Gazdasági Lapok, 1871 (23. évfolyam, 1-51. szám)

1871-10-18 / 42. szám

649 örvendetesek egyfelől, de más felől lehetlen a, kétely és aggoda­lom egy nemétől menekülni, mely minden 2-ik vagy 3-ik positió­­nál, mint egy mumus tolakodik felénk, azon kérdést vetvén fel, ha vajjon uj alkotásainkkal merőben jó uton járunk-e ? birunk-e a mivelésbe bevett szőlőfajok élettani ismeretével, számot vetet­tünk-e vidékünk s abba helyiségeink természeti viszonyaival ? s a­mit nagy erőfeszítéssel s jó reménységgel építünk, nem fogjuk­­e hála helyett a maradéktól az oktalanság vagy hebelyrrgyaság vádját fejünkre vagy emlékünkre zúdítani ? Lássuk, hogyan állunk elsőbben a rizlinggel? a csombordi siker s csakhamar alsó Fehér megye több helyein aratott jó ered­mény után egy neme a risling mániának lepte meg hazánknak bortermelőit; hátra vakra a meddig benyulik a Kárpátok hűvö­sebb vonalaiba a szőlő növény természete, mint a gomba nőttek s nőnek ki évenkint a rizling parczellák. Jó úton járunk-e, újból kérdem, csak a rizlinget ? mekkora különbség van hazánk szőlőhegyei közt légmérsék, expositio, magasbb vagy alantabb fekvés, folyamok, tavak közelsége vagy távolsága, a légkör száraz vagy nedves volta, szelek járása, erdős vagy erdőtlen környezet, s mindenek felett a termő talaj, s alré­­tegek tekintetében, melyek összevágólag indicálják alkalmas vagy nem alkalmas-e valamely borvidék a rizling termelésre­ a riz­­lingnek is mint önálló szerves egyéniségnek alkotásánál fogva saját kívánalmai, szükségletei, s hogy úgy szóljak, makranczai vannak, melyek csak bizonyos létező s természetének megfelelő körülmények közt kielégíthetők. Tagadhatlan, mert a tapasztalás által eldöntött tény, mikép Erdélyben alsó Fehér megye tekinthető a rizling hazájának, hogy úgy szóljak, második Rajna vidékének, s utánna csakis azon he­gyek és vidékek, melyek közül amannak enyhe­sége, különösen talaja reproducálja magát; de valamint a Rajnavidék azon tájain, hol a rizling éltető eleme, a gazdag agyagrétegek meg­szűnnek , rudesheimit, Jungfrauenmilchet nem produkálnak többé, úgy hazánkban is szárazlégkörű, homokos vagy elmállott kövekből képződött földben termett rizling nem fog az alsó fehé­rivel, vagy egyenlő természetű vidékek boraival versenyezhetni. Hozzak-e fel példákat ? Igen, mert a t. gyűlés mint ezen ügy régi napszámosától őszinteséget vár. Vannak hazánkban rizling plantatiok, melyeknek illő keze­lésen átvezetett kora 3-ik éves korában, kürülbelül mikor érettségi magaslatát elérte, elveszti rizling sajátságait, tiszta jó izo­borrá változik, de megszűnik rizling lenni. Vannak hazánknak más vidékei, zamatos tüzes hurokkal, melyek a versenyt más borokkal dicsőségesen kiállották tárlata­it inkon, rizlingjök lanyha csekély illattal, kevesebb zamattal biró expositio, nap, mivelés tekintetében nincs különbség, és mégis okvetlen hiányzik náluk valami. Tudnék több esetet felhozni, de talán így is elég lesz con­­statálására annak, hogy a­mit a múltban első fel- vagy neki hevü­­lésünk alatt elmulasztottunk, a­midőn borászati iparunk évente nagyobb mérveket fog ölteni, azt, jövőre nézve helyre hozzuk egy vagy más után, oda hatni törekedvén, hogy tisztába hozzuk az erdélyi területen, melyek azon borvidékek, hol a rizlinget vagy a som szőlőt, egyik vagy másik kényesebb természetű válfajt a siker biztos kilátásával termesszen a szőlőmivelő, s ismét kijelölni, hol és miért nem kell sem a rizlinget vagy a bakatort, hanem helyet­tük hason minőségű s értékű fajokat szaporítani. A táblázat kimutatása szerint a traminerrel, rulander vagy barát és olasz rizling mintegy 80 hold újültetvényt foglalnak el; mindenik classicus szőlőfaj, termékeny, nem válogatós a talajban s a rizlinggel együtt vetekedve vegyes