Gazdasági Lapok, 1866 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1866-10-10 / 41. szám

482 nemzet kap néha a gondviseléstől. Az ily kiváló szellemek hatalma azonban nem elég arra, hogy korukra rögtön átalakítólag hassanak. Szavuk rendesen és sokáig kiáltó szókint hangzik el a pusztában, és a siker, mely az ily szavakhoz csatlakozik, csak akkor szokott beállani, ha a körülmények tényleges hatalma is kényszerítőleg sarkalja az embert — a hirdetett új pályák és irányok felé. Veszélyesnek mondom e helyzetet, melyben gazdasági életünk és embereink a múlt időben voltak. Ki kell mutatnom, hogy miből állt a veszély. Abból állt először is, hogy a gazdasági termelés tényezői hazánkban távolról sem adván azon eredményt, melyet más körülmények közt szolgáltathattak volna; ez állapot mellett az egész ország folyvást szegény és pénztelen maradt! Az ország dúsgazdagságáról, saját zsírjábani elfuladásáról volt ugyan elégséges szó, különösen ha egy pár termékenyebb év állott be egymás után, s kereskedelmi életünk fejletlenségében, a pillanatnyi bőségen túl adni nem lehetett. E bőség is, azonban, kivált a népnél nem jelentkezett valami nagy sűrűséggel, mikép erről feljegyzett adataink kitanítanak, s melyek szerint azt látjuk, hogy 150 esztendő lefolyása alatt (1686-tól 1836-ig) szükség és drágaság húszszor, azaz csaknem minden hetedik évben előfordult! Az előbbeni állapotunk, egy másik, s az elsőnél tán még súlyosabb veszélye abban feküdt, hogy mellette és befolyása alatt, egy igazi, értelmes, előretörekvő s számító gazdaosztály, nem keletkezhetett, de sőt a gazdasági értelmesség és életrevalóság szükségessége is, mint egy kérdés alá helyeztetett . . . Látván és tapasztalván ugyanis az emberek, miszerint az ingyen robot erő alkalmazása s a szintén könynyen jött dézsmának szedése mellett, csak lett légyen, a birtok valamivel nagyobb — megélni sőt egyénileg jólétben is lehet lenni; elhanyagolták a tanulást, a szorgalmat, az utánlátást s a takarékosságot, s azt hitték nemzedékről nemzedékre, hogy a mezei gazdálkodás sajátlag tudományt és ismereteket nem is kiván. Szegre akasztották tehát ezen kellékeknek a beszerzését úgy annyira, hogy szinte nevetség tárgyává vált azon kevés, ki történetesen olvasni és tanulni is bátorkodott. A könyvből való gazdálkodás, mint nevezék a telivér practicusok — az olvasókat, gúnyozim lett hazánkban, és ezen szerencsétlen állapot s gondolkozás mellett, birtokos osztályunk és gazdaközönségünk, legnagyobb része, a szó teljes értelmében elparasztosodott. E demoralizáló hatása az előbbeni állapotnak, volt szerintem ama nagy csapás, mely alatt hazánk, szemben az európaszerte megindult fejlődéssel, bizonyára tönkre ment volna előbb-utóbb. Igaz, nem tagadom, voltak a múltban tiszteletre méltó gazdasági eszközlések nálunk is. Voltak egyesek, kik Európa bármely országának díszére válandoztak, s kik belátva s melegen érezve a helyzet tarthatlanságát, komolyan fáradoztak egy jobb jövőnek megalapítása körül. A keszthelyi, hajdani Georgicon, b. Lilien, József főherczeg a magyar Nádor, az Appelek, Wittmann, Klauzál Imre, Csapó és mások mindannyian, egy-egy határkő és világító torony a múlt idő sivatagjaiban; az kár csak, hogy ezen jelességeket, saját idejük nem méltatta kellően, de sőt voltak esetek, hol a legközelebb szomszédság is alig vett valami tudomást arról, mit ezen, korukat helyesen felfogó, de egyszermind a jövőbe meszire betekintő szellemek — mellettük cselekedtek! Az akkori körülmények természete, egy szóval, nem a haladás és tanulás mellett harcolt, hanem inkább altatólag hatott; és így történt aztán, hogy a múlt idő nagyban és egészben a pangás és lassú elcsenevészés időszaka volt. Nyugodjék békével, habár sokan reá bánatos szívvel emlékeznek is vissza! Leveleimet ha látom, hogy szivesen veszed kedves ba , látom, s egyéb dolgaim nem akadályoznak, folytatni fogom. Eszmecsere a gazd. tanintézetek ügyében. A „Gazdasági Lapok“ folyó évi 37-ik számában Sörös Károly úr nézeteire teljes tisztelettel van szerencsém nyitkozatomat a practicus térről közölni, — mondom practicus térről, mert úgy látszik a fennírt számban közlött nézetek csak elméleti okoskodások szüleményei révén, a gyakorlati téren sok akadályba ütközhetnek; ehhez vagyok bátor párhuzamba állítani mint mondom a gyakorlatból merített okoskodásimat, hogy a két okoskodásból a középutat akár mi ketten, akár más szakavatottabb kitalálhassa. Én semmit sem kételkedem azon, hogy a már életbe lépett keszthelyi, s életbe lépendő debreczeni gazd. tanintézet az államnak szinte oly kitűnő államgazdászati férfiakat és hivatalnokokat nevelend, mint talán Pesten az egyetemmel kapcsolatba hozandó magasabb elméleti gazd. tanszék; sőt ellenkezőleg, a gyakorlati társas élet bizonyítja, hogy az elméletileg is képzett, gyakorlati térről az elméleti tanszékre lépett tanárok sokkal világosabban tudják a fogalmakhoz mérve előadásaikat gyakorlati tapasztalásokkal felvilágosítva érthetővé tenni, mint a csupa magasabb elméleti képzettséggel bírók. Mert minden gyakorlati tudomány elméletivé csak úgy válhatott, amint a gyakorlati eredmények okai fürkésztetek, és tudományos kutatások által hol ez,a hol amaz eredmény vivatott ki, s rendszerbe szedve tudománynyá alakult; szükséges tehát, hogy a gyakorlati tudomány rendszereztessék, mely rendszer szerint haladva a gyakorlati téren várt, vagy tán éppen hozzájárult váratlan körülmények szerint újabb eredmény tanúivá lenni kényszeritetünk, mely azután azt bizonyítja, hogy e tér végetlen, e véghetetlenséget pedig a Pesten az egyetemmel kapcsolatba hozandó magasabb elméleti tanszék sem volna képes elérni, annál kevesebbé ezen tudománynak az ott képzett egyének agyában határt szabni. Nem látom tehát szükségét annak, hogy Pesten a keszthelyi, és debreczeni felett külön rendszerű magasabb elméleti tanintézet állíttassék; mert nem éretik el a czél, hogy egyedül csak Pesten neveltetnék az államnak kitűnő államgazdája vagy hivatalnoka, mert ilyen Keszthelyen, és Debreczenben is neveltethetik; mert valamint nem áll az, hogy csak a pesti egyetemből került volna ki mindazon államférfi, kikkel hazánk méltán büszkélkedhetik, hanem egyik itt, másik máshol nyerte az irányt, melyen tudományát tökéletesítve képes lehetent Pesten is tanári széket foglalni; úgy nem áll, hogy az eddig hírnévre vergődött államgazdák is csak a magasabb elméleti tanintézetekből kerülhettek ki.