Függetlenség, 1942. november (10. évfolyam, 248-271. szám)

1942-11-01 / 248. szám

Az elsötétítés időpontja este 11 óra a n/1­8 . 021 MJ fc­ n Lails Rt ek ferektől nsfu^pafra eif©s§aPiáik Alapit* városai a németek A Tuapszénél bekerített csapatokat megsemmisítenék a magyar arcvonal előtt összeomlottak az ellenséges vállalkozások Rommel ellentámadással visszavetette az angolokat Októberben 720.575 tonna veszteséget okoztak a németek az angolszász szállító hajózásnak és ezenött két nap hadóhírei között sok fontos és nagyértékű ered­ményről számolnak be a szövetséges haderők vezérkari főnökei. A szombaton kiadott magyar hadijelentés szerint az elmúlt hét folyamán a magyar hadsereg arcvonalán igen élénk volt a felderítő és légi tevékenység. Derék honvédeink példásan működő zárótüzében azonban az ellenség min­den vállalkozása összeomlott. Tüzérségünk az ellenség gyülekezőhelyeit lőtte, légelhárító osztagaink pedig — miközben több ellenséges bom­bázóköteléket szétszórtak — 14 gépet lelőttek. A német vezérkar összesített jelentése az atlantióceáni csatáról hatalmas sikerekről számol be. Kidtől kiderül, hogy a német tenger-,­alattjárók eddigi félelmetes küzdőterükről, az Atlanti-óceánról már betörtek az Indiai-óceán határvizeire is, amennyiben Afrika legdélibb földnyelvétől, az Agulhas-foktól messze keletre nyolc angol hajót pusztítottak el, több mint 52.000 tonna űrtartalommal. Ugyanilyen nagyszerű eredménnyel operáltak a Kanári-szigetek magas­ságában is, ahol egy angol karavánt támadtak meg és többszöri rajta­ütéssel 18 hajót lőttek ki 131.000 tonna űrtartalommal. A német admi­­ralitás összesített jelentésében kiemeli, hogy a legutóbbi hat nap alatt egymástól hatalmas távolságra fekvő terüle­ten az Ur hajók 41 angolszász kereskedelmi gőzöst sülyesztettek el. Igen figyelemreméltó az októberi eredmény is. Az elmúlt hónapban az ellenség hajóparkjából 111 gőzöst sülyesztettek el a németek, összesen 720.575 tonna tartalommal. De nem maradt tétlen a légi haderő sem, amely szintén fényes eredményeket ért el, többek között elsülyesztett két 10.000 tonna tartalmú gőzöst és megrongált egy nagy kereskedelmi hajót és egy úszódokkot. A kaukázusi, valamint a sztálingrádi szakaszon az elmúlt három nap alatt kemény küzdelmek árán előbbre küzdötték magukat a német és szövetséges csapatok. Különösen kemény ha­rc folyt a Tuapszéba vezető vasútvonaltól északra, ahol a vörös csapatokat bekerítették és megsemmisítet­ték. Terektől nyugatra a nagy lendülettel támadó német csapatok nehéz terepviszonyok mellett elfoglalták Alagir városát. Ugyanakkor a német bombázók Ordzsonikidzse városkát bombázták. A bolsevisták Sztálingrád szorongatott védőinek helyzetén most is úgy próbáltak segíteni, hogy délről páncélosvállalkozásokkal kísérletez­tek. Azonkívül a várostól északra partraszállást kíséreltek meg. Ezek a vállalkozások a németek zárótüzében összeomlottak. Elsü­lyedt két nagy ágyúnaszád, több csapatszállító csónak és végül többszáz bolse­vista katona került német fogságba. Az egyiptomi harctéren német és olasz csapatok támadnak az el-alameini vonalon, ahol egy ausztráliai hadosztály súlyos vesztesége­ket szenvedett. Az angol ütegállásokat szétrombolták a szövetségesek légi haderői. Az Afrika fölötti nagy légi harcokat legjobban jellemzi, hogy október 11-től 31-ig csupán ezen a keskeny frontszakaszon az angolok 187 repülő­gépet vesztettek. A légihaderő támogatta a had­­sereg harcait és megtámadta Ord­zsonikidzse városának csapattar­tózkodó helyeit s vasúti berende­zését. Sztálingrádtól délre az ellenség újabb egyes páncélosoktól támoga­tott támadásai meghiúsultak. Az ellenség sikertelen kísérletet tett attól, hogy a várostól északra csa­patokat „teejten Bástra. Két ágyúna­­szádot é­s több nagy csapatszámító­­csónakot elsülyesztettü­nk. Egy ágyúnaszá­dot megrongáltunk és többszáz hadifoglyot ejtettünk. Ro­mán harci repülők sikeresen bom­bázták a doni arcvonal vasúti vo­­nalait. Kivnytől északnyugatra az ellen­ség helyi jellegű támadásai meg­hiúsultak. A középső és északi arcvonalsza­­kaszon kölcsönös felderítő és ro­­hamosztag-vállalkozások voltak. A megvert szovjet hadseregben a fel­bomlás jelenségei észlelhetők Berlin, november 2. A keleti arcvonalon vasárnap a tereki szakasz kivételével általában nyugalom volt. A középső szaka­szon a bolsevisták folytatták előké­születeiket a téli offenzívára. A tereki arcvonalon tovább folyik a megvert szovjet hadosztályok üldö­zése. A foglyok száma óráról-órára emelkedik, a visszavonulási útvo­nalak mentén rengeteg mennyiségű hadianyagot hagytak hátra a bol­sevisták. A legutóbbi tíz nap alatt a felbomlás jelei észlelhetők a sú­lyos vereségek