Gazdasági Lapok, 1862 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1862-09-21 / 38. szám
vetítés folytán a nagy forgalomba az eddiginél reá nézve biztosabb, a honi bőriparra pedig több becsületet árasztandó kilátással juttathassa. De azt, miszerint borászatunk terén a jövőre nézve bátran lehessen a nemzetgazdasági jelentőségű, egészséges kereskedelmi rendszer alapját megvetni, mi nem fönt a kész színvonalon, hanem sokkal alantabb, t. i. magában az alapban, a termelés szervezésében és utóbb rendszerítésében keressük. Épen a bortermelési ipar az, melyre a földipar minden ágai között legkésőbben tette kezét a tudomány, s így nálunk legalább a legújabb időkig csaknem kizárólag a pórnép és pervinczellérek hagyományos kezelése alatt lévén, tengett ahogy tudott, minden előítéleteivel és hibáival. Újabb időben azonban erre is némi világosság kezdvén áradozni, most tárul fel csak előttünk igazán ama hhaos, melyből bőriparunkat ki kell tisztáznunk, ha öntudatosan eljárni és oly terményeket előállítani akarunk, melyek jellegük állandóságára és a fogyasztási igénynek megfelelő mennyiségre nézve világkereskedelmi alapokul legyenek tekinthetők. Mindenekelőtt nem tudjuk, hogy mink van? Mi az, amit az idők és viszonyok szeszélye elénk összehányt? Ha van is néhány, de bizonyosan kevés birtokos az országban, ki mind ismerje a saját szőlejében levő fajokat, s azokat megnevezni is képes legyen úgy, mint azokat az ő vidékén nevezni jónak látják, az ország azért mégsem tudja, hogy mily szőlőfajai vannak, mert hála a szőlőfajok elnevezése körül divatozó kábelszerű zavarnak, egy és ugyanazon faj elnevezése majd minden határ, vagy vidék szerint változik; minek azon nem épen kellemes oldala van, hogy midőn valaki például a pécsi vagy érmelléki termelők által bizonyos fajt igen dicsértetni hallván, abból nagy ügygyel bajjal több ezer vesszőt meghozat, (ha történetesen csakugyan azt küldik neki, a mit kért, mi nálunk ritka szerencse) — a fajt pedig vesszejében sem ő, sem vinczellérje, sem kapásai nem ismervén, tavaszszal kielleti, vagy beosztatja, boszús meglepetéssel kénytelen tapasztalni, hogy más elnevezés alatt oly fajra tett szert, melyet ő, mint talajának vagy egyéb körülményeinek semmikép meg nem felelőt és nem termőt, saját szőlejében irtat. Hiában óhajt a törekvőbb termelő innen vagy amonnan, ily vagy amoly fajokat szerezni, miután azokat vagy ama tekintetben dicsértetni hallja, mert a fajok elnevezésének zavarában eligazodni nem képes. A mi alól szőlőiparunkat tehát mindenek előtt emancipálnunk kell, az ezen calamitás! Legelső szükség, hogy fajaink neveit öszhangzásba hozhassuk. De hogyan? Járó küldöttségek utján tegyük, melyek vidékenkint a fajokra bizonyos nevezeteket odrogirozzanak ? — Ez lehetetlen—ki vállalná ezt el? És hol vannak azok, kikben annyi oenologiei ismeret van, hogy eljárásukban bízvást meg lehetne nyugodni, miután a fajok változata nem csak roppant nagy számú, de maguk az egyes változatok is a talaj minősége szerint más és más alakban tűnnek elő. Az egyes vidékek termelőit szólítjuk fel, miszerint fajaik és az azokat előállító talaj leírását küldjék meg? Ugyanegy szőlőben 10 faj is van, melyre az a bizonyos leírás tökéletesen alkalmazható, és nem képzelhető oly szőrszálhasogató körülményes leírás, mely után oly egyén, ki a fajokat nem ismeri, csak egyetlen fajt lenne is képes a sok közül egész határozottsággal megismerni. De különben is, ha találkozik is termelő, kitől minden igénynek megfelelő szabatos leírás várható, parlagi termelőink nagy részétől azonban a kellő képesség hiánya miatt alkalmasint csak igen gyarló kimutatásokra számíthatunk. Vagy ősszel kérjük -e a gyümölcsöt beküldetni egykét zöld levéllel vagy gallyal, miszerint ez után indulhassunk fajaink elnevezésénél ? Biztosságra nézve ezen mód is csak az iméntivel versenyez, mert a levél elfonynyad, a gyümölcs maga pedig sok fajnál épen nem biztos ismertető jel, mert gyakran hasonlít más válfajhoz is, noha levele s vesszeje amazétól egészen különböző. Tehát igy sem — valamint per longam manum sehogy sem érünk ezért. Ennek egyedüli módja csak az alább leírandó lehet, mely egy kis erély, szorgalom, hazafius buzgóság és némi ügyszeretet mellett igen könnyen eszközölhető. A terv kivitele első látszatra kissé tán körülményesnek mutatkozhatik, de mit nem tesz az ember a hazáért? Az egész világ tudja, hogy a magyar hazájáért minden perczben halni kész . F éljünk is a hazának, és ha kell, legyünk készek érte tenni is. Pesten, mint az országos gazdasági egyesület székhelyén, jőjön a Gazdasági Egyesület fölhívására néhány gyakorlati bortermelő össze, és központi bizottmánynyá alakulván, megszerzendő adatok nyomán Magyarországot ossza annyi kerületre, amennyi kissé jelesebb bort ismerünk elnevezése után. Ezen kerületek számszerűit öszszeiratván, és e mellett, ha lehet, valami ideiglenes térkép vázlata készíttetvén, nem lesz nehéz megtudni, ha máskép nem, tehát a fiókgazdasági egyesületek útján, vagy bár egyes szakértők közbejöttével, hogy minden egyes kerületben ki lenne oly egyén, ki a honért, és ennek sok millióra terjedő javaiért s évről évre gyarapodó kézzelfogható fölvirágzásáért egy kis alkalmatlanságot magára vállalni kész lenne ? Ezen egyének kitudatván, mint bizalmi férfiak lennének fölszólítandók, miszerint vidékük értelmesb, szorgalmasb termelőit körükbe gyűjtve, ezeket fölhívnák, hogy a vidékükön bármi elnevezés alatt előforduló fajokat mind, és pedig annyi nyelven, mennyi náluk divatozik, egy, nekik a pesti központi bizottmány által megküldendő rovatos kimutatásba írnák össze. Külön a fekete illetőleg kék, külön a fehér s külön a vörös fajokat; első szám alá tevén ama fajt, melyből a kerületben legtöbb van, tehát a vidék jó vagy rész borának egyremásra a jellegét adja meg, így azután akár számszerinti sokasága, akár termő képessége vagy más kedveltető ismeretesebb minősége szerint jönne a következő számok alá a többi faj. Minden faj mellé az ezzel netalán történt gondosabb mivelési kísérletek módjai s a faj termésének ezek szerinti kisebb nagyobb eltérései szintén külön rovat alá csatolandók lévén. Ezen lajstromok egyik példánya a kerületeknél megmaradván, a másik a pesti központi bizottmányhoz felküldetik , hogy ez magának belőle összehasonlítási adatokat szerezvén, a fajok mennyiségére, minőségére és elnevezésére nézve szerzett adatait, addig is.