. A házmest­erné, akit figyelmeztettek a szomszédok, bezörgetett, de választ nem kapott. Pedig ilyenkor ■— tudták a házbe­liek —, otthon kellene leírni a la­kás fölbérlőjének, a 73 éves özvegy Pongrácz Bé­lánknak és egyik lányának, Pongrácz­ Karolinnak, aki a család háztartását vezeti. Özvegy Pongráconk másik két fel­nőtt gyermeke délelőttönként hi­vatalba járt. A 88 éves Pongrácz Vilmos az IBUSz tisztviselője, a 45 éves Vilma pedig ugyancsak alkal­mazott az IBUSz Mérleg­ utcai gyorsárugyűj­tőjénél. Amikor nmn nyílt ki az ajtó, rendőrt, majd lakatost hívtak, aki felpattan­otta a zárat. Amint az ajtó felnyílt, teljes erővel ömlött ki a gázszag. A gázrezsó csapja volt nyitva. MODERN SZÉL EREDETI Eich­el MT . lakberendezők Üllői­ út 7 SAG Hold.... -------------­tatánk síres­en küldjük. Benyitottak a konyhával szom­szédos szobába. Itt egy ágyon és három divánon négy halott feküdt: a Pong­­rácz-család mind a négy tagja. A rendőri bizottság, amely ha­marosan kiszállt a helyszínre, meg­állapította, hogy Pong­rácsék ki­nyitották a konyhában a gázcsa­pot. Pongrácz Vilmos a gázhalálon kívül még relvol­­verrel is akart végezni életével. Főbelőtte magát, de a lövés nem volt halálos, őt is a gáz ölte meg, mint édesanyját és két testvérét. Az asztalon nyolc gondosan megcímzett búcsúlevelet talált a rendőri bizottság. Két levél az IBUSz-nak szólt, egy a rendőrség­nek, a többi rokonoknak és isme­rősöknek. A főkapitánysághoz cím­zett levelet felnyitották. Ebben pár sorral magyarázta m­­eg tragé­diáját a halálba készülő Pongráca­­család férfitagja, Pongrácz Vilmos: „Súlyos tüdőrákom van. Daga­natom napról-napra emelkedik. Napjaim meg vannak szám­­lálva. Én­ tartottam el édes­anyámat és nővéreimet. Ha moarbalok, Vilma nővérem fize­­téséből nem tudnak hárman mr-'m­l. Arn-'ra sze-etpi'r név­mást, hogy­­'határoztak, közö­sen megyü­nk a másvilágra". A négy halottat kivitték a tör­vényszéki orvostani intézetbe és minthogy a többi levélből is kide­­rült, hogy Pongrácsék közös el­határozással mentek a halálba, a rendőrség lezárta a szomorú tra­gédia aktáit •t­t és Staott A szociáldemokrata párt néven létező alakulatocska pályázatot hirdetett a Nép és Szabadság című freskóra, majd pedig mindezek után megnyitotta a „Művészet szabadságához” címzett kiállí­tást. Nem tudjuk, hogy a pályá­zatra beérkezzek-e azok a freskók, amelyek pl. az 1919-es egységok­­mány aláíróinak hajlott orrait áb­rázolják népi jellegként s valószí­­n­űtlen az­ is, hogy az általuk léte­sített szabadság méltó szimbólu­maiként megfesttették volna a ma­gyar parasztok testével teleagga­tott kalocsai akasztófákat. Ovas­­suk azonban, hogy e népfrontos propagandakiállítás megnyitója al­kalmából az egyik szónok a követ­kezőket mondotta: „És nem vélet­len, hogy a magyar művészet ki­válóságaival itt találkozunk”. Hát csakugyan nem véletlen. Tudniillik a kiállítók között a kö­vetkezők neveit olvassuk: Pollák Oszkár, Redner René, Goldner György, Welsz Györfry, Goldmann György, Tauber-Snitzner Ir­­e, Kokács­ Birmann, Beck András, Rock Judit, Révész Endre, Gráber Margit, Perlott-Csaba Vilmos. E jeles honfiak jelennek meg a szí­nen, úgy is, mint a magyar mű­vészet kiválóságai. Jogcím a mű­vészet szabadsága és rendező egy olyan gittegylet, amely még min­dig a magyar munkásság képvise­letének meri mondani mag­át. Kérdés, nem célrányosab­b lett volna-e a k­ánitosnak azt a cí­met adni: Izraelita mázs­ik sza­badsága a Vasas ottho­ban, avar": Zsidómentés a munkásság pénzén. Igaz, ez a­ cím kissé elriasztó lett volna, de leg­alább — őszinte. ­mmet&M8­ • Ma kezdik tárgyalni a Papén elleni merénylet perét Ankara, március 31. A Papén elleni merénylet pere szerdán megkezdődik. A vádlottak nevét még nem tették közzé. Hír szerint négy vádlottja van a per­­nek, kettő közülük szovjet­ állam­polgár. A másik kettő török, azon­ban nem török eredetű. Hegyhát a katolikus és protestáns templomodban A katolikus egyház a nagyhét­tel, de különösen