Függetlenség, 1944. március (12. évfolyam, 49-73. szám)
1944-03-01 / 49. szám
Telefonszám: 1-444-00 Szerkesztőség és kiadóhivatal( Bped, Vill., József-körút 6. Szerda, 1944 március 1 Budapest) XII. évf., 49. szám. SZERKESZTI VITÉZ kolosváry-borcsa *.l*9 ThAra 40 fillér I nogyszóvra 9 P 80 fillér a finn Um zárt Illésen ismertette a helyzetet Narvánál német támadás van kialakulóban Enyhült időjárás mellett nagyarányú légiütközetek folynak a keleti fronton Krivoj Rognál véreseit Issiepailott a bolsevista tömegroham Olaszországban nincs nagyobb hadiesemény Törökország nem nagyhatalom, de mindamellett igen jelentős és fontos szerepet játszik ebben a háborúban, még akkor is, ha tétlen. Nem lehet pontosan tudni, hogy milyen ellentétek támadtak a török és az angol kormány között, mert a kairói értekezlet után úgy a török, mint a brit miniszterelnök a legmelegebb szavakkal ecsetelték a két nemzet kölcsönös érdekein felépült barátságot és katonai szövetséget. Úgy látszik, hogy amikor a kairói általános keretekben tartott eszmecsere után, gyakorlati útra akarták terelni a nagyvonalakban elfogadott megállapodást, akkor valami kezdett nem egyezni. Az angol-török ellentétekről sem Ankarában, sem Londonban hivatalos nyilatkozatot nem adtak ki, de a két orség sajtójának immár hetek óta tartó vitájából nyilván következtethetünk az ellentétek fennállására. Hogy ezek a nézeteltérések katonai vagy külpolitikai természetűek-e, azt pontosan megállapítani nem lehet. Feltehető, hogy mindkét irányban mutatkoztak nehézségek. Ha a semleges államok közül valamelyik évéken figyeli az angol külpolitika vonalvezetését, akkor ezek között bizonyára első helyenTörökország áll. Az ország földrajzi fekvése, valamint az egymással szembenálló nagyhatalmak közvetlen közelsége, nagy óvatosságra készteti a török államférfiakat. Nyilvánvaló, hogy figyelmük az olyan apró jelenségekre is kiterjed, amit az átlagos újságolvasó és'Te sem vesz, mert Ten többször nem is jut tudomására.. Elképzelhető, hogy ebben az esetben milyen árgus szemmel figyelik azokat a negyvorahi katonai és diploméemi sakkhim*s''bpt. ame dvelőt még a nagy nyilvánosság előtt sem lehet teljesen elkülöníteni. Anglia állásfoglalása a tergvpl határkérdésben, a balkáni pivaskodásh-jn és a most szilva finn körTVllalmi vitában, igen élénkem érdekli a török kormányköröket. Az angol-török sajtóvita most egy újabb fejesethez érkeett és a Times egyik legutóbbi cikkében erősen bírálta Törökország politikai magatartását. Az előkelő angol lan Cte"n"országot és Jugoszláviát rllította a török közvélemény elé, mint a szövetségi hűség és áldozatkészség példáját. A Times érvelése éppen a for dított hatást érte el, mint amilyennek azt szánták. A fürgeeszű török publicisták mindjárt válaszoltak is és azt mondták, hogy nem kérnek Görögország és Jugoszlávia példájából, mert mind a két ország elvesztette a háborút, anélkül, hogy kívülről segítséget kaptak volna. Nem kérnek a háború elvesztése után következett keserű korszakból sem, amikor is a két, követendő példaképpen említett országban minden nemzet legnagyobb réme, a polgárháború ütötte fel a fejét. Egy másik török lap azt írja, ha Törökország határain kívül állást foglalna valamilyen külföldi eszmeármalattal szemben, akkor kétségtelenül a bolsevizmussal szállt volna harcba, amely szöges ellentétben áll a török forradalom eszméivel. Mindezekből a sajtóhangokból arra következtethetünk, hogy az angolok olyan sorsdöntő elhatározást követelnek Törökországtól, amelynek ellenértékeképpen csak a jövőre vonatkozó homályos ígéreteket helyezik kilátásba. Éppen az Ígéretek körül van a baj. 1941-ig Anglia töretlen presztízsével, ha ígéretet