Gazdasági Lapok, 1857 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1857-07-02 / 27. szám

(75) Előfizetési felhívás a(1­1) Kolozsvári Közlönyre. A bekövetkezendő július havával lapunknak új féléve kezdődvén, teljes tisztelettel szólítjuk fel irodalmunk barátait, mindazokat, kiket közügyeink érdekelnek, hogy czímzett politikai, tudományos és szépiro­dalmi lapunkra előfizetni, valamint tisztelt előfizetőink, kiknek határide­jük e hó végével lejár, előfizetéseiket megújítani mielőbb méltóztassanak, hogy mi is időt nyerhessünk az előfizetők számához képest intézkedni hírlapunk nyomatásáról. Szakadatlanul és minden erőfeszítéssel azon voltunk, hogy a ma­gyar nemzetiség e kis provincziájának érdekeit az irodalom méltóságá­nak megfelelő ildomossággal, s a sajtótörvények korlátain túl nem csa­pongó hazafias lelkesültséggel képviseljük, s azt hiszszük , józan irá­nyunk volt az , mely vállalatunk szellemi gyámolitására ösztönző nem­csak Erdély legismertebb iróit, s többeket a magyarhoni köztiszteletű írók közöl, kiknek ígéretüket bírjuk; de a külföldről is nekünk szak­avatott munkatársakat szerzett, kiket industriális érdekeinkben közre­hatni már is megnyerőnk. Vállalatunk szellemi helyzetének ismertetéséül szolgáljon tisztelt íróink névsora, mely betűrendben a következő : Arany, Barcsay J., gr. Bethlen Farkas , id. gr. Bethlen János, Bé­rc­­z K., Décsey (keleti utazó), Degré, Dr. Engel, Erdélyi J., Fekete Mihály, Finály H., Gál János , Gámán Zs., Gyergyai F., Gyulai P., Gyárfás F., „Eszther“ „Gordiusi csomó“ stb. szerzője, Girókuti, Hory F., N. K. Kam (Svajczból), gr. Kálnoky Dénes , Kelen , Keményfi J., báró Kemény Gábor , báró Kemény János, Koós Ferencz (Bukarestből), Köváry L., gr. Lázár Kálmán, gr. Mikó Imre ő excja, Mester Ede (Bu­­karestből) , Medgyes Lajos ,­Mentovich F., Nagy Péter, Nagy Ferencz, báró Orbán Balázs (Konstantinápolyból), Dr. Ötvös A., Pataki F., Pesti Frigyes, Róth P., Sámi L., Száva F., Székely József, Selestey, Szabó Károly, Szilágyi Sándor, Szolga M., idősb gróf Teleky Domokos, Tisza László, gr. Toldalagi Viktor, Tunyogi Cs. József, Turul, Zeyk Károly, Zeyk Sándor, Jakab Elek, Vadnay K., Vályi E. J. ez. urak. Szerkesztőségünk személyzetét képezik alálkrottakon kívül Hal­­mágyi Sándor, Kriza János és Vass József. Tisztelt levelezőink gazdag csoportozata emeli vállalatunk köz­érdekét. Hiszszük, hogy lapunk naponként kültersileg is hatni fog Erdély érdekeiben, midőn már is a birodalom több lapjai részint kútfőül használ­ják közlönyönket, részint velünk irodalomi viszonyokra lépést tettek. És lapunk érdekét azt hiszszük nem kevés részben emeli át, hogy a gróf Lázár Kálmán ur hazafiságából feltett tíz arany pályadijjal ko­­szorúzandó történeti beszély, mint szintén a Zeyk Sándor ur hazafiságá­ból csak most feltett öt arany­ra pályázandó költemény éppen a jövő évnegyedben fog világot látni lapunk hasábjain. Előttünk állván a földtehermentesités ellátása, a hírlapok időszaki érdekét is ez ügy nagyra emeli s mi a mint már kinyilatkoztattuk, s meg is kezdettük, folytonosan kivonatilag a hivatalos lap után közölni fogjuk a földteh­ermentesítési közzétételeket. A Kolozsvári Közlöny szellemi ügyei továbbra is Dózsa Dániel ke­zelése alatt állanak. A hirdetések s a lap anyagi ügyeinek kezelése az illetők nagyobb kényelme végett, Stein János könyvkereskedő úrra bízatott. A ,,KOLOZSVÁRI KÖZLÖNY“ előfizetési díja: Félévre 6 frt. Évnegyedre 3 frt. Külföldre