telepeink borait messze túl­haladják ár tekintetében. A traminer már most teljes megérése felé közeledik, a más két faj még elébb jár. September 15-én a földmivelési miniszter úr jelenlétében a budai szőlőiskolában tartott bor-izlelés alkalmával (melyen az orsz. magyar gazd. egylet titkára is, kit körünkben tisztelni sze­rencsénk van, jelen volt) 1867-ben termett borok közt egy egész szép hosszú üvegsor felett a traminer vívott elsőséget. Ezen fajok meghonosításával tehát a legjobb után vagyunk, tekintve kissé mostohább égaljjal biró vidékeinket, kár hogy nem fektetünk nagyobb súlyt elszaporításukra a később élő fajok felett. Az újabb oenológiai vívmányok s mind a csemege, mind a borfajok elszaporodása után nem csak a csír­ának, nem csak a talajnak hanem saját szakjáratlanságának tulajdonítja a termelő, ha csak ritkán terem élvezhető, értékesíthető bora. Valóban nem afféle ámító hamburg, mint a nincs többé kopaszfej-féle hirdetések, hanem a­­tapasztalásra s oenológiai ismeretekre alapított meggyőződésem, hogy a­hol a szőlőnövény tenyésztése lehetséges, ott megélhető, s értékes bort lehet elő­állítani, csak ne resteljük magunk vénebb emberek is tanulni s szolgáltassunk minden módot azoknak, a kik akarnak tanulni. Átmegyek a bakatorra és kadarkára, melyek közül az egyik 7, a másik 10. sz. új plantatiot mutat fel. Ezeknél a kér­dés, ha jó uton járunk-e, sokkal komolyabbá válik. Sajnálat és aggódás foghat el akárkit azon eltévedt irány szemlélésére, a­melyet ezen szőlőfajokat illetőleg sok helyen követnek. Az igaz, hogy költőink az érmelléki bakatorról eddig is sok szép ver­set írtak, de a gazdaság­i szőlőmivelés nem poesis, s a gazdának nem, kivált a mostani időben nagyon is elszaporodott mindenféle poéták, hanem a bölcs számítással járó tapasztalás után kell indulni. Lám a nagy Magyarországon is bár több helyen, több név alatt termelik, csak az érmelléki bakatornak van neve és értéke, és hogy akkor, mikor tulajdon hazájában a legkényesebb és hálát­lanabb fajok egyike, mikor a küküllői legjobb hegyeken termett bakatornak is hátra kellett húzódni az érmelléki előtt, mikor hazánk egyik legintelligensebb fáradhatlan termelője b. Kemény István bakator tábláit kiküszöbölni készül, akkor b. Szolnokban,­­ Torda megye felső kerületében, sőt tán egész Erdélyben is baka­­t­­ort termeszteni a legnagyobb tévedés. Hagyjuk mi is mint hagyják Magyarország termelői a bakatort saját hazájának, a saját faj­táink közül pedig ott, a­hol legkedvezőbb az égalj, ford­rozzuk a somot, s kevésbé kedvező helyen a leányka-szőlőt, melynek gazda­sági fontosságát kezdjük magunk is jobban esmerni, mig Király­hágón túli ügytársaink kifogyhatatlanok magasztalásában. A kadarkával még csehebbül állunk; alig pár hét előtt alkalmam volt a budai és komáromi hegyekben gyönyörködni benne. Tarkamadár szine volt biz annak, mig az oporto, nagy burgundi, carmenaer és pincan noir teljesen ért gerezdekkel kedveskedett. Természetesen, ezen különbséget csakis intelligens szőlészek­nél láthatjuk; a sváb is kezdi csóválni a fejét, s nem mondja többé, hogy bizony boldogok ezek az urak, a­kiknek még a szőleje is hamarabb megérik mint a szegény emberé, s el-elcseneget a mit lehet az édesebb fajok vesszejéből, sőt nyíltan is kimondja, hogy nem csak a kadarka idvezít, s talán jó lenne, ha neki is lenne olyan gyakrabban megérő szőlője, s mely mindenesetre jobb bort adjon az éretlennél. Mikor a budai hegyeken máskor sept­ végén derekas szüret folyt, néhány év óta kezdik továbbra halasztani, mit mondjon majd az erdélyi tenyésztő, ha kadarkájával legtöbb­ször rókát fogott, bizonyosan a gazda­egyletet fogja szidni, vagy azokat, a­kik nem adtak neki jó tanácsot, mikor csak saját eszé­től kérte azt. 42*

Next