Gazdasági Lapok, 1862 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1862-10-19 / 42. szám
Pest, 1862. Oktober 19. GAZDASÁGI XIV.évi folyam második fele. lapoT A MAGYAR GAZDASÁGI EGYESÜLET KÖZLÖNYE. „ Mes?jelennek e lapok minden vasárnap 22./I' ^tömöri íven. Előfizetési díj : egész évre 10 ft,?jfélévre ft ft, negyed évre 2 ft 50 krujpénzben.^ 1 Hirdetési dij kétszer hasábozott sorért 10 ujkr. „Hozzunk mezei gazdaságunkba mielőbb helyes arányokat Szerkesztését : * ( a M. Gazd. Egyesület köztelkén ) ’üllői ut, 12. sz.), hova a tudósítások egyéb levelek is intézendők. Előfizethetni Pesten ,a szerkesztőségnél, vagy a könyvkereskedésekben. Vidékén minden cs. kir. postahivatalnál , a szerkesztőséghez utasítandó bérmentett levelekben. Előfizetési ügyelmeztetés! A julius-septemberi évnegyed lapjaink 39-ik számával lejárván, tisztelettel kérjük évnegyedes előfizetőinket, hogy megrendeléseiket továbbra mielőbb megtenni sziveskedjenek. Teljes számú példányokkal az idei első számtól kezdve még szolgálhatunk. Pesten 1862. évi September 21. A „Gazdasági Lapok** szerkesztősége. A bárányvészről. Minden némileg tapasztalt juhtenyésztő a rémért közönséges veszteségeket úgy veszi, mint sorsunk kikerülhetlen csapásait, melyekben a gazdaságnak minden ágai szintúgy részesülnek, mint más oldalról az Isten áldásában. Az anyajuhok szokott számmali meddősége, egynéhány báránynak már az ellésnél elhullása vagy későbbi elnyomorodása, az imitt amott előforduló kergeség, a túllegeltetésből származó felpuffadás, gutaütés stb. stb. mind oly bajok, melyeket a gazda dézmának tekint, a kérlelhetlen természetnek elháríthatlan követelései gyanánt. De ha a gondos gazda, szorgalma daczára egy egész esztendei fáradságának s költségeinek reménylett gyümölcsét veszélyeztetve látja, vagy attól el is esik, akkor nem csoda, ha gondolkozóvá lesz az ily rendkívüli csapás felett, s annak okait kutatván, óvni s biztosítani akarja magát a sorsnak ily kemény megrohanásai ellen. A folyó év is honunk némely vidékein igen mostoha a juhtenyésztésre nézve és pedig annyira, hogy több juhászatban az egész idei ivadék, ahol teljesen oda nem lett, sinylő állapotban végvesztét várja. Már e tavasz kezdetén hire járt valamely pusztító báránybetegségnek, melynek leírása azonban a különféle vidékekről hozzám folyamodók leveleiben oly hiányos s egymástól eltérő, hogy e nyavalya lényegéről soha sem jöttem volna tisztába, ha a beállott tanszünet napjaiban ez érdekben tett kirándulásom alkalmat nem szolgáltatott volna ezen pusztító bárányvésznek figyelmes észlelésére , alapos megismerésére. Találkoztam pedig ezen betegséggel róla úgy, mint dombos tájakon, valamint a homokos és a kötött fekete talajokon is, úgy hogy e nyavalya támadására nézve sem a földnek különös minőségét, sem a vidéknek bizonyos fekvését nem lehet okul venni. De a juhnyájak elhelyezésében sem lehet e baj támadásának okát keresni, mivel az illető aktok mind, az egészség fentartására szükséges feltételekkel bírnak; s mivel e betegség mind a szegényebb, mind a legjobb sorsú gazdáknál majdnem egyformán pusztított,az ápolásban sem lehet oly közös hiányt lelni, mely magában véve ezen nyavalyát létrehozhatta volna. És mégis volt e szomorú eseménynek egy lényeges okozója, amelynek káros behatásából mind a betegeken látható kórjelek, mind a hullákban észlelhető káros változások kimagyarázhatók; ezen ok a takarmányban rejlett. Aki még visszaemlékezik, hogy mily időjárási viszonyok közt ment véghez — nagyobb részt — a tavak vagyis az 1861-i szénatakarítás, az meg fogja engedni, hogy az ily széna nem igen sok táperővel birhat, mely a legkedvezőbb esetben, csak ismételt megázás után takarittatott el, nem is számitván ide a megpenészedett, megdobosodott s félig rothadt állapotban összehalmozott, inkább trágyának mint takarmánynak való szénát. A vemhes anyajuhokban az ily silány szénávali tartás mellett nem igen sok s nem igen jó tápnedv készülhetett, a mely aztán vérré válván, nem szolgálhatott a verem tökéletes kifejlődésére. A leendő bárányok legelső csirája tehát már be volt fertőztetve anyjuknak tisztátalan vére által, mely a magzatnak egyedüli tápláléka. Nem csoda tehát, hogy az elvetélés gyakrabbi vala, mint va-42