következtében. Hoz­zájárul a fegyelem meglazulásához az élelmiszerhiány és a nagy em­berveszteség. Egy itt elfogott al­hadnagy vallomása szerint az orosz nép nem hisz már a győzelemben és úgy tudja, hogy Anglia azért ker­gette háborúba a Szovjetuniót, hogy elzárja Németország elöl az Indiához és a Közelkelethez vezető utat. keztében kigyulladt. Két kisebb hajó és három tehercsónak bomba­találat következtében ugyancsak elsülyedt. Egy tartályhajónak egy könnyebb bomba leszakította fedél­zeti felszerelését. Ugyanakkor egy közelben lévő teherhajó oldalán sé­rült meg és erősen oldalra dőlt. 31 én elsülyesztettek egy tehergő­zöst és egy lapátkerekes gőzöst, felgyújtottak két tartályhajót, súlyosan megrongáltak két szállító­­hajót és egy kisebb tartályhajót. A szovjet hajózás tehát alig 48 óra alatt hat tartályhajót, öt teher­­hajót, két lapátkerekes -hajót és öt kisebb vontató- és teherhajót vesz­tett. Harc Sztálingrád földalatti állásai ellen Magyar, német és ho­rvát repülők 34 ellenséges gépet lőttek le a város felett Berán, november 2. Sztálingrádban heves tüzérségi párbajok zajlottak le, amelyekben a Volga keleti partján álló ütegek közül sokat harcképtelenné tettek a németek. A bolsevisták földalatti állásaikban elkeseredetten és ma­kacsul védekeznek, de a német műszaki katonák gyakran találnak gyenge pontokat a védőműveken, melyeket a levegőbe röpítenek.­­ Sztálingrád északi részében 11 el­lenséges géppuskafészket és több lőszerkocsit semmisítettek meg. Október 30-án német, magyar és horvát vadászok Sztálingrád felett és a várostól délre 34 bolseviki re­pülőgépet lőttek le. Hivatalos jelentés Alagir elfoglalásáról és több ellenséges csapat megsemm­­stéséről BERLIN, november 2. A Führer főhadiszállásáról jelen­tik a Német Távirati Irodának: Gyalogságunk a Tuapszéba ve­zető vasútvonaltól északra kiépí­tett kiserőd-állásokért folyó súlyos, de eredményes harcokban a kedve­zőtlen hegyi terepen újból előbbre­­küzdötte magát. Az ellenséges csa­patok részeit bekerítettük s semmisítettük. Több ellentámadást visszavertünk. A Terektől nyugatra csapataink lendületes támadása a súlyos te­repviszonyok mellett is több hegyi patakon át visszavetette a maka­csul védekező ellenséget. Elfoglal­tuk Alagir városát és ezzel elzár­ták a Szovjet fontos csapatfel­. omu- 18 hajót vesztett a Szov­et két nap alatt a Káspi-tengeren A Káspi-tenger északnyugati ré­szén október 30-án és 31-én újabb nagy sikereket értek el a németek a bolsevista hajózás elleni harcuk­ban. A német repülők a Bakuból Asztrah­ánba vezető tengeri út fe­lett megtámadták a biztosító egy­ségek kíséretében haladó szovjet gőzösöket és teherhajókat. 30-án este egy Bakuba igyekvő gőzöst és egy 3000 tonnás szállítóhajót talá­lat ért. A két hajó azonnal elsü­­lyedt. Egy 2000 tonnás tartálygő­zöst robbanóbomba talált el és óriási rést szakított az oldalán. Egy 1500 tonnás gőzös két 500 ki­­ligrmMU.ui bomba találata követ­ A nagy harapófogó Ha a kaukázusi német előnyo­mulás és az afrikai harcok kö­zött stratégiai összefüggést kere­sünk, hatalmas harapófogómozdu­­lat tárul fel előttünk. Bock tábor­nagy seregei Groznijt fenyegetik, Rommel tábornagy csapatai a Nilusdelta kapujában állnak, ahon­nan — mint a legutóbbi napok reményei mutatják — a nagy túl­erővel megindított angol támadás sem képes őt elmozdítani. A ha­rapófogó két szárának metsző­pontja Irakban van. Az iraki, il­letve egyáltalán a közelkeleti - an­gol-szovjet hatalmi pozíciót fenye­geti tehát a tengelyhatalmak előre­törése. Ennek a közelkeleti bástyá­nak a jelentőségét pedig igen nagyra kell becsülni, mert: 1. Itt van a Szovjetunió legfon­tosabb utánpótlási vonala és az an­­golok utolsó szárazföldi, valamint tengeri összeköttetése a Földközi­tenger keleti részével. 2. Itt terülnek ti ** tmr­feiai és afrikai térség olajforrásai (Hosszul). Ezek az angolszász-bolsevista világszövet­ség számára nélkülözhetetlenek. 3. Ebben a térségben több mint 100 millió mohamedán él, akik az angol-szovjet uralom letörését vár­ják. 4. A Közelkelet az utolsó aka­dály, amely a tengelyhatalmakat japán szövetségesüktől elválasztja. A kaukázusi és egyiptomi had­színtér között lévő összefüggés a gyakorlatban már eddig is bebizo­nyosodott. Szíriából és Palesztiná­ból hozott csapatokkal kellett meg­erősíteni a szétvert 8. brit hadse­reget. Iránból pedig kivonták a szovjet csapatokat, mert ezekre a Kaukázusban van sürgősen szük­ség. A Szovjetunió részére küldött h­adian­yagszá­l­lítm­ány­okat részben Szuez felé irány­ítják. Ilyen körül­mények között joggal mondható, hogy egy a Közelkelet ellen eset­leg meginduló közvetlen hadmtsé­­let az egész háború sorsát eldönteni.

Next