tett, azt a legtöbb kisnemzet készpénznek el is fogadta. Ma Angliát a politikai hitelválság fenyegeti. Ezt nem mi mondjuk, hanem az angol alsóházban állapították is meg az ellenzék szónokai, akik szegére ,ve,tették a kormánynak, hogy feladta elveit, a napi politika ügyeskedései kedvéért. Szemére hányták Churchillnek, hogy Európát kitette a bolsevizmuis veszélyének és pont az ellenkezőjét cselekszi annak, amit örökre szóló elvekként hangoztatott. Egy angol képviselő kijelentette, hogy sohasem vette komolyan az Atlantic Chartát, mert az nem vonatkozott Németországra is. Ha pedig a területi változtatások elve nem érvényes az Angliával jelenleg harcban álló népekre, akkor nem lehet tudni, hogy miért is született meg ez az okmány. Hiszen sem Angliát, sem Amerikát nem fenyegeti invázió. Az angol képviselő helyesen beszélt. Nagy támadások és elözönlések Európa kis népeit fenyegetik, azokat a nemzeteket, amelyeknek függetlenségét és szabadságát,még két évvel ezelőtt oly erős szóval védte Roosevelt, és Churchill. Na az angol ellenzék nem hisz ezeknek az ígéreteknek, akkor mit tegyen a menekült görög kormány, a menekült jugoszláv kormány, a menekült lengyel kormány? És mit gondoljanak azok a népek, akiket eddig a háború vihara megkímélt? Megélénkültek a légiharcok a keleti arcvonalon A szovjet a Pejpusz-tó jegén akart utánpótlást szállítani, de a német tüzérség szétlőtte a szánkaravánokat Berlin, febr. 29. A keleti hadszíntér harcait az utóbbi napokban a légihaderő fokozott tevékenysége jellemezte. Az időjárás megenyhült és a legtöbb arcvonalszakaszon lehetetlenné vált a páncélos és gépkocsizó egyszeri alkalmazása, úgy hogy a szovjet Adásainak és gyülekező helyeinek leküzdésében a német vadász- és csatarepülőgépeknek jutott a vizelő szerep. Az oroszok szinténnagy arányokban vetették be légi haderejüket földi csapataik védelmére, úgy, hogy sorozatos légiharcokra került a sor, úgy az arcvonal fölött, mint mögötte. A narvai arcvonalon német részről támadás kezdődött, amely sikeresen halad előre. Több kisebb szovjet harccsoportot körülzártak. Az északi szakaszon, küönösen a Pejpusztótól keletre voltak súlyos harcok. A Szovjet itt tömörített erőkkel folytatja előretörését Pszkov irányában, német részről azonban változatos harcok során elhárították az összes áttörési kísérleteket. A Szovjet megpróbálkozott azzal is, hogy a Pejpusz-tó vidékén uralkodó. fagyos időjárás kihasználásával átvigye páncélos tartalékjait a tó jegén és ily módon újabb erősítéseket juttasson előretolt kötelékeihez. Ezt a vállalkozást a német csatarepülők beavatkozása meghiúsította. A középső arcvonalszakaszon csak többé-kevésbé helyi jellegű harcok folynak. A Berezinától délre fekvő terepen a szovjet folytatja támadásait és minden áron ki akarja kényszeríteni az áttörést Bobrujszk irányában. Annak ellenére, hogy szovjet részről túlírt / nyomó fölényben levő csapatokat vetettek be, amelyeket erős páncélos kötelékek és tüzérség támogat, csak egyetlen egy helyen sikerült átmenetileg betörni a német állásokba. A német csapatok 21, órán belül megtisztították a betörés helyét. Ragacsen térségében a szovjet egyelőre nem folytatja támadásait, ami nyilván az elmúlt napokban elszenvedett súlyos veszteségekkel áll összefüggésben. A német felderítés megállapítása szerint a szovjet igyekszik átcsoportosítani kötelékeit és friss tartalékokat vonultat fel a beállott hiányok pótlására. A déli arcvonalon továbbra is Kuivoj Rog térsége alkotja a Szovjet hadműveleteinek súlypontját. A várostól délre, délnyugatra és északnyugatra heves harcoktombolnak. A Szovjet tömegesen veti be újonnan érkezett lövés hadosztályait, páncélos kötelékeit és gépkocsizó