Gazdasági Mérnök, 1913. január-december (38. évfolyam, 1-52. szám)

1913-10-12 / 41. szám

41 szám. GAZDASÁGI MÉRNÖK 5 Vitás esetek. Felek megegyezése választott bíróságra néz­ve. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter 9730/1913 számú határozata az alább előad­andó konkrét eset kapcsán kimondta, hogy az 1868. évi LXIV. törvénycikk 52. §-a b) pontjának az a rendelkezése, mely szerint a felek bármely perkérdés eldöntését válasz­tott bíróságra ruházhatják, csak a rendes bírói illetékességtől enged eltérést, a közi­gazgatási bíróság hatáskörén a felek köz­­megegyezéssel sem változathatnak. A székesfőváros tanácsa az elsőfokú ipar­hatósági véghatározatot indokolásnak bizo­nyos részében érintetlenül hagyó — egyéb részében pedig megváltoztató — másodfokú iparhatósági véghatározatában R. M. bádo­gossegéd b-i lakos panaszának helyet adva, felügyeleti jogánál fogva figyelmeztette a bi­­bádogos szerelő stb. ipartestületet, hogy a békéltető bizottság által az 1884. évi XVII.. törvényeik értelmében lefolytatot vitás ügyek­ben feleket az idézett szakasz ellenére bár­mely más, az ipartörvény alapján arra hiva­tott bíróság elé ne utasítsa. E véghatározat ellen, annak az elsőfokú iparhatósági véghatározat indokolást bizonyos vonatkozásában érintetlenül hagyó része ki­vételével, a nevezett ipartestület a törvényes határidőben felebbezést adott be. E felebbezés következtében az idézet vég­­határozat felebbezéssel megtámadó részét a felhozott kereskedelemügyi miniszter helyben­hagyta és a mennyiben R. M. K. M. bá­­ldogosmester ellen támasztott munkabérkö­vetelési ügye addig, míg érdemi elintézést nem nyert volna, az elsőfokú iparhatóság útján a nevezett ipartestület békéltető bizott­ság utasította, hogy a szóban lévő munkakö­­vetelési ügyben hozzon az 1884. évi XVIII. törvénycikk 176 § a alapján szabályszerű véghatározatott. Az ipartestületnek e másod­fokú véghatározat ellen beadott felebbezésé­­ben kifejtett érvelése nem volt figyelembe vehető, mert az 1868. évi LIV. törvénycikk 52. §-a b) pontjának az a rendelkezése, mely szerint a felek bármely perkérdés el­döntését választott bíróságra ruházhatják, csak a polgári perrendtartásban meghatáro­zott, vagyis a rendes bíró illetőségtől enged eltérést, de ezt a rendelkezést nem lehet kiterjeszteni azokra az esetekre, a­melyekben a törvény a vitás ügyet nem a rendes bíró­­ságra, hanem a közigazgatási hatóságnak a hatáskörébe utasítja vagy a bírói eljárást megelőzőleg közigazgatási eljárást rendel el, a közigazgatási hatóság hatáskörén a felek közmegegyezéssel nem változtathatnak. Végül a másodfokú véghatározat indokolá­sának felebbezéssel m­eg nem támadott ama részére, melyben kimondatott, hogy a békél­tető bizottság által hozott határozatok min­­den esetben felebbezhetetlennek, megjegyezte a miniszter, hogy a békéltető bizottságok ama határozatai ellen, a­melyben anélkül hogy az eléje utalt vitás kérdés érdemében döntenének, csupán illetékességük kérdésé­ben határoznak, korlátlan fellebbezésnek van helye. Hatósági tévedés folytán nyert iparigazol­vánnyal űzött ipar. 1713. év április hó 12- én 7200. sz. alatti határozatával kimondotta a kereskedelemügyi m. kir. miniszter, hogy a hatósági tévedés folytán nyert iparigazol­vány birtokában űzött ipar gyakorlása bűnö­zési szándék hiányában nem képez kihágást; a törvény téves értelmezése alapján szabály­talanul kiszolgáltatott iparigazolvány bevon­ható. Természetes, hogy ezt a határozatott is, mint rendesen, egy felmerült vitás eset alap­ján hozta a miniszter. Ez az eset pedig a következő: Ny. vármegye alispánja az elsőfokú bün­tetőbírsági ítélettel egybehangzó másodfokú ítéletével K. K. P. G. és P. J. sz-i lakos kőmivesiparosokat a cserépfedőiparnak jogo­sulatlan üzése által elkövetett és az 1884. évi XVII. t.-c. 4 §-ában ütköző kihágás vádja és követkzményeinek terhe alól fel­mentette. P. N. panaszos részéről a törvé­nyes határidőben beadott felebbezés követ­keztében a kereskedelemügyi miniszter a másodfokú rendőri büntetőbírósági ítéletet felülbírálat alá vette s annak eredményeké­­pen azt helybenhagyta a következő indoko­lással és felhívta az elsőfokú iparhatóságot hogy a cserepes mesterség gyakorlására jo­gosító iparigazolványt terheltektől haladékta­lanul vonja be. Kőmivesiparosok részére a cserepesmes­terség gyakorlására jogositó iparigazolványt az 1884. évi XVII. t.