Gazdasági Lapok, 1856 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1856-09-11 / 37. szám
466 3—4 év múlva, bár sokszorosan is — kezdjenek megint jól teremni ! — ilyen növeldét találtam nevezetesen a szent-imrei hegyen. Erdélyi József nyug.tanár urnál, a ki egyike lévén a legértelmesebb s legbuzgóbb érmelléki szőlőgazdáknak, igen szép fekvésű, szőlőjében csinos és kényelmes tanyát építtetett magának, hol az érdemekkel tetézett tanári pályafutás után, igazi otium philosophicumban, idejének legnagyobb részét a szőlészetnek szenteli. Az ide való szőlős gazda jó számolónak bizonyítja magát az által is, hogy minden áron igyekezik szőlejét karóval ellátni. Távol lévén innen a fenyőfa, mellyből különben a szőlőkarók szoktak készülni, Érmelléken csak kemény fából csináltat látni, melly első megszerzésében ugyan nagyobb költséget igényel, azonban háromszoros tartósságánál fogva mégis jóval jutányosabb a puhánál, csak hogy ügyelni kell reá, miszerint mielőtt használ- tatik, tökéletesen kiszáradjon, mert különben dél felé meggörbül, mivel a nap sugarai a délnek fordult oldalát sütvén leginkább, s azt erősen kiszárítják, s ezáltal görbedésre kényszerítik. Rendes karózásnál aztán a kötözés is rendesen és olly czél- szerűen történik, hogy amennyire tudniillik a fölötte sok sarjadék megengedi, alig lehet valami kifogás ellene. Sőt még azok is, akik vagy elvből vagy elégtelenség miatt szüleiket karó nélkül művelik, olly ügyesen s olly csínnyal tudják a vesszőket egybefoglalva rojtosan összekötözni, hogy többet követelni alig lehet. A kapálás is, főképen értelmesb és buzgóbb gazdáknál, úgy hajtatik végre, hogy ellene lényeges észrevétel nincsen. Vannak határok, hol a munkások ügyesek is, szorgalommal is dolgoznak ; illyen a diószeghi, leginkább pedig a vajdai kapás, ki értelemmel s némi buzgalommal is kapálja a szőlőt. Mások, nevezetesen a szentimrei munkások ellen sok panaszt hallani, főleg azon tekintetből is, hogy a napszámot, de leginkább a pálinkát illető követeléseik szemtelenségig mennek, és éppen a legtöbbet a követelők leghenyébbek a munkában. Én a vagyonos és értelmes gazdáknak azt a tanácsot adtam, hogy a szőlőkapálást lókapával hajtsák végre, miképen azt déli Francziaországban átalánosan teszik, és amint gyakorlom én is már kőbányai azon újabb ültetvényemben, melly elég tágas rendeinél fogva, ilyen munkáltatásra tökéletesen alkalmas. És a miilyen nagy az érmelléki szőlészek értelmisége, hozzá adván még azt is, hogy ott, mint fennebb érintem, a sorok egyenes vonalban és három lábnyi távolságban futnak egymás mellett, noha az eszme előttük egészen új volt, és némi hihetlenséggel látszott találkozni , mégis bizton remélem , hogy egyike vagy másika, talán többen is,a dolgot komoly kísérlet nélkül nem hagyják, kiváltképen ha hozzám vetődvén, megszemlélik az eljárás egyszerűségét és a gyakorlat csekély nehézségeit, mellyeken egykét napi betanulás után, könnyen győzelmeskedhetni. A mivelési költség nagy részét a kapálás vevén igénybe, miután a lókapát nálam is egy erős szamár elhúzza, mellyhez csak eary vezető gyermek, és egy,a kapát kezelő ember kívántatik arra, miszerint egy nap alatt mintegy húsz kapásnak való területet bejárjanak , a dolog kivihetősége, gondolom, kérdésen kívül van már nálunk is helyeztetve. Fontossága pedig vélekedésem szerint olly nagy, miszerint ezen gyakorlat ápolása s terjedése szőlőmivelésünkben,tehát bortermesztésünkben is egy uj korszakot képes megalapitni, melly is módot nyújtana sok munkás kézzel szűken ellátott borvidéknek arra, hogy nagy terjedelmű szőlőültetvényüket is olcsó áron művelhetnék , amit jelenleg leginkább azért kénytelen elhanyagolni, mivel a rendes megkapálásra vagy az elegendő pénz, vagy pénzért is elégséges munkaköz hiányzik. Saját meggyőződésem pedig e tárgyra nézve olly erős, miszerint régi ültetvényeimet is, mellyekben a rendek szűkebben állanak, semhogy köztük nehézség nélkül lehetne lókapával dolgozni, nem csekély költséggel akképen igazittatom meg, hogy a kapálást minél elébb minden szőleimben lókapával gyakorolhassam. — Egy nagy hiányt azonban