évnegyedre 4, félévre 7 frt. Megjelenik he­­tenkint háromszor, u. m. Vasárnap, Kedden és Csütörtökön. A hirdetések az eddigi dij szerint (négy hasábos egy sor után 4 pkrt, s minden hirdetésre 10 pkr bélyegdijt számítva) fognak közreadat­ni. Nagyobb és folytonos hirdetéseknél illő lealkuvásokra Stein ur feljo­­gosittatott. Előfizethetni helyben Stein ur középutczai könyvkereskedé­sében. — Vidéken minden cs. kir. postahivatalnál. A vidéki előfizetők nagyobb kényelmére, országunk több vidékein közh­itelességű hazafiakat is nyertünk meg az előfizetések átvétele s Stein úrhoz beküldése végett, névszerint : 362 M.­Vásárhelyt t. Száva Farkas és Which József; a Mezőségen t. Jakab Károly és Székely Ádám; Udvarhely környékén m. Sebessy István; Csikszékben t. Zöld László; Kézdi-Vásárhelyt t. Ágoston Ká­roly; Dézsen t. Both Pál és Medgyes Lajos; Zilahon t. Kiss Károly; Enyeden t. Mester Károly és Lőcsey Lajos; Szász-Városon ügyvéd Medgyes Ferencz; Erzsébetvároson t. Soós Károly gyógyszerész ; Bras­sóban t. Németh Vilmos könyvárus; Abrudbányán t. Diószegi Lajos; Szathmárban Lehoszki Lajos; Szabolcsban cs. kir. tanácsos m. Jármi Imre, és Betegben m. Uray Miklós urakat. Kolozsvártt, 1857. Junius 13-dikán. Berde Áron, tulajdonos és felelős szerkesztő. Dózsa Dániel, főmunkatárs. (74) (1-3) cs. kir. orsz. szab. gazdasági gép- és eke-gyára Pesten, (két­ nyúl-utcza, 9. sz.) Vidats Istvánnak országos elismerésben részesült EKEI, is­mét diadalt arattak. Június hó elején a gazdasági egyesület ideiglenes bizott­mánya által rendezett gép-kiállítás és próba-szántás alkalmával, a bíváló választmány Vidats István ekéit, a nagy számban megje­lent belföldi versenyzők között legjelesbeknek találta, s 350 pft jutalomra érdemesítette. Egyéb készítményei közül első rendű dicsérő oklevelet nyert: a) Turner-féle zúzó- és daráló­gépe. b) Amerikai kukoricza-darálója. c) Egyszerű szóró-rostája. A most elősorolt és jutalomban is részesült tárgyak minden­kor készen kaphatók, névszerint : Howard-féle fagöröndölyű eke, taligával 1- ső számú Vidats-eke, taliga nélkül. 2- dik „ » » » » 3- dik „ „ „ „ „ 4- dik „ »' » n n • Vastengelyű taliga. . .... Turner-féle zúzó- és daráló­gép, lóerőre. „ _ „ _ „ ^ „ kézierőre Amerikai kukoricza-daráló .... Egyszerű szóró-rosta................................ A szóró-rosta mind czélszerűségénél, mind olcsóságánál fog­va, különösen megérdemli a mezei gazdák figyelmét. Vele igen könnyen meglehet egy nap alatt annyi polyvás szemet tisztítani, mennyit egy ember naphosszant bele lapátolni képes. Ezen ros­tákkal a kézzeli szórást egészen mellőzni lehet, s általa sok idő és alkalmatlanság megkímélve lesz. Hasonló jó szolgálatot tesz a már fölszórt szemnek megtisztításánál is. A szemetes jószágot a vevők csak fitymálják, s 4—5 garassal is olcsóbban fizetik, mint a szép tiszta szemet, s a mezei gazdák tapasztalni fogják, hogy ezen rosták 4 — 500 mérő szemes jószág megrostálása által, ma­gukat bőven kifizették. 36 pft. 18» 17 1) 15V 13 1) 12» 200 yy 125v 30 ■n 50V firnász és f­énymázak (Lacke), kaphatók STROBENCZ testvérek csász. kir. orsz. szabad. vegyészeti festékgyárában. Raktár : Zrinyi­ utcza 6. sz. Mázolásra kész (7-8) Korizmics László vezérlete mellett szerkeszti Morócz István. Nyomtatja közsajtó: Herz János. Országúton, Kunewalderházban. MELLÉKLET 1) A „Magyar Posta“ mutatvány lapja. — 2) Előfizetési felhívás ugyan­arra. — 3) A „Budapesti Hírlapra.“ — 4) A „Pesti Naplóra.“

Next