Függetlenség, 1943. április (11. évfolyam, 73-96. szám)

1943-04-01 / 73. szám

Mlmlenekelütt hűség fajtámhoz írói Széchnyi htrli Tgtefonszám: 1-444-00 R»«rk«e*t6*és ét tiftdékiTAtftli Bp««\ Vili., J6imi-kürnt­­ Csütörtök, 1943 Éprlfls 1 Budapest XI. évf., 7­3. sx*m. J1RjllO egr h*rm 9 R SO f!M*r negyedévre 7 P 30 finér B pillanatban a legmosgahnaaabb a timiszi harctér, ahol el­­sfzántan és rugalmasan védekeznek a tengelyhatalmak csapatai.­ A nagy túlerővel indított angol és amerikai támadást csak úgy tud­ták ellensúlyozni, hogy tervszerűen megrövidítették, s védendő vo­nalak hosszát. Maguk az angolok is beismerik, hogy a Mareth-vonal ellen intézett támadásukkal értéktelen területen kívül mást nem nyertek. Rommel hadserege ismét kibújt az angolok és amerikaiak bekerítő gyűrűjéből és sokkal erősebben, mint valaha, veri vissza valamennyi támadásukat. A keleti harctéren három he­lyen volt nagyobb bolsevista tá­madás. A kubdni hí­­f­őnél, az­­Iwwm-tónál és a vjazmai térség­ben próbálkoztak a bolsevisták előretörni, de ezek a vállalkozá­sok a tüzérség tüzében összeomlott Az angolok szerint a legfontosabb harctéren, az A­tlanti-óceánon innét súlyos veszteséget szenvedtek. A német tengeralattjárók az elm­últ napokban több mint 103.000 tonna űrtartalmú, zsúfolásig m­egrakott szállít­óhajót sülyesztettek el rak. A keleti harcok legjellem­zőbb vonása, hogy mindkét ol­dalon az időjárás következtében feléledt az erős légitevékenység. A földi harcokba egyre nagyobb erővel avatkoznak bele a repülők­ A német-olasz ellenállás ellanyhult az Megrövidített arcvonalon folyik tovább a tuniszi elhárító csata hatása alatt néhány szakaszon ellenséges támadás A Kubán hídfőnél és Viazmától délnyugatra meghiúsult a bohevista kísérlet Az Atlanti-óceán középső részén és a Földközi-tengeren a németek elsüllyesztettek 17 hajót 103.500 tonna tartalommal A szilárd elhárító harcban valamennyi ellenséges kísérlet összeomlott Német jelentés az afrikai harcokról kedden is összeomlottak az összes támadások. A légi­erő éjjel-nappal újból és újból beavatkozott repü­lőkötelékei­­­vel a földi harcokba. A Földközi-tengeren egy német harci repülőgép elsülyesztett egy angol tengeralattjárót.­­ A légi­erő a keddi napon meg­lepő támadást intézett Anglia déli partvidékén katonai célok ellen A támadás eredményes volt, itt francia zsoldos csapatok támo­gatásával támadásra indultak a német védelmi állások ellen, de széles arcvonalon mindenütt visz­­szavertük őket és súlyos vesztesé­geket okoztunk nekik. Az amerikaiak több előretörése meghiúsult Fondouk el Aourareba mellett is. A délkelet-tuniszi elhárító sike­rekben teljes mértékben kivették végüket német és olasz légierők is. folytatólagos bevetésben gyors ha repülőgépek, rombolók és csatarepü­lők jó hatással tám­a Azi­sokat intéztek brit és amerikai páncélos kötelékek, ütegállások és támadási készenléti állások ellen. Egyedül El Hamma területén 13 brit páncélost semmisítettünk meg. Három amerikai üteget, amelyet Makmassytól keletre készültek ál­lásba vinni, német csatarepülők alacsony támadásokkal szétvertek, mielőtt még az ütegek egyetlen lövést is tehettek volna. A német repülők bombáitól és tűzfegyvereitől súlyos vesztesége­ket szenvedtek az amerikaiak és az angolok gyalogsági kötelékei is, így Gabes mellett romboló repülő­gépek úgy szétu­gr­asztottak egy brit gyalogzászlóaljat, hogy nem tudtak támadásra indulni a német­olasz állások ellen. Az egész had­műveleti területen tartós hatással támadták a repülők az angolok és amerikaiak hadoszlop-forgalmát is. BERLIN, március 31. A véderő főparancsnoksága je­lenti: A tuniszi elhárító csata tart. Néhány szakaszon az ellenséges támadó­ tevékenység a német-olasz csapatok eredményes ellenállásá­nak hatása alatt alábbhagyott. Más arcvonalszakaszokon az ellen­ség folytatta súlyos támadásait. Csapataink szilárd elhárításán RÓMA, március 31. Az olasz főhadiszállás 1040. köz­leménye : " Az ellenség kedden is erős nyo­­mást fejtett ki a tuniszi arcvona­lon és újabb heves