vettem észre az érmelléki szőlőmivelésben, melly abban áll, hogy a tőkét a fölösleges, sőt túlságos számmal lévő hajtásoktól megtisztítani nem szokás. E műtételt a budapesti szőlész gyomlálásnak nevezi. Ő tudniillik még virágzás előtt a tőkéket egyenként megvizsgálja, és erejéhez képest 3 — 6 legszebb hajtáson kívül, a többit, mint gyomot, letépi, letördeli, s az által az erőt a megkímélt kisebb számú venyigébe összpontosítván — nagyobb, teljesebb, kifejlettebb gyümölcsöt, s erősebb, jövő évi metszésre alkalmatos venyigét is növel. Ahol ezt tenni elmulasztják, valóban nagy kárt okoznak maguknak ; nemcsak az által, hogy az imént érintett, magában elvitázhatlan okszerű nevelési szabály üdvös következményeitől megfosztják magukat, hanem azért is, mivel a tőke erejét holmi haszontalan sarjadék ápolására pazarlani hagyván, a kötözés, fürtszedés és jövő évi metszés mellett is, kétszeres munkával kénytelenek bajlódni. A mellett a tőke külseje is ribszke-bokorra emlékeztetvén az embert, maga az ültetvény is — csinosság tekintében — igen sokat veszt. Mi már a szüreti eljárást illeti, erről csak annyit mondhatok, amennyit a szőlőgazdák elbeszéléséből és az előtalált szüreti edények, kádak, sajtok s egyéb készületek vizsgálatából vehettem ki. Vannak, akik még a régi gyakorlatnál maradván, a szőlőfürtöket minden elkülönítés nélkül csomaszolják, sajtolják, s a mustot hol kádakban,hol hordókban erjedni hagyják, így azonban csak a szegényebb szőlőgazda jár el. Az értelmes s vagyonos osztály több szorgalmat és okszerűséget fejt ki szüret alkalmával, leginkább abban, hogy az ép, jól megérett és nemesebb fajú szőlőt az aljassal, romlottal s éretlennel össze nem keveri, sőt a kisajtolt mustot is, az első taposás által nyert folyadéktól külön szűri be. Aki pedig az iparnak még ennél is magasb fokához ragaszkodik, az minden módon először is azon van, hogy a szőlőt minél érettebb állapotra hagyja jutni; azután a nemesebb fajokat s tökéletesb fürtöket kiválogatva szedeti, nem restelvén e szerint a szedést kétszer, sőt háromszor is újból kezdeni. Ezen külön szedés leginkább a piros bakart szokta illetni, mellyből aztán, mint már ismételve kiemelem, a jeles bakator kerül ki. Egyébiránt itt is panaszkodik az értelmes b borász, hogy a nép a szőlő teljes megérését bevárni nem szereti, hanem a szedést minden után s módon siettetni szokta, miáltal annak is nehezére esik, s kárt okoz, a ki belátván a késő szedés nagy előnyeit, a szüret kezdetét lehetőleg halasztani igyekezik. No de az illyen bajok megvannak mindenütt, ahol a szőlők számos gazdák tulajdona, és a czélirányos közintézkedések vagy hiányzanak, vagy kellő szigorral fenn nem tartatnak. Pedig egy olly jeles és terjedelmes borvidékre, amiilyen az Érmellék, közhatósági szabályok behozatala és erélyes végrehajtása valamint nagyon kellene, úgy igazán illenék is. (Folytatása következik.) Az erdei urbéri szolgálatok megváltása ügyében. (Greiner Lajosnak a magyar erdészegylet VII. nagygyűlésén tartott értekezése.) Az úrbéri törvényszékek felállittatván, sőt már hatályba is lépvén, egyfelől az erdőtulajdonosok és helyetteseik kérdik, váljon az 1853-dik évi martius 2-diki legfelsőbb patens értelmében, e vagy ama község számára, hány hold erdő lesz — az eddigi úrbéri fáizás helyett — kiszakítandó ; másfelől a községek is kérdik, hány hold és minő tulajdonságú erdőt fognak ők előbbi földesuraiktól nyerni ? Szakértő erdőgazdák, kik egyúttal bécsi ők is, e kérdést ugyan leghelyesebben megfejthetnék, s azért legillőbb is e végett azokhoz fordulni, hanem hogy más, az erdőgazdászatba kevesbbé avatott,s az erdő jövedelmével ismeretlenebb egyének is az eljárást jobban megértsék, s átalában, hogy az ügy végképen tisztába jöjjön : jó leszen e tárgyba bővebben belebocsátkozni Egyletünk már többször tárgyalta azon kérdést, hol s minő erdőt kelljen a község számára kiszakítani, s erről egyleti iratunk jelentést is ten, mit is ennélfogva mind azoknak ajánlok, akiknek hasonló szabályozással bajuk leend, s a jelen esetben csupán csak a kiszakítandó erdő mennyiségéről fogok értekezni. —