ennek utolsó há­rom napjával készül húsvét ünne­pére. Nagy csütörtökön az Utolsó vacsora és az Oltáriszentség szer­zését, ezzel Krisztus kínszenvedésé­nek kezdetét ülik meg. Nagypénte­ken Krisztus halálának napját üli meg az egyház. A szertartások kö­zött szerepel Szent János passiója, a szentkereszt leleplezése és a Csonkamise. Nagyszombaton tíz­­szentelés, majd a háromágú és a húsvéti gyertya megszentelése ve­zeti be a szertartásokat. Ezt kö­veti 12 prófécia és a vízszentelés, befejezi pedig a Mindenszentek li­tániája. Déli 12 órakor megszűnik a böjt. Délután minden templom­ban feltámadási szertartást vé­geznek, amelyet a szokásos ünnepi körmenet követ. — Nagypénteket, Krisztus Urunk váltsághalálát az ország valamennyi református és evangéliskus istentiszteleti helyén a szokot­t módon, Urvacsoraosztással ünnepült meg. — A mai Oroszország térképe. A honvéd térképészeti intézet, mint eddig is, mindig segítségére kíván sietni az érdeklődő nagyközönség­nek és ezért kiadta a legújabb for­rások alapján megszerkesztett tér­képét a tágabb értelemben vett Orosz Birodalomnak. Ez az 5 mil­liós méretarányú térkép kelet felé nyúlik az Uralon, délen pedig Tö­rökországot, valamint Irán, Irak és Szíria egy részét is felöleli a térkép. Nagysága 63x95 cm. A tér­kép kétszínnyomású, de oly módon készítve, hogy a terület hegyrajza is igen hatásosan emelkedik ki a hatalmas orosz síkságból. A térkép árát az intézet mindössze 1,50 pen­gős árban állapította meg és fő­bizományosa, Kókai Lajos könyv­­kereskedése útján (Kammermayer­­utca 3) hozza forgalomba. Illllllllllllllllllllllllllll Heves homokviharok akadályozzák az északafrik­ai harcokat Meghiasult brit légitámadás Norvégia ellen I’EZÉRI FŐHADISZALLAS, március 81. Az angolszász hatalmak ellen fo­lyó harcokról jelenti a német véd­erő főparancsnoksága. Észak-A­frikában­ heves homok­viharok miatt csak kisebb harci te­vékenység volt. A Marmarkca-siva­­tagban bombáztunk egy repülőte­ret és sikeresen bombáztuk Tob­ruk kikötői berendezéseit is. Egy­­ angol teherhajót bombatalálat ért. Anglia keleti partjai előtt harci repülőgépek megrongáltak egy kö­zepes nagyságú angol kereskedelmi hajót. A La Manche-csatorna part­ján a haditengerészeti tüzérség le­lőtt négy angol vadászrepülőgé­pet. Egyes angol harci repülőgépek berepültek a Német Birodalom ke­leti vidékére. Angol bombázók éjszaka kísérle­tet tettek arra, hogy berepüljenek a megszállt Norvégia területe fölé. Három ellenséges repülőgépet le­lőttünk. Ihlefeldt kapitány hét re­pülőgépet lőtt le és ezzel 82. légi­­győzelmét aratta. Az Endrass sorhajóhadnagy, a vaskereszt tölgyfalembos lovag­keresztje tulajdonosának parancs­noksága alatt álló tengeralatt­járó nem tért vissza útjáról. Egy kiváló bú­várnaszád parancsnok és a hajó bátor legénysége elesett az el­lenség ellen vívott csatában. Olasz vadászok vakmerő éjszakai bombatámadása Tobruk ellen KÓMA március 31. Az olasz főhadiszállás 668. köz­leménye: A Kircnaikában dühöngő homok­vihar komolyan akadályozta a had­műveleteket. A Giuseppe Tovazzi kapitány pa­rancsnoksága alatt álló harmadik vadász­ezred egyik légiköteléke vakmerő éjszakai bombatámadást intézett Tobruk kikötője ellen és földközelből rendkívül eredménye­sen támadta a partmenti gépkocsi­forgalmat és az ellenséges tábor­helyeket. Tíz gépjármű elpusztult és mintegy száz megrongálódott, többhelyütt kiterjedt tűzvész tá­madt. A felszálló angol vadászgé­peket visszaverték. Valamennyi repülőgépünk visz­­szatért támaszpontjára. Pótolhatatlan értékű műemlékeket pusztítottak el az angol bombák Lü­beckben Berlin, március 31. A kedd reggeli német lapok igen éles hangon fejezik ki felháboro­dásukat a vasárnapra virradó éj­szaka Lübeck ellen intézett angol légitámadás miatt. A Völkischer Beobachter ezt Írja: „A britek Lübeck elleni légi­támadásokkal ismét megszaporí­­tották a német kultúra hajlékai ellen intézett tervszerű megroha­­násaik sorozatát. Ez a támadás késői idejéig