támadásokat indított, amelyekkel szemben tengely csapa­tok a légi erővel s®­rős együttműködésben szívós esre állást tanúsítottak. Egy olasz vadászkötelék a­­ mai Giorgio Tunioli kapitány p­rancsnoksága alatt erős ellenségi Az olasz hadijelentés Heves harcok Kairouan irányában Maknassytól keletre a németek vissz­aló­gi­altak egy.fontos magaslatot Tudor­, március 31. A tuniszi arcvonal középső sza­kaszán az ellenség­ Pidhontól délre és nyugatira, Kalimuni irányában rendkívül heves támadásokat kez­dett. Hatalmas ellenséges gépesí­tett erőiket és motorizált gyalog­ságot vetettek harcba.. Az ellenség súlyos veszteségeket szenvedett és nem ért el jelentős eredményeket. E harcok folyamán 8 amerikai harckocsi elpusztult. Makvassy és Djebel Ber­da körül is heves harcok folynak. Maknassytól keletre egy magaslatot, amelyről az amerikaik­­ tengelyerőik szárnyát fenyeget­tük, német vértes­ gránátosok h­­­­­zzafoglaltak. Djebel Berda irányá­ban az első amerikai hadosztály támad brit gépesített és francia zsoldos csapatokkal együtt; az ellenség súllyos veszteségek­et szen­vedett. Észak-Timéziában a­ harc Djebel Psziod és a part között rendkívül hevesekké váltak és mindkét félre veszteségesek voltak. Egyes itteni német olasz védelmi vonalakat a körülkerítés elhárítása céljából át­helyeztünk. Egy német, alakulat­nak, amelyet angolok már körül­kerítettek, sikerült magának uszt vágnia és új állásokat elfoglalnia. Medjez el Bab szakaszában német tüzérségnek romboló tüzeléssel si­került az angol erőket" távoltar­tást azt hiszik azonban,­­hogy erő­sítések érkezése után az ellenség kezdeményezést kísérel meg. Rommel megrövidítette délkeleti arcvonalát El Hamma és Gabes helységeket tervszerűen kiürítették a tengelycsapatok Berán, március 31. Tunisz délkeleti területén az amerikai-brit nagy támadás a né­met-olasz csapatok ellen nem csök­kenő erővel tovább tart. Az arcvo­nal jelentős megrövidítésére irá­nyuló mozdulataink folyamán terv­szerűen kiürítettük El Hamma és Gabes helységeket, anélkül, hogy az angoloknak sikerült volna a ten­gely kötelékeit eközben lerohanni. Véres veszteségekkel meghiúsult az a kísérletük, hogy a német-olasz hadműveletekre betörjenek. Kísér­leteik meghiúsultak az ellenállási fészekek gondosan előkészített és mélyen tagozott rendszerén. Tá­madásaikat abba kellett hagyniuk. Minthogy jő este folyamán to­vábbi erősítéseket vittek oda, fel­tehető, hogy a britek folytatják a támadást az új német-olasz állá­sok ellen. Malinassytől keletre amerikai gyalog- és páncélos had­osztályok egész nap rohamozták az ottani hegyi terepen lévő német reteszállásokat. Német gránátosok súlyos harcokban végül visszafog­laltak az amerikaiaktól egy magas­latot, amelyet átmenetileg elvesz­tettek. Az állás ismét szilárdan birtokunkba került. Ezáltal hatá­sosan elzártuk az amerikaiak út­ját kelet felé a parti síkság irá­nyában. Onsseltia tervelten hétfőn szin­tén nagyobb harccselekmények vol­tak. Amerikai páncéloskötelékek Fokozódik a harcok hevessége Berlin, március 31. A berlini lapok jelentései szerint e harcok hevessége tovább fokozó­dott. A brit 1. hadsereg Ifiszak- Tuniszban szintén támadásba ment át. A leghevesebb harcok azonban ezidőszerint kétségtelenül a tuniszi hadszíntér délnyugati szakaszában folynak, ahol a 8. brit hadsereg balszárnya és a sós tavaktól észak­keletre az­ amerikai 5. hadsereg jobb szárnya rendkívüli erejű tá­madásokkal a tengelyállások áttö­résére törekszik. Nem tudott egyesülni a 8. és 5. brit hadsereg Zomdon, március 31. A brit közvélemény megelége­déssel fogadja a tuniszi harcokról érkező híreket, azonban tisztában van azzal, hogy az angolszászok még korántsem oldották meg a feladatot, amely reájuk vár. A szakértők elsősorban rámutatnak arra, hogy Rommelnek újból sike­rült elkerülni a csapdát, amelyet az angolszászok állítottak fel szá­mára. Különös nyomatékkal eme­lik ki, hogy a 8. brit hadsereg és az 5. amerikai hadsereg egyesülése még mindig nem történt meg és Rommel hadserege lényegében még mindig érintetlen.

Next