-c. §-a teljesen a 47. §-a alapján ki nem szolgáltatható, mert a két szakasz nem az engedélyhez, hanem a képesítéshez kötött iparokra vonatkozik. Ter­heltek részére ennélfogva a cserepesmester­ség gyakorlására jogosító iparigazolványokat az illetékes hatóság a törvény téves értelme­zése alapján állította ki. Bár így ők tulaj­donképen jogosulatlanul gyakorolták iparukat mint hogy maga az iparigazolvány ipar gyakorlására jogot nem nyújt, mégis tekin­tettel arra, hogy hatósági tévedés folytán nyert iparigazolványok birtokában magukat az ipar gyakorlására feljogosítottnak vélték velük szemben, bűnözési szándék hiányában, a kihágás ténye megállapítható nem volt. Viszont az iparigazolványoknak, mint sza­bálytalanul kiszolgáltatottaknak bevonását el kellett rendelni, megjegyezvén, hogy az első fokú ítélet helytelenül hivatkozik az ipar­törvény 7. §-ára, mint a­melynek alapján nyerték volna a terheltek cserépfedőiparra szóló iparigazolványukat, mert e §­ alapján az iparigazolvány akkor szolgáltatható ki, ha az illető addig űzött képesítéshez kötött ipa­rával felhagy és más ily iparra tér át, ellen­ben az ipartörvény 47. §-ának esete akkor forog fen, ha az illető addig űzött mestersé­gét is tovább kívánja űzni, illetve egy­idejü­­leg többféle ipart akar gyakorolni. Illetéktelen hatóságok által hozott iparügyi véghatározat. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter 1913. évi május hó 7-én 28672. számú határozatával megsemmisitette az iparügyben másod és harmadfokulag nem az 1884. évi XVII. t. c. 166. §-ában meg­jelölt hatóságok által hozott véghat­ározatot s utasította az illetékes másodfokú iparható­ságot határozathozatalra a következő konk­rét esetből kifolyólag: Z. város tanácsa elsőfokú véghatározatával elutasította özv. S. P.-né és H. Ö. fürdő­háztulajdonosnak, z-i lakosokat azzal a ké­relmükkel, hogy a tanács tulajdonokat ké­pező fürdőházat (uszodái) nemcsak az 1911. évben hagyja meg, hanem az illető telephe­lyet véglegesnek mondja ki, az A.-féle für­dőházat pedig mostani telephelyén véglege­sen hagyja meg. Z. város képviselőtestülete másodfokú véghatározatával az elsőfokú vég­határozatot azzal hagyta helyben, hogy a­meddig a folyammérnöki hivatal kifogást nem tesz az uszodák mostani­ helye ellen, addig a két uszoda a jelenlegi helyén meg­­hagyatik. A vármegye törvényhatósági bi­zottsága közgyűlésben hozott harmadfokú véghatározatával a másodfokú véghatározatot megsemmisitette. Ez ellen S. P.-né feleb­bezést terjesztett elő. Ezt a felebbezést az 1901. évi XX. t.-c. 1. §-ában foglalt ren­delkezéseknél fogva a melyek szerint közi­­gatási ügyekben a harmadfokú határozat ellen felebbvitelnek helye nincs, ugyan e törvény 5 §-a alapján hivatalból kellett volna visszautasítani, tekintettel azonban arra, hogy a jelen esetben iparügyről van szó, iparü­gyekben pedig az 1885 évi XVII. t.-cz. 166 §-ában megjelölt hatóságok hivatottak hatá­rozni, a nevezett város képviselőtestülete által másodfokúlag és a vármegye törvény­­hatósági bizottságának harmadfokúlag hozott véghatározatokat a kereskedelemügyi minisz­­ter semmiseknek jelentette ki azzal, hogy a nevezett város tanácsának elsőfokúlag hozott és iparhatóságinak tekintendő véghatározata a vármegye alispánja, mint másodfokú ipar­hatóság által lesz felülbírálandó. Közgazdaság, kereskedelmi, közlekedési, pénzügyi, műszaki, szabadalmi, stb. ügyek. Viziut Fiuméig. Több évtizedes terv, hogy a Kulpa szabályozása és egy Károlyvárostól kiinduló csatorna építése által kapcsoltassék be Fiume az ország belvízi hajózásába. Most azonban az Est értesülése szerint a keres­kedelmi minisztérium egy átlós csatorna tervével foglalkozik. E szerint a létesítendő csatorna a Dunán Adony vagy Rácalmás körül kezdődnék, ott mesterséges víziút épí­tésével betorkolna a Balatonba, a Balaton­ból zalai vizek felhasználásával mesterséges út épülne a Dráváig, a Drávától a Száváig felhasználnák a Dráva és a Száva-köz kisebb folyóit és Zágrábon túl mesterséges utat építenének Fiuméig. Az építési költségek 100—120 millió koronára rúgnak s az építés hat-nyolc évet venne igénybe. Megjegyez­zük, hogy e tervezetet csak a legnagyobb tartózkodással lehet fogadni s a fent emlí­tett építési költség már az első pillanatra is elenyészően csekélynek látszik.

Next