emlékezet­es lesz a brit gyalázat tanú jeleként”. A Deutsche Allgemeine Zeitung szerint Anglia olyan kultúrszé­ gyent vont magára, amely nem mosható le többé. Pótolhatatlan értékű építészeti műemlékeket vál­toztattak romhalmazzá, anélkül, hogy a támadásnak a legcseké­lyebb katonai értelme lett volna. Saint Nazaireban megmutatták az angolok, hogy nem, képesek­ a szár­­azföld elleni katonai lépésre, Lübschbein megtoldották ezt azzal, hogy viszont képesek megsemmisí­teni nők és gyermekek életét és képesei­ lerombolni drága kultúra­kincseket. Szomorú háborús hint név ez. Hasonlóképen ír a többi lap Némely újság képeket is közöl. Felhívás a budapesti ingatlanok mezőgazdasági és konyhakerti művelésére A közellátási minisztérium el­rendelte, hogy ha a mezőgazda­sági művelés alatt állott, vagy ilyen művelésre alkalmas ingatla­non a művelési ágnak megfelelően szükséges munkálatokat — jóllehet az ideje elérkezett — nem végez­ték el , a rendes hasznosítást nem készítették elő és ennek kö­vetkeztében attól lehet tartani, hogy az ingatlan parlagon marad: fel kell hívni a birtokost, hogy az ingatlan hasznosításához szükséges munkálatokat haladéktalanul vé­gezze el. A közellátási miniszter rendelete alapján Szendy Károly polgármes­ter felhívja a székesfővárosi ingat­­lantulajdonosokat, hogy a műve­lésre alkalmas ingatlanaikon ter­meljenek konyhakerti veteménye­­ket, vagy más hasznos növényeket, mert ellenkező esetben a hatóság az említett miniszteri rendelet alapján a parlagon hagyott ingat­lan hasznosítása céljából gondno­kot rendel ki. Felhívja a polgármester a buda­pesti kert- és villatulajdonosokat, hogy kertjeikben minden rendelke­zésre álló hely kihasználásával ter­meljenek saját háztartásuk részére konyhakerti veteményeket, gyü­mölcsöt, vagy emberi fogyasztásra alkalmas más élemicikkeket, mert ezzel mentesítik a székesfő­város piacait a kereslet alól. Felhívja végül a polgármester a Budapest területén lévő iparválla­latokon, és magánüzemeket, hogy más célra nem szolgáló, de műve­lésre alkalmas parlagkerületeiket megfelelő nagyságú területekre felosztva engedjék át munkásaik­nak és más alkalmazottaiknak konyhakerti művelés céljára, hogy a­zon saját háztartásuk ré­ Asztra élelmicikkeket termeljenek. Értesíti Szendy Károly polgár­­mester a felhívottakat, hogy a ter­melt élelmicikkeket a termelők elsősorban saját szü­kséglete­k fe­dezésre használhatják fel, a ter­mésfeleslegeket pedig a székes­fővárosi községi élelmiszerárusító üzem a napi áron átveszi. Közli az érdekeltekkel a polgár­ mmm Szerda, 1942 április 1 mester, hogy a konyhakerti vete­­mények, gyümölcsfélék, vagy em­beri fogyasztásra alkalmas más élelmicikkek termelésének irányí­tásával Varga Márton székesfővá­rosi kertészképzőiskolai igazgatót (XIV., Egresdy-út 73, telefon: 296-421) bízta meg, aki szakkér­désben felvilágosítást ad. Egyéb kérdésekben Kem­ter Pál dr. fővá­rosi fogalmazóhoz (IV., Központi Városháza. II. em. 245. ajtó, tele­fon: 189-850, 433, mellékállomás) lehet fordulni felvilágosításért. FOLYÓBA ZUHANT az afrikai Scl­av Mazagán közötti országúton e­gy 25 utassal közlekedő társasgép­­kocsi. Az utasok közül 16-an meg­haltak, S-en pedig súlyosan megse­besültek. AZ AMERIKAI EXPRESS LINE hajóstársaság megszüntette a rend­szeres hajóforgalmat az Ég­esült Államok és Portugália között. Illlllllll!ll!llllllllll!l!llll!!!!l!llllllllllllllllllllli!llllillll Ma jelenik meg a yar Futár húsvéti száma. Nagy képriport: Tombol a harc a szovjet fron­ton — Marseille, Franciaország kapuja — A burmai döntés előtt­­ HÉT ÉRDEKES KÉPEI Képriport Új-Guineáról: Még a pápuák itt fellázadtak az angol­szász uralom ellen — Harcra készül a honvéd Rajk­ss Ferenc hadjelentése Tűz az erdőn, Dövényi Nagy Lajos novellája Világ­ újság, Régi magyar világ. Két oldal humor, rengeteg kép és riport Ara: 20 fillér. Mindenütt kapható Szerkesztőség: Budapest, V. Gróf Klebelsberg­ u. 29. Kiadóhivatal: Budapest, Vili, József­ körút 5

Next