egységeit. A cél a védőcsapatok körülzárása. Eddig minden ilyen irányú kísérlet eredménytelen maradt és német részről elkeseredett közelharcban az összes szovjet támadásokat visszaverték. Csak átmenetileg sikerült néhány helyi jellegű betörése a Szovjetnek, a német ellentámadások azonban elreteszelték a betörések helyét és kiegyenlítették a helyzetet. Kirovograd térségében a Szovjet jelenleg csak helyi jellegű vállalkozásokat hajt végre, egyébként pedig igyekszik átcsoportosítani kötelékeit. Több helyütt új készenléti állásokat foglaltak el az átcsoportosított szovjet csapatok, amiből arra kell következtetni, hogy ezen a szakaszon ismét nagyszabású offenzíva áll küszöbön. A Pripisz-mocsaraktól délre a szovjet Jampol vidékére- összpontosítja támadásait és túlnyomó fölényben lévő csapataival sikerült is kisebb eredményeket elérni. Később a németek meglepetésszerű előretöréssel kiindulási állásaikba vetették vissza az ellenséget. tizenötmiSSfé ha!Másra becsüük a Szovjet eddigi bábosíaas veszteségeit Newyork, febr. 29. A News Week című newyorki folyóirat egyik tudósítója, Dal Down, most tért vissza a Szovjetunióból és azt írja, hogy Moszkvában 15 millió halottra becsülik a Szovjet eddigi háborús veszteségeit. James Leming amerikai újságíró, aki most érkezett Leningrádba, azt táviratozta lapjának, hogy Leningrád hárommillió lakásából ma már csak 750.000-en élnek a városban. Minden ötödik ház teljesen kiégett. Épen maradt házat egyáltalán nem látni Leningrádban. A lakásuzsora ellen Megint a lakáshiányról volt szó. A Magyar Mérnök- és Építészegyletben Gergelyffy András belügyi államtitkár ismertette a lakáskérdést és ezzel kapcsolatban rámutatott arra, hogy véget kell vetni a lakásuzsorának. Napjainknak egyre komolyabban visszatérő jelmondata ez. Nehezebb és súlyosabb kérdés, mint a napi ennivaló és ruházkodás problémája. Az államtitkár utalt arra, hogy az újonnan épült házakban az egyszobás garzonlakások évi bére hatezer pengő. Mindenekelőtt itt kell megállni egy pillanatra. Bizonyos, hogy aki most építtet sokkal többe kerül házának felépítése, mint azelőtt. De maga az a tény, hogy ezekben a világínséges napokban valaki gyarapodni tud és pénzét a legértékesebb módon tudja elhelyezni, ez a kiváltságos helyzet kötelezne annyira, hogy haszonszomja ne csapjon az egekig. De túl ezen: a lakás nem magánügy. Azért nem, mert lakás nélkül nincs család és család nélkül nincsen semmi. A lét első feltétele, hogy legyen a lakás. Ezen múlik, hogy egyáltalában kialakulhat a család, hogy lesz-e, lehet-e gyermek, az apa dolgozhat, eljárhat munkahelyére, az anya főzhet, nevelheti gyermekeit. Százak és ezrek ingerülten, sőt kétségbesetten bolyonganak a városokban, keresve egy zugot, hol megállapodhatnak s ebben a’ drámai hajszában rájuk mered kihívóan, felháborító cinizmussal az 991’Szobás lakás évi hatezer pengős bére. Hogy egy „békebeli” ingért kétszáz pengőt kérnek, ez lehet felháborító, de nem sorsdöntő. A lakás azonban végzetesen elhatározó tény az emberek életében. Olyasmi, amit a legnagyobb önuralommal és legtárgyilagosabb önmérséklettel sem lehet mellőzni. Főként nem lehet a lakás rendkívüli idők mohó harácsolási tárgya. Mindenki turja, hogy valójában ennek a betegségnek egyetlen komoly orvosszere az építkezés. De az is közismert, hogy ennek jelenleg súlyos akadályai vannak, hirtelenében tehát nincsen más mód a nekivadult lakásuzsora megfékezésére, mint a közérdek kívánta rendszabályok! Első lépés az lehet, hogy meg kell fékezni azokat, akik a rendkívüli helyzetnek ebből az ínségéből akarnak dús munkanélküli jövedelemhez jutni. Annál is inkább, mert elsősorban ez tartoszik a felszámolni valók közé