Gazdasági Lapok, 1850 (2. évfolyam, 1-84. szám)
1850-03-28 / 25. szám
Pest, mart. 28. 25 Szerkeszti s kiadja: Korizmics László. „Hozzunk mezögazdaságunkba mielőbb helyes arányokat“ TARTALOM : A státusgazdászat alapelvei. — Az éjszakamerikai egyesült státusok mezögazdaságáról. III. (Parányi Gusztáv.)— A veszettség vagy ebdüh. Folyt. (Dr. Szabó.)— Néhány észrevétel a rajnai átvágásokról közlött értekezésre. (L . . .) — Pénzkeret és termény-ár. — Hirdetés. A status-gazdászat alapelvei. Chevalier Mihály a „College de France“ csarnokában i. é. január 23-kán kezdé meg idei előadásait a status-gazdászatról, igen jeles hallgatóság előtt, mellyben a franczia főváros összes értelmiségének minden színezete jellemzőleg képviselve volt. Ez évi előadásinak tárgyát a status-gazdászat és erénytan (Moral) közti viszony képezi, különösen kimutatván, miszerint a status-gazdászatnak egyetlen elve sem áll az erénytannal ellenmondásban, hanem azt inkább ennek egyik ágául lehet tekinteni. „Ha a módot és utat vizsgáljuk, mondja Chevalier, mellyen a gazdagság terem; ha az e végre működő emeltyűket szemügyre vesszük, úgy lehetetlen, e téren az „egyéni érdek“ fontosságának első helyet nem adni, mert ez önt tulajdonkép a tevékeny ember törekvéseibe legnagyobb erélyt. A status-gazdászatnak tehát, számításaiban az egyéni érdeket, főleg tekintetbe kell vennie. Egyéni érdek teszi azon rugót, mellynek ereje a status-gazdászatot folytonosan emeli. A szabad verseny status-gazdászati elve, logicai következése az egyéni érdeknek.“ E hatástávolság, mellyet a status-gazdászat az egyéni érdeknek enged, hibául rovatott fel neki. „Hiszen te az önzést dicsőíted, — mondok a statusgazdának,—tanod tehát erkölcstelen“, s e szemrehányás nagy viszhangra talált. A státusgazdászat távol van tőle, hogy ollyasmit akarjon állítani, mintha a személyes érdek önző nem lehetne; sőt, hogy az igen gyakran ilyen,épen nem tagadja; de állítja azt igen is, hogy az egyéni érdek szerfölött hatalmas emeltyű, s hogy minden nemzet, melly a szabadságra megérett, kénytelen e hatalmas emeltyűt föltétlenül elismerni, s annak tágas tért engedni, különben a szabadság puszta csengő hang lenne; ezt egyébiránt koránsem kell úgy érteni, mintha a személyes érdeket határ és ellensúly nélkül kellene hagyni. Midőn a státusgazdászat a személyes érdek termékenységét elvül kitűzi, csak az erénytannak ad viszhangot. Hiszen , az erénytan valamennyi tétele azon elven alapszik, hogy az egyéni érdek egyike a leghatályosb rugóknak , melly nélkül legtöbb cselekedeteink vagy létre sem jöttek volna, vagy legalább nem tudnánk róluk számolni. Az ,,én“, kinek sorsa emberre bizaték, kiért az ember saját lelkiismerete, a társaság és isten előtt felelős, mondjuk az „én“, ezer meg ezer különféle szükségeket érez, mellyek részint az erkölcsi, részint a szellemi, részint pedig a testi világba tartoznak, de valamenynyien szakadatlanul meg-megújulnak, mert saját „énünk“ tevékenysége egy pillanatnyi nyugtot sem enged. Az ember, ki e szükségeket érezi, mégpedig annál helyesebb arányban érezi, mennél érdemesebb a szabadságra, s egész életét e szükségek kielégítésének áldozza. Ezen,s még más egyéb okból tartja az erénytan tökéletesen jogszerű emeltyűnek a személyes érdeket, ha egyébiránt az elibe tűzött határvonalt túl nem hágja. A februáriusi forradalom után, e tekintetben, a pyramist hegyére akarták állítani. Az „egyéni érdek“ eltörlése volt akkora jelszó; annak helyét csak a „kötelesség érzete“ foglalja el, mondák az újítók, kik viv-kertyűt dobtak a szabad versenyekbe, s a munkát az egyéni érdek minden közbenjárása nélkül akarák rendezni. Mit hoztak fel akkoron e tévtanok ellen a társadalom védői ? „Hogy az úgynevezett munkarendezés , és sociális műhelyek rendszere nem volna egyéb , mint kegyetlen zsarnokság, s megtagadása a szabadságnak és emberi méltóságnak.“ Ezen ezáfolat az úgynevezett munkarendezés ellen, tulajdonkép inkább az erénytan, mint az államgazdászat szempontjából indult ki. Mit ez utóbbi ellene vetett, saját köréből merítve. 25