Állami Községi Fiú és Leányiskola, Fülöpszállás, 1928

Fülöpszállás község története. (Előző közlemény az 1927—28. tanévi értesítőben.) Megkezdődvén a törökökkel való nagy leszámolás, ebben a 16 évig tartó élet-halál harcban községünk egyenesen a hadak országútjába kerül s irgalom nélkül sarcolja mindegyik küzdő­fél. Ily körülmények között 1667—68-ban a töröktől, tatártól német­től agyonsanyargatott népünk a többi kán községek lakosaival együtt a nádorhoz fordul oltalomért, akinek több ízben kétségbe­esetten panaszolják leveleikben »ha a sok nyúzó, fosztó, sorvasztó katonáktól« meg nem óvják őket »teljességgel el kell pusztulniok, mert ezek a prédálók és sarcolók ott lesik a kenyeret a kemence száján, mikor sütik, hogy elvihessék.« Különösen a német katonák foszto­gatása volt elviselhetetlen. Hogy mit kellett ezektől elszenvedniük, arra jellemző az egyik panaszos levél eme rövid idézete Leírva jutnak eszünkbe a török császárnak pogány hadai, kik öt ízben egymásután füsttel, tűzzel és mérges nyilakkal borították el földünket, azonban a mostani nyomor még ennél is nehezebben szenvedhető, amaz borzasztóbb, de rövid ideig tartó volt, emez már hét év óta pusztítja a Kunságot.« De a keserű pohár még nem telt be. A sok külső csa­pás után jön a rettenetes lelki megaláztatás. I. Lipót, hogy a török hadjárat költségét fedezze, 1698-ban elzálogosítja, majd 1702-ben a német Vitéz Rendnek 500,000 forintért eladja az egész Kunságot a Jászsággal együtt, aminek következtében az eddig szabad, büszke, nemes jászok és kúnok, kik a hazáért vívott önfeláldozó harcaiban elvérezve számban megfogytak és vagyonilag elszegényedtek, jobbágy­sorsba, rabszolgaságba jutottak. Ma már elképzelni sem tudjuk, mily szörnyű volt ez a meg­alázás s mennyit esdekeltek, kilincseltek eleink, míg végre Mária Terézia 1745-ben »megengedte, hogy szolgai sorsukból magukat megválthassák.« Közben még egy borzalmas katasztrófa éri a községet, mint ilyen a maga nemében az utolsó. Rákóczy szabadságharca folyamán, 1703. október 31-én Halas határában ütköznek meg a kurucok a délről feltörő rácokkal, 234 kuruc hős marad a csatatéren, a rácság pedig gyilkolva, rabolva

Next